Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-24 / 224. szám
1998. szeptember 24., csütörtök Tükör 9. oldal Brókerügynökség nyílt Szolnokon Befektetők paradicsoma Mint arról korábban már beszámoltunk, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány égisze alatt megalakult Credit ’98 Kft. az IE-New York Broker Budapest Rt.-vel létrejött együttműködése révén az értékpapír-forgalmazásba is bekapcsolódott. A részletekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be a két cég vezetői a szolnoki Pelikán Szálló teraszán található irodában. Söllei Judit, a Credit ’98 ügyvezető igazgatója elsőként röviden bemutatta cége tevékenységét, a forráskoordinációtól a bankügynökségi tevékenységen keresztül a befektetési tanácsadásig. A pénzügyi szolgáltatásokról szólva elmondta, eddig egymil- liárd forintnyi hitelt közvetítettek ki a vállalkozóknak, de nem elhanyagolható a hitelgarancia, a hitelpályázatok és támogatási kérelmek kapcsán nyújtott segítség sem. Mindezt pedig jól kiegészíti a most induló értékpapír-forgalmazási tevékenység. Talán nem túl szerencsés időpontban nyílik meg a szolnoki ügynökség, amikor a Budapesti Értéktőzsde indexe két és féléves mélyponton van - kezdte tájékoztatóját Kálmán Gábor, a brókercégek sorában előkelő helyen szereplő IE-New York Broker Budapest Rt. vezérigazgatója, majd részletesen szólt a társaság szolnoki főhadiszállása, azaz a Credit ’98 befektetési szolgáltatásairól. Elhangzott, az rt. a magyar állampapírok elsődleges forgalmazója, és jelenleg az egész országban mintegy 25 ezer ügyfele van. A szolnoki ügynökségen többek között tőzsdei és tőzsdén kívüli értékpapírok eladására és vételére vesznek fel megbízásokat, állampapírokat forgalmaznak, adótőkeszámlát vezetnek, illetve megbízásokat vesznek fel határidős ügyletekre is. A vezérigazgató kiemelte a mai piaci kilátások közepette biztonságos befektetési lehetőségeket nyújtó állampapírokat és bizonyos Hunnia alapokat. Az ügyfelek biztonságát szolgálja a korszerű adatvédelem, valamint az, hogy a pénzforgalom bankszámlán keresztül történik. Mint megtudtuk, a New York Broker elemzési részlege napi, heti és negyedéves rendszerességgel készít piaci elemzéseket, amelyek a megyei ügyfelek rendelkezésére is állnak, segítve ezzel befektetési döntéseik megalapozását. L. Z. A „Évadnyitó” a Manager Klubban A nyári szünetet követően első összejövetelét tartotta szerdán a jászberényi Manager Klub. A klub lehetőséget ad a város vezető vállalkozóinak, cégvezetőinek a rendszeres találkozásra, eszmecserére. A szerdai találkozónak a Szekuritás Kft. volt a vendéglátója. A három éve alakult klubban hagyománnyá vált, hogy a tagok által képviselt cégek időről időre megmutatják magukat. A szerdai összejövetelnek a főleg munkaruházati cikkeket gyártó Szekuritás Kft. adott otthont, abból az apropóból, hogy a minap készült el a cég közel 30 milliós beruházása. A klubtagokat Szatmári Zoltán ügyvezető igazgató vezette körbe az új épületben. A fejlesztések keretében új bemutatótermet, raktáráruházát húztak föl, illetve az épület tetőtér beépítésével 30 munkahelyes munkaruha-varrodát alakítottak ki. Méltó helyre kerülhetett az alapanyag raktár, illetve új, tetszetős homlokzatot kapott a Bercsényi úti épület. bcs Látogatóban a Szekuritás Kft.-nél Ha eddig még nem volt mobiltelefonja, készüljön! Ennek az ajánlatnak nehéz lesz ellenállnia! De miért is kellene, amikor a Pannon GSM most ennyire kedvező áron kínálja a Nokia három csúcsmodelljét? Sőt, a készülékek mellé Ön most egy CD-t, a Nokia 5110-es mellé pedig egy plusz előlapot is kap ajándékba! A részleteket megtudhatja területi képviseletünkön (Szolnok, Kossuth L. út 9.), vagy hivatalos viszonteladóinknál. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. Készülékajánlatunk szép9 tember 24-től október 25-ig, illetve a készlet erejéig tart, és 2 éves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A Nokia 5110-es és a Nokia Connecting People 6110-es készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatók. NOKIA PANNON gsm ▼▼▼▼▼ Az élvonal.