Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-31 / 203. szám
4. Szoltisz-kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna, Szolnok Zöld-fehér mámor a Damiban A Ferencváros győzelmével fejeződött be a Szoltisz-kupa névre elkeresztelt férfi pólóstorna. Régiónk csapata, a Szolnoki MTE a várakozásnak megfelelve az ötödik helyet szerezte meg. A szombat délelőtti csoportmérkőzések nagy izgalmakat hoztak. Különösen az A-cso- portban, ahol az UTE-MTE derbin sokáig úgy látszott, hogy a lilák hatalmas különbséggel nyernek, ami azt jelentette volna, hogy ők végeznek a csoport élén az FTC előtt. Igen ám, de 13-3 után a Szolnok rákapcsolt, és az utolsó másodpercben lőtt Donkó-találat azt jelentette, hogy az UTE csak hat góllal tudott nyerni, így előttük a Fradi végzett a csoport élén, míg az emtéiskáknak a harmadik hely jutott. A „bősek” mezőnyében a második helyet döntötte el a gólkülönbség a Szpari javára az Egerrel szemben, a csoportgyőzelmet itt a Vasas szerezte meg. Délután az ötödik helyért az MTE az egriekkel találkozott. Sokáig rosszul álltak Mohiék, ám ismét föltámadtak, és a harmadik negyed közepétől ellenállhatatlanul játszva 5-7 után 9-7-re fordították meg az állást. Edzőjük, Varga József csak annyit mondott: a torna jól szolgálta a felkészülést, reméli, az elkövetkezendő két kupán, Szentesen és Egerben még jobb teljesítményt nyújtanak majd tanítványai. Akkor már ott lesz közöttük az a Török Péter kapus, aki a múlt héten a junior Eb-n védte válogatottunk kapuját, nem mellesleg a hálóőrt véglegesen megvásárolták a Fraditól. A fővárosi zöld-fehéreknek mostanság nem akármilyen kapusai vannak, ugyanis mind Kosz Zoltán, mind Pelle Balázs jól védett a tornán, míg mezőnyembereik közül Hesz Máté és Székely Bulcsú valósággal ontotta a gólokat. Teljesen megérdemeltem szerezte meg tehát a kupagyőzelmet a Ferencváros a Vasassal szemben. Harmadik lett az UTE, a negyedik a Honvéd Spartacus, míg a szolnokiaknak az ötödik hely jutott az Eger gárdája előtt. (vécsé) Varga Zsolt (MTE) kétszer talált be az egriek kapujába Cukor-kupa férfi kézilabdatorna, Szerencs A Mol KK a harmadik helyen A szolnoki kosarasok mellett a kézilabdások is részt vettek Borsodban egy tornán, de ők Szerencsen léptek pályára. A molosokon kívül a Kárpát- Hús Nyíregyháza, az Ózdi KC és az osztrák kupagyőztes Tulln csapata is hivatalos a csokoládé városába. Rossz előjelekkel érkeztek oda a szolnokiak, ugyanis az irányító, Golovin sérülése miatt nem léphetett pályára egyetlenegy találkozón sem. Az elsőt szombaton az Ózd ellen vívták Kötelesék, amelyen végig fejfej melletti nagy csata folyt, a szerencse a kohászoknak kedvezett, ők nyertek 23-22-re. A folytatásban a nyáron alaposan megerősödött Nyíregyháza volt a Mol KK ellenfele. Ezen a derbin 45 percig partiban voltak Klemánék, ám az utolsó negyedórában Hernandez kapus nagyszerű védéseivel és Fiss góljaival a nyírségiek hozták a győzelmet, 28-20-ra. A tegnapi folytatásban az osztrák kupagyőztes FC Tulln csapatával, a harmadik helyért meccseitek a szolnokiak, melyen óriási csatában 25-25 lett az eredmény. De, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a Tisza-partiaké lett a dobogó harmadik foka. A kupagyőzelmet a Nyíregyháza elorozta az Ózd elől. Az utóbbiak közül Fügedi Csabát választották a torna legjobb játékosának. A legjobb kapus Hernandez lett, míg a gólkirályi címet 26 találattal a molosok üdvöskéje, Bendó Csaba szerezte meg. Tömegbaleset a Forma-l-en A Forma-1-ben hét éve szereplő Jordan csapat fennállásának első sikerével zárult a Forma-1-es Belga Nagydíj, az istálló két pilótája végzett az első két helyen. Az 1996- os világbajnok brit Damon Hill győzött, míg Ralf Schumacher alig egy másodperccel lemaradva a második helyet szerezte meg. A harmadik a francia Jean Alesi lett. A versenyen sok baleset történt, már az első körben 13 autó szaladt egymásba, emiatt félbe kellett szakítani a versenyt. Az új rajt után Häkkinen szinte azonnal kiesett. Ezután sokáig Hill vezetett, majd Michael Schumacher került az élre, de a 25. körben hátulról nekiszaladt a brit Coulthardnak, így feladni kényszerült a versenyt. Phoenix-kupa férfi kosárlabdatorna Tiszaújvárosban Szolnoki többség a döntőben Phylaxia Olaj KK-Soproni Ászok KC 75-71 (38-40) Tóth Zoltán és csapata jó hétvégét zárt Mint az várható volt, két A-csoportos együttes került a döntőbe Tiszaújvárosban azon a tornán, amelyre a szolnoki kosarasok mellett a Soproni Aszok KC is meghívást kapott. Miután szombaton a tiszaligeti piros-feketék könnyedén verték a házigazdákat, 78-57-re, a vasárnapi döntőre a másik ágon győztes soproniak vártak reájuk. Soraikban ex-olajosokkal, így aztán elmondható, hogy az eredménytől függetlenül már az első feldobás előtt szolnoki fölény mutatkozott a játéktéren. A kezdés után rögtön hatalmas csata alakult ki, amely végig sportszerű légkörben zajlott. Felváltva vezettek a felek, de különösebb előnyt egyikük sem tudott kicsikarni. A Sopron - mint ahogy az várható volt - centerben volt erős, Iv- kovicsot végig nehezen tudták semlegesíteni a szolnokiak. A mieink részéről különösen az amerikai Parker (22/15) remekelt, aki mind védekezésben, mind támadásban Alexével (23) és Takáccsal (9/6) egyetemben vezéregyénisége volt a piros-feketéknek. A hajrában higgadtabb volt az Olaj, okos játékkal nem kis meglepetésre legyőzte jó erőkből álló vetély- társát. Tóth Zoltán: - Igazán magas centerek nélkül futós-roha- nós a játékunk, mindezt most jól kamatoztattuk. A tomagyő- zelemből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de azért örülök a sikerünknek. Megyünk tovább a megkezdett úton. Labdarúgás, NB I., 6. forduló Négyszer csípett a fűszeres csabai Előre FC-Szolnoki MÁV Neusiedler 4-1 (2-0) Előre FC - Edző: Pásztor József Fülöp 0 Sándor5 Diczkó 6 Futaki 6 Csipkar 5 Dobi 5 Ulrich 7 Valentényi 6 Kasik 8 Harangi 7 Negrau 5 Major S. 7 Fedor 5 Pelles 6 Ludasi 5 Horváth 6 Szalai 6 Balogh 6 Antal 6 Fehér 5 Draskóczi 5 Bicskei 6 Szolnoki MÁV - Edző: Rabold Péter Békéscsaba, 1200 n., v.: Tóth Vencel (8) (Hidasi, Tamássy). Csere: Dobi h. Czipó (5), Negrau h. Szabó az 59., Draskóczi h. Sinkó a 65., Ludasi h. Bontovics a 75., Fedor h. Ber- náth a 79., Kasik h. Pozsár a 81. percben. Sárga lap: Ulrik a 40., keze- zésért, Dobi a 47., kezezésért, Harangi az 50., Pelles buktatásáért, Balogh 55. Harangit buktatta, Fehér, 79., reklamált. Szögletarány: 5:5 (3:2). 19. perc: Fedor jobb oldalról a jól érkező Pelleshez passzolt, aki egyből kapura perdített, de Fülöp a helyén volt és hárított. 27. perc: Ulrich Kasikhoz továbbított, aki befordult a 16- oson belülre, Bicskei az első lövésébe belevetődött, de a visszapattanó labdát Kasik a hálóba továbbította, 1-0. 30. perc: Major S. jobbról belőtt labdáját Szalai 14 méterről kapura fejelte, de Fülöp a léc alól bravúrosan kiütötte. 32. perc: Ulrik begurított a 16-oson belülre, Harangi átlépte a labdát, amit Kasik a bal felső sarokba csavart, 2-0. 45. perc: Harangi beadását Negrau estében a kapura rúgta, de Bicskei belevetődött. 48. perc: Két védő közül kilépő Major S.-t a menteni akaró Negrau ellökte, a játékvezető 11-est ítélt, amit a sértett a jobb alsó sarokba lőtt, 2-1. 64. perc: Sinkó jobbról Major S.-hez passzolt, aki Horvát- hüz sarkalt, de Horváth a kapusba rúgta a labdát. 68.perc: Harangi Kasikhoz gurított, akinek lövésébe Bicskei jó ütemben belevetődött. 78. perc: Harangi kiugrott és Bicskeivel ütközött, a labda Kasik elé került, aki 10 méterről a hálóba bombázott, 3-1. 80. perc: Valentényi jobb oldali beadásából, Ulrik a védőket megelőzve a kapu közepébe vágta a negyediket, 4-1. 83. perc: Előbb Fehér pasz- szolta el a labdát, majd Antal, ami Pozsárhoz került, ő átemelte Bicskéin, de a labda a kapufa tövéről kifelé vágódott. Az első félidő 3. percében Bicskei ujja megsérült, ápolás miatt a játékvezető három percet hosszabbított. Puhato- lódzó játékkal kezdtek a csapatok, majd a Békéscsaba rákapcsolt, és öt percen belül kétgólos vezetést szerzett Kasik révén. A vendégek a középpályán nem tudták a labdát megtartani, ezért a hazaiak fölénye nem volt meglepő. A második félidőt a Szolnok kezdte jobban, és fölénybe került. A vendégek fél órán keresztül szinte egy kapura játszottak, majd rövidzárlat keletkezett a MÁV védelemében, amit kihasználtak a csabaiak, és két gyors góllal bebiztosították győzelmüket. Tóth Vencel játékvezető igyekezett közelről követni a játékot, különösebb hiba nélkül. Pásztor József: - Nagyon gyámoltalanul kezdtünk, látszott a csapaton az eddigi rossz eredmények hatása. Megijedtünk ugyan a 2-0-tól, de ha a csapat gólt lő, egyből megtanul futballozni. Rubold Péter: - Az utolsó tíz perc ellenére nem érdemeltünk vereséget, ugyanis mi futballoztunk. De ha mi is úgy játszunk, mint a hazai csapat, akkor hatan fejezzük be a mérkőzést. Én nem vagyok hajlandó tisztátalan játékra biztatni a játékosaimat. Kovács Jász-Nagykun-Szolnok megyei lovasbajnokság díjugratódöntöje, Szolnok Hármas hazai siker a felnőtteknél Az éves versenynaptárban eredetileg szeptember 30-ra hirdette meg a szövetség a megyei döntőt. Az egy hónapos „sietség” azért vált érthetően indokqjttá, mert szeptember végén a tenyészlovak országos megméretése következik. Öt kategóriában reménykedhettek a versenyre nevezők, akik közül a dobogósok az érem mellé némi abrakpénzt is kaptak, összesen 100.000 forint - a JSZN megyei Gabona Kft. felajánlása - erejéig, az erkölcsi elismerésről nem is szólva. A versenyhagyományoknak megfelelően először a kezdők vették birtokba a Kaán Károly úti lovaspályát. Ez alkalommal nem egyszerre, hanem különválasztva értékelték a ló és lovasa teljesítményét, a hibátlanok legfeljebb egyszeri összevetésével. A lovak közül a szolnoki Fodor István Aranyos nevű hátasa megelőzte a második, jászberényi Bánáti Miklós Zsetonját és Kővári Krisztina (Fegyvernek) Pimaszát a dobogón. Ebben a számban egyébként a ceglédi Apró József lovagolt a legjobban, ám a megyei sorrendbe nem számíthat bele az eredménye. A kezdő lovasok sorrendje eképpen alakult: 1. Virág Vanda (Törökszentmiklós) Virággal, második helyen a két árokszállási versenyző végzett, Nagy Róbert (Bigyó) és Csömör Norbert (Ikon). Az ifjúságiak vetélkedőjében jászberényi siker született, Balogh Do- nát (Jeam-Beam) a miklósi Nagy Emesét (Huncut) és Virág Vandát (Virág) előzte meg. Nagy küzdelmet és hármas szolnoki diadalt hozott a B/2-es felnőtt bajnokság. A győzelmet S. Papp Jenő (Marcona), a második helyet Fodor István (Szultán), a harmadikat Anka János (Képviselő) szerezte meg. A díjugrató szám előtt egyperces néma felállással adóztak a jelenlévők Nagy Tibor, a közelmúltban elhunyt jászfényszarui versenyző emlékének. Végezetül a „Vigaszdíj”-ra került sor, ahová mindenki benevezhetett térségi hovatartozás nélkül. A 110 cm-es akadályok egyenkénti leveréséért 5-5 másodperc büntetés járt. Ezt a kritériumot figyelembe véve Bazsó Gergely (Carussel SE - Borneo) teljesítette leggyorsabban és hibátlanul a pályát, őt követte Fodor István (Butaság) és a szintén szolnoki Muhari Zoltán Bettinával. A törökszentmiklósi Virág Vanda két érmet szerzett Virág nevű hátasa nyergében FOTÓ: ILLYÉS 1