Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-22 / 222. szám
1998. szeptember 22., kedd Körkép 7. oldal Akiket megedzenek az emberek gonoszságai A magyar társadalom java része még nem tud mit kezdem a mozgássérült emberekkel. Van, aki úgy néz a tolókocsis, félkezű, féllábú emberre, mintha ő nem is a valóság része lenne, pedig közöttük is vannak jó képességű mérnökök, tudósok. Az előítéletek azonban sokakban élnek velük szemben. Berekfürdőn azonban nem nézik le a műlábbal érkezőt, aki a strandon a medencébe menet előtt lecsatolja művégtagját Ezért is népszerű a Megbékélés Házában szervezett mozgássérültek tábora. A budapesti Téglási család életében az a hét évvel ezelőtti nap is úgy indult mint a többi. A férj nem volt szolgálatban, így reggel feleségével kézen fogva elmentek a piacra, hogy megvegyék az ebédhez a krumplit, zöldséget, majd elindultak hazafelé. Közben azt tervezgették, hogy néhány napra lemennek a Balatonra vagy Nagymarosra, s a szövőszék mellé megveszik a varrógépet is, hogy újabb remekműveket készíthessen Mária. férjjel beszélgettünk. Téglási Istvánná hét éve a piacon egy fertőzött kullancsot szedett ösz- sze, és a férj munkahelyén, a Honvéd Kórházba, két óra alatt „élő halott” lett. Hiába küzdött érte tizenkét orvos, a Lime-kór- ral szemben ők is tehetetlenül álltak. Marika néni lebénult, megnémult, szemhéját sem tudta mozgatni, ujjai görcsbe rándultak. A férj előtt végigpörgött eddigi boldog élete a kedves ápolónővel, aki rajongásig szerette Téglási István és felesége Néhány órával később azonban már orvosok hada küzdött az asszonyért. A családfő azóta eladta házukat, értékeiket, s majd négymillió forintot költött élete párja gyógyíttatására. S hogy mi is történt, arról a gyermekeit, unokáit. Maga előtt látta a rengeteg kézimunkát, csipketerítőt, melyet elkészített. S már ekkor tudta, mindent hajlandó feladni felésége gyógyításáért. Míg beszélgetünk, egy Csomós Györgyné és leánya percre sem engedi el tolókocsiban ülő felesége kezét, aki hatalmas barna szemeivel jelzi: érti, hogy róla van szó, s ha tudná, mondaná is, mennyire hálás azért a gondos ápolásért, melyet férjétől kap. Most azonban csak úgy tudja ezt elmondani, hogy közelebb húzza szívéhez István kezét, és ajkain megpróbálja megformálni: köszönöm. A férj ötven év távlatából is rajongással beszél anyukáról - ahogy Máriát nevezi -, aki mindig őrzőangyala volt, és huszonöt évvel ezelőtti súlyos balesete után - amikor koponyája elrepedt, jobb lába össze- roncsolódott - ápolta őt. Hasonlóan nem könnyű a Csomós családnak sem, hiszen lányuk, akit gyermekkorában későn hoztak vissza a klinikai halálból, négy végtagos, súlyos, túlmozgásos mozgássérült lett. Szülei ugyan nem merték vállalni agyműtétjét, mellyel lefékezhették volna ezt a túlmoz- gást, életüket azonban alárendelték lányuknak. A 38 éves Kriszti ugyan tolókocsiban, de nem a világtól elzártan tölti napjait.- Emlékszel, amikor Ausztriában jártunk? - kérdezte lányát Dr. Csomós György. Kriszti hatalmas nevetése jelzi, valami vicces történt velük. Bár nem könnyen formálja a szavakat, de ha figyelmesen hallgatják, meg lehet érteni, mit mond. Mint élménybeszámolójából kiderül, éppen a kolostorokat látogatta végig a család, amikor az egyik városban egy üzembe is benéztek. Ott meglátták hatalmas, tömör kerekű tolókocsiját, mellyel nehezen lehetett csak közlekedni. A polcokról hamar előkerültek az alkatrészek, és összerakták neki új tolókocsiját, mellyel már maga is tud közlekedni. Mondandója alátámasztására kis bemutatót is tartott. S néhány pillanat múlva apjával már az éppen kezdődő egyik sorozatról beszél, majd felidézik a helyi diszkóban tett látogatásukat. A családfő még rengeteg látnivalót szeretne megmutatni lányának, akinek naponta kell Budapesten elviselnie gyerekek és felnőttek gonoszságát. Berekfürdőn azonban két hétig felszabadult és boldog volt. D. E. Szandai sikerek Lengyelországban A Szandaszőlősi Alapfokú Művészetoktatási Intézet néptáncosai nemrégen a lengyelországi Wolbrom városában léptek fel. A kulturális kapcsolat Szolnok hasznára is lehet, legalábbis a város vezetői szeretnék felvenni a kapcsolatot a megyeszékhellyel. A lengyelek tavaly már jártak Szolnokon, akkor a szandai szüreti felvonuláson tették tiszteletüket. A viszontlátogatás ideje most jött el, a negyvenhat tagú küldöttség hat napot töltött Lengyelországban.- A gyerekek számára nem csupán az utazás élménye jelent sokat - beszélt az útról Kállai Mária igazgató. - Az együttlét, a tánc szeretete, a külföldi kapcsolatok ápolása mind-mind célja a művészeti intézetnek. PedagóDél-alföldi táncok lengyel földön giai, nevelő hatású egy ilyen út, ami a több nemzetbéli fiatalok összejövetele és a nyelvgyakorlás miatt is hasznos. Wolbrom városában a település egyik legfontosabb rendezvényén, a wolbromi napokon léptek színpadra a szolnokiak, ahol grúz, ukrán és több lengyel csoporttal színesítették a programot. Ebben a tanévben újra felkerekednek a szandaiak, bár a pontos célállomás még nem tisztázott. Bejárták már fél Európát, idén is mennek még valahova. Bakonyi István személye garancia a szakmai munka színvonalára, a gyerekek pedig élvezik a táncot, és keményen dolgoznak a sikerért. pókász Ennél volt már jobb szezon is Vendégforgalom a szakember szemével Az év első „ember”-hónap- jának a beköszöntével a vendéglátóipar illetékesei is egyféle számvetést végeznek a nyári szezon, idegenforgalom alakulásáról. Nincs ez másképpen Szolnokon sem, ahol a szakma, szakemberek véleményét most Gaál Zoltán, a Dréher Söröző egyik vezetője, közismert vendéglátós fogalmazta meg.- Ebben az évben jó néhány szakmai elismerés, siker, díj érte szűkebb hazánk szakembereit, szakácsait; miközben elmondható; az idegenforgalmi szezon jóval elmaradt az előző évek forgalmától. Ennek egyik a szakmai elkötelezettség, amely a megyeszékhely vállalkozóit jellemzi. Konyhaművészeink bebizonyították, hogy a világversenyeken a legjobbak között a helyük. Év elején Stuttgartban, a szakács Európa- bajnokságon csapatban aranyérmesek lettünk, egyéniben pedig három aranyat és egy ezüstöt nyertek a szolnoki versenyzők. Nyáron Nagykovácsi adott otthont a Mátyás király korát idéző gasztronómiai seregszemlének, amelyen korhű ruhákba öltözött indulóink közönségdíjasok lettek. Szeptember 23-án indul a médiahajó, az ország jelenlegi Gaol Zoltán - ahogyan a többiek is - már a világbajnokságra tréningezik oka bizonyára az, hogy Szolnoknak nincs idegenforgalmi megtartóereje, kevés a látványos, több napot átölelő program. A 4-es főút elkerülő szakaszának a megépítése egyrészt hasznos, másrészt az átmenő forgalom elkerül bennünket, amelyet megéreznek a boltok, üzletek, vendéglők. Beszélnem szükséges a zümmögő kórusról, a szúnyoginvázióról is. Irtás ide, irtás oda, a kinti, kerti, nyári estéket nagyban megkeserítette a sok vérszívó. Nem véletlen, hogy mi, a Szőke Ti- sza-part Kft. is vidékre nyitottunk, Nagykörűbe. Más dolog, hogy a magas vízállás ott sem segítette a szezont.- Csupa panasz. Ez lenne a szezon?- Korántsem, hiszen ez csak az egyik szelete. Ide tartozik az legnevesebb politikusaival, rádió, a televízió, a sajtó nagy nyilvánossága mellett. Elismerés, nem is csekély, hogy ránk is számítanak: az óriási vasalóban, amelyet faszénnel hevítünk, káposztás kacsa és ropogós malac sül, pirul. Végül, de nem utolsó sorban novemberben Luxemburgban rendezik azt a világbajnokságot, ahol a föld minden számottevő ételspecialistája ott lesz. Mi is utazunk. A versenyeken edződött remek szolnoki szakácsaink: Törjék Attila, Zoboki Zoltán és Bakó József már készülnek. Oly módon kapcsolódunk ehhez a megmérettetéshez, hogy nem kevesen segítjük a felkészülés, az utazás, a kinn tartózkodás, az alapanyagok nem kis költségeinek a biztosítását. D. Sz. M. EJ777773- MEGJELENT AZ IBUSZ UTAZ4S! KODAK KÜLFÖLDI UTAZÁSOK BELFÖLDI UTAK REPÜLŐJEGYEK KÜLFÖLDI UTAZÁSOK BELFÖLDI UTAK REPÜLŐJEGYEK CHANGE- ŐSZTŐL - TAVASZIG KÜLFÖLDI KATALÓGUSA 98/99 Egzotikus utak, üdülések, szilveszter is: Dominika Ausztrália India-Nepál Brazília Maldiv-szigetek Mauritius Kanári-szigetek stb. ■ SÍ UTAK, DIÁKAJÁNLATOK, EXKLUZÍV UTAK VÁLASSZA A BIZTONSÁGOT ÉS UTAZZON VELÜNK! IBUSZ UTAZÁSI IRODA Szolnok, Szapáry u. 24. Tel./fax: 56/420-039, 423-602 A kiállítás a szolnoki cserkészek életéről szólt fotó: m. j. A cserkészszervezet történetét, a cserkészek életét bemutató kiállítást rendezett a napokban a 196. számú Damjanich János cserkészcsapat a szolnoki Belvárosi Nagytemplomban. Szolnokon 1991-ben alakult újjá az első generációs szervezet, mely a külföldön élő magyar cserkészekkel együtt jelenleg mintegy 32 ezer tagot számláló Magyar Cserkésszö- vetség munkájába is bekapcsolódott. A mozgalom célja, hogy a tizenéves fiatalokat a közösségi életre, a természet szeretetére, találékonyságra és emberi értékekre nevelje. A csapat 6-8 tagú őrsökre bontva szervezi programjait. A mindenkor aktív részvételt kívánó események szeptembertől júniusig az őrsök heti összejövetelein és a csapatok regionális, országos rendezvényein zajlanak. A természetjárás különböző ágaitól kezdve a sportoláson át a népdaléneklésig, néptáncig és a fúrás-faragáson át a társadalmi szolgálatig rendkívül széles a tevékenységi kör, mellyel foglalkoznak. A nyári szünetben szaktáborok, több ezres létszámú nagy táborok, valamint külföldi utak, túrák, nemzetközi táborok várják a cserkészeket. Az 1907-ben Angliából indult szervezet 1912-ben honosodott meg hazánkban. 1933- ban Gödöllőn rendezték meg a cserkészek nagy világtalálkozóját, a IV. világdzsemborit. Napjainkra a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmává lépett elő, több, mint 160 országban 24 millió fiatal vállalja a cserkészélet minden kihívását és örömét. -molnárVilágméretű ifimozgalom