Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
1998. június 10., szerda Hazai Tükör 5. oldal Ismét terítéken a zsurki vodkagyár, ügye Baja visszautasítja a vádat Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter tegnap visszautasította azokat a vádakat, amelyek büntetőjogi felelősségét vetik fel a már épülőfélben volt zsurki palackozó üzemnek juttatott 80 milliós területfejlesztési támogatás miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya azt kérte az illetékes ügyészségtől, hogy a Hunalco Rt. vezérigazgatója ügyében 1997-ben elrendelt nyomozás határidejét három hónappal hosszabbítsa meg. Ez a cég építette ugyanis a zsurki italpalackozót. Az ügyészség a kérést elutasította, így a nyomozást a rendőrségnek június 21-ig be kell fejeznie. A főkapitányság azért tette ezt az indítványt, mert szerinte csak a vizsgálat folytatásával lehetne hitelt érdemlően tisztázni, hivatali visszaélést köve- tett-e el a miniszter a beruházás támogatásával, illetve négy más ügyben, amelynél Baja Ferenc a Tárcaközi Bizottság véleményével ellentétesen határozott. A miniszter tegnap minden alapot nélkülözőnek nevezte a feltevéseket. Úgy véli, hogy a területfejlesztési támogatás rendszere 1995-ben rossz volt, mivel akkor nem regionális szinten gondolkodtak. O is úgy látja, szigorítani kell a terület- fejlesztési támogatások feltétel- rendszerét, hogy megelőzhetők legyenek azok a szabálytalanságok, amelyekre például a zsurki gyár esetében is utólag derült fény. Új Kazlnczy-díjasok. Papp Zoltán és Szilágyi Enikő színművész, valamint Gömöri Árpád jászberényi szakkö- zép-iskolai tanár vette át tegnap a művelődési minisztériumban Honti Mária államtitkártól az idei Kazinczy-díjat. Lukács Margitnak, a Nemzeti Színház örökös tagjának otthonában nyújtják át a kitüntetést. fotó: feb/diósi imrf. A műkincscsempészés szervezett bűnözés Antik ékszer a sláger Hosszú ideig az illegális műkincs-kereskedelem tranzitországának számítottunk, az utóbbi években azonban megjelentek nálunk is a csempészéssel és hamisítással foglalkozó hazai bűnözői körök. A bűncselekményekben - mind a műtárgyak eltulajdonításakor, mind pedig azok illegális értékesítésekor - fellelhetőek a szervezett bűnözés jelei is - mondta Forgács László országos rendőrfőkapitány egy szakmai konferencián tegnap. Napjainkban sok és nagy értékű műalkotás kerül be az országba, elsősorban a tőlünk keletre fekvő országokból. Kipróbált csatornákon, szervezett csempészútvonalakon hozzák- viszik a műkincseket. Az elmúlt években leginkább az orosz ikonokat, illetve a régészeti feltárásokon előkerült leleteket csempészték, mostanában az antik ékszer a legnagyobb „sláger”. A bűnözést segíti, hogy' a gyűjtők olykor egész vagyont áldoznak egy-egy értékes tárgy megszerzésére, védelmükre azonban keveset vagy semmit sem fordítanak - mondta a főkapitány. A csempészet és az illegális kereskedelem ellen a rendőrség eddig is fellépett, de a hatékonyabb munka érdekében néhány hete létrehozta a külön műtárgyvédelmi alosztályt. Nehezíti a nyomozók munkáját, hogy nincs pontos nyilvántartás a Magyarországon fellelhető műkincsekről. Parázs vita a bizottsági helyekről Konkrét ügyekben nem született megállapodás a parlament alakuló ülését előkészítő ötpárti egyeztetés első fordulójában, amelyen megfigyelőként részt vett a MIÉP elnöke is. A tanácskozáson az MSZP-t képviselő Kovács László szerint a bizottsági helyek elosztásáról nem tudtak érdemben tárgyalni, mivel a Fidesz nem terjesztette elő az új kormányzati struktúrára vonatkozó elképzeléseit. A Fidesz képviseletében tárgyaló Áder János viszont rámutatott, hogy ez a várakozás félreértésen alapult, mivel pártja csak a kisgazdákkal lefolytatott koalíciós egyeztetések után tud nyilatkozni ezekről a kérdésekről. Kiemelte azonban, hogy a házszabályban nincs olyan előírás, miszerint a bizottságok felépítésének a kormányzati struktúrát kellene tükrözniük. Áder elmondta: a kormánypártoknak minden bizottságban stabil többségben kell lenniük, kivéve a paritásos testületet, amilyen - a hagyományoknak megfelelően - a mentelmi bizottság. Kovács László hangsúlyozta, hogy az MSZP ragaszkodik a mandátumarányának megfelelő, azaz 34 százalékot meghaladó részvételéhez a parlamenti bizottságokban is. Áder János úgy vélte, ezt meglehetősen nehéz lenne érvényesíteni, hiszen elfogadhatatlan lenne például az, hogy az MSZP-nek több képviselője legyen egyes bizottságokban, mint a legnagyobb kormánypártnak. Mint mondta, a bizottsági létszámban egyaránt tükröződnie kell a kormánypárt és ellenzék közötti, valamint a kormánypártokon és az ellenzéki pártokon belüli arányoknak. Ugyanakkor törekedni kell arra is, hogy ne túl nagy létszámú bizottsági szervezetrendszerjöjjön létre. Óvatosságot és írásos szerződést javasol a munkajogász Diákmunkához is kell adószám Napjainkban a diákok nyári munkavállalásához már nemcsak iskolalátogatási igazolást írnak elő a jogszabályok, hanem sok más dokumentumot is. Fontos, hogy adószám is kell.- Míg korábban a néhány hetes nyári diákmunkához elég volt az iskolalátogatási igazolás, ma emellett más okmányokra is szükség van - mondta dr. Bérezés Kamilla, a Munkaügyi Minisztérium munkajogásza. - Aki tehát dolgozni akar a nyáron, addig szerezze be a szükséges iratokat, amíg tart a tanév, amíg népes az igazgatói iroda. A szervezetten, táborokban dolgozóknak, illetve az egészségügyben munkát vállalóknak az iskolalátogatási igazolás mellett orvosi igazolást is fel kell mutatniuk. Mindenkire vonatkozik az adószám-beszerzési kötelezettség, ez ügyben az adóhivatalokhoz lehet fordulni. A 15- 16 évesektől szülői hozzájárulást kérnek a munkáltatók. Az elmúlt években sok panasz hangzott el a diákok nyári munkájával kapcsolatban. Sok volt az utólagos vita. Ezért a jogász gondos felkészülést, óvatosságot ajánl. A szakértők javasolják, hogy az ifjak munkába állás előtt rögzítsék írásos munka- szerződésben a feltételeket. Nyilvánvalóan senki számára nem mindegy, hogy milyen munkakörbe, milyen feladatok ellátására veszik fel, és menynyit fizetnek érte. Szalóky Eszter Jól és időben döntöttek a Pannonhír volt dolgozói Amit a szakértők megmondták előre, az most folyamatosan bekövetkezik: egyre több lapterjesztő látja veszélyeztetve megélhetését azáltal, hogy a Magyar Posta Rt. - a kiadók saját árushálózatának ellenében - egy francia többségű részvénytársaságnak kívánja eladni a magyar hírlapterjesztő vállalatokat. Ez a helyzet arra készteti a szakmájukat jól ismerő terjesztőket, hogy olyan partnert keressenek, amely hosszú távon biztosítja számukra a sikeres üzletmenetet. Ez pedig - miként az események bizonyítják - csak a Magyar Postától távolodva és a Kiadói Lapteijesztő Kereskedelmi (KLK) Kft.-hez közeledve képzelhető el. A közelmúltban a Magyar Posta Rt. többségi tulajdonában lévő Délhír Rt. 47 dolgozója adta be felmondását és lépett át a KLK-hoz. A napokban pedig a Pannonhír Rt. 35 munkatársa kezdeményezte postai munkahelyén munkaviszonya megszüntetését és csatlakozott a lapkiadók már ma is közel 20 százalékos piaci részesedéssel rendelkező' tömörüléséhez. Dr. Orosz Tamás, a Pannonhír Rt. egykori vezetője, ma a KLK dél-dunántúli igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta lapunknak: az ő és kollégái döntését legfőképpen az motiválta, hogy szerintük a francia többségű lapterjesztői szerveződés nem tudja garantálni a lapterjesztő kis- és középvállalkozók folyamatos áruellátását, mert a termékek túlnyomó többségének az előállítása nem az ő kezében van. „Ezért döntöttünk úgy, hogy kezdeményezzük a munkaviszonyunk közös megállapodással történő megszüntetését, amit a Magyar Posta többségi tulajdonában lévő Pannonhír Rt. el is fogadott” - mondotta. A KLK dél-dunántúli egysége már aktív munkát végez. Mind több hírlapárus vállalkozóval tárgyalnak a hosszú távú, biztonságos lapellátásról, garantálva természetesen az olyan nagy példányszámú lapok folyamatos szállítását is, mint a Népszabadság, a Nemzeti Sport, a Kiskegyed, a Nők Lapja, a TVR-hét és mások. A hálózat egyre bővül. A vállalkozók ugyanis azt a szolgáltatót keresik, amely piaci biztonságot nyújt, az üzletmenetben pedig rugalmas, gyors és pontos. Az eddigi tapasztalatok szerint a partnerek bíznak a Kiadói Lapteijesztő Kereskedelmi Kft.-ben és mind többen körnek szerződést velünk - zárta nyilatkozatát az igazgató. FEB Koalíciós egyeztetés. A Fidesz-MPP és a Magyar Demokrata Fórum delegációi kedden délután folytatták a tárgyalást a két párt közötti koalíciós megállapodásról. Az MDF Bem téri székházában folyó egyeztetésen a Fidesz-Magyar Polgári Pártot az Áder János, az MDF- et a Lezsák Sándor vezette küldöttség képviselte. A tárgyalások eredményeiről késő este tájékoztatták a közvéleményt. Fél óra az elnöknél. Általános politikai kérdésekről esett szó Göncz Árpád köztársasági elnök és Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökének keddi találkozóján - nyilatkozta a félórás megbeszélést követően a MIÉP vezetője. Diplomás államtitkár. A jövőben az Országos Testnevelési és Sporthivatal a Miniszterelnöki Hivatalon belül, az ifjúsági ügyekkel összevonva, politikai államtitkár irányítása alatt működik majd - jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje közölte: örömmel venné, ha ezt a posztot Deutsch Tamás alelnök vállalná el azt követően, hogy az év végén letette államvizsgáját. Kísérleti biztos. A tervek szerint jövőre - egyelőre csak kísérletképpen - helyi adatvédelmi biztos kezdi meg munkáját valamelyik megyében - jelentette be Majtényi László, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának adatvédelmi biztosa. Majtényi úgy vélekedett: minél több információ jut el az állampolgárokhoz, annál kevésbé lesznek „alattvalók”, s annál inkább polgárok egy demokratikus államban. Új szakasz az M5-ösön. Egy hónappal az eredetileg tervezett határidő előtt, kedden avatta fel Lotz Károly közlekedési miniszter az M5-ÖS autópálya újabb 23,3 kilométeres szakaszát, amely Kecskemétet és Kiskunfélegyházát köti össze. Sikeres könyvhét. Ötvenmillió forintot meghaladó forgalommal zárult a 69. ünnepi könyvhét - közölte Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Égyesülé- sének igazgatója. Az ötnapos könyvhét forgalma a teljes magyar könyvforgalom két százalékát teszi ki. A könyvek ára 10 százalékkal emelkedett. Kötelező terhesszőrés. Az új egészségügyi törvény hatályba lépése után, július 1-jétől kötelező a terhes anyák Hepati- tis-B szűrővizsgálata - mondta dr. Straub Ilona, az Országos Epidemiológiai Központ megbízott főigazgató főorvosa. A vírushordozó kismamák gyermekeit születésük után védőoltásban kell részesíteni. Kockázatos akció a bombagyárban A mintegy 120 főből álló speciális bevetési egységnek 24 órán át tartó akcióval sikerült rajtaütnie azon a „bombagyáron”, amely nagy valószínűséggel a hazai pokolgépes merényletek technikai bázisául szolgált - tudtuk meg Ignácz Istvántól. A dandártábornok - aki az ORFK bűnügyi főigazgatójaként a robbantásos cselekmények felderítésére nemrég létrehozott különleges csoport vezetője - reméli, hogy az őrizetbe vett négy személy révén a megbízókhoz is eljuthatnak.- Mit tudhatunk meg a különleges csoport tagjairól?- Nyomozókból, nemzetbiztonsági szakemberekből, a Katonai Biztonsági Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, a Legfőbb Ügyészség, a Fővárosi Főügyészség és az APEH munkatársaiból áll a csapat. Feladata egy részben titkos terv szerint haladva az 1991 óta történt közel 140 merénylet újraértékelése. Mint ismeretes, a rendőrség történetének talán legnagyobb fogása során június 3-án egy budai és egy pilisszentlászlói családi házban hatalmas mennyiségű robbanó- és lőszert, szerkezeteket és alapanyagokat foglaltak le.- Minek köszönhető a rendőri bravúr?- Több hónapos, részben titkosszolgálati-hírszerzői módszerekkel végzett tevékenység gyümölcse érett be. A Nemzetbiztonsági Hivatal, a Szakszolgálat, a nyomozó hatóságok és az általam vezetett csoport tökéletes összhangban készült az orosz-izraeli-német állampolgárságú bűnözők elfogására, mégis az utolsó pillanatig számolnunk kellett bizonyos meglepetésekkel.- Konkrétan mikkel?- Például azzal, hogy a házban tartott veszélyes vegyüle- tek - véletlenül vagy távirányításra - belobbanhatnak.- Mi most a legnehezebb?- A bizonyítékok felsorakoztatása. A robbantások színhelyén általában kevés a nyom, még kevesebb az együttműködni hajlandó tanú. A felbujtók - vagy a szenvedő alanyok - fedővállalkozásainak szövevényében sem könnyű eligazodni, de haladunk, (takács) Félő volt, hogy a merénylők mindent felrobbantanak FOTÓ: FEB/E. VÁRKONYI PÉTER