Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-05 / 130. szám

Etikus nyugdíjpénztárak 2. oldal Mától: világsztárok aHolt-Tiszán 5. oldal Rendőrt kellett hívni a dühöngő asszonyhoz Kést tartott társa nyakához Hatott a gyógyszer és az ital Egy, a kimenőről visszatérő asszony okozta ribillió zavarta meg szerdán késő este a törökszentmiklósi pszichiátriai bete­gek otthonának életét. A nő dührohama kezdetben annyira ve­szélyesnek tűnt, hogy az intézet a törökszentmiklósi kapitány­ságtól kért segítséget. A beteg feltételezhetően sze­szes italt fogyasztott, míg tá­vol volt az intézettől. Nyilván ez már önmagában sem tett jót neki, ám az, hogy mielőtt az otthonba visszatért, még erre gyógyszert is vett be, ki­fejezetten rossz állapotba hozta őt. Ettől ugyanis annyira el­szabadultak az indulatai, hogy egyik betegtársát foglyul ej­tette, akit egy késsel tartott sakkban egy ideig. A különös história során azonban semmi olyan nem hangzott el, amit a túsz elengedése fejében köve­telt volna. Sőt, a helyszínre siető rendőrjárőr szép szóval rá tudta beszélni az asszonyt, hogy engedje el a rémült be­tegtársát és adja át a kést. Tulajdonképpen arra nem derült fény, hogy mit akart el­érni ezzel a jelenettel, volt-e célja egyáltalán. A gyorsan „leszerelt” bete­get a szolnoki kórház pszichi­átriai osztályára vitték, in­formációink szerint a rendőr­ség nem indít ellene nyomo­zást. -h­Korszerü környezet a gyógyítás érdekében Új orvosi rendelő Martfűn Újabb korszerű orvosi rendelőt adtak át tegnap Martfűn; ezúttal a védőnői szolgálat és a gyermekkörzetek kerültek szép, felújított környezetbe. Az új orvosi rendelőket tízmil­lió forintos költséggel alakítot­ták ki egy meglévő épületből, a teljes berendezés pedig közel hárommillió forintjába került a városnak. A fertőző betegek­nek külön várótermet építettek, itt még UV-lámpát is elhelyez­tek, hogy a fertőzések tovább- teijedését megakadályozzák. Dr. Kicsi Jenő, a megyei tisztiorvosi szolgálat veze­tője átadóbeszédében stílsze­rűen jó egészséget kívánt a martfűieknek, s külön kie­melte a város vezetőinek azt a törekvését, amit az egész­ségügyi helyzet javításáért időt és pénzt nem kímélve megtesznek. Pókász E. Dr. Kicsi Jenő tiszti főorvos és Kozma Imre polgármes­ter együtt nézte meg az új helyiségeket Termésérlelő nyár köszöntötte” a Farmshow*t Új helyszínen rendezte meg az ország legnagyobb mezőgaz­daságigép-gyártója, a Szolnoki Mezőgép Rt. a már hagyomá­nyosnak számító gépkiállítá­sát. A 13. Farmshow látogatóit igazi „termésérlelő” meleg fo­gadta a Szandai-réten. A gépseregszemlét Benedek Fülöp államtitkár nyitotta meg, míg a vendégeket dr. Sziráki András, a Mezőgép Rt. vezér- igazgatója köszöntötte. A lát­ványos eseményről lapunk 3. oldalán számolunk be részle­tesen. Átlagosan 400-700 forinttal lesz több gyermekenként Családi pótlék: félezer családnál késhet A megyében összesen 20 017 szülőt érintett a családi pótlék május elsejei jogosultsági változása. Az előírt határidőig azonban közel ezren nem nyújtották be igényüket, így nekik egy-két hét késéssel tudja utalni a megyei egészségbiztosítási pénztár (MEP) az ellá­tást A többiek viszont legkésőbb június közepéig megkapják. Idén májustól új jogosultsági év kezdődött a családi pótléknál, ami azt jelenti, hogy több mint 20 ezer, a megyében élő egy- és két­gyermekes szülőnek jövedelem­nyilatkozatot kellett benyújtania a társadalombiztosítási igazgató­sághoz. A jogosultsági igény be­küldését határidőre - március 20- ra - alig több mint 19 ezren telje­sítették. Mint érdeklődésünkre dr. Slakovits Ildikó osztályve­zető elmondta, számukra a csa­ládi pótlékot a szokott időben fo­lyósítják, azaz legkésőbb június közepéig mindenki megkapja. Am aki a határidőt elmulasztotta, az számíthat arra, hogy néhány nap vagy egy-két hét késéssel jut a támogatáshoz. Az időben megküldött jövede­lemnyilatkozatok közül mind­össze alig háromszázat alapvető hiányosságok miatt nem tudtak a MEP-nél feldolgozni. A hiányzó adatok pótlásának a felszólított ügyfelek eddig csak alig fele tett eleget - mondotta az osztályve­zető. Dr. Slakovits Ildikó kitért arra is, hogy alanyi jogon a három- és több gyermekes családoknak jár a családi pótlék, s hasonló elbírá­lás alá esnek a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermekeket nevelő szülők. Nem kellett jövedelemnyilatko­zatot benyújtani azoknak a neve­lőszülőknek sem, akik a gyámha­tóság döntése alapján náluk elhe­lyezett gyermek után igénylik az ellátást. A családi pótlék jogosultsága a többi esetben az egy főre eső nettó jövedelemhatárhoz kötött, melynek összege 26 ezer forint, egyedülálló szülők esetében 31.200 forint. Azaz akinél ennél magasabb az egy főre eső jöve­delem, az nem jogosult az ellá­tásra. Egyébként az egy gyerme­ket nevelőknek átlag 400, a két gyermekeseknél átlag 500 forint­tal emelkedik a családi pótlék gyermekenként. (Folytatás a 3. oldalon) ■ A mezőtúri nagyapa megjósolta: Viktor unokája kormányfő lesz „Nagyon komoly, állhatatos gyerek volt” A nagyszülők: Laci bácsi és Sára néni fotó: takács A Mezőtúron élő Sipos Laci bácsi már tíz éve megjósolta, Orbán Viktor egyszer kormányfő lesz. Tette ezt azért, mert nagyon jól ismerte unokáját. A győztes párt elnökének nagyma­mája azt is elárulta, nem hiába lett az unoka neve Viktor, hi­szen az „győzőt” jelent. A nagymama a választások éjsza­káját végigizgulta, nézte a televíziót, várta a végered­ményt. Sipos László és felesége egy taka­ros házban él Me­zőtúron, az újvá­rosi részen. Politi­kus unokájukkal gyakran találkoz­nak, a közelmúltban köszöntötték fel születésnap­ján.-Igaz-e, hogy Laci bácsi már 8-10 évvel ez­előtt megjósolta, Orbán Viktorból egyszer kor­mányfő lesz?- Gyakran vitt el az utam a Han­gya kocsma mel­lett - válaszol Laci bácsi -, ahonnan csípős megjegyzé­seket tettek: „Mi­kor lesz már mi­niszterelnök az unokája?” Én erre csak azt mond­tam, megérem még azt, meglátjá­tok. Nekem lett igazam. (Folytatás a 3. oldalon) Ünnepélyesen is megnyílt tegnap Szolnokon a 69. könyvhét. A nevezetes esemény­ről a 3. oldalon tudósítunk. fotó: csabai i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom