Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
Savanyú az idei meggy? 5. oldal Tinikről - tiniknek 7. oldal Érdekességek 9. oldal Sport 12., 13. oldal Hibás az agrárrendtartás Az eddig hibás elvi és szakmai alapokra épülő, ám el nem készült, s így soha nem is működő hazai agrárrendtartás miatt alakult ki a gabonapiacon a jelenlegi súlyos zavar - állította Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. Véleménye szerint a gabonagondokon a kivitel megkönnyítésével lehetne úrrá lenni. Hiba ugyanis, hogy Magyarországon évről évre az exportáru- alap a hazai piacot nyomja. Biztosítani kellene, hogy az export- árualap szívóhatást fejtsen ki.- A mai gabonapiaci helyzetben minden szereplő jól jár, csak a termelők nem - mutatott rá a MOSZ-vezető. A szövetség ezért a gabonahelyzet sürgős napirendre tűzését kéri a kormánytól. (MTI) Sarlóval támadt ismerősére A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérlete miatt indított nyomozást H. Mihály 75 éves, Tiszafüred, Kereszt út 1. szám alatti lakos ellen. Az idős férfit azzal gyanúsítják, hogy csütörtökön reggel tiszafüredi lakásán rátámadt O. Kálmán 43 éves ismerősére, akit egy sarlóval súlyosan megsebesített - tájékoztatta lapunkat Lengyel György alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. A történet előzménye, hogy O. Kálmán elcsábította a gyanúsított 61 éves élettársát, és ezért H. Mihály ivásra adta a fejét, majd részegen rátörte a lakása ajtaját a sértettre, aki éppen ágyban tartózkodott újdonsült barátnőjével. A megtámadott férfi kézzel próbált védekezni, emiatt több vágott sérülést szenvedett. Végül a dühbe gurult H. Mihály a sarló fokával fejbe vágta a csábítót, megrugdosta, majd hazament a lakására és lefeküdt aludni. Az idős gyanúsítottat a rendőrség korára való tekintettel nem vette őrizetbe. Befejeződött az épület felújítása Karcag ékessége lett a múzeum A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum felújítása februárban kezdődött, a megyei területfejlesztési alaptól elnyert 11,5 millió és a tulajdonos helyi önkormányzat 7,9 millió forintos támogatásával. Az épület műszaki átadása tegnap délelőtt volt, már csak a tereprendezés és a füvesítés van hátra. A műszaki átadáson jelen volt dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató, Szikra Zoltán városi főépítész, Örló's László műszaki irodavezető, Rózsa János, a városgondnokság igazgatója és Garai Katalin címzetes főtanácsos. A felújítási munkákat Pikó István irányításával a mezőtúri MÜÉP Építőipari Kivitelezési és Szolgáltató Bt., az épületgépészeti munkákat Berényi Béla vezetésével a szintén mezőtúri Hungária Gáz-elektro Kft. végezte. Pikó Istvánnak nagy gyakorlata van a műemlék-felújításban, hiszen ő végezte a szolnoki Damjanich Múzeum felújítását is, s ez garancia volt arra, hogy a karcagi épület is szép lesz. Tegnap a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a Sisa Béla tervei alapján végzett felújítás után a park ékessége lett a múzeum. Az önkormányzat néhány évvel ezelőtt már felújította a tető- szerkezetet, most drénhálózat kiépítésével a pince víztelenítését és a homlokzat külső felújítását végezték el. A kivitelező ezenkívül megoldotta a szennyvíz és az épület körüli csapadékvíz elvezetését, újjáépítette az egyik tomácoszlopot, teljes szélességében aláfalazta, leszigetelte az északi falat, valamint felújította az elavult elektromos hálózatot. D. E. Megkezdődtek tegnap a hagyományos halas napi rendezvények Tiszafüreden. Képünk a színpompás felvonulást örökítette meg. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: illyés csaba Mára várják Torgyán József minisztert a szentmiklósi napokra Hagyományt teremtettek Miklóson A 150 éves törökszentmiklósi mezőgazdaságigép-gyártásra való emlékezéssel nyílt meg tegnap a vasárnapig tartó szentmiklósi napok rendezvénysorozat. Az ötödik szentmiklósi napokon Herbály Imre országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy a rendezvény a hagyományteremtés szép példája a ' városban. A szentmiklósi napokat Szegó' János polgármester nyitotta meg. Elmondta, hogy városuk példáját követve több Szentmiklós nevű településen is szerveznek hasonló rendezvényt. Beszéde után a Kodály Zoltán zeneiskola népzenei kisegyüttese adott műsort. (Folytatás a 3. oldalon) Túrkevén még nem nyugodtak meg a kedélyek A szárítóügy újra a bíróságra kerül? Miután a létesítmény mellett lakók fellebbezését a megyei köz- igazgatási hivatal elutasította, megkezdheti a próbaüzemet a túrkevei terményszárító. Ám az üzem létét kifogásolók a döntésbe nem nyugodnak bele, azt bírósági útra terelik. Sebestyén Sándor, az utcában lakók képviselője elmondta, a hivatal a kisújszállási hatóság döntését jóváhagyta. Véleménye szerint ennek ellenére értek el haladást az ügyben, mivel eddig mint ,.iparterületet” említették az okiratok a beruházás területét, az elutasító határozatban már „lakóházzal övezett iparterület” szerepel. A határozatba azonban nem nyugodnak bele. Mivel állam- igazgatási eljárás keretében tovább nem támadható a döntés, ezért bírósághoz fordulnak. Sebestyén Sándor kifejtette: most attól tartanak, hogy nem tartják majd be a próbaüzemre vonatkozó előírásokat a szárító üzemeltetői. Értelmezése szerint ugyanis a próbaüzem annyit jelent, hogy csak addig lehet a gépekkel dolgozni, amíg a szakhatóságok a szükséges méréseket elvégzik. Szerinte az aratás után folyamatos üzem várható. Egy, a hatósági ügyekben jártas, magát megnevezni nem kívánó műszaki szakember szerint a próbaüzem a technológia beüzemelését, az esetleges problémák kiküszöbölését jelenti, amely végén vagy folyamatában a hatóságok a vizsgálatokat elvégzik, és azután döntenek az állandó engedély kiadásáról. Kritériuma a próbaüzemnek, hogy az nem lehet termelő tevékenység. ses Kertészeti helyzetkép Kedvezett az utóbbi hetek esős és viszonylag meleg időjárása a zöldségfélék, a gyümölcsök és a szőlő fejlődésének - tartalmazza az FVM legfrissebb összegzése. A zöldségfélék a fontosabb termőtájakon már jól fejlődnek, közülük főként a zellernek, a paprikának, a paradicsomnak és a dinnyének kedvezett az időjárás. A gyümölcsösökben az utóbbi hetek esős, meleg időjárása megkívánta a védekezést az almava- rasodás, a lisztharmat és a molyok ellen, emiatt már a hetedikkilencedik permetezésnél tartanak. A meggy javarészét elvitte a virágzáskori rendkívül erős mo- nfliafertőzés. A korai virágzású kajszifajtáknál jelentőst kár okozott a fagy. A szőlők összességében jól fejlődnek, bár több permetezést és ápolást igényelnek. Eddig országszerte háromszor-négyszer permetezték, és a második talajmunkánál tartanak. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a fürtök a szokottnál kisebbek, de a ter- mékenyülési zavarokat a nagyobb bogyóméret ellensúlyozhatja. A terméskilátások országszerte jók, viszont a borkészletek évek óta csak gyarapodnak a pincékben. (MTI) A szeptember elején Szegeden megrendezendő 19. kajak-kenu világbajnokság válogatóversenyei zajlanak a hét végén Szolnokon. A versenyek kapcsán a vb szervezőbizottsága tegnap látványos road show-t rendezett a városban, amelyen a szolnoki fitnesses lányok is felléptek (képünkön). fotó: csabai i. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a képünkön látható Mazda vezetőjét, aki tegnap este Szájúinál eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát járműve felett, lehajtott az útról és felborult. fotó: i. cs.