Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-22 / 248. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. október 22., csütörtök őszi betakarítás óvodásokkal A szolnoki Jósika úti óvoda nagycsoportosai, a szép őszi időt kihasználva, kukoricatörésen vettek részt egy hétvégi ház kertjében. Az óvodai nevelőmunka legfon­tosabb alapja a gyermekek sokrétű élményhez juttatása, természetes környezetükben a növények, állatok megfi­gyelése, a munkához való pozitív viszony kialakítása (a munka szeretetére nevelés). A letört kukoricát lefosztot­tuk, s a gyermekek fantáziáját kihasználva csuhébabát, bábut készítettünk. Dégi Zoltánná óvónő Kellene még egy bank... Micimackó fázik... és sajnos nem ő lesz az egyetlen, akinek a közelgő tél beálltával vacognia kell. Vele fagyoskodnak majd a hajléktalanok, a munkanélküliek, az alulfizetettek, a kisnyugdí­jasok. Ők azok, akiknek a problémája nem hat meg senkit, ők azok, akik velünk együtt megfizetik majd azt a több mint száz- milliárd forintos hiányt, amit a Postabank felelőtlen pénzügyi po­litikája eredményezett. Tavaly, amikor felröppent a hír, hogy a Postabank problé­mákkal küszködik, mindenki tagadta a tényt, sőt felelőst keres­tek, mondván, rémhíreket terjeszt valaki. Csak pillanatnyi pénz­ügyi zavarról beszéltek, s a kormány és a társbankok egy ember­ként igyekeztek elsimítani az ügyet, kedvező színben feltüntetni a megroggyant pénzintézetet. Az űj kormány sem tett sokkal többet: bejelentette, hogy a sok milliárdos hiányt (ami az állampolgárok pénze volt), nekünk kell kifizetnünk. Hová tűnhetett el nyomtalanul ekkora összeg? Magyarország száz legnagyobb vállalatának adózás előtti nye­resége 1996-ban közel kétszáz milliárd forint volt. A negyven- egy legnagyobb magyarországi bank nyeresége 1997-ben elérte az ötvenhárom milliárd forintot. Az állam közel négyszáz milliárd forinttal ellensúlyozta a bankok veszteségeit. Mindemellett még mindig azt kérik tőlünk, hogy hozzunk ál­dozatot. Ne tőlünk váljanak áldozatot! Javasoljuk helyette a multinaci­onális cégek és a nagy üzletláncok külön megadóztatását s azt, hogy az így befolyt összegből létrehozott közösségi pénzalapból juttassanak az alapvető háztartási cikkek, oktatási eszközök és gyógyszerek ártámogatására. Javasoljuk, hogy a bankok fizesse­nek adót pénzügyi műveleteik után, s ebből a pénzből az állam hozzon létre egy olyan bankot, amely kamat nélkül ad kölcsönt a szükségletek kielégítésére és a kisvállalkozások fejlődésére. E bank másik alapvető feladata lehetne, hogy kezelje azt a pénzt, amit a lakosság itt helyez el, s ezt a pénzalapot használják az egészségügy, az oktatás és a szociális juttatások fejlesztésére. Ez a bank működjön kamatok nélkül, és ne végezzen spekulá­ciós pénzügyi műveleteket. A humanisták nevében: Bereczky Márta szóvivő A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Monográfia a téma iránt érdeklődőknek A felnőttneveléshez nyújt segítséget Nehéz ma tájékozódni a könyvkiadás rejtelmeiben, talán nem túlzók, ha azt mondom, közszolgálat lehet az ehhez nyújtott segítség. Ezért adunk most hírt arról, hogy a műve­lődés, felnőttnevelés és általános embernevelés kérdései iránt érdeklődők számára elkészült a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem felnőttnevelési kutatási műhelyének in­tegráló szakmunkája, dr. Durkó Mátyás nyugalmazott deb­receni professzor „Társadalmi kihívások és a felnőttnevelés funkciói” című monográfiája. A könyv azt taglalja, milyen új kihívásokat támaszt a rend­szerváltás utáni mai magyar társadalom a felnőttnevelés­ben, a művelődésben, s az ezeknek való sikeres megfele­lés mennyiben módosítja a nevelés, művelődés mai funk­ciórendszerét. E komplex, ak­tuális probléma társadalmi szélessége mutatja a szerző vállalkozásának nagyságrend­jét, és egyúttal azt is, hogy a társadalom mely rétegeiben, szektoraiban dolgozók érdek­lődésével számolhat a kötet, s mely társadalmi problémákról nyújthat szemléletformáló in­formációt. Ehhez elég a feje­zetcímek áttekintése. A társa­dalom és művelődés általános elméleti-módszertani össze­függéseinek megvilágítása után a könyv külön fejezetek­ben vizsgálja a politika, a gaz­daság, a szociális viszonyok, a kulturális élet, az iskolarend­szerű felnőttnevelés, a szabad közművelődés, a tudományok, az értékrend, erkölcs, vallás és az általános művelődés kap­csolódását. Bemutatja a rend­szerváltás utáni művelődési élet pozitív és negatív sajátos­ságait. Önálló fejezetben összegzi a felnőttnevelés aktuális funk­ciórendszerét a társadalom és a személyiség kibontakozása aspektusából, s végül bemu­tatja a mindezekből levonható tudományelméleti és a fel­nőttnevelés folyamatára, mód­szertanára vonatkozó konzek­venciákat. Bár a monográfia egyetemi tankönyv, bárki számára beszerezhető az egye­tem művelődéstudományi tan­székén. Elkészült a szolnoki Martinovics utcában a közmű-rekonstrukció. Az utca lakói joggal gondolták, hogy a munkálatok befejezését az út helyreállítása követi. Felvételünk a napok­ban készült. A „romos” úttesten nehéz közlekedni, a kátyúkban megáll a víz. Sokat kell még várniuk az út helyreállítására? - kérdezik -, hiszen jön a fagy, a hó, s a közlekedés még bal- esetveszélyesebb lesz ezen az útszakaszon. A kényszerűség diktál, nem a szükségszerűség Az Újszászi Kastélyotthonban a Visszaút Re­habilitációs Alapítvány támogatásával indított, szakelőadásokból álló program legutóbbi elő­adójától, dr. Bánfalvy Csaba közgazdász-szo­ciológustól A társadalom elvárásai a szociális intézményi rehabilitációs munkáról címmel hallhattak előadást a szakemberek. Az előadást követően Szalóki Miklós, az otthon igazgatója a gyakorlati szociális munka szempontjából közelítette meg a témakört: meddig illik humá­nus és szakmai szempontból egy állampolgárt intézményben tartani és rehabilitálni? - vetette fel -, majd a szociális intézmények együttmű­ködésének hiányosságaira utalt. Az időn túli benntartásnak ugyanis akár milliós gazdasági kihatásai is lehetnek. Az időskori intézmé­nyekbe nem szívesen veszik vissza a rehabili- táltakat, akik emiatt már feleslegesen töltenek további egy-két évet a rehabilitáló intézmény­ben. Fontos lenne meghatározni, kik azok, akiknek nincs esélyük intézményen kívül, és kik azok, akik akár munkavégzéssel vagy más úton a társadalomba visszabocsáthatók. A köz­vélemény hajlamos arra - mondotta -, hogy megbélyegezze a gondozottakat. A szakmának ettől el kell határolódnia, miként a szociális te­rület munkatársainak is mellérendelt viszonyt kellene a beutaltakkal kialakítani. Mivel az időskori otthonokban értelmi fogyatékos, pszi­chiátriai és egyéb speciális esetek is vannak, kívánatos lenne, hogy kölcsönös alapon mű­ködjön a gondozottak befogadása - miként azt a kastélyotthonban már teszik. A jelenlévő szakemberek egyetértettek abban, hogy szük­ség van a rehabilitáció orvosi, terápiás és szoci­ális részének eddigieknél nagyobb összhang­jára. Sajnálatos módon ennek ellentmond, hogy - elkülönülve az egészségügytől - a Szociális és Családvédelmi Minisztériummal egy újabb tárcát hoztak létre. Véleményük az, hogy a tö­rökszentmiklósi és újszászi pszichiátriai intéz­mények mellett újabbakra is szükség van, mert a helyhiány igen nagy gondot okoz a kistérsé­geknek a megyében. Cs. J„ Szolnok Nem látni a kátyútól az utat A szolnoki Várkonyi téri gya­logjárda a sok kátyútól elérte a balesetveszélyes állapotot. Csapadékos időben szinte jár­hatatlan, művészet az autóbusz- megállótól eljutni a Zagyva­parti sétányig. Különösen a 13. számú ház előtt nagy a baj, mert itt legalább 15 centimétert megsüllyedt, s ha esik az eső, a járda teljes szélességében áll a víz. Szórakoztató látvány ilyenkor a kisgyermekes anyák és az idősek akrobatikus mutat­ványa. A hídra vezető feljáróról is hiányoznak a kövek. Feltéte­lezhetően gond lehet a csator­nával is, mert nemrégiben egy eső alkalmával a tizennyolc emeletes épülettől csak bokáig érő vízben tudtunk átjutni a zebrán a túloldalra. Szólhatnék persze a házak mögötti „autóútról” is, ami szintén minősíthetetlen. Az au­tók - főképp költözködés, bú­torszállítás alkalmával - kény­telenek a járdára felhajtani, hogy eljussanak a lépcsőházak­hoz. Jó lenne még most ki­javítani a hibákat, rendbe tenni a járdát, a feljárót, mert félő, hogy sok baleset helyszíne lesz a tér a csúszós idő beálltával. Azt gondolom, a körzet ön- kormányzati képviselője nem errefelé lakhatott, ha a négy év alatt nem vette észre, milyen rohamosan hanyatlik a tér álla­pota. A választást követő első nagy próbatételnek is nevez­hetnénk a térség problémájának megoldását. Németh M.-né, Szolnok Hálásak orvosaiknak és ápolóiknak Egy hirtelen jött rosszullét mi­att a közelmúltban Hetényi Géza kórház sürgősségi osztá­lyára kerültem, majd két napot eltöltöttem az I-es belgyógyá­szati osztályon, ahol mind az orvosok, mind a nővérek a leg­nagyobb szeretettel vettek kö­rül nem csak engem, hanem ta­pasztalatom szerint az osztály minden betegét. Ezúton is sze­retném hálámat kifejezni vala­mennyi nővérnek és dr. Tarján Péter orvosnak lelkiismeretes munkájukért, dr. Urbán Eriká­nak pedig azért, mert humorá­val és szeretetével átsegített a kritikus első perceken. Csömör Béla, Szolnok * Ezúton is köszönöm a Hetényi Géza kórház urológiai osztályát vezető dr. Samodai László fő­orvos úrnak, az osztályon dol­gozó orvosoknak és nővérek­nek, hogy lelkiismeretes gyó­gyító munkájukkal, humánus törődésükkel segítették gyó­gyulásomat. Hálás betegük: Szűcs Gyula ny. pedagógus Szolnok Napsugaras ősz Tiszavárkonyban A szolnoki pedagógus-nyugdí- jasklubból közel ötvenen láto­gattak el Tiszavárkonyba, hogy együtt töltsenek egy szép na­pot, barátkozzanak, kikapcso­lódjanak, megnézzék az alko­tóházat s a történelmi emlék­művet. Erre a napra szép, nap­sugaras időt „rendelt” a szer­vező, amit meg is kaptunk. Tipikus alföldi táj és falu fogadott bennünket. Az utcán, ahol végighaladtunk, sehol senki, sehol egy emberi hang, csak a libák jelezték iszonyatos gágogással, hogy idegenek jár­nak a faluban, s csak ekkor je­lent meg egy-egy kíváncsi szempár a kerítések mögött. Szép az alkotóház, a táj jel­legzetes nádfedelével és nap­sugaras homlokzatával, a mel­léképületekkel együtt. Hege­dűs József igazgató ismerteté­séből megtudtuk, hogy az egész „tanya” egy szemétte­lepre épült, sok művész és sok­sok művészbarát összefogásá­val, adományokból és önkéntes munkával. Most mégis más akarja rátenni a kezét. Azok, akik létrehozták, esetleg meg­vásárolhatják maguknak. El­gondolkodtató! Az alkotóházban egyetlen hiányérzetünk volt: nevezete­sen, hogy az itt lévő alkotások­ból nem láthattunk többet né­hány kültérben elhelyezett fa- faragású szobornál és az abla­kokat díszítő hímzett függö­nyöknél. Ha ez másképp lenne, az alkotóháznak is nagyobb lenne az élményszolgáltatása, és ezen keresztül a vidék jelen­léte is. Ettől eltekintve nagyon jólesett a háziak vendégfoga­dása, az igazgató által termesz­tett babból készült babgulyás, a tiszta térítőn mellé tálalt finom, puha kenyér, amelynek ízét még nem keserítették meg a napjainkban körülötte zajló események. A másik, ami gaz­daggá és széppé tette kirándu­lásunkat, az a Kard vagy ko­rona elnevezésű történelmi em­lékmű. Itt szellemileg törté­nelmi ismeretekkel lettünk gazdagabbak, lélekben pedig azzal, amit útban oda-vissza láttunk és kaptunk. Egyik az a lélekmelengető látvány, hogy messze-messze bele lehetett látni a kéklő végtelenbe, és mintha az a néhány felhőcske is csak azért fehérlett volna a magasban, hogy jelezze, mi­lyen messzire lát az ember a földről, ha akar. A másik az út egyik oldalán végeláthatatlan szép, zöld mező a kukoricatáb­lák kesernyés illatával, míg a túloldalon az ezerszínű erdő. Éreztük, hogy megértő, lágy kezével végigsimogatott ben­nünket az ősz. így felfrissülve tértünk visz- sza a táborba, ahol a napsuga­ras ősz délutáni hangulatában Vörös Lászlóné saját - és har­monikája - szép hangjának in­dítására felcsendültek a szebb­nél szebb dalok. Hazafelé csak azt mondogattuk egymásnak: szép volt! Én arra gondoltam, milyen szerencsés is az a klub, ame­lyiknek van egy Julikája, mert Ferencz Tibomé, a klub el­nöke, fáradságot nem ismerve, mindent megtesz azért, hogy a klubtársainak az ŐSZIDŐ-t minél szebbé, élménygazda- gabbá tegye. Köszönet érte! Saffer Veronika, Szolnok t

Next

/
Oldalképek
Tartalom