Új Néplap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-11 / 213. szám
2. oldal Világtükör 1998. szeptember 11., péntek Primakov az új kormányfőjelölt Az Állami Duma ma szavaz a miniszterelnöki poszt betöltéséről Viktor Csernomirgyin visszavonta jelöltségét a kormányfői tisztségre. A Kremlbe hétfő óta először csütörtökön visszatért Borisz Jelcin úgy döntött, hogy Jevgenyij Primakov ügyvezető külügyminisztert jelöli a miniszterelnöki posztra. Az Állami Duma ma este dönt a jelölt elfogadásáról. Hírháttér CEFTA-csúcs Prágában Ha egy szervezet működését kizárólag a taglétszám alakulásán mérjük le, akkor a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás a legsikeresebbek közé tartozik. Az 1992 decemberében négy állam (Lengyel-, Cseh- és Magyarország, illetve Szlovákia) által létrehívott CEFTA napjainkra ugyanis Szlovénia, Románia és Bulgária belépésével héttagúra bővült, a csatlakozni kívánók között pedig ott van Lett-, Észt- és Horvátország, Litvánia, Ukrajna, valamint Macedónia. A helyzet ennél természetesen bonyolultabb. A kereskedelmi kapcsolatok felélénkítésére, a vámkorlátok lebontására hivatott CEFTA eddigi teljesítményét tekintik át a Prágában ma kezdődő, sorrendben immár ötödik kormányfői találkozón is, ahol hazánkat Orbán Viktor miniszterelnökön kívül a gazdasági és a földművelésügyi miniszter képviseli. A napirendből aligha hagyhatók ki az elmúlt időben - elsősorban az agrártermékekkel kapcsolatban - rendszeressé vált érdekütközések: a szállítási korlátozások és átmeneti piacvédelmi intézkedések sora. Az ideiglenesnek mondott gabonabeviteli stop sok szakértő szerint ellentétes az eredeti célokkal - azzal, hogy a kelet-európai régióban fokozatosan az Európai Unióhoz hasonló, általános vámmentes kereskedelmi blokk jöjjön létre. „Fel kell hagyni azzal, hogy az együttműködést csak a gazdaság területére korlátozzuk" - mondta Zeman kormányfő, akinek álláspontja a jelek szerint e téren ellentétes elődje, Václav Klaus elzárkózóbb, mereven Brüsszelre összpontosító irányvonalával. A mostani csúcs tehát optimális esetben a régióbeli összefogás ügyét is szolgálhatja. Szondy Gábor A maffia is készül az euróra Sürgető az uniós tagállamok összefogása Modellértékűnek számítanak a magyar-román katonai kapcsolatok - állapította meg nagyváradi megbeszéléseiket követőn Nagyszalontán Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök és Constantin Degeratu hadseregtábomok, államtitkár, Románia hadseregének általános vezérkari főnöke. Fontos hozzájárulást jelent a nemzetközi közösségnek a koszovói helyzet politikai rendezését célzó erőfeszítéseihez, hogy a NATO szerdán befejezte a szövetség katonai szerepvállalását tartalmazó tervek kidolgozását - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő. Felfüggesztik az Irak elleni szankciók rendszeres időközönként történő felülvizsgálatát - erről döntött egyhangúlag az ENSZ Biztonsági Tanácsa, válaszul arra, hogy Bagdad augusztus óta nem hajlandó együttműködni a fegyverzet-ellenőrzésben. Minden remény megvan egy csúcstalálkozóra, amikor Netanjahu, Arafat és Clinton amerikai elnök együtt lesz New Yorkban az ENSZ-közgyűlé- sen. A hír azt követően röppent fel, hogy Dennis Ross, az Egyesült Államok békeközvetítője Ramalláhban a közel-keleti békefolyamat felélesztéséről tárgyalt Jasszer Arafattal, majd Jeruzsálemben Benjamin Ne- tanjahut is fölkereste. Barátságos hangvételűnek és építő jellegűnek nevezte az északír protestáns unionista mozgalom vezetőjével, David Trimble északír tartományi miniszterelnökkel megtartott első találkozóját Gerry Adams, az IRA katolikus terrorcsoport politikai fedőszervének számító Sinn Fein elnöke. Magyarország a 47. helyre került abban az ENSZ által elkészített listán, amely a világ országait az emberi élet minősége alapján rangsorolja. Az élen Kanada, Franciaország, Norvégia, az Egyesült Államok és Izland áll. A Vilenica ’98 elnevezésű nemzetközi írótalálkozó idei díját a szlovéniai Lipicán Nádas Péter dráma-, próza- és esszéírónak adták át. Elektrosokkoló készüléket nyomott egy alvó utas fejéhez Ausztriában egy éjszakai vonaton N. Gyula 24 éves magyar férfi. A St. Pölten-i bíróság - nem jogerősen - nyolcévi szabadságvesztésre ítélte. Pandaikrek születtek a délkínai Csengtu tenyésztelepen. Cseng Cseng, a 13 éves anyaállat és kicsinyei jól vannak. Borisz Jelcin három napig fontolgatta, míg elfogadta Viktor Csernomirgyin visszalépését. Jevgenyij Primakov nevét a liberális Jabloko frakció vetette fel a hétfői politikai ke- rekasztal-megbeszéléseken, „politikai miniszterelnök” kinevezését tartva szükségesnek, s valószínűleg egyeztettek a duma baloldali többségével is, mert a kommunisták is azonnal ,jó megoldásnak” ítélték az ügyvezető külügyBár Magyarországtól keletre változatlanul tovább él az az elavult tömbszemlélet, amely megkérdőjelezi az észak-atlanti szövetség „növekvő befolyását” a volt szocialista országokban, józanabb elemzők nemhogy aggályosnak, hanem a földrész biztonsága szempontjából egyenesen üdvözlendőnek tartják a NATO „nyomulását”. Moszkvában nemcsak a kormányválság és a gazdasági összeomlás következtében állt elő merőben új helyzet, hanem határozott védelempolitikai szemléletváltásnak is tanúi leminiszter kormányfői megbízatását. Gennagyij Zjuganov, a kommunista frakció vezetője „megelégedéssel” fogadta a döntést, s „a józan ész diadalának” minősítette a nagy nemzetközi tekintélyű politikusjelölését, akit pártja meg is fog szavazni. Vlagyimir Zsiri- novszkij, a Liberális Demokrata Párt vezére viszont véleményét megváltoztatva úgy nyilatkozott, hogy frakciója nem támogatja Primakovot. hetünk. Korábban afféle mumusként kezelték a brüsszeli központú szervezetet, ám az orosz külpolitika mostanában mintha már ráébredne az együttműködés fontosságára a békepartnerségben, a katasztrófa-elhárításban és a hadi- technikai kooperációban. Míg a NATO-orosz konzultációk nem is olyan régen még főként a keleti bővítéssel kapcsolatos hisztérikus moszkvai reagálások csillapítását célozták, addig ma már jóval gyakorlatiasabb az orosz megközelítés - például a válságövezetekben folytatandó békeA külügyminiszteri tárca várományosai között emlegetik Andrej Kokosint, akit Jelcin meglepetésre csütörtökön menesztett az orosz Nemzet- biztonsági Tanács éléről. Az esélyesek között szerepel Vlagyimir Lukin, a duma külügyi bizottságának elnöke, Borisz Pasztuhov és Igor Ivanov külügyminiszter-helyettes, Szer- gej Lavrov, Oroszország ENSZ-nagykövete és Vitalij Ignaty enko, az ITAR- TASZSZ vezérigazgatója is. Az államfő meghátrálása moszkvai vélemények szerint az eddig teljhatalmú elnöki rendszer, a Jelcin-korszak végét is jelenti Oroszországban. fenntartás kérdésében. A Balkán immár nem „hagyományos orosz befolyási térség”. A szemléletváltás azonban nem teljesen Moszkva „szabad akaratának” eredménye. A koszovói válság olyan próbatétel elé állította a nemzetközi közösséget, amely merőben új megközelítést, konstruktív hozzáállást igényel. Joseph Lopez amerikai tengernagy, a NATO dél-európai parancsnoka a napokban közölte: az atlanti szövetségnek mintegy 50 ezer katonájára lenne szükség az esetleges fegyverszünet ellenőrzésére Koszovóban. Ha ehhez Boszniából kellene csapatokat kivonni, úgy a törékeny boszniai béke is veszélybe kerülne. Hamarosan jön a közös pénz, az euró, amire nemcsak a bankok és a fogyasztók várnak, hanem a maffia is. Palermói sokáig a maffia központjaként tartották nyilván, ám sikerült az alvilági hálózatot nagyrészt felszámolni. A pénzmaffiát azonban nehezebb lesz utolérni, ha bevezetik az eurót - véli Leoluca Orlando palermói polgármester. Szicíliában korábban a gazdaság, a politika és az egyház világába épültek be a bűnözők. A pénzüzleteknél sokkal nehezebb lesz őket utolérni: az egységes, közös pénz megkönnyíti Négyévi nyomozás után mérföldkőhöz érkezett Starr független ügyész, de talán az Egyesült Államok is: szerdán megkapta a képviselőház a Clinton elleni „vádiratot”. Két kisteherautó szállította a washingtoni képviselőházhoz az összesen 36 doboznyi anyagot. A Los Angeles Times című lap szerint a 18 kötetben 445 oldalnyi bizonyíték támasztja alá, hogy - Kenneth Starr megfogalmazásában - „az információk alkotmányosan megalapozzák az Egyesült Államok elnökének impeachmentjét”, azaz annak a jogi folyamatnak az elindítását, amelynek révén elérhető Bili Clinton leváltása. A Starr-jelentésből eddig keannak tisztára mosását, a gyors pénzforgalom pedig még érdekeltebbé teszi a bankokat, hogy forgathassák ezeket az összegeket. Rendkívül fontos, hogy a tagállamok összefogva vegyék fel a harcot a maffia várható új bűnözési hullámával szemben, javasolja a politikus. Olasz példára módosítani kell a törvényeket, hogy a bűn- szövetkezethez való tartozás akkor is büntetendő legyen, ha az illető maga nem követ el semmit. Ugyanakkor összefogva kell törekedni arra, hogy megtalálják és elkobozzák a szervezett bűnözés, a maffia által megszerzett vagyonokat. vés konkrétum szivárgott ki. Péntekre várható, hogy a ház- bizottság javaslata szerint a képviselők szavazzanak egy olyan 445 oldalas kivonat közzétételéről, amelyben 140 oldalnyi az „impeachment közvetlen megalapozását” jelentheti. Szakértők szerint a mindeddig elképzelhetetlennek tartott hivatalos eljárást immár nem lehet megkerülni. Henry J. Hyde, a képviselőházi vizsgálattal megbízott bizottság elnöke mindenesetre higgadtan kijelentette: „Nem veszek részt boszorkányüldözésben. Ha a bizonyítékok nem elégségesek, nem fogom javasolni az elnök lemondatását kezdeményező folyamat elindítását.” FEB Rendkívül változatos életút Jelcin és jelöltje FOTÓ: FEB/REUTERS Jevgenyij Makszimovics Primakov orosz politikus, közgazdász, történész - írja róla a Ki kicsoda. Kijevben született 1929. október 29-én. Tanulmányait 1953-ban fejezte be Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen. Ezt követően 1962- ig a szovjet Állami Rádió- és Televízió-bizottság munkatársaként, később főszerkesztő-helyettesként dolgozott; 1962 és 1970 között a Pravda politikai szemleírója, az afroázsiai rovat vezetője, később közel-keleti különtudósí- tója; 1970-től 1977-ig a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatóhelyettese, 1985 és 1989 között igazgatója; a két időszak között a Közgazdaság-kutató Intézet igazgatója. A szovjet Tudományos Akadémiának 1974-től levelező, 1979-től rendes tagja; az akadémia elnökségébe 1982-ben került be. A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1959- től annak megszűntéig volt a tagja, 1986-tól 1989-ig a központi bizottság póttagja, 1989- ben és 1990-ben tagja, a politikai bizottság póttagja. Népképviselőnek választották meg az 1989 és 1991 közötti ciklusra; 1989-tól 1990-ig a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, 1990-től 1991-ig az Elnöki Tanács tagja. Az Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnöke első helyettesének nevezték ki 1991-ben, a szervezet több részre szabdalását követően pedig a felderítés főnöke volt, egészen 1996-ig. Az orosz külügyi tárca munkáját - Andrej Kozirjev utódaként - 1996 januárja óta irányította folyamatosan. Ötvenezer katona kellene a koszovói békéhez Átalakul a NATO értékelése Az oroszországi fejlemények nyomán felgyorsult a szemléletváltás: meghatározó moszkvai körökben már nem ellenséget látnak az észak-atlanti szervezetben. Bili Clinton valóban bajba kerülhet Rábírják-e a lemondásra? Különös brit golyóálló mellény A brit védelmi minisztérium fácántollal töltött golyóálló mellényekkel kísérletezik. Az ötlet alapjául a vadászok azon megfigyelése szolgált, hogy a fácánokon gyakran „nem fog a golyó”. Egy-egy tollúk kihullik ugyan a találat után, ám sértetlenül továbbröpülnek. A Reading Egyetem a hadsereg felkérésére tanulmányt készített. Be is igazolódott, hogy a fácán „tollszárában” valóban található olyan habszerű anyag, amely képes a becsapódó lövedék energiájának elnyelésére. A húszrétegű kísérleti fácántoll- mellények nemcsak olcsóbbak, hanem könnyebbek is a kevlár nevű, hagyományos golyóálló bélésanyagból készült védőmellényeknél. Ferenczy Europress Kelko útra kész. Az állatvédők követelésére a „Szabadítsátok ki Willyt” című film főszerepét játszó gyilkos bálnát Amerikából Izland partjaihoz szállítják, ahol egy úszó ketrecben kívánják a szabad élethez hozzászoktatni. fotó: feb/reuters t i