Új Néplap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
1998. október 14., szerda 3. oldal Megyei Körkép Zrínyi-napok A kisdiákok meseíró versenyével tegnap megkezdődtek a tiszafüredi Zrínyi Dona-napok előzetes rendezvényei. Azért csak előzetes, mert a mai futóverseny, a holnapi helyesíró és rajzverseny, majd a pénteki mesemondó vetélkedő után csupán hétfőn lesz az ünnepélyes megnyitó: immáron hagyományosan, az első osztályosok ünnepélyes avatásával a tiszafüredi Zrínyi Dona Általános Iskolában. Ezt követően, az október 23-i ünnepi megemlékezésig minden napra jut tartalmas elfoglaltság: szülőnek, gyermeknek egyaránt! Főszerepet kap a kézügyesség és a sport, de továbbra is jelentős szerepet kapnak a tanulmányi munkáról jól „harmonizáló” versenyek - szépolvasó, népdaléneklő, makettkészítő és virágkötészeti -, de bizonyosan közönségsikere lesz az „össznépi táncháznak”. A Zrínyi-napok különben any- nyiból is izgalmasak lehetnek a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjainak, hogy igazgatójuk, Bódi György a polgármesteri szék egyik várományosa. így most a szervezőkön is múlik, hogy hétfőn hogyan nyitja meg a rendezvényt. Iskolaigazgatóként, vagy már polgármesterként? -pHarcias nők Meg kellett bilincselniük a rendőröknek két nőt hétfőn éjjel a Pest megyei Veresegyházán. A helyi rendőrőrs háromtagú járőre rutinellenőrzés közben megállított egy autót, s az okmányokat kérte. A vezető - K. Gábomé 44 éves helyi lakos - kiugrott a kocsiból, és se szó, se beszéd térddel ágyékon rúgta az egyik rendőrt. A nő lánya - a 25 éves Barbara - ugyancsak kiszállt az autóból, s anyja példáját követve szintén a rendőrökre támadt. A két részeg nőt meg kellett bilincselni, és eljárás indul ellenük. Baleset egy ellopott... (Folytatás az 1. oldalról) Az illuminált segédmotorost az zavarta meg, hogy nem találta a megszokott helyen az elsőbbségadásra kötelező jelzőtáblát. Nem is találhatta, ugyanis ellopták. Ilyen esetben persze megváltoznak az adott kereszteződés elsőbbségadási szabályai, ezúttal épp a motoros lett volna a „nyerő”. A járművezető tétovasága azonban annyira megzavarta a kereszteződésbe érkező személyautó sofőrjét, hogy annak hirtelen kormány- mozdulata miatt az autó felborult. Csak a szerencsén múlott, hogy nem sérült meg senki sem. -hgyEtlen-szomjan a kamionban Alattyán határában kicserélték a 20 kilowattos oszlopkapcsolót a Titász Szolnok vidéki kirendeltségének a szakemberei. A távvezeték tetejéről kellett leszerelni a régit, és helyére rakták fel az újat. fotö: mészáros Négy, meglehetősen „lerobbant” állapotban lévő gyalogos fiatalembert kísérelt meg igazoltatni hétfőn reggel a rendőr Öcsöd és Kunszent- márton között a 44-es főút mentén. Az elgyötört fiúk magyarul sem tudtak. Később tolmács segítségével tisztázódott, hogy az előállított, iratok és pénz híján lévő emberek Törökországból indultak néhány nappal azelőtt. A kurd fiatalok elmondták, egy Isztambulból induló kamion rakterébe lopóztak be - persze a sofőr tudta nélkül - azzal a céllal, hogy Európában próbálnak majd szerencsét. Többnapos zötykölődést követően valahol - ők sem tudják, hol - kiugrottak a járműből. Ezt követően egy napig bandukoltak ét- len-szomjan a főút mentén egészen addig, míg Öcsödöt elhagyva a rendőrrel nem találkoztak. Kiderült, hogy a külföldiek azon túl, hogy egyáltalán nem tisztálkodtak, napok óta nem jutottak élelemhez, sőt egyikük keze el is volt törve. A kunszentmártoni kapitányság emberei gondoskodtak az idegenek ellátásáról, majd miután tisztázódott, nem követtek el bűncselekményt és őket sem bántották, elszállíttatták őket a nyírbátori határőr-igazgatóság közösségi szállására. A kurd fiatalokra vélhetően kitoloncolás vár. -hLesz-e kávéház a könyvtárban? A Szolnok belvárosában található Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár új épületében büfé- kávéház berendezésének lehetőségét is kialakították. Ez összhangban áll azzal, hogy a Kossuth tér átalakítására készült tervek is számolnak vendéglátóhelyek létesítésével. Az elsőt most rögtön létre is lehetett volna hozni. . . A városi és a megyei önkormányzat áldatlan vitája miatt azonban üresen áll a helyiség. A két önkormányzat hosszú ideig nem tudott megegyezni a költségvetésükhöz képest jelentéktelen bérleti díj elosztásában. Nemrég ez az akadály is elhárult, és meghirdethették a pályázatot a helyiség bérletére. A lejárat napja október 19., ám nem tolongnak az érdeklődők. Október 12-én lehetett megtekinteni a helyiséget, de mindössze egy jelentkező volt. Ez pedig még akkor is kevésnek tűnik, ha közben más is megnézhette, nem kellett fölfednie szándékait. Nem tudhatjuk, milyen eredményt hoz a pályázat, ám jó volna, ha végre megoldódna ez a váratlanul és érthetetlenül nehéznek bizonyult probléma. Túrkevéről Firenzébe (Folytatás az L oldalról) Szinte törvényszerű volt, hogy egy debreceni vegyipari szakközépiskolában tanult tovább. Végzősként országos tanulmányi versenyen elért negyedik helyének köszönhetően felvételi nélkül kezdhette meg a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanulmányait. Természetesen matematika-kémia szakon. A harmadik évfolyam óta egy kutató- csoport tagja, mely a daganatos betegségeknél használt ve- gyületek modellezését végzi. így magától értetődő volt, hogy a szeptemberi, Firenzében megrendezett 33. nemzetközi koordinációs kémiai konferenciára is ezzel készült. Zoltán elmondta, kiutazásában szülei mellett az egyetem, az Országos Fejlesztési Műszaki Bizottság, továbbá szülővárosa támogatására is számíthatott. A Túrkevéért Alapítvány is jelentős anyagi támogatást nyújtott. Az olaszországi utat szakmai továbbfejlődése szempontjából igen hasznosnak ítélte. Találkozhatott a terület nemzetközileg is elismert nagyjaival, akik saját kutatási témájában is rávilágítottak számos új lehetőségre. ses Dr. Pacsi Zoltán volt a Klub Szolnok vendége Eltűnnek a kiabáló brókerek a parkettről A tőzsdei helyzetet elemezte dr. Pacsi Zoltán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ügyvezető igazgatója tegnap a Klub Szolnok vendégeként. Újdonságként egyúttal megemlítette, hogy új, számítógépes kereskedési rendszert építenek ki, ami után a kiabáló, mutogató brókerek eltűnnek, Éppen most folyik annak a számítógépes rendszernek a kiépítése, melynek során a tőzsdei ügyletek teljes mértékben a technika vívmányain folynak. Mint dr. Pacsi elmondta, a rendszer beindulása után már a kereskedési termet is bezárják. Ez egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy vidékről is ugyanannyi idő alatt lehessen megbízást adni, mint helyben, a fővárosban. A régi rendszer avultsága miatt is cserére érett, mert az átlagos napi kötésszám - igaz, augusztusban - elérte az 5500-6000-at, mely a bonyolítás végső határát közelítette. Mostanában mindössze 3500 körül mozog naponta az üzletkötések száma, s a forgalom is csak 8-9 milliárd forint, szemben az augusztusi napi 14-15 milli- árddal. A magyarországi tőzsde mélyrepülése nyitottsága miatt következhetett be - vélekedett dr. Pacsi. A BÉT igazi piacként működik, méghozzá nemzetköziként, így hatással vannak rá a világ A Széchenyi (Folytatás az 1. oldalról) Szoboszlai Zsolt szociológus, a kutatás vezetője elmondta, főiskolai hallgatók bevonásával, kérdőíves módszerrel, valamint személyes inteijúk alapján a lakótelep szinte minden tizedik polgárát nyilatkoztatták, amelynek eredményeként száz oldalt meghaladó tanulmány született. Az adatokból, megállapításokból szemezgetve többek között kiemelte, hogy a négy- és tízemeletes tömbökben élők többsége nő (53 százalék), a lakók kétharmada 40 évesnél fiatalabb, és az itt élők 60 százaléka házas. A családok egyharmadá- ban két gyereket nevelnek, s 20 százalékot tesz ki a gyermektelen aránya. Kiderült az is, hogy a lakótelepen 12 százalék a diplomások aránya, s ugyanezzel a számmal fejezhető ki a lakótelepi - a városinál magasabb - munkanélküliségi ráta is. A vállalkozók aránya rendkívül alacsony. Jellemző, hogy akik a ’90-es években költöztek ide, azok többnyire ugródeszkának tekintik a „Szecskát”. A háztartások átlagos nettó jövedelme megközelíti a 84 ezer forintot - összehasonlításképpen Kunhegyesen 30 ezerrel kevesebb. A lakók 17 százalékának van valamilyen tartozása, átlagoa tőzsdei termet is bezárják. bármely pontján zajló események. Á tőke ugyanis annak megfelelően mozog, ahogyan biztonsága is változik, így az oroszországi események is hatással voltak a régióban működő befektetői piacokra, a magyarra is. Mindettől függetlenül az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a BÉT likvid piac, azaz bár nagy volt a kínálat, mindig Volt kereslet is a papírokra. A külföldi tőke így tudott mozogni, szemben a többi volt szocialista országgal, melyeknél vagy technikai, vagy keresleti okok miatt kvázi bennragadt a pénz. A vezető szerint egyébként még nem vagyunk a végén a gondoknak, mert sem a dél-kelet- ázsiai helyzeten, sem a japán pénzügyi válságon, sem pedig az oroszországi állapotokon nem sikerült úrrá lenni. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a 3800-as BUX-index lehet az az alsó határ, melynél olyan alacsonyak az árak, hogy már eladni sem érdemes, illetve beindul a vásárlás. (még) nem... san 92 ezer forint. Legtöbben a közös költséggel adósak, amit a távhőszolgáltatás díja követ. Az itt élők sajátos gondjai közül a kutatás vezetője a foglalkoztatást, a szociális problémákat, a közbiztonságot, valamint a roma kisebbség és a többség kapcsolat- rendszerét emelte ki. A megkérdezettek megfogalmazták: azt szeretnék, ha a lakótelep nem egy alvó város lenne, hanem képes lenne mindenre, amire egy város. Ennek kapcsán javasolták a kereskedelem és a szolgálaltások körének bővítését, a rendőrőrs visszaállítását, éjszakai buszjárat indítását, parkok, sőt uszoda létesítését. A tanulmány mottója, mely szerint „magasabb házat, mint ameddig a fák nőnek, bűn megépíteni”, voltaképpen sok igazságot takar, ám a kutatók véleménye: nem helyénvaló az a megállapítás, hogy gettósodási folyamat indult meg a városrészben, hogy szegények az itt élők. A Szolnoki Műhely képviselői reményüket 'fejezték ki, hogy a városvezetés számára hasznos információkkal szolgál a tanulmány, a következő lépcsőkben pedig felmérhetik Szandaszőlős, a belváros, valamint a Tallinn városrész szociológiai helyzetét is. L. Z. Alaptalan a fenyegetés és az ígérgetés Szekeres Imre MSZP-s országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnöke tegnap sajtótájékoztatón szólt a jövő évi költségvetés előkészítéséről és a közelgő önkormányzati választásokról. Mondanivalóját azzal kezdte, hogy a kormány még nem terjesztette elő a költségvetést, de a személyi jövedelemadóról és a helyi adóról szóló törvényt sem. Szerinte nem akarja, hogy az ön- kormányzati választások előtt kiderüljön: választási ígéretei tarthatatlanok. Szekeres úgy véli, a késlekedés másik oka, hogy a kormánynak szakmai nehézségei vannak, hiányoznak az eltávolított szakemberek... A megyéről szólva hangsúlyozta, elkészült tervek vannak a 4-es út és a Tisza-tó fejlesztésére, ezek alapján már ősszel megindult volna a tervezőmunka. Ezeket a terveket most is meg lehetne valósítani. Káplár József, az MSZP pol- gármesteijelöltje azokat a célokat jelölte meg, amelyek érdekében össze kell fogni minden helyi erőforrást. Ezek között is kiemelten szerepelt a munkahelyteremtés, az idegenforgalom fejlesztése; a fiatalok első lakáshoz juttatásának segítése. Mint mondta, elégedett, hogy elsőnek nyilvánosságra hozott programjának igen sok eleme felbukkan mások elképzeléseiben. Ez azt ígéri, hogy a benne foglaltak hamarabb megvalósulnak. Újságírói kérdésre Szekeres elmondta, egyes politikusok valóban azt sugallják, hogy ahol nem kormánypárti polgármestert vagy kormánypárti többségű közgyűlést választanak, oda a kormány nem ad pénzt a következő parlamenti ciklusban, illetve oda ad, ahol számára megfelelő személyek kerülnek vezető pozícióba. Ez azonban - tette hozzá - alaptalan fenyegetőzés vagy ígérgetés, hiszen a normatív támogatást és a személyi jövedelemadó helyben maradó részét törvény szabályozza. A cél- és címzett támogatások odaítélésénél pedig szigorú feltételeknek kell megfelelni, akármire ilyen címen sem osztogatható pénz. Dr. Füle István, az MSZP megyei elnöke megjegyezte, az MSZP-SZDSZ kormány idején a fideszes polgármester által vezetett Szolnok 4 év alatt körülbelül 10 milliárd forint központi támogatást kapott, és senkinek nem jutott eszébe, hogy polgármestere miatt büntesse a várost. az Iszapot a szolnoki Tiszaligetben lévő halastóban. A partot már rendbe tették és kirakták kővel, jelenleg a kotrás után bent maradt iszapréteget távolítják el. A medertisztítást követően feltöltik vízzel a tavat, és visszatelepítik a halakat. fotó: mészáros