Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
HOLNAP Kilakoltattak egy idős férfit 3. oldal Amerikában járt szolnoki pénzügyes 4. oldal Állásajánlatok 6. oldal A Kunságban jártunk 7. oldal Rendhagyó tanóra keretében találkozott a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola diákjaival Eckhard Jaedtke, az Európai Unió budapesti delegációjának tanácsosa. A diplomata látogatásáról a 3. oldalon tudósítunk. fotó: csabai i. Kilencpontos javaslat a mezőgazdaság gondjainak megoldására Holnap estig várják Orbán válaszát A mezőgazdasági termelők kilenc pontból álló javaslatot tettek gondjaik megoldására, melyet tegnapelőtt juttattak el Orbán Viktor miniszterelnöknek. A választ, melyben a tárgyalások megkezdésének időpontját is kérik, csütörtök estig várják. A múlt hét péntekén Békéscsabán jöttek össze a mezőgazda- sági termelőket tömörítő érdekképviseletek, hogy döntsenek a közös fellépésről gondjaik megoldása érdekében. Az egyik legnagyobb problémájuk az, hogy bár meghirdette a szaktárca a búza állami felvásárlását, az lényegében nem működött a szigorú és szubjektív vizsgálatok miatt. * A termelők kilenc pontból álló javaslatot állítottak össze, melyet eljuttattak a miniszter- elnöknek - mondta lapunknak Guba Mihály, a küldöttség tagja, a kisújszállási Tisza II. Mező- gazdasági Szövetkezet elnöke. A választ, melyben a tárgyalások megkezdésére vonatkozó időpontot is kérik, csütörtökön estig várják Orbán Viktortól. Ha az nem érkezik meg vagy elutasító lesz, akkor pénteken jelentik be, hogy milyen döntést hoztak a termelők érdekeik érvényesítésére, einvág További információk az 5. oldalon olvashatók Oroszország helyett a magyar Volán vállalatok a cél? Kellenének az Ikarus buszok, de... A Volán vállalatoknak, így a Jászkun Volánnak is nagy gondja a járműállomány megújítása. így bár jól jönnének az Ikarus buszok a szállítócégeknek, azonban azt a kérdést még tisztázni kell, hogy ezt ki finanszírozza. Az ugyanis nem megoldás, hogy a székesfehérvári gyár oroszországi problémáját hazai cégekhez exportálja. Az összes Volánnak komoly gondja a járműpark megújítása, miután a viteldíjak erre nem nyújtanak fedezetet. A többségi tulajdonos ÁPV Rt. 1997-ben indított programot e téren, melyet a kormány el is fogadott, azonban a mintegy 5 milliárd forintos forrás nem áll rendelkezésre - tudtuk meg a Jászkun Volán vezérigazgatójától, Szabó Istvántól. Egyébként az említett összegből mintegy 200 buszt tudnának vásárolni országosan. Lapunk az után is érdeklődött Szabó Istvántól, hogyan fogadják azt á bejelentést, miszerint a leállított oroszországi szállítás után az Ikarus a Volán társaságoknak adná el a buszokat. A vezérigazgató elmondta, a piacgazdaságban nem az eladó szabja meg a vevőnek, hogy mit vegyen. Ettől függetlenül jól jönnének a legyártott buszok a szállító cégeknek, így a Jászkun Volánnak is. (Folytatás a 3. oldalon) néplap-hirdető 61.000 példányban. Benne: berekfürdői körkép, az Új Néplap Vasárnap Reggel-t árusító helyek, játék Szeptemberben, csak az eddig lehullott eső mennyisége többszöröse az átlagosnak, aminek okán újabb mezőgazdasági területek kerültek víz alá. A gazdálkodók ismételten jelezték ezt a megyei FVM- hivatalnak. A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) tájékoztatása szerint ismételten belvizes területek keletkeztek megyénkben. Egyes helyeken már I. fokú készültséget rendeltek el, a szivattyútelepek a belvízi üzemrendnek megfelelően működnek, naponta átlag 480 ezer köbmétert emelnek át. A Kötivízig kezelésében lévő levezető csatornák befogadóképessége megfelelő, medertelt- ségük 60-70 százalékos. Ugyanakkor a többi elvezető már megtelt. A megyei FVM-hivatalhoz a mezőgazdasági gazdálkodók már folyamatosan jelentik kárukat, melyre október 31-ig van lehetőségük. Az, hogy ismételten belvizek alakultak ki, nem csoda, hiszen augusztusban és szeptember első két harmadában a megyében több mint 20 centi eső esett. A legjobban „öntözött” terület a megyeszékhely környéke, amelyre szeptember 20- ig 133 milliméter csapadék hullott. ein Eladható a tévé A jászberényi elektronikus sajtó életében gyökeres változásokat eredményező döntést hozott tegnap délután a Jászmédia Kht. tulajdonosi közgyűlése. Hosszas vitát követően az önkormányzati tulajdonban lévő városi televízió- és rádióstúdió eladásáról határoztak a tulajdonosok. A jászberényi televíziós kábelhálózat eladásáról korábban már értesülhettek olvasóink. A miskolci illetőségű PR-Trió Kft. száz százalékban vette meg a városi rendszert az abban néhány héttel korábban tulajdonossá vált Antenna Hungária Rt.-től. (Folytatás a 9. oldalon) Elsőfokon kilenc év az orgazdahálózat vezetőinek Lecsapott a törvény szigora Hetvenhat, összességében több mint 240 millió forintot érő lopott autót helyeztek forgalomba különböző trükkök segítségével Szolnokon, a megyei közlekedési felügyeletnél annak az orgazdahálózatnak a tagjai, akiket tegnap ítélt el a megyei bíróság. A meglehetősen hosszú idő óta tárgyalt ügyben tizenhárom vádlott bűnösségét mondták ki elsőfokon. A Cs. Péter és társai ügyében különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt évekkel ezelőtt indított vizsgálat voltaképpen már július közepén is lezárulhatott volna, ám akkor az egyik - líbiai állampolgárságú - vádlott nem jelent meg az ítélet kihirdetésekor. így az érintetteknek tovább kellett viselniük a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanságot. Minthogy az arab férfit azóta is hiába'körözik, a bíróság úgy határozott, a külföldi ügyét elkülöníti, és kihirdeti döntését. A szervezet mai napig előzetes letartóztatásban lévő vezéregyéniségei talán maguk sem számíthattak arra a szigorra, amelyet az ítélkezők alkalmaztak velük szemben a büntetés kiszabása során. A három budapesti férfi - Cs. Péter, M. László és B. Tibor - kilenc-kilenc, illetve hatévi börtönt kapott főbüntetésként. A bíróság hangsúlyozta, az orgazdaság táptalaja a lopások elkövetésének, ezért volt szükség a súlyos büntetések kiszabására. (Folytatás a 3. oldalon) IX. évfolyam, 223. szám 1998. szeptember 23., szerda Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap esett Újabb belvizes területek Rendőrfőkapitány fakanállal. Hogy nem csak a bűnüldözéshez ért Kopasz Árpád, megyénk „főrendőre”, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy könyve is megjelent a vezetőnek. Gasztronómiai tudását tegnap közönség előtt is bemutatta. Részletek a 3. oldalon. fotó: csabai Választás áprilisban is? A médiában megkongatták a vészharangot: nem sietnek a polgármester- és a helyi ön- kormányzati képviselőjelöltek az ajánlószelvények leadásával. Pedig a végső határidő, szeptember 25-e délután 4 óra vészesen közeledik. Országosan a települések mintegy negyedében, megyénkben is jó néhány helyen nincs polgármesterjelölt. Bár várható, hogy az utolsó napokban még sokan leadják összegyűjtött szelvényeiket, előfordulhat, hogy valahol jelölt hiányában nem lehet szavazni a polgár- mester személyére. Mi történik ilyen esetben? - kérdeztük dr. Baranyi Imre megyei aljegyzőtől, a megyei választási iroda jogi vezetőhelyettesétől.- Ilyen esetben a régi polgármester viszi tovább az ügyeket. A voksolás után hat hónapig nem lehet időközi választást tartani, tehát ahol most nem választanak polgármestert, ott ezt leghamarabb április 18 után tehetik meg.- Dr. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda vezetője a választási bizottságok munkaidejének meghosszabbításáról beszélt. . .- Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ajánlószelvények leadásának határideje is kitolódik. A szeptember 24. délután 4 órás időpont jogvesztő hatályú. Csupán arról van szó, hogy a választási bizottságok például a péntek délután leadott ajánlószelvényeket hétfő délutánig vizsgálhatják, ellenőrizhetik, és dönthetnek a nyilvántartásba vételről. Tehát az ő munkaidejük lesz hosszabb, nem a leadási határidő. ba / A rossz, esős időjárás ellenére kellő ütemben haladnak a szajoli régi felüljáró javítási, felújítási munkálatai. Ma kezdődik az úttest aszfaltozása, így október elején már megindulhat a forgalom két-két sávon, az új és a régi hídon egy időben. fotó: csabai Karcagon járt a Signal A Signal Dentibusz három éve járja az ország iskoláit, hogy megtanítsa a gyerekeket a helyes fogmosásra, valamint ingyenes szűréssel megnézze tej- vagy maradandó fogaik állapotát. A Signal tegnap Karcagra, a Györffy István Általános Iskolába érkezett, hogy a Dentibusz fedélzetén dr. Pongrácz Judit és munkatársai megvizsgálják a gyerekek fogait és ellássák őket hasznos fogápolási tanácsokkal. Az iskolába érkező szűrő- vizsgálat egyik célja, hogy a gyerekekkel megszerettesse a fogorvost, a másik pedig, hogy felhívja a szülők figyelmét csemetéjük rossz fogaira. A diákok a szűrővizsgálat után a cégtől egy fogkrémet is kaptak ajándékba.