Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-09 / 211. szám
TÚRON INNEN - KÉVÉN TÚL Kútskanzent avattak Szép emlékekkel búcsúzhatnak a nyártól mindazok, akik résztvevői voltak a térség jól sikerült augusztusi rendezvényeinek. A túrkevei Európa-na- pokon - más programok mellett - kuriózumszámba ment a kútskanzenavató rendezvény. A mezőtúriak viszont számos szórakoztató és művészeti program zárásaként tűzijátékban gyönyörködhettek a minden évben megrendezendő, messze földön híres, hagyományos Túri vásáron. Jövőre „nagykorú” lesz Mivel a Takács-tanya felújítása még nem fejeződött be, idén mindössze egy hétig dolgozhattak az alkotótelep „árnyékában”, művésztársuk, Györfi Sándor nyaralójában a festők és szobrászok. A tábort kiállítással zárták. A tavaly készült munkákból rendeztek be egy tárlatot a városháza dísztermében. A megnyitón Búsi Lajos országgyűlési képviselő elmondta, szereti a szépet és azt a szépérzéket, amit a Mezőtúrra érkező képzőművészek, festők, szobrászok ide elhoznak. A képviselő reméli, hogy jövő nyárra, amikor az alkotótelep „nagykorúvá” válik - hiszen 18 éves lesz -, már a megszépült Takács-tanyán láthatják vendégül a művészeket. Mezőtúr. A Reál Klub udvarán és folyosóin a Túri vásárt megelőző napon kiállítást nyitottak a város ifjú képző- és iparművészeinek munkáiból. A látogató megismerkedhetett a Túron dolgozó amatőr festők, fotósok és fazekasok tevékenységével. Nem hiányoztak a szobrászok alkotásai sem. A megnyitón részt vett Búsi Lajos országgyűlési képviselő is. A közmunka folytatódhat Tízmillió forinttal gazdagodott Kétpó, közmunkaprogramja finanszírozására. Legutóbbi ülésén a képviselő-testület elfogadta az önkormányzat féléves beszámolóját is. Sor került a költségvetés módosítására, a község ugyanis 4 millió 800 ezer forintot kapott forráshiány-előlegként. Más, kisebb volumenű pályázati forrásokat is beépítettek a falu büdzséjébe. Mint minden településen, itt is megválasztották a választási bizottságot, akik megkezdték az októberi voksolás előkészítését. A helyi nyugdíjasklub 10 ezer forintos támogatást kapott, amely összeget októberi programjuk megvalósításához használhatják fel. A község támogatandónak ítélte a Kétpóért Egyesület te- leházra vonatkozó elképzelését. A művelődési ház költségvetésének terhére biztosítják a terv megvalósítására beadandó pályázathoz a mintegy 800 ezer forintos önrészt. Tették ezt annál inkább, mivel a három helyiségben kialakítandó centrumot többféle célra kívánják hasznosítani a jövőben. A gazdajegyző itt tartaná majd fogadóóráját, csakúgy, mint a helyi rendőr. A voksolás előtt utoljára Csütörtökön az önkormányzati választások előtt utoljára ül össze a túrkevei képviselő-testület. A városatyák több beszámolót is meghallgatnak. Többek között az oktatási intézmények, a városi gyámhivatal, illetve a rendőrség munkájáról kapnak tájékoztatást. Az elmúlt négy év önkormányzati munkájáról is összképet kapnak a képviselők. A költségvetés módosítása is napirenden szerepel, miként az arról szóló első féléves beszámoló. Az oly sok bírálatot kapott VG. Rt. átalakítása várhatóan nehéz döntés elé állítja a testületet. Már az ezredforduló utánra is kiható döntés lehet a csatornázási program II. ütemének elindításáról szóló határozat. Túrkeve vagyonának védelme érdekében fontos feladat az intézmények biztosítása. Erről is csütörtökön szavaznak. Az oldalt szerkesztette: Simon Cs. József A fotókat készítette: Forgács Éva, Takács Antal Borotvaélen a költségvetés Mezőtúr pénzügyi helyzete nem javult, sőt: tovább romlott - ez derül ki a város költségvetése első féléves végrehajtásáról szóló beszámolóból. Több, a magánosításból tervezett bevétel várhatóan az év végéig sem növeli majd a városi büdzsét, ami a problémákat csak tovább súlyosbítja. ros, a költségvetés alig öt százalékát. Ezek jelentős része pályázati támogatások révén valósulhatott meg. Folyamatban van többek között a 626. Számú A város módosított, több mint 1800 milliós bevételi előirányzata az első félévben 52,9 százalékban valósult meg, ami 986 millió 888 ezer forintot jelent. Jelentős probléma, hogy a felhalmozási célú saját bevételként tervezett csaknem 125 millió forintból csak 7 millió 706 ezer forint folyt be a város kasszájába. Az ingatlanok árverésére az esetek többségében még érdeklődő sem jelentkezett. Többek között gazdára vár a bánhorváti tábor is. A kiadások teljesítése időarányosnak tekinthető. Néhány intézménynél a dologi kiadásokra fordítható források jelentős részét már felhasználták. így a közösségi ház az egész évre tervezett összeg csaknem 85 százalékát elköltötte, a telefondíjaknál a fel- használás például 101 százalékos arányt mutat. Az intézmény nem látja biztosítottnak a gáz-, villany- és telefondíj fedezetét. A Teleki gimnázium is felélte már az erre fordítható forintok csaknem kétharmadát, amiből az következik, az idén nem tudják kigazdálkodni az előző évi költségvetési túllépésüket. Fejlesztésekre eddig több mint 97 millió forintot fordított a váSzakképző Intézet kollégiumának kialakítása, befejezéséhez közeledik a bányató-rekonstruk- ció, pályázati támogatásra vár a Takács-tanya átépítése. Összességében megállapítható, hogy a tervezés időszakában ismertté vált feszültségek nem mérséklődtek. A fejlesztési bevételek, a felújítási és fejlesztési kiadások teljesítése a 47 millió forint folyószámlahitei felvétele ellenére mérsékelten teljesült. Több intézmény jelentős költségvetési túllépéssel működik. Vezetőiket figyelmeztették, gondjaikat a képviselő-testület felé időben jelezzék. Mezőtúron tegnap minden ünnepélyes külsőségektől mentesen megnyitották a piac mellett az új Penny diszkontot, a multinacionális cég 78. üzletét. A nyitás után igen sok túri kereste fel az új áruházát, amiben nem kis szerepe lehetett annak, hogy minden vásárló egy baseballsapkát és egy luftballont kapott ajándékba. Pilótaként emigrált a túri fotós Szeles István régen, még a II. világháború idején hagyta el Magyar- országot. Repülő- gépvezető-pilóta- ként szökött Ausztriába. A harcok be- fejeztéig külhonban is repülőn ült, innen datálható fotós pályafutása. A gépből is készített fényképeket. A háború után megtudta, hogy édesapja az első világégés során az olasz határnál harcolt. Meg akarta ismerni a csaták helyszínét, s azt fényképeken az utókornak is megörökítette. Több száz fotót készített. Néhány év múlva Angliában telepedett le, de még onnan is visszajárt apja harcainak színhelyére. Ezután kezdett előadásokat tartani a fotózásról és azokról a helyekről, ahol járt. Rendszeresen 1958 óta látogat vissza szülővárosába. Természetesen volt lakóhelyén is sok fényképet készített. A népművészet témaköréből is kerültek ki fotók a keze alól, melyeket angliai barátainak is megmutat. Biztatja őket, vidékre is látogassanak el, hiszen nagyon sok a látnivaló. Büszke arra, hogy „ismertetői” révén már legalább húsz brit családot sikerült Budapestről vidékre csábítania. Az Impro Fotóklubbal három éve áll kapcsolatban. Mint fogalmazott, nagyon jó közöttük lenni, mindig várják jövetelét. Igyekszik átadni nekik tudását, megosztani velük élményeit. Ha tud, technikai eszközöket is hoz mezőtúri fotós barátainak. Sajnos egy tavalyi balesete miatt az előadásokat abba kell hagynia. Igaz, az orvosok azzal biztatják, talán még beszélhet közönség előtt. Három éve rendszeresen visszatérő vendége a mezőtúri Impro Fotóklubnak Szeles István, aki bár a Hortobágy-Berettyó-parti városban született, több mint ötven éve külföldön él. Tanácsokat ad a túri „gépcsattogtatóknak”, s ha tud, technikai eszközökkel is segít. Élvezetes előadásait azonban - remélhetőleg csak egy ideig - nélkülözni kell. „Illegális” városi televízió Gyakorlatilag „ülegálisan” működik a mezőtúri kábeltelevíziós önkormányzati csatorna - derült ki még egy korábbi képviselő- testületi ülésen. Ezért megbízták a jegyzőt, készítsen javaslatot a fonák helyzet feloldására. A „mentő gondolat” azonban sem a polgármester, sem a testület tetszését nem nyerte el. A jegyző azt javasolta, mindaddig, míg a törvényes feltételeket nem teremtik meg, függesszék fel az adásokat. Azért is, mivel az országgyűlési választások után négy párt kifogást jelentett be, miszerint a pártok nem kaptak a kampányukhoz megfelelő adásidőt, illetve volt olyan politikai erő, amely aránytalanul sokat szerepelt a csatornán. Mint a törvényesség őre megállapította, a műsorokat bejelentés nélkül adják le. A város és a kábeltelevíziós szolgáltató közötti szerződést évek óta nem aktualizálták a megváltozott rendelkezésekhez. A legfőbb kifogása pedig az, hogy az önkormányzat nem is lehet műsorszolgáltató. A polgármester a jegyző felé ezzel kapcsolatban több kérdést is feltett. Evek óta nem látta az asztalán a szerződés módosítására vonatkozó javaslatot, a jegyző csak most jelezte kifogásait. Mint fogalmazott, a jegyzőnek ugyanakkor tudnia kellene, a műsorokat nem a város, hanem e tevékenységhez szükséges vállalkozói engedéllyel rendelkező személy készíti. Egy városatya arra kért választ, ki feladata lett volna, hogy a megállapodást módosítsa a szolgáltatóval. A jegyző válaszában rámutatott, hónapokkal ezelőtt már jelezte a polgármester felé a kifogásait, aki azokat nem fogadta el. A szerződés módosítását azért nem kezdeményezte, mivel az eredeti változatot sem ő kötötte. Az újabb választási kampány idején a műsorkészítés rendezetlensége miatt jobbnak látná az adások felfüggesztését. Mivel az ORTT felé nincs bejelentve a műsor, a várost sújtanák a következmények. Az általa javasolt megoldással helyi szinten kezelni lehetne a problémát, az nem kerülne országos testület elé. A polgármester szerint csak abban hibáztak, hogy nem tettek eleget a bejelentési kötelezettségnek. Ezt pótolják, csakúgy, mint a szolgáltatási szerződés pontosítását. Javaslatát - hogy ezekkel a feltételekkel és olyan kikötéssel, hogy kampányműsorok nem kerülhetnek adásba, ne függesszék fel a szolgáltatást - a testület, a jegyző ellenében elfogadta. Hiányt pótol a kávéház-étterem Régóta fennálló hiányt szeretne pótolni Rácz Tamás azzal, hogy Mezőtúr központjában kávéház-éttermet kíván létesíteni. Az épületen a munkák a befejezéshez közelednek, már csak a burkolási feladatok vannak hátra. Várhatóan novemberben kinyit az új létesítmény, ekkortól látogathatják a vendégek. A tulajdonos nem ismeretlen a túriak előtt, hiszen dolgozott valamikor a Berettyó Hotelben, majd az azóta már megszűnt A leendő kávéház épülete Bella Itália étterem tulajdonosa is volt. Hat év szünet után tért vissza. A távoliét is tartalmasán telt számára, hiszen fővárosi nagy szállodákban dolgozott. A leendő éttermet a főtér egyik közel százesztendős házában alakítja ki, annak teljes felújításával, átalakításával. A főépületben helyet kap egy étterem, egy kávéház és teljes melegkonyhai létesítmény. A beruházás mintegy 20 millió forintba kerül. A tulajdonos szeittné visz- szahozni a régi éttermi hagyományokat, ahol a vendéget terített asztal várta. Több meglepetést is tartogat, ám ezekről még nem kíván beszélni. Nem akarja kizárni a szerényebb jövedelemmel bírókat sem vendégei közül, ezért a főépület mellett kibérelt egy kisebbet. Itt egy büfét rendez be, ahol süteményeket, szendvicseket lehet fogyasztani. Hogy a kulturált körülmények mindenkor biztosítottak legyenek, szeszes italt nem árusítanak majd, illetve dohányozni sem lehet. Rácz reményei szerint novemberben elindulhat az üzlet.