Új Néplap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-27 / 200. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. augusztus 27., csütörtök Emberségből jeles Augusztus 22-én délután Mesterszálláson vártak bennünket egy szabadtéren megrendezett műsorra. Gépkocsival utaztunk. Martfűn jártunk, amikor a kipufogódob leszakadt, és az egyik henger nem működött. A javítóműhelyig eltoltuk az autót. Mi lesz velünk, ha a szerelő nincs itthon? Ha itthon van, de - jogosan - ő is ünnepet tart? Nem így történt. Egy szóra hozzálátott a hiba kijavításához, és gyorsan végzett. A közel hatszáz főnyi közönség nevében is köszönjük Bús János úrnak a megértő segítséget. Csíki Pál dalénekes Újszász Máramarosszigetről jöttek Tiszajenőre A Nagycsaládosok Egyesületének tiszajenői csoportja Máramarosszigetről huszonhat gyermeket és négy felnőttet fogadott vendégül. Tizennyolc család nyújtott segítséget a vendégek elhelyezéséhez, elszállásolásukban. Ezúton is köszönjük valamennyiüknek a vendéglátást. Ficzere Jenőné, Tiszajenő egyesületi elnök Sepsiszentgyörgyi vendégek Tlszatenyőn A Tiszatenyői Általános Iskola meghívására negyven sepsiszentgyörgyi gyermek és pedagógus töltött el két gondtalan hetet, s élvezte a község szere- tetét. Hét napot tiszatenyői családoknál, egy hetet pedig a Nagyvázsony melletti csicsói erdészházban vendégeskedtek. A két hét alatt a vendégek és vendéglátóik sokat kirándultak, rengeteg közös programot szerveztek. Az erdélyiek és a magyarországi vendéglátók nevében is minden támogatónak köszönjük az önzetlen segítséget. Lencse János igazgató Tiszatenyő Védőnők az anyatejért Az anyatej világnapja alkalmából a szolnoki Tisza Szállóban tartott ünnepségen a meghívott édesanyák többek között ár. Rotyis György gyermekorvostól és dr. Losonczi Luca szülésznőgyógyásztól hasznos tanácsokat kaptak, a szandaszőlősi kismamaklub tagjaitól a tapasztalatokról hallhattak előadásokat. Ajándékkal jutalmaztuk azokat az édesanyákat, akik saját gyermekük mellett más újszülöttet is táplálnak, majd kihirdettük az „így szoptat az édesanyám” címmel kisiskolásoknak meghirdetett pályázat nyerteseit. A világnap színvonalas megszervezéséhez és az ajándékokhoz nyújtott segítségért ezúton mondunk köszönetét valamennyi szponzorunknak. Túra Edina szakosztályvezető Vandalizmus újra és újra... A téma régóta ismert, sokan és sokszor foglalkoztak vele, de semmi nem változott, legfeljebb annyi, hogy a vandalizmus és a trágárság egyre hatalmasabb méreteket ölt. A képen a szolnoki Matróz diszkó egyes vendégeinek legújabb „hőstette’' látható, egy derékba tört fa. A szórakozóhely látogatói már nem csak a környék lakóinak éjszakáit keserítik meg (hetente háromszor) a néha hajnali 5 óráig tartó trágár üvöltözéssel, üvegtöréssel, hanem a lakók pénzén vásárolt és ültetett facsemetéket és sövényeket is kitördelik. A garázdaságok télen-nyáron tartanak, amit az iskolaszezon még fokozni is tud. Mivel a rendőrség semmi tartós eredményt nem tud felmutatni a vandálok és trágárok megfékezésében, talán a diszkó működtetésén kellene változtatni, vagy áttelepíteni lakóövezeten kívülre. Pár száz fiatal szórakoztatásával ugyanis több száz család pihenését és lakóhelyét teszik tönkre. (Név és cím a szerk.-ben) Választási időszakban mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. A kortes módszer sem jelent semmit: a cél szentesíti az eszközt. Megyénk egyik fatornyos falujában Rumcájsz- szakállú jelölt rója az utcákat. Becsönget az ajtón:- Független jelölt vagyok! - rikkantja, szinte előbb, mint köszönne vagy bemutatkozna.- Ej, no! - gondolkodik a gazda. - Hát én úgy tudtam, hogy az úr a Bizonyos Párt (BP) községi elnöke. Tehát még csak nem is egyszerű tagja. Hát illik letagadni ezt a kötődést? Hát mitől vagy kitől független az úr? Ha restelli, hogy belelépett, akkor miért nem lép ki belőle? Vagy minek lépett bele? Vagy talán azt gondolja, hogy ezt a pártot nem szeretik a faluban? Ha bevallja, akkor kisebb az esélye? Van persze valóban független jelölt is - aki tényleg nem volt tagja - és ma sem az - semelyik pártnak. E tény viszont rontja az esélyt. Valamelyiküknek! Ha már most hazudik az úr, akkor mi lesz, ha polgármester lesz? Ám a gazdának nincs ideje elmondani töprengéseit. A Rumcájsz-szakállú már a szomszéd udvarba kurjongat:- Független jelölt vagyok! Egy független választópolgár Több mosolyt és büszkeséget! Sokan állítják, hogy Szolnok mindenben legfeljebb csak alulról viszi a lécet, vagyis az ország nagyobb települései között az utolsó harmad alsó fertályán mintha már-már bérelt helye lenne. Van is ebben a megállapításban némi igazság, de mint minden vélemény, ez is hordoz magában túlzásokat. Ám az kétségtelen, hogy ebben a városban még nincs egyetlen egészséges közösség sem. S lehet-e kimozdulni elégséges gazdasági, szellemi és erkölcsi tőke nélkül? Lehet-e, érdemes-e versenybe szállni? Vannak, akik úgy gondolják: igen. Talán elég, ha a szolnoki Városi Művelődési Központ által szervezett augusztusi kaval- kádra, az Etelköz több mint egyhetes rendezvénysorozatára vagy a Szent István-napi műsormenüre gondolunk. Hiszen mindenki megtalálhatta a számára leginkább érdekes, értékes programokat, jóllehet az ünnep előestéjén a nyári zivatar elmosta az utcabált. Egyik percről a másikra elsötétült a világ, félelmetesen dörgött, s a cikázó villámok az égre fényes tűzkoronát rajzoltak. Talán még a természet is föl akarta hívni a figyelmet arra, hogy Szolnokon is történik valami, s azért rendezte Zeusz az égiháborút, hogy elhitesse velünk, ha néhány órára is, hogy itt trónol az istenek királya, az egek ura, az elemek parancsolja. Mi, felnőttek is szeretjük a meséket, a mitológiát, szeretünk játszani. A tűzijáték is „össznépi játék”, ünnepi látványosság, amire az ünnep estéjén a város apraja-nagyja kíváncsi volt. Emlékszem, régi nyarakon lestük a csillagokat, izgatta fantáziánkat a misztikus égbolt, vártuk a csillaghullást, hittük, mert hittük, hogy ha gyorsan kívánunk valamit, az teljesül ;.. Nemrégiben Monokon jártam, Kossuth szülőházát keresvén megszólítottam egy öreg nénikét, mondaná meg, merre találom. Ezer ráncú arca mosolyra futott: „Óh, Kossut- hét!? ” És megmagyarázta, merre menjek. Ezután még vagy tíz embert szólítottam meg, fiatalt és öreget, férfit, nőt. Amikor meghallották, mit keresek, mindannyian mosolyogva igazítottak útba. Mosolyuk valami hallatlan büszkeségről árulkodott: nem akárhol laknak ők! Ez a község egy nagy embert adott az országnak. Hát ezt a mosolyt, ezt a büszkeséget, ezt a patriotizmust hiányolom én, s éppen emiatt kívánom mindenkinek. Habár az augusztusi rendezvénysorozat szervezőinek arcán mintha már fölfedeztem volna. K. István, Szolnok Emlékezetes utazás Nehezen szerzett vállalati beutalós nyaralásunkból a napokban érkeztünk meg, de még mindig nyomaszt az az élmény, ami az elutazás napjának reggelén történt. Azon a napon, reggel fél 8-kor, a 24/A jelű autóbusszal akartunk a szoHfoki vasútállomásra menni. (Aki már utazott a 24-es járat valamelyikével, tudja, milyenek rajta az utazási viszonyok.) Mi a Várkonyi téren várakoztunk. A busz - szokás szerint - zsúfoltan érkezett. Áz első ajtónál lehetetlen volt felszállni a csomagjainkkal - márpedig ha nem férünk fel, lekéssük a vonatot! A hátsó ajtónál mutatkozott annyi hely, hogy nagy nehezen sikerült felpréseltük magunkat. Amikor elhagytuk az autóbusz-pályaudvart, megritkult a tömeg. Ám ekkor megjelent az „autóbusz rendíthetetlen őre”, az ellenőr. Családom tagjainak bérlete, nekem menetjegyem volt. Az ellenőr elkérte a jegyem, vizs- gálgatta elölről, hátulról, és megállapította, hogy az érvénytelen, mert nincs kilyukasztva. Mondom neki: - A hátsó ajtónál szálltunk fel, mert csak ide fértünk fel. A tömeg miatt nem tudtam érvényesíteni a jegyemet, hátul meg nincs erre alkalmas készülék. őt az nem érdekli - így a válasz -, adjam át a személyi igazolványomat, vagy ha nem, rendőrt hív. Némi sikertelen győzködés után, a fenyegetés hatására odaadtam a személyimet. Az ellenőr adminisztrált, és adott egy kétezer-ötszáz forintról szóló büntetési csekket. Mert „bliccelni” próbáltam, természetesen lekéstük a vonatot, és aznap már nem kaptunk ebédet az üdülőben. Lejátszódhatott volna persze az eset másképpen is. Valahogy így: Ismerem a 24-es járat utazási körülményeit, érvényesítem az ön jegyét, jó utat és kellemes nyaralást kívánok!” Milyen más lett volna! De nem így történt. A napokban aztán rászántam magam, hogy megkeressem a betéti társaság ügyvezetőjét, mert bizakodtam abban, hogy megértő lesz, elnézést kér a beosztott szigorú intézkedéséért, és mint jó emberismerő (aki látja, hogy nem vagyok csaló), törli büntetésemet. Az ügyvezető hivatkozott a szabályokra - és érveimet hallgatván - kinevetett. F. L, Szolnok Milyen városban élünk? A közelmúltban Merre tovább, Szolnok? címmel jelent meg egy írás a lapban. Feltehetnénk azonban egy másik kérdést is, nevezetesen, hogy milyen városban élünk? Egész nyáron a szúnyogok keserítik életünket lakásban és szabadban egyaránt. Szenvedünk a parlagfűtől - hiába esik annyi szó irtásáról, senki nem figyel rá. A Városmajor úti egykori laktanya még mindig csúfítja a városrész környezetét, nem e századba való látvány. Minden, korábban ápolt füves terület kiég a szárazságtól, öntözést nem érdemel. Vadgesztenye-, platánfák válnak az enyészetté, mert a közterületeken nem „merték” vagy nem akarták permetezéssel megmenteni azokat. Csak így élhetünk ebben a városban? P. Gy., Szolnok „Helyszíni jelentés” a Hetényiből A megyei kórház dolgozóinak véleménye eltérő az intézmény anyagi helyzetét illetően, abban viszont egyetértenek, hogy az új vezetés minden eddiginél pragmatikusabban kezeli az aktuális szakmai problémákat. Természetesen tisztában vannak az intézmény szűk financiális lehetőségeivel is, amely sajnos határt szab a szükséges intézkedések gyakorlati megvalósításának. Frissen él még az előző vezetői kar ellentmondásos távozása, sok megoldatlan problémát hagytak maguk után, melyek gyors megoldása nem könnyű feladat. A .figyelmetlenség” miatt több fontos osztály működése lehetetlen körülmények között zajlik. Ezek ismeretében a menedzsment feladata lesz, hogy helyes döntéseivel megmentse a kórház tekintélyét. Az intézmény dolgozói örömmel fogadják az új műtőblokk építését, még ha ez kissé nehezíti is a zavartalan közlekedést. Többen sajnálják azonban, hogy nem szolnoki vállalkozó kapta meg a kivitelezésre a lehetőséget, így az adókból befolyt összeg sem városunk ön- kormányzatát gyarapítja. Dr. Dobos Zoltán orvos-közgazdász A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A szolnoki Tisza-híd régi arca A második világháború után - egészen 1963-ig - a képen látható híd állott Szolnokon a most felújítási munkálatok miatt részlegesen lezárt Tisza-híd helyén. Dr. Nemes András, Szolnok Behívóparancs vagy megélhetési kényszer? Közeledik az önkormányzati választás, így érthető, hogy a politikusok egy része minden lehetőséget megragad a választópolgár megnyerésére. Én azt mondom, kétes javaslattal nem kellene előállni, mert könnyen visszájára fordulhat. Ilyen például a profi hadsereg megteremtésére vonatkozó ötlet. Azt tudnunk kell, hogy a Kárpát-medencében csak a környező országokkal egy időben hozható létre korlátozott létszámú hadsereg. A jelen helyzetben időszerűtlennek tartom, és több ok is ellene szól. Egyik ilyen, amelyet elsőként kell említeni, az a költségkihatás. Nyilvánvaló, hogy a csekélyke zsold és a majdani fizetés között igen nagy a különbség. Fontosnak érzem megjegyezni, hogy ha egy liberális célokat szolgáló javaslat elhangzik ebben az országban, soha nem merül fel a kérdés, hogy „mibe kerül ez nekünk?”, egy kis mellébeszéléssel a témát mindig kikerülik - holott az összegbeli különbséget jelen helyzetünkben létszámcsökkentéssel megtakarítani nem lehet. A legfurcsább érve a javas- lattevőnek a sorozás kényszerére való hivatkozás. Igaz, hogy a behívóparancs kényszernek tűnik, de ez csupán az önérdek kényszere, mert akinek hazája van, annak minden kényszer nélkül készen kell állnia annak megvédésére, erre pedig csak akkor képes, ha megkapja a megfelelő kiképzést. Tehát a katonai szolgálat nem igazi kényszer, hanem önérdekű szükséglet. De nézzük meg, milyen kényszer hajtja a honvédségbe az önkénteseket. Egyik ok lehet a kalandvágy. Ebben az esetben jogos a kérdés: lehet-e megbízni abban, akit csak a kaland öltöztet katonaruhába? A másik ok a munkanélküliségtől való félelem. Ez is kényszer, mégpedig kegyetlen. Sajnos az önkéntesek többségét ez a fajta kényszer hajtja a kaszárnyák felé. A kérdés tehát az, melyik a nagyobb és embertelenebb, tehát egyben kegyetlenebb kényszer: a behívóparancs vagy a munkanélküliségtől való félelem, azaz a megélhetési kényszer? Papp László, Szolnok A független pártelnök
