Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-21 / 169. szám

1998. július 21., kedd Sport 9. oldal Öt labdája van a Szolnoki Olaj KK-nak Berkics edz, Alexe (még) nem Miután az Olaj-csarnok be­zárta kapuit - még a telefont is kikapcsolták -, maradt az egy szem, jócskán felújításra szoruló tiszaligeti körcsar­nok. Méghozzá két csapat ré­szére. így aztán a kosarasok kénytelenek voltak kivárni egykori klubtársaikat, a kézi­labdázókat, akik szintén megkezdték felkészülésüket az új bajnokságra. Tóth Zoltán, a felkért, de még szerződéssel nem rendelkező edző - a július 29-én tartandó közgyűlés új vezetőségével kell majd megegyeznie - vette sorra azokat, akikkel számolhat. Kö­zöttük a legfrissebb szerzemé­nyekkel is. A 31 éves Vojvoda György (202 cm) az egykori Oroszlány, majd a Kaposvár centereként jeleskedett, Bitvai Attila (21 éves, 195 cm) a TFSE-ből igazolt a Tisza- partra, akárcsak Mészáros Áron (21 éves, 190 cm), a szövetségi kapitány kisebbik fia, aki a honvédos évek után Kanadában is megfordult, legutóbb pedig a Százhalombattában szerepelt bedobóként. Próbajátékosként a bajai Balázs Kornél öltött sze­relést az első foglalkozáson, az ifjúsági csapatból három fiatal, Kohári István, Molnár Gábor és Szabó Gábor érdemelhet ki szerződési ajánlatot a követ­kező hetekben mutatottak alap­ján. A legnagyobb szenzáció­nak a 34 esztendős „Király”, azaz, a csaknem százszoros vá­logatott center, Berkics László edzésbe állása számít. - Sokat kihagytam, ezért fokozatosan akarom „összerakni" maga­mat. Ehhez két hónap áll ren­delkezésemre, tehát nem szabad sietnem, hiszen a kihagyás hosszú évei alatt kissé elpuhul- tam. Szerencsére egészséges vagyok, nem fáj semmim, min­den jel arra utal, hogy sikerül­het a visszatérésem, segítségére lehetek a csapatnak. A többi már a vezetőkön múlik, ugyanis egyelőre még csak vidéki aján­lattal büszkélkedhetek, de én Szolnokon szeretnék maradni - jelentette ki Berkics. Nem jelent meg viszont a közös gyakorláson a Szolnokon oly népszerű Antonio Alexe, akinek nevét szinte minden meccsen skandálta a szurkoló­sereg. Balogh László ügyveze­tőtől megtudtuk, hogy „Toni” szerződése finomításra szorul, s amíg az nem történik meg - na­pokon belül várható -, a román válogatott éljátékosa meghosz- szabbítja szabadságát. Tóth Zoltán - összesen öt labdát tudott „előállítani” - a 14-es kerettel napi két foglal­kozást tart. Meglepett a hiányos részvétel, de mit tudok tenni, azokkal dolgozom, akik jelen vannak és jelen lesznek - fo­galmazott a szakember. néder Berkics Laci komolyan gondolja a visszatérést Tenisz Mahwah-ban Graf hatodszor bemutatózott Az egykori világelső német Steffi Graf pályafutása során immár hatodik alkalommal nyerte meg az egyesült álla­mokbeli Mahwah-ban meg­rendezett bemutató női te­nisztornát, miután a finálé­ban sima két játszmában megverte a dél-afrikai Amanda Coetzert. A döntőben: Steffi Graf- Amanda Coetzer 6:3, 6:3 A finálé nem hozott látványos mérkőzést, a két játékos szám­talan hibát vétett. A dél-afrikai teniszezőnő a mérkőzés során csak három alkalommal tudta megnyerni saját adogatójátékát, így eleve nem sok esélye volt a német sportolónő ellen. Graf elsősorban kiváló adogatásai és pontos fonákütései révén szer­zett értékes pontokat, formája pedig egyre biztatóbb az au­gusztus végén kezdődő ameri kai nemzetközi bajnokság előtt.- Azt hiszem, az elmúlt há­rom napban jól játszottam. Ko­rábban nem terveztem, hogy részt veszek a mahwah-i tor­ján. A döntőben nem éreztem tökéletesen jól magam, mivel rég nem teniszeztem 34 fokos hőségben. Mindketten sok hibát vétettünk - nyilatkozta Graf. A német teniszezőnő a kö­vetkező hetekben Stanfordban, San Diegóban és Montrealban lép pályára, viszont a hét végén nem lesz ott a németek Moszk­vában vendégszereplő Fed- kupa-csapatában.- Az utóbbi időben kevés egyéni versenyen vettem részt, ezért már hetekkel a U. S. Open előtt megkezdem a felkészülé­semet. Azért nem lépek pályára a Fed-kupában, mert ahhoz vissza kellene utaznom Euró­pába - mondta az egykori vi­lágelső. Hosszú idő után ismét a Tiszaligeti Sportcsarnokban a kézisek Ismeretlenek és visszatérők a Mól KK-nál Utoljára akkor edzett huzamosabb ideig a Tiszaügeti Sportcsar­nokban a Mól Szolnok KK együttese, mielőtt pár száz méterrel odébb felépült az Olaj-csarnok. Mivel azonban az új terem finan­szírozási gondok miatt az elmúlt napokban bezárta kapuit, kény­telenek voltak a kézisek visszaköltözni eredeti otthonukba. A felnőttek edzője, Nagy Károly, valamint az ifik mestere, B. Tóth János két „veteránt”, az egykor Szolnokon ját­szott Klemán Zoltánt és Bordás Józsefet próbálja meg rábeszélni a csatasorba állásra fotó: Illyés Nagy Károly edző vezetésével hétfőn reggel megkezdte fel­készülését az 1998/99-es NB I-es bajnokságra a Tisza-parti férfi kézilabdaklub felnőtt és ifjúsági kerete. Egyelőre két hétig tréningezhetnek régi-új helyükön a molosok, ennyi idő alatt talán sikerül valameny- nyire rendezni legégetőbb gondjaikat. Bár már az új évadra gyako­rol az együttes, még az elmúlt szezont sem sikerült véglege­sen lezárni, többen négy hó­napja „társadalmi munkában” végzik munkájukat. Ilyen kö­rülmények láttán nyugodtan állíthatjuk, élvonalbeli tagsá­gának legnehezebb bajnoksá­gára készül az egyesület. Az első edzésre ennek elle­nére - az ifistákkal együtt - közel két tucat játékos öltözött át. Igaz, közülük többek arca ismeretlennek tűnne - hatan a Hort SE-ből érkeztek próbára - még a törzsközönség szá­mára is. A tavaszi felnőtte­gyüttesből mindössze Golovin és Szömyi maradt meg hír­mondónak, ám hozzájuk jó néhány, Szolnokpn már meg­fordult játékos csatlakozott. A válogatott szélső, Bendó Csaba a Fotex Veszprémtől, kölcsönből tért vissza anyae­gyesületéhez - sorsa még kér­déses -, a kapus Köteles Fe­renc Törökszentmiklósról, a jobb átlövő Vitális Sándor Ti- szaföldvárról, míg a beállós Klemán Zoltán Ceglédről ka­csingat a Tiszaliget felé. A tá­vozni szándékozók névsora is hosszú, bár pénzt még egyikü­kért sem látott a Mol KK: Szép Kiss Róbert és Makai az Elektromoshoz, Szép Kiss Krisztián a Pick Szegedhez, Erdélyi a Cegéphez pályázik, míg Tímár (Veszprém), Sós (Komló) és Hernandez köl­csönadási ideje lejárt, vissza­tértek klubjaikhoz. A felkészülés mellett jelen­leg a legégetőbb feladat a köz­gyűlés tető alá hozása, melynek viszont egyelőre nincs meg az időpontja. Bodnár József és se­gítői azonban addig is mindent elkövetnek, hogy a klub tiszta lappal vághasson neki az őszi idénynek. (Géléi) Moszkvában véget értek az Ifjúsági Világjátékok „A világnak békére van szüksége” Moszkvában, a Luzsnyiki stadionban Vasárnap este ünnepé­lyes körülmények között véget értek az első Ifjúsági Világjá­tékok. A július 13-án kezdődött versenyben 131 ország több mint nyolcezer sportolója állt rajthoz. A mintegy 50 ezer néző rész­vételével megtartott záróün­nepségen megjelent Szergej Kirijenko orosz miniszterel­nök, a fővárosi önkormányzat és a közgyűlés számos képvi­selője is. Jurij Luzskov pol­gármester beszédében rámu­tatott arra, hogy a moszkvai verseny legfőbb eredményét nem medálokban és rekor­dokban mérik. „A világ elé tártuk közösen a Föld fiataljait összefogó együttműködés új példáját, és a politikusok értésre adtuk, hogy a világnak békére van szüksége, hogy élhessen, sze­rethessen és alkothasson” - hangoztatta Luzskov. Az Orosz Olimpiai Bizott­ság vezetője, Vitalij Szmir- nov felolvasta Juan Antonio Samaranchnak, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság spa­nyol elnökének az üzenetét, amelyben üdvözölte Luzsko- vot és az Ifjúsági Világjáté­kok szervezőit a verseny si­kerének alkalmából. Az ünnepség záróakkord­jaként a stadion futópályáin felvonultak 15 sportág győz­tesei és érmesei, majd levon­ták az Ifjúsági Világjátékok zászlaját, amelyet az ifjúsági olimpiát legközelebb meg­rendező városnak juttatnak majd el. Lassan kialudt az olimpiai tűz is, amelyet Gö­rögországból hoztak a ver­seny kezdetére. Este a Kreml­palotában bált rendeztek az ifjú sportolók számára. A 4,5 ezer fiatalt és a mintegy 1,5 ezer hivatalos vendéget éj­szaka a szabad ég alatt tartott koncertműsorral és tűzijáték­kal búcsúztatták a Inoszkva- iak. A versenyben egyébként Oroszország csapata bizo­nyult a legeredményesebb­nek. Ami a magyarokat illeti, a piros-fehér-zöld színeket képviselő sportolók három ezüstérmet szereztek. Kőszeg­falvi Edina a 100 és a 200 mé­teres mellúszásban lett máso­dik. Ugyancsak ezüstöt szer­zett Juhász Fanny rúdugrás­ban. Emellé a magyarok négy ötödik és két hatodik helye­zést könyvelhettek el. A női kosárlabdázók hetedikek let­tek, miután 74-66 (31-28)-ra legyőzték Kanada csapatát. Megtalálták Tabarly holttestét Az ír partoknál minden va­lószínűség szerint megta­lálták Eric Tabarly, a júni­usban eltűnt hírneves fran­cia hajós holttestét. Tabarly június 13-án veszett a tengerbe a walesi partoknál. A hír Yannick Lema- guer-tői származik, aki az ír partok mentén hajózott, s ott értesült arról, hogy egy halászhajó kifogott egy holttestet, amelyen még felfedezhető volt Ta­barly öltözete. A holttestet egyelőre nem azonosították, de biz­tosra veszik, hogy a fran­cia tengerészről van szó: kék tengerészcsizma, pi­ros nadrág és egy Eric Ta­barly feliratú trikó van rajta. Tabarly emlékére már megtartották a hivatalos gyászszertartást, így teme­tése kizárólag családi jel­legű lehet. Tatán a veteránok. A malmok városában rendezték meg a 16. veterán atlétikai ob-t, amelyen a szolnoki öreg­fiúk igen szépen szerepeltek. Nagy Zoltán (jobbra) 800 és 1500 méteres síkfutásban szerzett aranyérmet, Novák Ká­roly (középen) 100 és 200 méteren nem talált legyőzőre, huszadik bajnoki címét ünnepelve, míg Horváth Béla (bal­ról) hét év kihagyás után állt újra dobókörbe, végül negye­dikként zárta a diszkoszversenyt. fotó: szűcs z. Párizs Az elkövetkező néhány napban valószínűleg aláírja új szerző­dését a Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokság címvé­dője, a kanadai Jacques Ville- neuve, aki a Tyrrellt felvásárló British American Racing (BAR) csapat pilótája lesz 1999-ben. Egyes hírek szerint szerdán, de elképzelhető, hogy a hét végi vb-futam, a zeltwegi Osztrák Grand Prix alkalmával csütörtökön megtartandó BAR- sajtótájékoztatón írják alá a szerződést. A távozó Ville- neuve utódja várhatóan az olasz Alessandro Zanardi lesz a Wil- liamsnél. Bol A horvát labdarúgó-váloga­tott tagjai Bolban, egy helyi diszkóban (is) megünnepelték a franciaországi világbajnok­ságon szerzett bronzérmüket. A játékosokat az egyik lege­lőkelőbb tengerparti vendég­látóegység fogadta, ahol Ljerka Mintas-Hodak minisz­terelnök-helyettes is jelen volt A diszkó környékén a kí- vülrekedt szurkolók hatalmas fesztivállal emlékeztek a lab­darúgók világbajnoki sike­rére. Milánó Összesen kilenc aranyérmet szereztek a magyar versenyzők a milánói kajak-kenu regattán, amikor az 500 és 200 méteres versenyszámok döntői zajlot­tak. A hosszabbik távon a női kajak négyes és a férfi kenu né­gyes mellett Vereczkei Ákos a kajak egyesek, valamint Kőbán Rita és Dékány Kinga a kajak párosok versenyében bizonyult a legjobbnak. Kétszáz méteren tovább gyarapította éremgyűj­teményét Kőbán Rita, aki né­gyesben, Dékánnyal párosban és egyesben is győzni tudott. Nem sokkal maradt el tőle Fe­hérvári Vince, ő Hegedűs Ró- berttel párosban, valamint egyesben nyerte a távot. Az első helyek mellett ezüst­ös bronzérmeket is szereztek a magyar versenyzők. Kolonics György 500 méteren kenu egyesben, Mednyánszky Szil­via szintén 500-on kajak egyesben, Belicza Béla pedig 200 méteren kenu egyesben szerezte meg a második helyet. A magyar küldöttség összesen 9 arany-, 5 ezüst- és két bronz­érmet szerzett. Ljubljana Egy ember meghalt, tizenhét pedig megsérült a szlovéniai Ilirska Bistricában rendezett au­tóversenyen, amikor a célvonal­tól mintegy száz méterre az egyik autó letért az útról, áttörte a védőkorlátot, és a nézők közé hajtott. Kisköre Molnár Erika az esélyeknek megfelelően megnyerte a Nike OTP-Bank Tisza-tó olimpiai távú triatlon országos bajnok­ságot, Kiskörén. A férfiak ver­senyében Dmitrij Gaag, a TVK-Mali versenyzője végzett az élen. Végeredmény: férfiak: 1. Dmitrij Gaag (TVK-Mali) 1:57:25 óra, 2. Kuttor Csaba (ÚTÉ) 1:58:08, 3. Páncsity Ba­lázs (ÚTÉ) 2:00:41. Nők: 1. Molnár Erika (ÚTÉ) 2:11:40 óra, 2. Góg Anikó (Eötvös DPSE) 2:12:25, 3. Edöcsény Nóra (Cseke TK) 2:13:14. Mai műsor Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV- Eger, Szolnok, Véső utca 17.00. óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom