Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-21 / 247. szám

1998. október 21., szerda 3. oldal Megyei Körkép Elnök és alelnökök Újraszámolták a szavazatokat A választások eredményekép­pen kialakult a megyei közgyű­lés összetétele (ezt tegnapi la­punkban közöltük - a szerk.). Az új összetételű közgyűlést a törvény szerint a választástól számított tizenöt napon belül (legkésőbb november 2-áig) kell összehívnia a leköszönő megyei közgyűlési elnöknek - tudtuk meg. Az alakuló ülésen - amelyet a korelnök, azaz a képviselő- testület legidősebb tagja vezet majd - a területi választási bi­zottság elnöke beszámol a vá­lasztásokról, ismerteti azok eredményét, átadja a megbízó- leveleket a képviselőknek, akik előtte teszik le az esküt. Az új testület választja meg a megyei A 321 millió forintos költségve­téssel, július 27-én kezdődött be­ruházás miatt lassan három hó­napja csak fél szélességben jár­ható a híd. Ez az állapot a szer­ződés szerint november 30-ig tarthatott volna, ugyanis a kivite­lezők eddig kaptak határidőt a forgalmat érintő feladatok el­végzésére. Várhatóan azonban egy hónappal rövidebb ideig kell a kényelmetlenséget elvisel­nünk. A fővállalkozó Ganz Rt. fő­mérnöke, Nervetti Géza el­mondta, az időjárás a kezdetek­től fogva elfordult a vállalkozók­tól, így a szeptember közepére ütemezett „térfélcsere” majd­(Folytatás az 1. oldalról) A nyomozás egy másik, talán még bonyolultabb szálán más­féle jogsértéseket is feltártak a nyomozók. Az 1992-ben alakult Agrocompany Mezőgazdasági Termelés-szervező és Kereske­delmi Kft., amelynek ifj. B. Já­nos volt az ügyvezetője, ’96 nyarán megvásárolta az akkori­ban felszámolás alatt álló jászal- sószentgyörgyi Petőfi Tsz telep­helyének egy részét, mint utólag kiderült, jóformán pénz nélkül. így történt meg az, hogy az ügyvezető a vételár teljes kifize­tése érdekében különféle hitel­ügyletekbe bonyolódott, amely­nek - a megyei rendőrség vizs­gálati osztályának megállapítása szerint - többrendbeli csalás és hitelezési csalás lett a vége. Ilj. B. Jánoson kívül az ügy­nek még öt gyanúsítottja van. A közgyűlés új elnökét. Arra nézve nincs szabály, hogy ki tehet javaslatot az elnök szemé­lyére, elméletileg bármelyik képviselő megteheti ezt. Ám a valóságban természetesen már előzetes, a párterőviszonyokat figyelembe vevő politikai tár­gyalások, egyeztetések előzik meg ezt a jelölést. Az elnök megválasztása után az új megyei vezető tesz javas­latot az alelnökök személyére (amit előzetesen valószínűleg szintén egyeztetnek a pártok). Az elnök és az alelnökök meg­választásához egyébként minő­sített többségre van szükség, azaz minimum huszonegy kép­viselőnek kell megnyomnia az „igen” gombot. bgy nem egyhetes késéssel valósult meg. Azóta viszont az esőzések­től függetlenül is sikerült elér­niük, hogy mára minimálisra ol­vadt ez a hátrány. Jelenleg már csak 2-3 szára­zabb, legalább 10 fok hőmérsék­letű napra várnak, amikor a szi­getelést elvégezhetik. Ha az idő­járás kedvez, ezzel a feladattal még a héten végeznek, és csu­pán az aszfaltozás marad hátra, amely a jövő hét végére szintén befejeződhet. így - ha minden jól megy - novembertől már mindenféle forgalmi akadálytól mentesen közlekedhetünk a megújult hí­don. Molnár János kölcsönügyletekben közremű­ködő személyek - közöttük dr. H. László, a földművelésügyi tárca Budapesten élő akkori és jelenlegi főosztályvezetője - ke­rültek még a nyomozás látókö­rébe. Gyanúsítottá nyilvánítottak továbbá egy szentgyörgyi gazdát is, aki a zűrzavaros helyzetben kétszer is túladott ugyanazon a búzán. Bár a rendőrség a nyomozás során mindent megtett annak ér­dekében, hogy a károsultak megkapják elsikkasztott búzájuk ellenértékét, a zár alá vett va­gyontárgyak, illetve a zárolt bankszámlák mindössze körül­belül tízmillió forint kártérítést tesznek lehetővé. Az, hogy ki és milyen mértékben részesül ebből az összegből is, feltehetően csak egy majdani polgári peres eljárás végén derül ki. H. Gy. (Folytatás az L oldalról) Némileg kivételnek számít a ti­szafüredi kampánycsendsértés, amelyről szintén döntött a bi­zottság. Tiszafüreden ugyanis a helyi kábeltelevízió szombaton bemutatott egy városismertető filmet, amelyben szerepelt a je­lenlegi, és a tisztségért ismét in­duló polgármester, Rente Fe­renc is. Ezzel kapcsolatban a bi­zottság döntésének a lényege az volt, hogy a kampánycsend megsértése ugyan tény, de az esemény nem olyan súlyú, hogy emiatt érdemben változhattak a Mint arról írtunk, megyénk het­vennyolc településén hatvan he­lyen független polgármestert vá­lasztottak a szavazók. (Török- szentmiklós és Tiszabő - szava­zategyenlőség miatt - nem szere­pel összeállításunkban.) Tizenhat városunk közül is hatban függet­len lett a polgármester. A megyei települések közül két helyen a Fidesz adja a polgármestert (Kar­cag, Kétpó), míg Fidesz-FKGP, illetve Fidesz-FGKP-MDF- KDNP „koalíciós” polgármester egy-egy akad (Csépán, illetve Szolnokon). Emellett van egy Fi- desz-SZDSZ közös polgármester is, Tiszaföldváron. Az SZDSZ három polgármestert ad „tisztán” (Jászberény, Jászdózsa, Kun- szentmárton), míg MSZP- SZDSZ-Munkáspárt színekben lett befutó a polgármester Mező­túron. Az MSZP-nek emellett két polgármestere van (Kunhegyes, Jászalsószentgyörgy). A koalíci­ókon túl két polgármestert ad az FKGP (Túrkevén, illetve Kende­resen), egyet az MDF (Tisza­választási eredmények. Megál­lapította továbbá, hogy a felelős­ség nem a polgármestert, hanem a kábeltelevíziót terheli. A megalapozatlan kifogások között valószínűleg az vihette volna el a pálmát, amelynek írója közölte, hogy nem ért egyet a választási eredménnyel. A bi­zottságnak azonban hivatalból ezzel is foglalkoznia kellett, még ha nem is okozott sok gondot a határozat meghozatala. Kényte­len volt foglalkozni azzal a kifo­gással is, hogy az egyik község­ben száznegyvenen nem szavaz­jenő). Ugyancsak egy polgármes­tere van az MKDSZ-nek (Új­szász) és a Nagycsaládosok Or­szágos Egyesületének (Tisza- inoka). Összességében elmond­ható, hogy a jelenlegi kormány­pártoknak így nyolc, míg az el­lenzéki pártoknak hat polgármesterük van (a Fidesz- SZDSZ közös polgármestert egyikhez sem sorolhatjuk.) Tizenhat városunk képviselő- testületében a függetlenek száma összesen 65. Nincs független képviselő Tiszaföldváron, míg el­lenpólusként Martfű említhető, ahol a 13 képviselőből 12 függet­len. Fideszes képviselő összesen 25 van, Fidesz-FKGP-MDF 19, Fidesz-MDF-KDNP 10, Fidesz- MKDSZ 5, Fidesz-MDF-Vetisz 3, Fidesz-FKGP 6, Fidesz-MDF 1. Az FKGP-képviselők száma 12, az MDF-eseké 5, FKGP- MDF 3, MIÉP-MDF-FKGP 1, KDNP 2, Kisgazda Szövetség 1, Néppárt 1. Az MSZP-nek a városokban összesen 63 képviselője van, az tak, holott szerepeltek a válasz­tói névjegyzékben. Voltak to­vább mendemondára alapozott, tanúkkal, dokumentumokkal nem bizonyítható kifogások is különböző csalásokról. A beadványok nagyjából „le­fedték” a megyét, arányosan oszlottak el, kivétel volt Új­szász, ahonnan öt is érkezett. Tegnap este már látható volt, hogy az ügyek száma és a török­szentmiklósi szavazatok újra­számlálása miatt a bizottság nem tudja befejezni a munkáját, az ügyek egy része mára marad. SZDSZ-nek 24, a Munkáspárt­nak 7, az Agrárszövetségnek 1, a BIT-nek 1. MSZP-SZDSZ közös képviselő 2 van. (Emellett civil szervezetek adnak még képvise­lőket.) Összességében a polgári erőknek 94, az ellenzéki pártok­nak 98 képviselőjük van városa­inkban. A kistelepüléseken természe­tesen taroltak a függetlenek, jó­szerével alig akad egy-két „pár­tos” képviselő a testületekben. Ám akadnak kivételek. Kétpón a 4 fideszes mellett csak 3 függet­len képviselő ül. Pusztamonosto­ron az 5 független mellé 4 kis­gazda képviselő jutott, Mezőhé- ken a 3 független mellett 2 fide­szes, Tiszatenyőn a 6 független mellett 3 Fidesz-FGKP képvi­selő, míg Tiszajenőn a szintén 6 független mellett 1 kisgazda és 2 MDF-es képviselő foglal helyet. Jásztelken is a 6 független mellett 2 kisgazda és 1 szocialista képvi­selő található, és 1 képviselőt ad a Roma Nők Egyesülete - igaz, egy férfi személyében. B. Gy. Jótékonysági bál és futás Ismét rendez jótékony célú bált és futást a Kézenfogva ÉFEE és az Oázis Alapítvány az értelmi fogyatékosok támogatására. November 14-én este a Tisza Szállóban ismét megrendezik „A tartalmasabb életért” elnevezésű jótékony célú bált. A műsorban fellép Karda Beáta, Vasvári Csaba, Bálint Erika, Szokoly Lajos. A bevétellel támogatnák azt a céljukat, hogy az egyesület és az alapítvány kertes házat vá­sárolhasson. November 21-én pedig ismét megrendezik a Fuss a fogyatékos társadért! elnevezésű jótékony célú futást. ■ A Kézenfogva Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Értelmi Fogya­tékosok Érdekvédelmi Egyesü­lete életében továbbra is nagy szerepet játszanak az adomá­nyok, támogatások. Az elmúlt évben félmillió forint állami tá­mogatást kapott a szervezet, így az 1 százalékos adófelajánlások valósággal a túlélést jelentették. Az egyesület 190 ezer forintot kapott, az Oázis Alapítvány az Értelmi Fogyatékos Fiatalokért pedig 160 ezer forintot. A felaján­lások tették lehetővé, hogy meg­rendezzék programjaikat: nyári tábort a gyerekeknek, Télapó­ünnepséget, gyermeknapot, csa­ládi kirándulást. Az idén több lett az állami tá­mogatás, 1 miihó 800 ezer fo­rintból gazdálkodhatnak, aminek viszont jelentős részét elviszi az egyesület irodájában lévő gépek felújítása, cseréje. Finisben a minősítés A túrkevei Kun-Metalokála Kft. az idén kezdte meg az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer ki­építését. Az előauditálás prob­lémák nélkül zajlott le a közel­múltban. A cégnél járt a TÜV Hannover képviselője, aki a be­vezetett rendszert alapvetően jó­nak találta. A befejező ellenőr­zésig a minőségügyi dokumen­tációk pontosítását kell elvé­gezni, s akkor nyugodtan várhat­ják az auditorokat november 23- án, a végleges minősítési eljá­rásra. ses Internet Kétpón Átadták a kétpói Általános Isko­lában az Internet-csatlakozást, a hozzá vásárolt korszerű számító­géppel. Kozák Zsolt iskolaigaz­gató elmondta, széles körű össze­fogás révén valósulhatott meg a beruházás. A közel 200 ezer fo­rint több mint a felét a szülői munkaközösség állta, míg a töb­bit az önkormányzat, illetve az in­tézmény alapítványa biztosította. A pénzből bevezettek egy új tele­fonvonalat is. A szerelési mun­kákban oroszlánrészt vállalt a Kétpó-ért Egyesület. ses Hamarosan visszakapjuk a hidat A munkák jelenlegi állása alapján úgy tűnik, a jövő hét végén befejeződik a régi Tisza-híd útpályájának felújítása Szolnokon, így a két forgalmi sávot, a kerékpárutat, illetve a járdát újra átadhatják a forgalomnak. Kétezer tonna elsikkasztott búza „Pártos” számmisztika macisa Ősszel a Mazda ajándékkal jár! Most minden Mazda E2200/D Alu Van és platós haszongépjárműhöz 160.000 Ft“ értékű ajándékot adunk egy garnitúra téli gumit és egy sztereó autórádiót Amíg a készlet tart. Siessen, nehogy megelőzzék! •pénzre nem váltható ZAKAR ÉS TSA KFT. 2700 Cegléd, 4. sz. főút 69 km Tei.: (06-53) 313-133 Meg szép, hogy Mazda Tisztelt Szolnoki Polgárok! Engedjék meg, hogy mint a város frissen hivatalba lépett polgármestere egy levélben forduljak Önökhöz, a Tisza- és Zagyva-menti település több mint 80 ezres közösségéhez. Ebben a levélben úgy illik, az első szó mindenképpen a köszöneté kell, hogy legyen. Köszönet mindazok­nak, akik a polgármester-választás alkalmából engem tiszteltek meg bizalmukkal és köszönet azoknak is, akiknek szavazataival a FIDESZ csaknem megkétszerezte képviselőinek számát az önkormányzatban. A szavazás eredménye ritkán érezhető örömmel töltött el. Amikor vasárnap éjszaka Várhegyi Attila volt polgármestertől jelképesen átvettem a város kulcsát, olyan érzésben volt részem Önök által, amelyet min­denkinek csak tiszta szívből kívánhatok. Kedves Szolnokiak! Néhány nap türelmet kérek azért, hogy a városházán - divatos szóval élve - helyzetbe hozzam magam. Természetesen ismert számomra a Kossuth téri középület, ám mégis óriási különbség van képviselőség és polgármesterség között. Ez azonban nem tarthat sokáig, és attól kezdve minden energiámmal a városért fo­gok dolgozni. Ne féljenek, nem felejtettem el a FIDESZ szolnoki választási programját, többek között a munkahelyterem­tést, a közterületek gondozását, az utcakép javítását, a nagyobb közbiztonság megteremtését és az otthon- teremtés valós esélyének kimunkálását. Mindezekhez igyekszem megnyerni a kormány támogatását is. Ahhoz is tartom magam, éppen az előzőek miatt, hogy a közgyűlés munkájában visszaszorítsam a pártok közötti torzsalkodást. Szakmai alapon működő, mindenek felett álló testületet szeretnék vezetni. E munkához kérem minden szolnoki önzetlen támogatását, mert Önök nélkül nem megy, hogy: itthon legyünk otthon ! Üdvözlettel: SZALAY FERENC polgármester A Szolnoki Mezőgép Rt. törzsgyárában rövidesen átadják az új festőcsarnokot, ahol a legkorszerűbb technológiával, autóipari minőségben tudják majd lefestem a mezőgazdasági gépeket. fotó: Illyés

Next

/
Oldalképek
Tartalom