Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-26 / 250. szám
Becsúszott az első igazi bravúr Három negyed szenvedés Győzelem a rokonok ellen 11-13. oldal I ta csütörtök, m 'I if «rtwDSafe I in 1 iêf lap-hirdető 61.000 példányban. Kiemelkedő hirdetési lehetőségek, (56/424-444). A Lurkó Színpad pénteken mutatja be először a szolnoki Vasutas Csomóponti Művelődési Központban a Hüvelyk Matyi az óriások között című zenés mesebohózatot, Klein Imre rendezésében. A tíz általános iskolából verbuválódott gyermek-színjátszócsoport me- gyeszerte mintegy húsz előadást tervez. Felvételünk a főpróbán készült. fotó: illyés A tegnapi, megismételt voksolás sem hozott más eredményt Rente Ferencet választották Füreden Tiszafüreden nem várt aktivitást tanúsítottak a választópolgárok, ugyanis még nagyobb létszámban jelentek meg a választáson, mint október 18-án. Az eredmény azt tükrözte, hogy a voksolók még markánsabban kiálltak az elmúlt vasárnapi eredmények mellett, ugyanis Rente Ferenc a szavazatok 55,63 százalékát szerezte meg az elmúlt heti 38,23 százalékkal szemben. Nyugdíjas-találkozó Madarason Egy napra elfelejtették gondjaikat Az este 9 óra előtt pár perccel hitelesített eredmények szerint Rente Ferenc független jelölt, eddigi polgármester 2522 vokA több mint 150 dolgozót foglalkoztató vállalkozásnál jelenleg a háromévente esedékes új- raauditálásra készülnek, amelynek révén a továbbiakban A megyei munkaügyi központ humánszolgáltatási osztályán működik az álláskereső klub. Célja az, hogy a munkanélküli egy háromhetes felkészülés során elsajátítsa az álláskeresés minden technikáját. Ennek olyan részei is vannak, mint például a jó önéletrajz, a megfelelő sót kapott, míg Szűcs Istvánra - a Fidesz-MPP-MDF-FKGP, valamint a Választók Együtt Tiszafüredért Szövetsége közös is megtarthatják az ISO 9002- es minősítést. Mint azt Papp Ferenc ügyvezetőtől megtudtuk, ez különösebb megterhelést nem jepályázat elkészítése - mondja Örkényi Magdolna tanácsadó, klubvezető. Ahhoz, hogy valaki munkát találjon magának, kevés csak az újságok böngészése. Sokszor a kapcsolatok, a régebbről származó ismeretségek segítenek hozzá egy-egy álláshoz. Ehhez jelöltjére - 1086-an, Bódi Györgyre (MSZP-SZDSZ) pedig 925-en szavaztak. Ballagó László, a választási iroda vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a városban csendben és rendben zajlott le a választás, ami azt is jelenti, hogy jogorvoslat iránti kérelem lapzártáig nem érkezett be a hivatalos szervekhez. P. M. lenthet, mivel félévente, belső ellenőrzések során is végeznek vizsgálatokat a szabvánnyal kapcsolatban. A tavalyi veszteséges év után várhatóan az idén nyereséget könyvelhet el az elektronikai alkatrészeket összeszerelő cég. De az ügyvezető más eredményekről is beszámolt. (Folytatás a 3. oldalon) fel kell venni a telefont, ám nem mindegy, hogyan bonyolítjuk le ezeket a beszélgetéseket - teszi hozzá Einvágné Jancsó Andrea, aki szintén klubvezetőként dolgozik. Megtudtuk azt is, hogy jó néhány esetben egy „véletlenül” felhívott cégnél sikerül állásra bukkanni, de sok volt klubtag is hoz információkat arról, hogy milyen lehetőségekről hallott. A háromhetes tréning végére pedig azoknak a száma a kevesebb, akik nem találtak maguknak munkahelyet. Újszászon nem lesz ismételt szavazás Mint azt szombati számunkban megírtuk, Újszászról is érkezett döntésre váró beadvány a választásokkal kapcsolatban a megyei bírósághoz. A bíróság tegnap hozott döntést az ügyben. A városban, mint ismeretes, több kifogás merült föl a választási eredményekkel kapcsolatban. Ezeket a területi választási bizottság megtárgyalta, és bár több törvénysértést is megállapított, ezeket nem tekintette olyan súlyosaknak, hogy miattuk szükségesnek tartotta volna a választás megismétlését. Miután ezzel a döntéssel nem minden fél volt elégedett, az ügy a törvény értelmében a megyei bíróság elé került. Mint dr. Nánási Illéstől, a megyei bíróság elnökétől megtudtuk, tegnapi ülésén a bíróság az újszászi választások ügyében minden kifogást elutasított, így a városban nem ismétlik meg a szavazást. Kezdődik az újjáépítés az Electroluxnál A nyár végén leégett jászberényi hűtőgépgyári üzemek újjáépítése napokon belül megkezdődik - értesültünk Kanyó Lászlótól, az Electro- lux-Lehel Hűtőgépgyár Kft. kommunikációs vezetőjétől. A bontási, romeltakarítási munkálatokkal a tervezett október 15-i időpont előtt néhány nappal sikerült végezni. Jelenleg az alapozás előkészítését, a földmunkákat végzik, a tényleges építkezés megkezdéséhez az építési engedélyt váiják, ami előreláthatólag a héten a birtokukban lesz. Közben már érkeznek a gyár területére az új üzemcsarnok épületelemei, tartóoszlopai, tetőgerendái stb. Ha jó ütemben haladhatnak az építkezéssel is, akkor - Kanyó László vélekedése szerint - az eredetileg ápri-. lisra tervezett épületátadás korábban is megtörténhet. A termelés megindulása az ezt követő egy-két hónapon belül várható. bcs Tömeges baleset Tömeges baleset történt tegnap késő délután a megyehatáron, Abony külterületén, a 4-es számú fő közlekedési úton. A hirtelen jött eső és a rossz látási viszonyok következtében négy személygépkocsi csúszott egymásba. A szerencsés kimenetelű baleset során ugyan személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár jelentős. Kunmadarasi, kenderesi, jászapáti és bánhalmai nyugdíjasok fehér asztal mellett találkoztak szombaton Kunmadarason a művelődési házban. A megjelent mintegy kétszáz időskorút Papp Ferencné jegyző köszöntötte. Mint mondta, jó lenne, ha az év 365 napján figyelnénk a nyugdíjasokra, s gondjaik megoldásában mindig mellettük állnánk, hiszen ők közénk tartoznak az alkonyba boruló hétköznapi estéken éppúgy, mint a családi ünnepeken. Ők azok, akiknek a kis nyugdíjából akkor is jut az unokára, ha drága a villany, a gáz, s a nagymama sütötte kalácsnak is utánozhatatlan az Ünnepi istentiszteletet tartottak tegnap Kunhegyesen a helyi református templom felszentelésének másfél évszázados jubileuma alkalmából. A templomot 1827-ben kezdték el építeni, és 1848 novemberében tartották az első istentiszteletet. A teljes egészében helyi adományokból készült épületet Hild József építész irányításával fejezték be. Jelenleg Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű temploma, kereken ötezer hívő fér el falai között. Az ünnepi istentiszteleten íze. Éppen ezért az idősek megérdemelnék, hogy a nap „fényéből” több jusson nekik - hangzott el a jegyzői köszöntőben. Ezután a kenderesi, a bánhalmai és a jászapáti nyugdíjasklubok vezetői köszöntötték a kunmadarasia- kat. A csigatésztás húsleves és birkapörkölt után a talpaláva- lóról a Szűcs-duó gondoskodott, aki pedig túl fáradt volt a tánchoz, annak ez a nap jó alkalom volt arra, hogy a rég nem látott klubtagokkal megbeszélje, mi történt családjukkal, mekkorát nőtt az unoka, hozott-e már piros pontot, vagy éppen arról váltsanak gondolatot, ki hogyan rakta el a savanyúságot. Csete Szentesi István bácsfeke- tehegyi lelkész hirdetett igét. Bácsfeketehegyet II. József idejében, 1785-ben ezer, Kunhegyesről kivándorolt ember alapította a Bácskában, egy pusztaságon. A kivándorlók Kunhegyesről vittek magukkal papot is, hogy gyakorolhassák vallásukat. A templom felszentelésének 150. évfordulója alkalmából Ötvös László nyugalmazott lelkész magán-Biblia- gyűjteményéből nyílt kiállítás a kunhegyesi Kossuth Lajos nevét viselő általános iskolában. Jászberényben a Déryné Művelődési Központ adott otthont szombat délután a napokban tizedik születésnapját ünneplő hatos lottó sorsolásának és az ezzel együtt járó színvonalas gálaműsornak. A művelődési központ nagytermét zsúfolásig megtöltő közönséget a Rock Színház művészei, szólóénekesek és humoristák szórakoztatták. A műsorvezető Soltész Rezső volt, aki egyben a Szerencsejáték Rt.-t is képviselte a Jászság fővárosában. fotó: sárközi j. BMW-alkatrészt is gyártanak Mezőtúron Lassan „kinövik” a gyártócsarnokot Az idén várhatóan folytatja hagyományait a mezőtúri Rafi- BBP Kft., ugyanis az idáig napviíágot látott adatok alapján a ’97-es veszteséges mérleg után ez az esztendő eredménnyel zárható majd. Megvalósult az a tervük is, hogy az anyavállalaton kívül más cégeknek is szállítsanak. Intenzív álláskeresés az álláskereső klubban Az elhelyezkedési arány 70-80 százalékos Ha ma egy munkanélküli úgy dönt, hogy mindent megtesz elhelyezkedése érdekében, akkor igencsak felkészültnek kell lennie, hiszen mint a piacon a portékát a kereskedőnek, úgy kell magát is eladnia. Hogy ez a felfogás meghozza a gyümölcsét, bizonyítja a tény: a megyei munkaügyi központ álláskereső klubjában az elhelyezkedési arány 70-80 százalék közötti. D. E. Ünnepi istentisztelet és kiállítás Százötven éves a kunhegyesi református templom MA I IDL .! Egy nem mindennapi sorozat minden hétköznap 19.30-kor