Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

HA CSÜTÖRTÖK, Néplap-hirdető 61.000 példányban. A színes hirdetését ma, az apró■ és a fekete-fehér hirdetéseket holnap 10 óráig még tudjuk fogadni. Listán szereztek mandátumot A választókerületben megválasztott megyei képviselők után ma a listán mandátumot szerzettekkel készült interjúkat közöljük. A megye nyolc, területi és országos listán a parlamentbe jutott képviselője terveiről, az Országgyűlésben végzendő munkájá­ról, a választókkal való kapcsolattartásról beszélt. ( Cikkünk a 4. oldalon) Folyik a vállalkozások előauditálása Célegyenesben a megyei beszállítói program Mint arról már beszámol­tunk, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Miniszté­rium és a Magyar Vállalko­zásfejlesztési Alapítvány ta­vasszal kötött megállapodása értelmében a kormányzati kis- és középvállalkozói be­szállítói program „gazdája” az alapítvány hálózata lett. Ennek kapcsán Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében is azonnal elkezdődött a mód­szeres háttérmunka. Ez idáig mintegy 150 vállal­kozást kerestek meg a helyi alapítvány szakemberei, s kö­zülük eddig 30 cég küldte vissza kitöltve a 12 kérdés- csomagból álló kérdőívet. A figyelem elsősorban há­rom iparág - műanyag- és. gumiipar, gépgyártás és fém- megmunkálás, elektronika és elektrotechnika - azon me­gyebéli vállalkozóira koncent­rálódott, amelyek már most versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkez­nek - bizonyítván eddig is a szakmai hozzáértésüket. A kitöltött adatlapok elem­zése után az alkalmas cégek úgynevezett előauditáláson esnek át. Május végéig 13 vál­lalkozás előauditálása történt meg, s a tapasztalatok szerint legalább nyolcvan százalékuk már jelenlegi állapotában is alkalmas a beszállítói sze­repre. Tört, zúzott, majd védelmi pénzt követelt Raktárba zárt kocsmáros Kezdetben csak szórakozott, épp úgy, mint bárki más, aki a kocsmában igyekezett átvészelni műit pénteken a forró délutánt. Egyszer aztán „rájött” valami. Belekötött a többi vendégbe, és nem igazán válogatott az eszközökben, amikor kitessékelte őket az ivóból. Ezt követően fordult a kocsmároshoz. Vélhetően különösebb előké­szület nélkül, hirtelen jött az ötlet: a keménykötésű fiatal­ember védelmi pénz követelt. Ötezer forintot kért az új szén t- györgyi kocsmárostól. Miután összetört a berendezési tár­gyak közül egyet-kettőt, ma­gához vette a pénzes kazettát, és kiszolgálta magát. Elkérte a büfé kulcsát is. A tulajt beküldte a jaktárba és rázárta az ajtót, távozásakor azonban nem hagyta nyitva a kocsma bejáratát sem. Később, menekülés közben eldobta a kulcsot. Úgy látta, hogy egy rendőrautó közelít éppen a tetthely irányába, már csak ezért is igyekezett minél ha­marabb eltűnni. Bár a gépkocsi csak egy be­tegszállító autó volt, a benn? ülők mindenesetre meghallot­ták az épületből kihallatszó dörömbölést, és a becsukott ember segítségre siettek. A Tiszafüredi Rendőrkapi­tányság nyomozóinak egy óra is elegendő volt arra, hogy a kapott személyleírás alapján elfogják a rablás feltételezett tettesét, a településről elszár­mazott, de most látogatóba ér­kezett K. Attilát. (Folytatás a 3. oldalon) MA Három oldal SPORT Benne: A,4eg”-ek labdarúgó­világbajnoksága 7. oldal Talán egyszer újra felépül a rákóczifalvi Rákóczi-kas- tély, melyet 1892-ben bontottak le, és abból építettek fel több, ma is álló középületet. A nemrég bejegyzett Rákóczi-kastély Alapítvány célul tűzte ki, hogy újra felépítsék a kastélyt. Indu­lásként Tóth Lajos, Papp Imre és Balázs Antal elkészítette az eredeti kastély méretarányos makettjét, és ezután kezdődik a gyűjtés és a szervezés. Képünkön Balázs Antal restaurátor az utolsó simításokat végzi a maketten. fotó; mészáros j. IX. évfolyam, 133. szám 1998. június 9., kedd Épülhet a lerakó Régi vágya a tiszazugi telepü- ► léseknek az európai normák­nak megfelelő, korszerű hul­ladéklerakó. A pályázatoknak köszönhetően összegyűft a közel félmilliárd forint, s a ki­vitelezésre kiírt tenderen az Alterra Építőipari Kft. bizo­nyult a legjobbnak. Tegnap ír­ták alá a szerződést a kun­szentmártoni polgármesteri hivatalban, így hamarosan megkezdődhet a munka. A 432 miihó forintos beruházás határideje jövő év május 30-a, tehát egy esztendő múlva már a múlt emlékei lesznek a fal­vak határában éktelenkedő szeméttelepek a Tiszazugban. Gabonaválság A magyar gabonapiac nehéz helyzetben van, s ez nemcsak a piaci szereplőknek, de a költség- vetésnek is olyan teher, amelyet a leköszönő kormány az idei bü­dzsé elkészítésekor semmilyen formában nem tervezett be - mondta Orbán Viktor, a Fidesz- MPP elnöke a Budapesti Áru­tőzsdén. Hangoztatta: ebben a helyzetben nem tűnik elkerülhe­tőnek az állami beavatkozás. Talán június 25-én már tud döntést hozni a képviselő-testület Bizonytalanság igazgatóügyben Igencsak felkavarta a kedélyeket a szolnoki Széchenyi István Gimnázium igazgatói megbízásával kapcsolatos önkormányzati „döntésképtelenség”. Értetlenül szemléli az ügyet a tantestület - s esetükben bizony a szemléli kifejezés a jogos, hiszen a maguk részéről mindent elkövettek, hogy még időben legyen új igazga­tójuk. A képviselő-testület azonban húzza-halasztja a döntést. ám a szavazás úgy alakult, hogy az igazgatói állás betöltet­len maradt (11 igen szavazattal állt szemben 1 nem, 11-en pe­dig nem is foglaltak állást). A kérdést június 5-én, a rendkí­vüli közgyűlésen újra napi­rendre tűzték - volna. (Folytatás a 3. oldalon) Hasznos a gyümölcs, zöldség, ásványvíz, a könnyű étel Vigyázzunk a nagy melegben! A hirtelen jött hőség próbára tesz bennünket. Még csak be­tegnek sem kell lenni ahhoz, hogy rosszul viseljük a 30-35 fokokat. Idős embereknek azt ajánlják az orvosok, hogy ügyeiket, bevásár­lásaikat a reggeli vagy délutáni órákban intézzék, a nagy meleg­ben lehetőleg nç menjenek ki az utcára. Mindenkinek szólnak vi­szont a következő orvosi taná­csok. Az egyik legfontosabb, amire ügyelnünk kell, a nyom­elemek, az ásványi anyagok és sók pótlása a szervezetben, mivel azok egy részét kiizzadjuk. Együnk tehát gyümölcsöt, zöld­séget, igyunk gyümölcslevet, ás­ványvizet. Étkezésekhez a köny- nyű ételeket, tejet, tejtermékeket ajánlják. A déli ebédhez szánt nehezebb fogásokat okosabb este vagy reggel elfogyasztani. Különösen vigyázni kell azok­nak, akik gyógyszereket szednek. Az orvosi utasítások betartása ilyenkor a szokásosnál is fonto­sabb. Óvatosan kell bánni a vér­nyomáscsökkentőkkel, mert a nagy melegben az erek kitágul­nak, és magától is csökken a vér­nyomás. Aki tanácstalan ez ügy­ben, kéijen útmutatást kezelő-, il­letve háziorvosától! A szabadban való tartózko­dáskor javasolják a napszem­üveg, a kalap viselését. A déli órákban ne napozzunk! Napfür­dőzéshez hasznosak a magas faktorszámú fényvédő krémek. Megéri drágábbat venni, ha az jó minőségű, és jobb védelmet biz­tosít. A hőség befolyásolja az éj­szakánkat is. A huzatos szellőzte­tésnek vagy a ventilátor helytelen alkalmazásának (például testre irányítva) könnyen ízületi gyul­ladás lehet a vége. P. É. (Riportunk a 3. oldalon) Guinness rekordok könyvébe illő gálakoncert kiadónk támogatásával Kilenc magyar tenor Szolnokon ■■■■■ Mint ismeretes, június 20-án a szolnoki Szigligeti Színházban az év egyik jelentős zenei eseményeként tartják meg a Magyar tenorok című gálakoncertet, amelyen a leghíresebb magyar te­noristák lépnek föl. Az esemény előkészületeiről tegnap sajtó- tájékoztatót tartott Lovas Károly, az L&B Kereskedelmi, Kul­turális, Utazási, Szolgáltató Betéti Társaság ügyvezetője, a gála szervezője és rendezője. Lovas Károly elmondta, hogy egy éve határozták el a gála megrendezését, az opera 400., Caruso születésének 125., Si- mándy József halálának első és az 1848-as forradalom 150. év­fordulója tiszteletére. Szándé­kuk többek között annak bizo­nyítása, hogy Magyarországon is vannak kiváló tenoristák, akik idehaza és külföldön is el­ismerést szereztek a magyar kultúrának. A kilencek egyike, Molnár András például külföldről uta­zott haza eue a szereplésre. Maga az a tény, hogy kilenc ilyen énekest sikerült össze­hozni egy műsorba, a Guinness rekordok könyvébe illő tett. A gálaműsorban operanyitá­nyok, opera- és operettrészle­tek, közismert olasz, nápolyi dalok szerepelnek. A műsor két fő szponzora az Új Néplap és a Mól Rt.. A jegyek 1000-2000-3000 és 4000 forintos áron kaphatók. Elővételben már most eladták a jegyek felét, és nem is csak Szolnokon vagy a megyében. Vas megyéből például egész autóbusznyi érdeklődőt várnak. A jegyeket Szolnokon az IBUSZ-irodában árusítják, Bu­dapesten pedig a Színházak Jegyirodájában és a háromcsil­lagos vagy jobb szállodákban, ahonnan külföldi érdeklődésre is számítanak. A rendezvény összes költ­sége mintegy hárommillió fo­rint. Lovas Károly sajnálattal említette, hogy a fő szponzo­roktól és néhány szolnoki cég­től eltekintve semmiféle támo­gatást nem kapott a rendezés­hez, holott a gálaműsor kivéte­lesen jelentős országos ese­ménynek ígérkezik. Stábot Mater a mild ósí templomban. Az elmúlt napokban Magyarország leg­szebb egyházi épületeiben - a budapesti Mátyás-templomban, a tihanyi bencés apátságban és az esztergomi bazilikában lépett fel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a finnországi Hameenliwnani Magnificat kórus. A koncertsorozat zárásaként tegnap este a törökszentmik­lósi református templomban adták elő Haydn művét. fotó: m. j. Mint az ismert, a Széchenyi gimnázium új igazgatójának személyéről május 28-i ülésén döntött volna az önkormányzat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom