Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-27 / 174. szám

1998. július 27., hétfő Körkép 7. oldal két püspökladányinak és egy budapesti szépségnek sikerült elhódítania. A Tisza-tó szépe 1998-ban Még soha ennyi lány nem ne­vezett be az Abádszalókon már hagyományosnak mond­ható Tisza-tó szépe versenyre. Az induló hölgyek létszáma minden képzeletet felülmúlt, ami a versengés rangját jelzi. A negyvenegy hölgy között számos hely- és megyebeli volt, de a pálmát nem nekik, hanem három „vendégnek”, A jövő Tisza-tó szépe Óriási érdeklődés mutatkozott a szombati abádszalóki Tisza-tó szépségverseny iránt. A vára­kozás mellett csak a hőség bi­zonyult nagyobbnak, és ennek ellentéteként a hely kicsinek. A nézőtér ugyanis immár kinőtte „magát”, ahogyan a színpadon is úgy szorongtak a lányok, mint a heringek. Nem negyven­egy versenyzőre méretezték a színpadot, de ez nem a szerve­zők hibája. A nagy néző- és versenyző­szám ugyanis azt mutatja, hogy egyre nagyobb igény van a Tisza-tó szépe választás iránt. Tavaly, amikor szakadt az eső, és órákig kétséges volt a verseny megrendezésének helye, harmincegyen indultak. Most, hogy hihe­tetlenül remek strandidő volt, számítani lehetett a versenyző­csúcsra. Ez „be is jött”, hiszen negyvenegyen gondolták úgy, hogy megmutat­ják magukat a kí­váncsi szemeknek és a „szakértő”, huszonhat tagú zsűrinek. Ez utóbbiban foglalt helyet Varga Mihály, a térség országgyű­lési képviselője, a Pénzügyminiszté­rium államtitkára, őri B. Péter, a Ku­rír főszerkesztő­helyettese, de ott volt a szponzorok alkotta testületben Berki Imre, lapunk felelős szerkesz­tője, továbbá Ábel Kulisszatitkok A kifutón a szolnoki Pintér Fanny A szünet fő száma: Csonka András és Kati a közönségből Anita és Závodszky Noémi színművészek is. A három órakor kezdődött választáson aztán Csonka And­rás műsorvezető vezényletével felvonultak a hölgyek, akik kö­zött voltak a kifutó világában szokatlanul alacsonyak, na- rancsbőrűek, nem éppen szépek - fogjuk a sminkre -, de szerencsére voltak a mezőnyből alaposan kiemelkedőek is. így a zsűri - közönség által nehezen kivárt - dön­tése nem okozott nagy meglepetést, hiszen például a tavalyi máso­dik helyezett lett az első, akit Mészáros An­gélának hívnak, ő püs­pökladányi, Békéscsa­bán, a Körös Főiskolán tanul, most lesz utolsó éves. Udvarhölgyei: Pintér Edit (bu­dapesti, 17 éves és még nem versenyzett Abádszalókon), va­lamint Máté Relia (szintén püs­pökladányi, a Pannon GSM-nél értékesítési menedzser, tavaly már fellépett a versenyen). A győztes a szolnoki Keviterv Akva 50 ezer forintos fődíját vehette át. Az Új Néplap különdíját a szolnoki Kondo- rosi Judit kapta, míg a közön­ségdíjat a buda­pesti Szabó Barbara nyerte el. A szervezők elégedettek le­hetnek a ver­sennyel, bár a zsúfoltság a színpadon nekik is „szemet szúrt”. Ezért már most úgy tervezik, hogy jövőre előválo- gatót tartanak. Tóth András A fotókat Mé­száros János ké­szítette. Püspökladányi lány a Tisza-tó szépe A mezőny egy része - mert oly sok volt a jelentkező, hogy rá sem fértek egy képre Hetedjére koronázták meg az Alsó-Jászság szépét Az udvarhölgyek egyben testvérek is Megtelt szombat este a jászalsószentgyörgyi műve­lődési ház. Az érdeklődés érthető, hiszen ismét elér­kezett az Alsó-Jászság szépe választásának ideje. Jelentkezőből idén is akadt elég, az utóbbi évekhez mérten is nagyon jó volt a „felhoza­tal”, a megmérettetés színvo­nala pedig jóval túlnőtt egy te­lepülés saját szépségversenyé­nek keretein. A sors és a szerencse Berta­lan Zsuzsannának kedvezett, aki jövőre kezdi második évét a Varga Katalin Gimná­ziumban, otthona pedig Szentgyörgyön van. A ko­rona boldog tulajdonosa saját bevallása szerint még egy­szer sem indult ilyen verse­nyen. Érdekesen alakult a második-harmadik hely sorsa, hiszen azokat egy já­A győztes mosoly noshidai testvérpár, Zombori Tímea és húga, Judit nyerték el. S hogy a zsűri és a közön­ség ízlése mennyire egybe- estt, mi sem bizonyítja job­ban, hogy a közönségdíjat is az első helyezett kapta meg. A zsűri, amelyben a szeb­bik nem is képviseltette ma­gát, meglehetősen bölcsen döntött, már ami a díjakat il­leti, hiszen senki nem tért haza üres kézzel. Hála a fel­ajánlásoknak, a csokor virág mellett mindenkinek jutott egy kávéskészlet vagy egy il­latszercsomag, vagyis meg­érte a rövid színpadi izgalom. A hajnalig tartó, remek hangulatú választást diszkó zárta, a győztesek, és „szur­kolóik” örömére. Mint képünk is bizonyítja: szép lányok a Jászságban is bőven „teremnek Az Új Néplap szépe

Next

/
Oldalképek
Tartalom