Új Néplap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-20 / 168. szám

1998. július 20., hétfő Sport 9. oldal Pince Kupa minigolfverseny a Neszűrben Veres negyven ponttal nyert Az idei május elseje nemcsak a szokásos ünnep miatt lehet emlékezetes a jászberényiek számára, hanem azért is, mert a Neszűr XI. dűlőben a Liget fogadó szabadidőparkjában akkor adták át a Kukta Bt. minigolfpályáját. Azóta sokan kipróbálták már a Jászságban újnak számító játékot, ám a pálya „igazi” avatására közel három hónapot kellett várni, de a hét végén ez is megtörtént. A házigazdák örömmel állapíthatták meg már a verseny kez­dete előtt, hogy pályájuk híre mindenhová eljutott, ahol jelentős golfélet zajlik. így a 30 fős felnőtt- és a 9 fős ifjúsági mezőny­ben ott voltak a szolnoki, a kápolnásnyéki, a tőserdő-lakitelki és a budapesti menők is. Ezért a jászberényi amatőröknek, a Kukta Bt. csapatát alkotó golfozóknak nem lehetett sok esélye a győ­zelemre. Ez azonban nem szegte kedvüket, hiszen a gyakorlot­tabbak játékát figyelve sok apró mesterfogást elleshettek. Volt mit, hiszen a mezőny első felében indult Csikós Lászlóné (Tős- erdő-Lakitelek) és Bátaszéki János (Szolnoki Minigolf Klub) 41-41 ütéssel győzte le a 18 akadályos pályát. Sokáig úgy tűnt, hogy közöttük szétütéssel kell majd eldönteni az első és a má­sodik hely sorsát, ám volt egy játékos, aki náluk is jobb ered­ménnyel zárt. A szolnoki Veres János 33 ütéssel jutott a 18. pá­lyáig, s mivel egy-egy pályán maximum 7 pontot lehet „össze­ütni”, így az utolsó pálya eredményétől függetlenül már átvette a vezetést. Talán ez a tudat túlságosan megnyugtatta, mert nem tudott 40 pont alatt maradni. A maximális 7 hibapontot gyűj­tötte be, de így is ő nyerte a Pince Kupát. A második helyet szétütés után Csikós Lászlóné szerezte meg a Szolnok Kupa ta­valyi győztese, Bátaszéki János előtt. A jászberényiek közül a legjobb eredményt Balogh Zsolt érte el, aki 50 ütéssel küzdötte le a pályát. Ugyancsak szolnoki győztes avattak az ifjúságiak között is. Pálinkás Csaba 45 ponttal győzött 46 pontos klubtársa, Titkos Gergely előtt. A harmadik helyet a kápolnásnyéki Sörös Andrea szerezte meg összesen 47 ponttal. Szántai Európai Szuperliga-tanácskozás Dreher-kupa, meghívásos lovasverseny a Tiszaligetben A nemes paripák állták a csípéseket A hét végén a szolnoki Tiszaliget adott otthont a nyári lovas­szezon egy újabb meghívásos versenyének. Napos időben, jól előkészített pályán ugrattak a versenyzők, akik négylábúikkal együtt csupán a szúnyogok molesztálását viselték nehezen. A szolnoki Fodor István Butasággal harmadik lett a kitar- tásos számban FOTÓ: ILLYÉS CSABA Az európai labdarúgás jelenlegi 15 legerősebb klubjának képvi­selői vasárnap tanácskozásra gyűltek össze Londonban, hogy a 2000/2001-ben esetlegesen létrehozandó Európai Szuperli­gáról tárgyaljanak. Az olasz Inter és Juventus, a spanyol Real Madrid és FC Barcelona, az angol Manches­ter United, a francia Paris St. Germain, a német Bayem München, valamint a holland Ajax Amsterdam képviseltette magát a titkos megbeszélésen. Bemard Hinault, a Tour de France kerékpáros-viadal korábbi ötszörös francia győztese szombaton úgy nyi­latkozott, hogy a francia kör­versenyt „ásványvízen élve is meg lehet nyerni”. Bemard Hinault ezzel a kijelen­tésével válaszolt Eddy Merckx, a Tour belga ötszörös bajnoká­nak valamikori kijelentésére, miszerint „a Tourt nem lehet megnyerni kenyéren és vízen élve”. Hinault úgy vélekedett, hogy a Festina-csapat mostani doppingbotránya kedvező vál­tozásokat fog hozni a kerékpár­sportban, ám megjegyezte azt is, hogy az eset rossz fényt vet a sportágra. Reméli, hogy hamar túl lehet majd lépni az egészen.- Mindig is lesznek olyan A Szuperligában induló klu­bok (a létszámot 12-16 csapa­tosra tervezik) mindegyike évi 55 millió amerikai dollárt kapna, ráadásul ebbe a szerve­zők nem számították bele azt, hogy minden egyesület maga értékesíthetné a hazai mérkőzé­seire vonatkozó televíziós köz­vetítési jogokat. A csapatok két csoportban, szeptembertől márciusig küzdenének, oda- visszavágós rendszerben. A csatározások várhatóan május­ban érnének véget. szamarak, akik versenylovakká akarnak válni - mondta Hinault. Jacques Chirac francia köz- társasági elnök - aki szombaton a helyszínen megtekintette a címvédő német Ullrich sikeré­vel zárult 58 kilométeres időfu­tamot - az EFE spanyol hír- ügynökségnek adott nyilatkoza­tában elítélte a doppingszerek használatát, csakúgy, mint azo­kat a személyeket, akik a telje­sítménynövelő szerek terjeszté­sével foglalkoznak. A kerékpársportot védel­mébe vette Giancarlo Ceruti, az olasz szövetség elnöke. Ki­fejtette, hogy szerinte a sportág „nem rabja a doppingolásnak”. Hangot adott abbéli reményé­nek, hogy a doppingellenes harcot minden irányban meg­kezdik. Hét egyesület öt versenyszám­ban képviseltette magát. Elő­ször a kezdő lovak, majd a kezdő lovasok vetélkedtek a Stukkó-kupáért. Előbbiben Kő- vári Krisztina Pimasz nevű há­tasával, utóbbiban Kökény Ist­ván Betti nevű lovával diadal­Szombaton a Hollandia elleni találkozó előtt a rendezők kö­szöntötték a 250. válogatott mérkőzésén szereplő Benedek Tibort és a válogatottat ötve­nedszer irányító Kemény Dé­nes szövetségi kapitányt. Magyarország-Hollandia 8-3 (0-0, 3-1, 3-1, 2-1) Nem hozott gólt az első negyed, ugyanakkor a magyar válogatott három emberelőnyt is kihaszná­latlanul hagyott. Később válto­zott a játék képe, sőt, a magyar válogatott megduplázta addigi maskodott. Az ebédszünetet követően a lovasok ünnepélyes felvonulását láthatta a nagyér­demű, majd kezdetét vette az if­júsági szám. A titánok az ösz- szevetésben döntöttek az első­ségről, amelyben a hibátlanul teljesítő Lukács Edina-Olga előnyét. A harmadik negyed legérdekesebb gólját Molnár T. szerezte: a holland kapus sze­rette volna kézbe venni a játék­szert, ám az kicsúszott a kezé­ből, és a saját kapujába hullott. A negyedik játékrészben egy kérdés maradt nyitva: vajon si- kerül-e hét góllal nyernie a ma­gyar együttesnek, ugyanis ebben az esetben több lőtt góljának kö­szönhetően a jugoszlávok elleni döntetlen is elegendő a torna- győzelemhez. Bár Fodorék mindent megtettek ennek érde­kében, végül mindössze öt góllal „kettős” örülhetett a győztes­nek járó kék szalagnak. A B2- es (110 centiméteres) számban (a Perfekt-kupáért) S. Papp Jenó' biztosra akart menni, ugyanis három lóval nevezett. És hogy jól döntött, azt az eredményei bizonyítják, hiszen Marconával elsőnek, Forintos­sal harmadikként érkezett célba. Az utolsó, egyben legizgal­masabb versenyszám a kitartá- sos magasugratás volt. Ott minden hibátlanul teljesítő lo­vasra és lóra a következő kör­ben 10 centiméterrel magasabb akadály várt. A „legkitartób­bakra”, Apró Józsefre és Kor­mos Jánosra a vége felé már egy 160-as és egy 165 centimé­teres akadály leselkedett. Eze­ket csupán az Apró-Fokos „pá­rosnak” sikerült teljesítenie, így megérdemelten őket hirdették ki győztesnek. Eredmények: kezdő lovak: 1. Kővári Krisztina (Tiszapüs- pöki) - Pimasz; 2. Apró József (Ceglédbercel) - Kincsecske; 3. Apró József - Marandó Pors- böl. Kezdő lovasok: 1. Kökény István (Kecskemét) - Betti; 2. Busi Szilvia (Törökszentmik- lós) - Fátra; 3. Gulyás Imre (Kecskemét) - Buenos. Ifjúsá­giak: 1. Lukács Edina (Zagyva- rékas) - Olga; 2. Peredi Viktó­ria (Kecskemét) - Rudi; 3. Kö­kény István (Kecskemét) - Betti. B2-es szám: 1. S. Papp Jenő (Szolnok) - Marcona; 2. Fodor István (Szolnok) - Szul­tán; 3. S. Papp Jenő - Forintos. Kitartásos magasugratás: 1. Apró József (Ceglédbercel) - Fokos; 2. Kormos János (Ceg­léd) - Virág; 3. Fodor István (Szolnok) - Butaság. sikerült diadalmaskodniuk, így Jugoszlávia ellen mindenképpen győzniük kellett vasárnap. A utolsó napon Németország megverte Kazahsztánt (6-5), ez­zel az ötödik, míg Hollandia le­győzte Ausztráliát (5-4), így a harmadik helyen végzett. Magyarország- Jugoszlávia 10-10 A jugók előbb 4-1-ről egyenlí­tettek, majd 9-7-ről megfordítot­ták a meccset, s bár a hajrában egyenlített a magyar gárda, az Unikum-kupát a plávik nyerték. Elkelt a labda Elárverezték a franciaországi labdarúgó-világbaj nokság egyik elődöntőjében használt labdát Párizsban. A Franciaor- szág-Horvátország (2-1) talál­kozón használt játékszer egy árverésen csaknem 41 ezer dol­lárért kelt el. A befolyt összeget a világszerte bebörtönzött új­ságírók megsegítésére hasz­nálja fel a Riporterek Határok Nélkül nevet viselő jótékony- sági szervezet. Tyson újra .mérkőzne Mike Tyson azzal a kéréssel fordult New Jersey állam bokszszövetségéhez, hogy a testület engedélyezze számára a visszatérést. A 32 éves sport­embert a Nevadai Sportbizott­ság eltiltotta a versenyzéstől, mivel az egyik mérkőzésen ki­harapott egy darabot ellenfele, Evander Holyfield füléből.- Tiszteletben kell tartanunk a nevadai bizottság döntését, ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy meghallgatjuk Tysont. Az elmúlt hónapokban több jó hírt is kaptunk a sportolóról. Vi­szont ha a bokszoló nem jön el a július 29-i tárgyalásra, vagy az akkori döntés elutasító lesz számára, akkor csak egy újabb év elteltével próbálkozhat ná­lunk a visszatéréssel - nyilat­kozta Roger Shatzkin, a New Jersey bokszszövetség szóvi­vője. Triât Ion KEB A magyar színeket képviselő TVK-Mali csapata a 6. helyen végzett a férfiak versenyében a csehországi Nőve Mesto na Moravéban megrendezett tri át­lón klubcsapatok Európa-baj- nokságán. A csapatversenyben résztve­vőknek 750 méter úszást, 20 ki­lométer kerékpározást és 5 ki­lométeres futást kellett teljesí­teniük. A férfiaknál svájci, a nőknél pedig német aranyérem született. Eredmények: Férfiak: 1. Henniez Alpina (svájci) 1:00:28 óra, 2. Ceska Spori- telna (cseh) 1:01:10, 3. Poissy (francia) 1:01:44, ... 6. TVK- Mali (magyar) 1:04:06. Nők: 1. Asics TT Witten (német) 1:10:07 óra, 2. Montpellier TT (francia) 1:12:26, 3. TT Mosz- kov-Omszk (orosz) 1:14:03. Ronaldo nyugtatózott Nyugtatószert szedett a világ- bajnoki döntő előtt Ronaldo, a brazil labdarúgó-válogatott csa­tára - jelentette a brit Reuters hírügynökség.- A csapat orvosának taná­csára bevettem pár nyugtatót, mert szerinte könnyen érzelmi nyomás alá kerülhettem volna - nyilatkozta Ronaldo egy brazil televíziós műsorban. Az Intemazionale brazil tá­madója elmondta, hogy epilep­sziás rohama volt a mérkőzés előtt néhány órával.- Semmire sem emlékszem. Elvesztettem az eszméletem, és amikor felébredtem, iszonyatos fájdalmat éreztem az egész tes­temben - tette hozzá. Ronaldo még azt is elme­sélte, hogy amikor már jobban érezte magát, és elvégezték rajta az orvosok a vizsgálatokat - amik semmi jelét nem mutat­ták a korábbi rohamnak -, fel­kérték a csapat vezetői, hogy legyen tagja a kezdő tizenegy­nek. Edmundo fellebbez Edmundo, a brazil labdarúgó- válogatott játékosa megfelleb­bezi azt az első fokon megho­zott bírósági határozatot, amely 520 ezer amerikai dollár bünte­tés megfizetésére kötelezte. Edmundo 1995. december 2-án súlyos közúti balesetet okozott, amelyben egy ember életét vesztette. Az elhunyt fiatal csa­ládja ezt követően beperelte a futballistát. Edmundo ügyvédje közölte, hogy megfellebbezik a döntést. Vogts marad a helyén A Német Labdarúgó Szö­vetség hosszas vita után úgy döntött, hogy a nemzeti vá­logatott számukra szerény franciaországi szereplése el­lenére továbbra is Berti Vogtsot bízza meg a német együttes munkájának irá­nyításával. A labdarúgó-világbajnokság alatt a német sajtó, azután pe­dig maga Egidius Braun, a német szövetség elnöke is kri­tizálta Vogtsot és a munka- módszerét. Az edző azonban - néhány játékosával együtt - Rune Pedersen norvég játék­vezetőt tette felelőssé a csapat negyeddöntőbeli, Horvátor­szágtól elszenvedett 3-0-s ve­reségéért és a világbajnokság­tól való korai búcsúért.- Mások rugdosódhatnak, köpködhetnek, inzultálhatnak bennünket, a végén úgyis mi kapunk sárga lapot - mondta Vogts, aki arra utalt ezzel a kijelentésével, hogy a FIFA németválogatott-ellenes han­gulatot keltett. Egidius Braun az üggyel kapcsolatban nyilvánosan megkérte a szövetségi kapi­tányt, hogy kérjen bocsánatot ezért a kijelentésért, Vogts pedig ebbe beleegyezett. Braun, akinek a megbíza­tása hamarosan lejár, bejelen­tette, hogy októberben újra el­indul a Német Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáért. Nemzetközi ejtőernyős-találkozónak ad helyet a szolnoki sportreptér. Ennek keretén belül rendezik meg az 1. Kaiser nemzetközi skysurf (felvételünkön) versenyt július 23-án. A nap záróprogramja az Origó együttes koncertje lesz. Akik szeretnék átélni a négy­ezer méterről való szabadesés izgalmait, azok tandemugrás formájában vállalkozhatnak a nem mindennapos eseményre, amelyről videó- és fényképfelvétel készül. Jelentkezni a 06/20/525-010-es telefonszámon lehet. Tour de France és a doppingügy s. zs. Vízilabda: Unicum-kupa A jugóknak kedvezett a döntetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom