Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-07 / 209. szám

1998. szeptember 7., hétfő Körkép 7. oldal Ezerhétszáz elsős hallgatónak - ebből hatszáz nappali tagozatosnak - kezdődött meg az 1998/99-es tanév a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán. A szombaton tartott tanévnyitó ünnepségen dr. Molnár István főigazgató a jól tanuló diákoknak átadta ösztöndí­jukat. FOTO: CSABAI I. Megyei győztes a nemzetközi szavalóversenyen „Az őrült” sikert aratott Mint arról a közelmúltban rövid hírben tájékoztattuk olvasóin­kat, több mint kétezer résztvevő közül a rákóczifalvi Molnár Gyöngyi nyerte az országosra tervezett, de a határainkon túlról érkezett versenyzőkkel együtt nemzetközivé bővült Talpra, Pe­tőfi szavalóversenyt. A háromnapos esemény élményeiről és a felkészülésről kérdeztük a 17 esztendős győztest. marad-e a megszabott időhatá­ron. Szerinte ugyanis, ha jó a versválasztás és van a költe­ménynek mondanivalója, han­gulata, amelyet ráadásul megfe­lelő technikával is „fűszerez” az előadó, akkor a zsűri úgysem az óráját fogja figyelni. Nála ez az elmélet már többször beiga­zolódott, hiszen rutinos és rendkívül sikeres versmondó­nak számít. Ezen a megméretésen ő Az őrült című Petőfi verssel indult és bizonyult a legjobbnak. Ér­dekes volt a döntőn bíráskodó zsűri összetétele, a tíztagú tes­tületben helyet kapott egy evangélikus püspök és egy ze­neszerző is. A háromnapos rendezvény során egy szemhunyást sem aludt, de ez távolról sem a lám­paláz következménye volt. Is­merkedéssel, barátkozással te­lik ilyenkor az idő. így már az is érthető, hogy előfordult olyan verseny, amikor 96 órát volt talpon egyhuzamban ! A győzelemmel ezúttal száz­ezer forint is járt, amit gondo­latban már el is költött, holott még meg sem kapta. Mindezek tudatában igazán különösen hangzik, hogy Molnár Gyöngyi nem igazán rajong Petőfi Sán­dor költészetéért. Állítása sze­rint ezen a versenyen csupán azért indult, mert ebbe a versbe- nevezetesen Az őrült címűbe- „beleszeretett”. Molnár János Kablay Lajos emlékének szentelve Nevet kaphat a közpark Nevet kaphat Szolnok egyik eddig névtelen közparkja - ha az önkormányzat szeptember 10-i ülésén jóváhagyja az előter­jesztést. A névadó Kablay luijos, aki 1950-től a Honvéd Kilián György Repülő Hajózó Tisztiiskola és egyben Szolnok helyőr­ség parancsnoka volt, s akit ’56-os tevékenységéért elítéltek. Molnár Gyöngyi A versenyt még januárban írták ki, a megyei elődöntők február­márciusban zajlottak. Az or­szágos középdöntőt augusztus 14—15-én rendezték meg, ahová Jász-Nagykun-Szolaok megyé­ből már csak hárman jutottak tovább. Az augusztus 16-i, gö­döllői döntőben az övével együtt 23 produkció szerepelt, és ezt 90 perces műsoridőben augusztus 20-án az MTV-1 is közvetítette. A kiírás szerint három Pe- tőfi-művet kellett kiválaszta­niuk, és ezek egyikének előadá­sához három perc állt rendelke­zésükre. Gyöngyi bevallotta, soha sem figyeli, hogy belül A szolnoki önkormányzathoz még 1997 októberében érkezett írásos javaslat Rádi József, a Kablay Lajos Emlékbizottság képviselője, Béler Gyula, az MVRE Szolnoki Szervezetének elnöke és (az időközben elhunyt) Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgatótól, miszerint a Pozsonyi út által közbezárt, há­romszög alakú - jelenleg is park­ként funkcionáló - zöldterületet Kablay Lajosról nevezzék el. A tér elnevezésével a Földművelés- ügyi Minisztérium Földrajzinév- bizottsága is egyetért. Most már csak a közgyűlésnek kell rábólin­tania arra, hogy a város életében jelentős szerepet betöltő személy­ről nevezzék el e teret. S hogy ki is volt Kablay La­jos? Az 1911 -es születésű kato­natiszt 1950-től lett a Honvéd Ki­lián György Repülő Hajózó Tisz­tiiskola és egyben Szolnok hely­őrségparancsnoka. 1956-ban a megyei forradalmi munkástanács tagjává választották. Tevékeny­ségével elérte, hogy a szovjet harckocsikat kivonták Szolnok­ról. A szovjet helyőrségparancs- nokkal való tárgyalása eredmé­nyeképpen a szovjet csapatok visszavonultak a laktanyájukba. 1957 elején nyugállományba küldték, majd letartóztatták, és egy év felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélték. 1987-ben hunyt el, s még ez évben volt bajtársaiból és tisztelőiből emlékbizottság alakult. Tevékenységük eredmé­nyeként jogilag rehabilitálták és posztumusz ezredessé léptették elő Kablay Lajost. -bgy­A jászberényi piacon idén még zsúfoltság lesz Át kell építeni az új tetőszerkezetet? Jelenleg még nem lehet tudni, hogy mekkora pluszköltség­gel jár majd Jászberényben a városi piac új tetőszerkezeté­nek esetleges átalakítása. Ez idő szerint a Műszaki Egye­tem Épületszerkezettani Tan­székének munkatársai vizs­gálják a megoldásokat. Jászberényben a piaci rekonst­rukció munkálatai mostanra már a befejezéshez közelednek. A nyár elején a piac csarno­kának tetőszerkezetét átalakítot­ták, sok helyen úgynevezett be­világító felületet hagytak a tetőn. A gondolat elsőre jónak tűnt: több természetes fényt kap a pi- accsamok. A nyár végére azon­ban még az is megtapasztalhatta az üvegházhatást, aki életében nem foglalkozott mondjuk fóliás paprika termesztésével. A piacon portékáikat árulók szerint volt olyan nap, amikor 59 fok meleget mértek a csar­nokban! Ezt természetesen je­lezték a kivitelezést koordináló Vagyonkezelő és Városüzemel­tető (VV) Rt.-nek. Néhány tető­fedő elemet eltávolítottak a nyár folyamán, hogy jobban szellőz­zön a csarnok. A probléma ezzel megoldódott, csakhogy bekö­szöntött az esős idő... Most a be­ázásra panaszkodnak. Ismét visszakerültek a bevilágító felü­let elemei, mostanra már csak néhol, az illesztések mentén csu­rog, csöpög az esővíz. Mindezek mellé már csak apróság, hogy az építési munkálatok miatt sokkal kisebb helyre szorultak a piaci árusok. A zsúfoltság testközel­ből érzékelhető... Csanádi Sándor, a VV Rt. ügyvezető igazgatója - amikor tolmácsoltuk az árusok pana­szait - hangsúlyozta: - Tudo­másul kell venni, hogy jelenleg még tart a piaci rekonstrukció, a csarnok még nem tudja azt a minőségi színvonalat nyújtani, amely egy kész épülettől elvár­ható. Mint mondta, méréseik szerint a bevilágító felületek következtében a nyáron maxi­mum két-három fokkal volt me­legebb a csarnokban a külső hőmérséklethez képest. Ezzel együtt bizonyos változtatásokat kell végrehajtani. A tetőszerke­zet átalakításának lehetőségeit, a szellőzés biztosítását jelenleg külső szakértők vizsgálják. Hozzátette: a felmerülő plusz­költségeket a részvénytársaság forrásaiból finanszírozzák. Rámutatott: az esetleges átala­kításokkal is jóval az eredeti határidő előtt, még ebben az évben befejezik a rekonstruk­ciós munkálatokat, mellyel a je­lenlegi zsúfoltság is megszű­nik. -banka­Egyen ott a premieren! Küldje be egy Vegeta csomagolását, és sorsoláson vesz részt. Ha megnyeri a 100fődíj egyikét, részt vehet a Tokajban megrendezendő lakomán. 10 db II. díj: 100 000 Ft-os élelmiszervásárlási utalvány 1000 db III. díj: Vegeta ajándékok Az akcióban csak az eredeti Vegeta termékek vesznek részt. Címünk: 1241 Budapest 5. Pf 50. ' Beérkezési hatá ridő: ' ^ j|. yggff ' f * 1998. szeptember 21. A Vegeta csomagolása most egyben Ê betevő is lehet /v *r egy premierre, ahol On és partnere együtt vacsorázhat kedvenc színészeivel/ íatábbi infnrmáeioert kérjük. hívja a legeta tt ingyenes zöld számat J0 0y }QJ ||| A

Next

/
Oldalképek
Tartalom