Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-09 / 133. szám
1998. június 9., kedd Hazai Tükör 5. oldal Főként a szívbetegeket viseli meg a hőség Nagyüzem a mentőknél Csúcsforgalmat bonyolítottak le az elmúlt kánikulai napokban a mentők országszerte. A szokásosnál mintegy 30-40 százalékkal több sürgős kiszállásuk volt, főleg rosszul- léthez riasztották őket.- Különösen a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket viselte meg a rendkívüli hőség, de a strandolást, illetve a napozást túlzásba vivők is nagy számban szorultak orvosi segítségre - tudtuk meg Tóth Attilától, az Országos Mentőszolgálat vezető mentőtisztjétől. A bajok jelentős részét meg lehetett volna előzni. A jelek szerint váratlanul érhette az embereket a korai, évszázados rekordot felállító kora nyár, és elfelejthették a szív- és érrendszeri betegek, a magas vérnyomásban szenvedők a százszor hallott tanácsot: lehetőleg tartózkodjanak hűvös helyen és kerüljék a fizikai megterhelést. Fontos a folyadékpótlás, mondta a szakember, de nem a szeszes ital! Az alkohol a melegben hatványozottan hat, s kisebb mennyiségben is ájulást okozhat. Ezt a hétvége esetei is bizonyították. Több volt a közúti közlekedési baleset is az elmúlt napokban, tanácsos tehát óvatosabban és udvariasabban vezetni. Az égési sérültek tömeges száma arra figyelmeztet, hogy jobban kellene vigyázni a napozással, ám ha mégis megtörtént a baj, azonnal orvoshoz kell fordulni - ajánlotta a mentőtiszt. (németh) Előzetes letartóztatásban négy gyanúsított Bombagyárat találtak Jelenleg négy olyan külföldi személy van előzetes letartóztatásban, akik kapcsolatba hozhatók a Magyarországon elkövetett robbantásos bűn- cselekményekkel - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Forgács László országos rendőrfőkapitány. A két orosz - egyikük nő - valamint egy-egy izraeli és német állampolgárt június 3-án, Budapesten és Pest megyében tartott házkutatások alkalmával fogták el. Kiss Ernő dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság főigazgatója elmondta: az általa vezetett szervezet a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendőrség Különleges Szolgálatának segítségével mintegy 10 kiló előkészített robbanóanyagot, 6,5 kiló plasztifikát, 5 kiló félkész robbanóanyagot, valamint 42 kiló robbanóanyag készítésére alkalmas veszélyes anyagot foglalt le. Ezenkívül jugoszláv gránátokat, géppisztolyt és lőszereket, elektronikus robbantószerkezeteket, gyutacsokat és gyújtózsinórokat is találtak. A listán szerepel még egytonnányi, pénzhamisításra alkalmas, jó minőségű biztonsági papír is. A lefoglalt anyagok hasonlítanak a Magyarországon korábban elkövetett bűncselekményeknél használt szerkezetekhez. Embertársaikat mentették. A Jeruzsálemi Jad Vasem Intézet „A Világ Igaza” kitüntetésben részesített 29 magyar állampolgárt - sokukat posztumusz -, akik a második világháború idején őszinte meggyőződésből, sokszor életük kockáztatásával mentették meg üldözött, zsidó származású embertársaikat az elhurcolástól, a biztos haláltól. A kitüntetéseket Joel Álon, Izrael állam magyarországi nagykövete nyújtotta át tegnap Budapesten, fotó: feb/kallus Megkezdték a koalíciós egyeztetést Rendezik soraikat a parlamenti pártok frakciói * A kisgazdák bevonulása fotó: feb/diósi imre Tegnap délután az Országházban megkezdődött a választásokon győztes Fidesz- MPP és a Független Kisgazdapárt közötti koalíciós egyeztetés. A jövő hét közepéig tartó tárgyalásokon a Fideszt Kövér László és Áder János, az FKGP-t Szabadi Béla, Bánk Attila és Túri-Kovács Béla képviseli. A tanácskozást megelőzően összeült és tisztségviselőket választott a kisgazdafrakció. Rajtuk kívül az MSZP, az SZDSZ és az MDF is összehívta képviselőcsoportját. Információink szerint a kisgazdafrakció egyelőre ideiglenes személyi döntéseket hozott, hiszen a koalíciós tárgyalások eredményeként a most funkcióhoz jutottak más, fontosabb posztot is kaphatnak. Az országgyűlés alelnöki székébe Gyimóthy Gézát, jegyzőnek Molnár Róbertét javasolják, míg a képviselőcsoport általános elnökhelyettesi teendőit Bánk Attila látja majd el. Őt Túri Kovács Béla, illetve Szabó János helyettesíti. Lányi Zsolt szóvivő kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a parlamenti bizottságokba a koalíciós egyeztetés első eredményeinek ismeretében delegálnak majd személyeket. Kovács Lászlót, Kiss Pétert és Vancsik Zoltánt hatalmazta fel az MSZP frakciója arra, hogy képviselje a szocialistákat a parlament alakuló ülését előkészítő pártközi tárgyalásokon - tudtuk meg a képviselőcsoport tegnapi megbeszélését követően. Kovács László frakcióvezető érdeklődésünkre kijelentette: a „hármasfogatnak” lehetőség szerint el kell érnie, hogy az MSZP súlyának megfelelően részesüljön a parlamenti, illetve bizottsági tisztségekből. Javaslatot tesznek majd néhány új bizottság felállítására is.- „Kacsa” volt az a hír, hogy az MDF kedden viszont- ajánlattal válaszol a Fidesz- MPP koalíciós javaslatára - jelentette ki érdeklődésünkre Herényi Károly, a párt szóvivője, aki csupán annyit árult el: a tárgyalások folytatódnak. A „hogyanról” egyébként a tegnap délután kettőkor zárt ajtók mögött tanácskozó elnökség határozott. Négy órára hívták össze a frakció alakuló ülését, amelyen Dávid Ibolya, Balsai István, Csapody Miklós és Medgyasszay László versengett a frakcióvezető posztért (Dávid Ibolya esetleges minisztersége miatt kieshet a körből). A lapzártakor még tartó tanácskozáson a befutó jelölt tehetett javaslatot helyettesének személyére. Az SZDSZ képviselőcsoportja hétfői alakuló ülésén a jövő hétre halasztotta a frakcióvezetés és a parlamenti tisztségviselők megválasztását, annyit azonban tudni lehet, hogy az eddigi hétről öttagúra csökken a vezetőség, s hogy a frakcióvezetői posztra Kuncze Gábor a legesélyesebb. Kóródi Mária szívesen vállalná továbbra is a parlament alelnöki funkcióját. Ide tartozó hír, hogy az Alkotmánybíróság tegnap foglalkozott a a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIEP) beadványával, amely szerint az országgyűlési képviselőcsoport alapításának feltétele a parlamentbe jutáshoz szükséges öt- százalékos küszöb átlépése, nem pedig a házszabályban előírt 15 mandátum elérése. Döntés várhatóan csak jövő hétfőn születik. (takács) Már az új tanév rendjéről is megjelent a miniszteri utasítás Pénteken: utolsó kicsengetés Pénteken, 12-én befejeződik a tanítás az általános és középiskolákban, miközben már megjelent az új iskolai évre szóló miniszteri utasítás is. Eszerint az 1998-99-es tanév első tanítási napja szeptember 1-je, kedd lesz. Néhány iskolában a tanévzárót már az utolsó csengetést követően megtartják, és kiosztják az évvégi bizonyítványt is. A legtöbb helyen azonban az ünnepi eseményre szombaton, vasárnap, vagy a jövő héten kerül sor. Az időpontot az igazgatók az iskolafenntartókkal együtt határozzák meg. Országszerte csaknem egymillió általános iskolai és valamivel több mint félmillió középfokú oktatásban résztvevő, nappali tagozatos tanuló várja jól vagy kevésbé jól megérdemelt pihenését, a vakációt. A 8. osztályt 105 ezren fejezik be, a középiskolákban mintegy 75,5 ezren érettségiznek ezekben a napokban. A tantestületek hamarosan megkezdik a tanév értékelését, elemzik a nevelő, oktató munkát. Az új tanulók beiratkozása a hónap utolsó dekádjára, június 23-25-re esik. A pótvizsgákat augusztus második felében tartják meg. A hivatalos közlönyökben megjelent a kultuszminiszter rendelete az új tanévről. Eszerint a tanítás első napja szeptember 1-je lesz, az utolsó 1999. június 18-ára esik. A tanévnyitó ünnepélyekről - miként a tanévzárókról - helyben döntenek. Az időpontról nyáron, az iskola hirdetőtábláján értesítik a szülőket és a diákokat. Az új tanév első féléve 1999. január 29-én ér véget. Meghatározta a miniszter a kötelező szüneteket is. A karácsonyi szünet december 19- én kezdődik és 1999. január 3-ig tart, a tavaszi szünet 1999. március 27-e és április 5-e közé esik. (deregán) A nemzeti kultúrkincset az államnak mindenkor finanszíroznia kell Tandíj helyett: támogatóra lelni A Fidesz-Magyar Polgári Párt kormányprogramjának egyik lényeges tétele az állami felsőoktatási intézmények tandíjának eltörlése volt. E szerint már idén szeptembertől nem szednék a diákoktól a havi 2000 forintot. A mentesség feltételeiről Po- korni Zoltán-t, a Fidesz-MPP alelnökét, az oktatásügyi tárca várományosát kérdeztük.- Kikre vonatkozik majd a tandíjmentesség, s kiknek kell továbbra is fizetniük?- A tervezet az államilag finanszírozott intézményekre vonatkozik, az ezen kívüliekre- tehát az egyházi, illetve a magánegyetemekre, főiskolákra - nem. Ez utóbbiak nyilván szedik továbbra is a tandíjat, hiszen nekik az valóban jelentős bevételi forrás. Az állam által fenntartott intézmények hallgatói közül is azok élvezik majd a mentességet, akik első teljes értékű diplomájukat a tankövetelményeknek előírt időn belül szerzik meg. Az évismétlőknek, halasztóknak már fizetniük kell az ismételt időszakra. Akik pedig harmadszor buknak meg, változtatnak szakot, azok végleg elvesztik a tandíjmentességet. Ez alól két kivétel lesz: az egyszakos pedagógusok, akiknek még egy szak megszerzése díjtalan lesz, illetve a gyereküket otthon nevelő kismamák.- Mi lesz az ösztöndíjakkal?- Ezt teljesen újra kell gondolni, s két részre kell osztani. Lenne egy teljesítményorientált típusa és lenne egy szociális alapon kapható támogatás. Utóbbihoz azonban nem kizárólag az intézmény hozzájárulásával, hanem a lakóhely ön- kormányzatának igazolásával lehetne hozzájutni, hiszen a családok rászorultságát ott tudják igazán megítélni. Megoldást igényel a már többször szóba került hitel- konstrukció is. Manapság egy nem otthon tanuló diák megélhetése legalább 25 ezer forintba kerül havonta. Elképzelésünk szerint a hitel a tandíjtól független lenne, a piacinál alacsonyabb kamattal.- A Világbank a tandíj fizetéFOTÓ: FEB séhez kötötte a nemrégiben nyújtott hitelt.- Ez igaz, ráadásul a szerződés szerint az intézmények bevételének legalább egyötödét e forrásból kellene finanszírozni. Ez szerintünk aránytalanul magas, hiszen még a nagy múltú oxfordi egyetem bevételeinek is alig 15 százalékát teszi ki ez a tétel. Vagyis az új tárcavezetésnek újra le kell ülnie tárgyalni a Világbankkal. Egyébként nem hivatalosan már ismerjük az álláspontjukat: ne csak a központi költségvetésből finanszírozzuk a felsőoktatást, hanem legyenek más támogatók is.- Milyen egyéb forrásokra támaszkodnának ?- Elképzelésünk az, hogy 1998-ban a költségvetésből kifizetnénk azt az összeget, amelyet az intézmények év elejére kikalkuláltak maguknak. 1999. január 1-jétől az intézményeknek keresniük kellene valamilyen magyar céget, vagy hazánkban működő multit, amelyik fejlesztési feladattal, kutatással bízná meg az adott egyetemet, főiskolát, s cserébe anyagilag támogatná. Ez nyugaton már régóta bevált módszer, s mindkét fél jól Virrasztás a székházban. Ötven Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisgazda éjszakázott vasárnapról hétfőre virradóan Miskolcon, az FKGP megyei székházában. Az ügy hátterében a megyei vezetőség és Tor- gyán József pártelnök vitája áll. Gyors nyomozás. Tegnap délelőtt őrizetbe vették azt a férfit, akit a rendőrség alaposan gyanúsít azzal, hogy pénteken az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszánál lévő Shell benzinkútnál megtámadott egy pénzszállító autót - közölte Lázár János dandártábornok, a BRFK bűnügyi főigazgatója. Olasz hadgyakorlat. Picci- one Michele dandártábornok vezetésével három héten át gyakorlatozik a Bakonyban az olasz Centauro gépesített dandár. Az olaszok az elmúlt napokban érkeztek 120 lánctalpas és 300 kerekes járművel, valamint öt helikopterrel és 1500 katonával. A tévében nincs szünet. A Magyar Televízió Rt. működésében nem okoz fennakadást az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fejoszlása - közölte Horváth Lóránt, az rt. ügyvezető elnöke. A rövid közlemény szerint „a Magyar Televízió zavartalanul gyártja, sugározza műsorait, és továbbra is minden tekintetben a média- törvényben foglaltak szerint teljesíti nemzeti közszolgálati feladatait”. Nyilvános szerződések. Rövidesen nyilvánosságra hozzák azokat az eddig titkosan kezelt szerződéseket, amelyeket a magyar kormányok kötöttek 1982-es belépésünk óta a Világbankkal - jelentették be hétfőn Esztergomban a kormány- tisztviselők, továbbá a nemzetközi pénzintézet és hazai civil szervezetek képviselői. Elévülhetetlen bűn. A Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsán hétfőn kezdődött meg az 1956-os tiszakécs- kei sortűz két vádlottjának büntetőpere. Október 27-én Tisza- kécske főterén mintegy ezer ember gyűlt össze békés tüntetésre, amikor a kecskeméti 3. hadtest parancsnokának utasítására egy repülő a tüntetők közé lőtt. Tizenhét ember vesztette életét, 102-en megsebesültek. Most két vádlott fölött ítélkeznek, ellenük a vád: emberiség elleni bűncselekmény. Segítség a menekülteknek. Adománygyűjtő akciót indít a menekült koszovóiak megsegítésére a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. A pénzből Albániában vásárolnak tartós élelmiszereket, higiéniai cikkeket a menekültek számára. jár vele. Az állam pedig az ilyen cégeknek adókedvezményt adna, de legalábbis az adóalapjuk részlegesen csökkenne. Nyilván ez a rendszer nem működne egyik napról a másikra, ezért az állami szerep egy ideig megmaradna.- S mi lesz azokkal, akik nem kimondottan piacképes szakokat indítanak?- Nyilván nem szabad mind megszüntetni azokat az intézményeket, amelyek nem tudnak szponzort találni. Itt az államnak lesz nagy a felelőssége. Abszurd példa, de igaz: nincs nagy nemzetgazdasági szerepe a finnugor nyelvrokonság kutatásának vagy az egyiptológiának. Mégis szerves részei minden olyan kultúrának, amelynek egészségesek a belső arányai. A nemzeti kultúrkincset az államnak mindenkor vállalnia és adott esetben finanszíroznia is kell. Szalóky Eszter