Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-09 / 133. szám
1998. június 9., kedd Megyei Körkép 3. oldal Újra lesznek mezőőrök Karcagon A karcagi képviselő-testület legutóbbi ülésén foglalkozott a mezei őrszolgálat újbóli felállításának kérdésével is. A képviselők erre a célra a város költségvetésében elkülönítettek pénzt. Mint az előterjesztésből is kiderült, a földtulajdonosok terményeinek hatékonyabb megóvása érdekében ismét szükség lenne Karcag közigazgatási területén a külterületek mezei őrszolgálatának a megszervezésére. így a városatyák áltál megszavazott támogatásból várhatóan szeptembertől tizenkét mezei őr kezdheti meg szolgálatát a határban. Addig a jelentkezők részt vesznek a munkaügyi központ által szervezett átképzésen, majd pedig vizsgát tesznek. Az önálló vizuális alapiskola gyermek- rajz-kiállítása tegnap nyílt meg a szolnoki .Hemóban. Az érdeklődők két hétig láthatják a több száz alkotást. FOTÓ: MÉSZÁROS J. Raktárba zárt kocsmáros (Folytatás az 1. oldalról) A gyanúsított beismerő vallomást tett, ám azt ő maga sem tudta megmagyarázni, honnan jött a védelmi pénz szedésének gondolata. Ami különösen ritka esetnek számít: a rendőrök az elrabolt pénzt szinte hiánytalanul megtalálták. Az őrizetbe vett fiatalembernek csakhamar lakótársa is akadt ,a rendőrségi fogdában. Vasárnap hajnalban ugyanis egy újabb rablás miatt kellett intézkedniük a kapitányság embereinek. Ezúttal egy, az abádszalóki diszkóból hazafelé tartó fiatalembert ütött le pénzéért a mellé kísérőül szegődő gyanúsított. A 26 éves P. Ernő is órákon belül rendőrkézre került. -hgyA folyton-folyvást emelkedő összegeket mutató gázszámlák után alig vártuk, hogy végre meleg legyen. íme, tessék, bekövetkezett, ámbár gyanítom, felhőtlenül mostanság sem lehetünk boldogok, hiszen szakad rólunk a verejték. Vajon ezeket a júniusi napokat, átlagon felüli gőzkatlant ki hogyan viseli? Dr. Sipaky Ferenc őrnagyot, a szolnoki börtön parancsnokát munkahelyén, a „hűvösön” kerestük fel.- El kell kesen'tenem, mert ezen a hűvösön az ítéletek kihirdetése után nagyon sok embernek lesz melege. Visszatérve a kérdésre, akad olyan zárka, amelyik déli fekvésű, így elég meleg, és van hűvösebb is is a hűvösön. Elég nagy nálunk a zsúfoltság, és hozzáteszem: a jó idő, a nyár sok tekintetben főszezon. Egyébként én sétával, pihenéssel védekezem a kánikula ellen. Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyűt meg vasárnap a Szolnoki Galériában. A tárlat július 12-éig tekinthető meg, hétfő kivételével. fotó: illyés Nagykunsági Európa-nap augusztusban Egy lépéssel közelebb az EU-hoz Szakértők szerint Magyarország leghamarabb 2002 körül lesz tagja az Európai Uniónak. Addig kell felkészülnünk a csatlakozásra, meg kell ismernünk leendő partnerünket, a közösséget. Ezt a célt szolgálják az Európa-napok rendezvényei is. A kisújszállási Nagykunsági Népfőiskola pályázatának köszönhetően lehetőség adódott arra, hogy augusztusban a Nagykunság városai is közös-Európa napot szervezzenek. Mint dr. Ducza Lajos polgár- mestertől megtudtuk, a Kisújszállás által szervezett rendezvény célja, hogy a térség lakói minél több információt szerezzenek az Európai Unióról és a nagykövetekkel, diplomatákkal szervezett találkozón minél jobban megismerjék azt. A rendezvény jelszava: A Nagykunság is Európa része. A nyitórendezvény augusztus 21-én lesz a kisú jszállási városházán, ahol a Nagykun Együttműködési Társulás (NET) konferencián ismerteti a terület gazdaságfejlesztési programját és azokat a kapcsolódási lehetőségeket, amelyeket az EU felé kínál. A NET települései is készülnek már programokkal. Kenderesen agrárfórumot szerveznek, Túrkeve oktatási, Berekfürdő és Kunhegyes idegenforgalmi szakembereket vár. Kunmadarason a kisebbség helyzetének javításáról szerveznek fórumot. Karcag színes programmal, a nagykunsági kulturális napokkal készül: kórusfesztivál, országos csipkeverő-találkozó is szerepel a kínálatban. A nagykunsági Európa-napok alkalmából fotó- és képzőművészeti pályázatot is hirdettek a rendező önkormányzatok. A munkákat július 15-ig kell leadni a kisújszállási művelődési házba. A fotópályázatra a Nagykunságról szóló, kötetlen témájú felvételeket - 18x24cm, 30x40 cm méretben - várnak. Egy pályázó maximum négy fotóval pályázhat. Az Én Európám című képzőművészeti pályázatot rajzolni szerető fiataloknak hirdették meg 10-14, 15-18, 19-22 éves kategóriákban. Azt kérik a fiataloktól, gondolkodjanak el azon, mit jelent számukra Európában élni, milyennek szeretnék látni azt innen, a Nagykunságból. de Tömegeket vonzott a vízpart a hét végén Előrehozott főszezon a Tisza-tónál A hét végén szezonális csúcsot döntött a jó idő Abádszaló- kon. Aki kinézett a partra, valóban „csúcsnak” láthatta az előszezont, hiszen alig maradt üres parkolóhely a szabad strand közelében. A közel négyezer hét végi fürdő- zőnek legjobban a parti vállalkozók örültek - már negyvenen nyitottak ki -, de nem panaszkodott a 14 négyzetkilométeres vízfelület partját bérlő önkormányzat sem. Sőt, örült annak, hogy a meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően május 31 -re előrehozta a strandi szezonnyitót, mert alig maradtak üresen faházai, az ifjúsági táborukat is megtöltötték a fiatalok, de a Füzes Kemping forgalma is a legjobb nyári heteket idézte. Az pedig a dolog legkellemesebb oldala, hogy a szalóki vízpart sikere közel félmillió forintot hozott az önkormányzat konyhájára. Tiszafüreden sem panaszkodhattak a vendégfogadók, s ez nem is csoda, hiszen szinte több külföldi rendszámú kocsit lehetett látni a város utcáin, mint magyart. A szabad strandon már-már nyári zsúfoltság volt, a termálkempingben pedig ki lehetett tenni a „megtelt” táblát, s a fürdőben is közel 2500 jegyet adtak el a hét végén. így feltétlenül biztató a Tisza-tavi idegenforgalmi szezonkezdet. Kérdés csupán, hogy az időjárás ehhez továbbra is ilyen jó partner marad-e. A meteorológiai előrejelzések szerint igen. P. M. Közérzetünk Eb a gyerek? Minden jóérzésű embert megdöbbentett a napokban az autóban hagyott, hőgutában meghalt kisgyerek esete. Sokakban elsőként az a kérdés fogalmazódott meg: hogy lehet egy kisgyereket az autóban hagyni? Mintha nem látnánk nap mint nap hasonló eseteket. De csak egy ilyen tragédia döbbent rá bennünket: nem védjük eléggé szemünk fényeit az autóban. Kiszolgáltatottak nekünk, felnőtteknek, amikor beülnek, vagy betesszük őket. Megbíznak bennünk, azt gondolják, hogy gondoskodik róluk a szülő a kocsiban épp úgy, mint eddig tapasztalta. Ám sokszor maga a szülő sincs tisztában azzal, hogy mennyi veszély leselkedik ebben'a helyzetben a kicsikre. Gyermekvédő egyesületek harcolnak például azért, hogy Magyarországon kötelezővé tegyék a biztonsági gyerekülés használatát, ami évente több mint száz gyermeket mentene meg a balesettől. Azonban a gyermekvédők szava nem olyan erős, mint azé a lobbyé például, amelyiknek sikerült elérni a KRESZ módosítását, hogy a mobiltelefont csak kihangosítva lehet használni az autóban. Persze, fontos ez is, de a gyerekülés alkalmazása ugyanígy életet menthet, balesetet kerülhet el. Ahogy a gyerekülés fontosságával nincsenek tisztában a szülők, ugyanígy azzal sem, hogy milyen veszélyes magára hagyni a kicsit az autóban. Pedig hányszor látunk állni az utcán autót a hátsó ülésen kapálózó picivel, miközben a szülők elmennek vásárolni, ügyeiket intézni! Nyilván nem gondolnak arra, hogy a nagy melegben például a kocsiban - mint ahogy azt a különböző vizsgálatok is bizonyítják - hatvan-hetven fokra is fölhe- vülhet a levegő. De nem gondolnak arra sem, hogy más baj is történhet. Az ugyanis, hogy pár hónapos gyermek gügyög a hátsó ülésen, egyáltalán nem akadályozza meg például a tolvajokat abban, hogy elkössenek egy klasszul kinéző járgányt. Az pedig csak idő kérdése, hogy a fölöslegessé vált kicsit mikor lökik ki az utcára, rögtön az elején vagy útközben. Kisgyermeken kívül csak kutyákat láttam még magára hagyva a kocsikban, zárt ajtók mögött, kiszolgáltatottan. Nekik nyilván az a feladatuk, hogy őrizzék az autót. Ám nem lenne szabad elfelejteni, hogy egy kisgyerek nem kocsiőrző eb. Paulina Éva Bizonytalanság igazgatóügyben (Folytatás az 1. oldalról) Ekkor azonban az ügyrendi bizottság javaslatára mégiscsak levették a napirendről. A legutolsó „ígéret” szerint így június 25-én kerül az igazgatói poszt betöltésének kérdése a testület elé. Mint Hegedűs Zsuzsa, a gimnázium pedagógus-szakszervezeti vezetője lapunknak kifejtette, egyre inkább értetlenül állnak az események előtt. Az iskola már fél éven keresztül készül az igazgatóváltásra, s kollégájuk, az egyetlen „állva maradt” pályázó, Deák László - akit tíz éve ismernek - minden fórumon (nevelő- testületi, szülői és diákönkormányzati, iskolaszék, közalkalmazotti értekezlet) döntő támogatottságot élvezett, nem beszélve arról, hogy az önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága is Deák Lászlót javasolta igazgatónak. Mint Hegedűs Zsuzsa elmondta, többek között olyan indokok hangzottak el a jelölttel szemben a testületi ülésen, hogy fiatal és tapasztalatlan. Szerinte ez nem lehet érv, hiszen valamikor esélyt kell adni a „vezetői tapasztalatok megszerzésére”, ha lehetőséget sem kap a bizonyításra, akkor mire a sok hercehurca? Ha valaki leendő vezetői pályafutása elején tele van ambícióval, kezdeményezési készséggel, akkor miért kell ezt tönkretenni? - tette fel a kérdést. Nem csoda hát, hogy már különböző találgatások ütötték fel a fejüket arról, hogy az ön- kormányzatnál kinek a számára és kik tartogatják eme posztot. Hegedűs Zsuzsa kifejtette: az intézményben e döntéstologatással veszélybe kerülhet a jövő tanév beindítása, mivel bizonytalanságban nehéz tervezni. Áz új vezetőre vár(na) ugyanis egyebek mellett a következő tanév indítása, a különféle személyi döntések, a tantárgyfelosztás és a többi - pláne egy fiatal, profilváltó iskolánál. A tantestület, a dolgozók, a diákok, a szülők mind úgy vélték éppen ezért, hogy mire az érettségik elkezdődnek, ismertté válik az új igazgató személye. Nem így lett, hiszen erre június 25-ig várniuk kell. Ki tudja, akkor talán mégiscsak sikerül egy jelölt közül kiválasztania az önkormányzatnak a Széchenyi István Gimnázium új igazgatóját. B. Gy. Ki hogyan viseli a kánikulát? Nekünk aztán jól befutöttek! Nem tudom, egy pap miképpen fogadja ezt a tűzforró égi áldást. A kérdezett Fábián Zoltán tiszteletes, aki Abonyban és Vezsenyen szolgál.- Hogy viseli el az egyházi ember a kánikulát? Nemes egyszerűséggel melege van. Azért füvet nyírok, sövényt metszek, templomot tatarozok. Olykor sajnos, temetek is a kánikulában. Hála Istennek, keresztelek is. Pünkösdkor tizenhat gyerek konfirmált nálunk, úgyhogy van látszata a munkánknak. Vezsenyen még temérdek a szúnyog is, szerencsére ezt a vadmeleget ők sem bírják. Hogy mivel védekezem még az izzó lég ellen? Capuccinóval és Apenta ásványvízzel. Dr. Bozsó Péter megyei főjegyző mást mond.- Az utóbbi tíz évben önmagam hibája miatt ma három percet késtem. Ilyen sem fordult még elő velem. Egyébként a választás foglalkoztat még most is, és örülök, hogy jogi, technikai, adminisztratív szempontból minden rendben volt. Meleg ide, kánikula oda, a héten befejeződnek a voksolás utómunkálatai, és most pénteken tartom a megyei értékelést. Akár hőség lesz, akár nem. Bereute Ágnes, a szolnoki közgazdasági IV. D-se duplán érezte a kánikulát.- Éppen most hétfőn érettségiztem. Jásztelki vagyok, onnan járok be, és úgy érzem, négyesek, ötösök voltak a feleleteim. Igaz, jó tételeket húztam. Ezt a meleget soha nem felejtem el, elvégre nem olyan sokszor érettségizik az ember. A jegyeim alapján felvesznek a szolnoki főiskolára, de én még megpróbálom Debrecenben a jogot is. Lévai Gézáné Szolnokon, a Damiban pénztáros.- Az ide belépők fürödhetnek, én meg 3/4 6-tól este 1/2 7-ig csak nézem őket. A ventilátor hűt valamit, de ha hazajutok, fejest ugróm a fürdőkádba. Gorzás László önnönmagá- nak is befűt, mivel Kunhegyesen pék.-Hogy bírom? Gatya, nadrág, sapka, trikó, cipő, zokni, ennyi a szerelés. Főleg este, éjszaka szakad ránk kegyetlen meleg, ami hajnalban enyhül. A védőital szóda meg citromlé. Ha hajnalban vagy reggel hazamegyek, inkább a pihenést választom. Nagy János tűzikovács Kisú- jon, a Nagykun Szövetkezetben.- Nehezen viselem, ez nekem már túl jó idő. Most munkagépeket szerelünk, de mivel lovaink is akadnak, Oros Feri komámmal - aki a másik tűzikovács - olykor szítjuk a parazsat is. Bizony, ott a tűz körül kétszer 30 fok is adódik. A munkahelyen szóda van, otthon este pedig kitekerem egy sörösüveg nyakát. Varga Ferenc nyugdíjas.- Harmincöt éve egy 42 négyzetméteres lakásban élünk, bár a Malomszögben akad egy 200 négyszögöles telkem. Ott kertészkedem estefelé. A porta szép, de meggyem az idén nem lesz. Elvitte az eső és a forróság. No, majd jövőre. N. Szilviáról többször írtam: óvónő volt, majd sztriptíztáncosnő lett. Tiszafüreden is fellépett, most meg Pesten szerepel.- Hogy védekezem a hőség ellen? Délelőtt alszom, délután strandra megyek, este 10-kor mindent levetek egy bárban, a fülbevalóim kivételével.- Ennyire melege van?-A főnökömet idézem: inkább a nézőknek legyen.- És őket elönti a forróság?- Főleg a férfiak törölgetik a homlokukat, a nők olykor irigykednek.-És mikor lesz melege egy táncosnőnek?- Június 12-én, pénteken biztosan lesz, mert vizsgázom a budapesti vendéglátó-ipari főiskolán. Harmadéves vagyok, hiszen ebben a korban már illik gondolni azokra az évtizedekre is, amikor az öltözék jótékonyan takar. . . D. Szabó Miklós