Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-27 / 149. szám
1998. június 27., szombat 5. oldal Körkép Nézőpont Példamutatás Egy kukázót látva sajnos ma már nem lepődünk meg. Úgy megyünk tovább, mintha természetes volna, hogy annak az embernek más szemetében turkálva kell megszereznie a mindennapit. Besoroljuk őket a rendszerváltás vesztesei közé, kap valami segélyt, aztán vagy elissza, vagy megpróbálja tengetni életét valahogyan. A minap sem lepődtem meg elsőre, mikor emberemet megláttam. Ismerős, hisz a hét meghatározott napjain - mikor a kukásautó járja a jászberényi utcákat - gyakran találkozom vele. Szinte menetrendszerűen érkezik, hogy a szemétszállítók megjelenése előtt még átnézhesse az út szélén sotjázó „kínálatot”. A legutóbb azonban nagy változás történt. Egy hat-nyolc éves kis fiúcska követte rendületlenül. Gondolom, az apját kísérte el reggeli „beszerző” kőrútjára. Az ő kezében is ott volt már a kukázás elengedhetetlen két kelléke, a bot és a gyűrött nejlonszatyor. Figyelte, leste apja minden mozdulatát, bele-bele túrt ő is a soron következő kukába. Ha találtak valamit, az a táskába került, lezárták a kuka fedelét, és mentek tovább. A nyári szünidő idején a munkahelyeken is megszaporodnak a gyerekek. Amikor sem tábor, sem nagyszülő, sem egy segítőkész szomszéd nincs a láthatáron, egy-egy napot eltöltenek apuka vagy anyuka mellett. Nézik, figyelik azok minden mozdulatát. Időnként ők is nekifognak a munkának, csak úgy játékból. Hogy az a kukázó fiú nem játékból kotorászott a szemétgyűjtőkben az biztos. Nyári szünet lévén, ő is apjával indult „munkába”. A szülő pedig példát mutat, jót, vagy rosszat, de csemetéjének mindenképpen mintául szolgál. Egy életre ... Hajnali riasztás Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik - ezen kijelentés igazságával valóban felesleges vitába szállni. Csakhogy vannak olyan munkahelyek, ahol egy tévedés akár halálos kimenetelű balesethez, környezeti katasztrófához is vezethet. De előfordul, hogy egy tévedéssel esetleg mások életét keseríthetik meg. Mindez a minapi, a paksi atomerőműben történt téves riasztásáról jutott eszembe. Ugyanis emberi mulasztás miatt reggel hat óra tájban ok nélkül megszólalt 200 veszélyjelző sziréna, és másfél percen át a „légiriadó” jelzés hallatszott. Talán mondanom sem kell, mit érezhették a hajnali szunyókálásukból felriadt emberek az éles riasztás hallatán. Mert az ilyen jelzéseket illik azért komolyan venni, elvégre ezt a célt szolgálják. Az ébredezés ,J<ábultságáf ’ kijózanító gondolataikba villámként hasíthatott: csak nem történt valami komoly baleset az atomerőműben, s már jön is a radioaktív felhő? Szerencsére most „csak” emberi mulasztásról volt szó. Ám a csernobili katasztrófa óta az atomerőművekkel kapcsolatos mindenféle hír, esemény fokozott figyelemben részesül, pláne Európa ezen keleti fertályán. Csernobil óta hiába is hangsúlyozzák a szakértők az ilyen típusú erőművek biztonságosságát, az emberekben kimondatlanul is ott munkál a félelem a titokzatos, láthatatlan erővel szemben. Nem hiába váltott ki olyan nagy felzúdulást, tiltakozást például a szlovákiai mohi atomerő beindítása osztrák, magyar és még szlovák részről is. Nem véletlenül erősítették meg északi határunkon az észlelőrendszert. Nem csoda hát, hogy a napokban elterjedt a hír, miszerint máris robbanás történt a mohi atomerőműben. Bizonysággal állították, hogy ez az ottani lakosoktól származó információ. Szerencsére ez az információ tévesnek bizonyult. De ez is jelezte: az emberek igenis odafigyelnek arra, ami a környezetükben történik. Azt pedig szintén Csernobil óta tudjuk - tapasztaltuk „testközelből” -, hogy egy atomerőművi baleset nem csak a környékén lakókat érinti. Nem kell hát nagyon csodálkozni azon, hogy megijedtek az emberek a hajnali szirénák hallatán. Az csak dicséretes, hogy szinte azonnal érkezett is az éles riasztás cáfolata, és a gyors híradással azért remélhetőleg sikerült lecsillapítani a kedélyeket. Persze ettől függetlenül: inkább bizonyuljon ezerszer is vaklármának bármilyen riasztás, mint ne adj’ Isten egyszer is valóságosnak ... Hatvan éve érettségiztek a szolnoki Bánffyban - a sport sokat segített a későbbiekben Az életüket többször újrakezdték Nagy esemény történt hatvan éve ilyentájt Szolnokon, hiszen a most Varga Katalin nevét viselő jogelőd intézményben, a Bánffy Katalin Gimnáziumban először szerveztek ballagást. Az akkor érettségizők búcsúztak: összesen negyvenketten vágtak az életnek. Legtöbben afféle polgári, középosztálybeli családból származtak, olyan környezetből, akiket a háború, a politikai túlkapások általában sújtottak. Elvették a házukat, a kis üzletet, mindent, ami mozdítható. És mindezek ellenére közülük senki nem lett öngyilkos, noha az életüket nemegyszer jószerével a nulláról kellett újrakezdeni. Huszonegyen még élnek közülük, és nyolcán voltak olyan helyzetben: vették a fáradságot, hogy ismét néhány órára a képzelet szárnyán diákok lehessenek az egykori falak között. Bodnár Éva apja, nagyapja bíró volt. Éva férjhez ment, három gyereke, két unokája, két dédunokája jelenti az élete folytatását. A családhoz tartozik egy alaszkai szánhúzó malamut is, aki felettébb ragaszkodó típus. Csonka Mária kétszeres özvegy. Gyereke nem született, elgondozta nem egy idős családtagját, rokonát. Első férje katonatisztként hősi halált halt az orosz fronton. Mint vitéz címet viselő özvegyet, hívatták a minisztériumba, hiszen jogosult lett volna trafik, mozi nyitására. Köszönte a kegyelmes úr ajánlatát és nem fogadta el, mondván, az a trafik, mozi valakié, másé lehetett. A nagy úr ránézett, és csak ennyit szólt:- Asszonyom, csodálom önt, és kérem, ha lehet, maradjon mindig ilyen embernek ... Zoltán Vera vegyesnek ítéli ezt a hat évtizedet: volt benne jó is, rossz is. Két gyereke, öt unokája jelenti a családot, és bármilyen hihetetlen, június 30- ig ő még dolgozik. Áz a véleménye: nemzedéke túl sok fordulatnak maradt szenvedő alanya ebben a században, és a hozzájuk hasonló családokat rabolták, fosztották ki jószerével mindenből. Megfogadták, nem küszködnek tovább, azután ott folytatták, ahol abbahagyták, és ismét lett házuk, otthonuk. Major Máriának lánya, fia született, unoka is van. A húgával járt egy osztályba, és bár nekik is államosították a lakásukat, házukat, tudtak újrakezdeni. Dolgozott a biztosítónál és valahogyan olyan a családja, hogy a szűkebb, bővebb rokonságban akad vagy nyolc orvos, ennek ellenére a saját vérnyomása, sem a koleszterinszintje nem érdekli. Minek? Ürögdy Laura remek sportolónak számított, és talán ez is segítette az élet olykor árnyékosabb időszakainak a feldolgozásában, abban, hogy ne hagyja el magát. Fia, unokái születtek, a harmadik éppen útban van. Kesztyűkészítő lett, nagyon sokat dolgozott magáért, a családért. Ennek ellenére csodálatosnak ítéli a fiatalkorát, jónak az osztályt, olyan személyeknek a tanárait, akik nem csak tanítottak, de neveltek is. Herkó Petronella négy lánynak adott életet, akiket tíz unoka, illetve négy dédunoka követ. Állítja, ennek a szolnoki lánygimnáziumnak megvolt a hangulata, és őket, a diákokat a tanuláson kívül az életre is nevelték, felkészítették, ő is sokat úszott, evezett, télen korcsolyázott, hiszen két koripálya is akadt akkortájt Szolnokon. Palotay Anna vékony lánynak számított, és tessék, született kilenc gyereke, sőt harmincegy unokája, nem beszélve a három dédunokáról. Amíg a férje élt, minden szebb volt, akadt, akivel megossza gondjait, örömét. Mostanság már a cukorszintjével is baj adódik, és néha a szíve is rendetlenkedik, ami valószínű a korral, a temérdek munkával jár. Major Anna Major Mária húga. Bankban dolgozott jó harminc évig, egy lánya, két unokája született. Huszonhat éve özvegy, és bár Szegeden van az otthona, mindig szívesen látogat vissza Szolnokra. Ő is. eredményes sportolónak számított, és a sok edzés kitartónak nevelte. Felidézték hajdani tanáraikat, akik kezdetben egy kivételtől, az osztályfőnöktől eltekintve, a Verseghyből jártak át. Szerették a plébános urat is, hiszen latinból sokszor segítette őket. Felelevenítették a hajdani tiszai strandokat - volt vagy hat. így a Tisza Szálló előtt is, ahol 80 fillérért lehetett halászlét kapni. A vizet, amiben főtt a hal, a folyó közepéről merték. Abban, hogy az életüket ki tudja, hányszor képesek voltak újrakezdeni, segített az iskola, a tanárok szigora, következetessége, segítettek az evezőtúrák, úszóleckék. Noha elmondásuk szerint az élet hasonlít a hullámvasúihoz: hol lent, hol fent, a sok megpróbáltatás megedzette, szívóssá formálta őket. őket, akik ebben az iskolában 1938 nyarán a legelső érettségizők voltak. Hogy lesz-e újabb, hasonló rendezvényük, ez még nyitott kérdés. Elvégre ilyenkor már a szándékon és az elhatározáson kívül az egészség is nagy úr . . . D. Szabó Miklós A felvétel hatvan éve készült, és negyvenketten mosolyognak rajta, ők voltak a Varga Katalin Gimnázium jogelődjének, a Bánffy Katalin Gimnáziumnak a legelső érettségizői. Középen az osztályfőnökük, dr. Vértes Ilonka, aki németet és franciát tanított. Jó próba volt az országos eseményre Szolnoki kórussiker Bécsben A Világ hangjai elnevezésű bécsi zenei fesztiválon vett részt a napokban a MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara. A kórus a szeszélyes időjárás ellenére nagy sikert aratott. A Vienna Tourist Board utazási iroda által szervezett fesztiválon 80 kórus vett részt a világ minden tájáról. A hangversenyeket a schön- brunni kastély virágözönben pompázó parkjában tartották. A rendezők meghívására a szolnokiak is részt vehettek a jeles eseményen, ahol Juhászáé Zsákai Katalin karnagy vezényletével Bárdos Lajos, Karai József és Kodály Zoltán kórusművei mellett Gounod- és Verdi-műveket is megszólaltattak - a zuhogó eső utáni párás idő ellenére nagy sikerrel. Az élmény gazdag előadás után a közönség nem fukarkodott a tapssal. Útban hazafelé a kőszegi Jézus szíve templomban adott hangversenyt a szolnoki férfikar. Mindkét fellépés egyben főpróbája volt a július 4-én a szolnoki Millennium Vasutas Klubban (Körösi út 1-3.) megrendezendő minősítő hangversenynek, amelyet a VIII. vasutas énekkari találkozó alkalmával rendeznek meg. A MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikara a fellépés közben Más gép lenne jó a pilótáknak, és más gép az országnak Beszélgetés Kositzky Attila altábornaggyal, a légierő parancsnokával A napokban - fényképkiállítása alkalmából - Szolnokon járt Kositzky Attila altábornagy, a légierő parancsnoka, akitől légterünk védelmének prioritásairól érdeklődtünk.- Ha ránézünk a térképre - mondta az altábornagy -, egyből szembetűnik, hogy a NATO-hoz való csatlakozás után Magyarország „szigetországgá” válik. A szövetséghez tartozó országok egyikével sem lesz határos. Ebből adódik, hogy elsődleges feladat a NATO légvédelmi rendszeréhez való csatlakozás. A radarrendszer információjára a NATO-nak is, nekünk is szükségünk van. Az ehhez szükséges módosításokat egyébként már elkezdtük. At kell rendeznünk a vezetés rendszerét és az informatikát, hiszen a kommunikáció már napjainkban is igen fontos. A szövetség megfelelő törzseivel és vezetési szintjeivel való kapcsolattartás rövidesen a napi élet dolga lesz. Elengedhetetlen az angol nyelv minél szélesebb körű ismerete is. Ebben a tekintetben a légierő kedvezőbb helyzetben van. Pilótáink évek óta járnak a NATO-hoz tartozó országokba. Angolnyelv-ismeret nélkül nem boldogulnának. NATO-beli gépek 1990 óta jelen vannak különböző rendezvényeinken. Ezért is követelmény az irányító tisztek és a repüléssel foglalkozó állomány számára az angol nyelv ismerete. A prioritásokhoz tartozik annak mérlegelése, hogy a csatlakozáskor mit követel majd tőlünk a NATO. Ebben a tekintetben még vannak kérdőjelek, de az biztos, hogy az ország légterének szuverenitásához szükséges eszközöket nekünk fenn kell tartani és szükség esetén beszerezni. Ennek alapvető oka az, hogy a hozzánk legközelebbi NATO-repülőterek, melyek esetlegesen figyelembe vehetők országunk légterének bizonyos fokú oltalmazásához, 47-67 perc repülési időre vannak tőlünk. Békeidőben minden NATO- beli ország önállóan felel légterének védelméért. Ez bizonyos mértékű szuverenitást jelent. Az már más dolog, hogy háborús körülmények között - remélem, ilyenekre nem kerül sor - mivel segít bennünket a NATO és mivel kell nekünk „beszállni”.- Utalt a haditechnikai eszközök beszerzésére. Van-e újabb fejlemény a vadászrepülőgépek sokszor szóban forgó megvásárlása ügyében?- Semmi konkrétat nem tudok mondani, hiszen még a tendert sem írták ki. Ahhoz anyagi feltételek kellenek. Értelemszerűen tehát ebben a témában semmilyen döntés nem született. A „versenyben” azok a gépek vannak, melyekről a sajtó is cikkezik: Az F- 16-os, az F-18-as, a svéd Grippen és a francia Mirage. Az oroszok is megjelentek a MIG-29-es új modifikációival, meg a SZU- 27-es és egyéb extrém gépekkel. Mi, a szakma emberei azt a követelményrendszert, amit kialakítottunk, letettük az asztalra. Én azt szoktam mondani, hogy kétféle repülőgép van. Az egyik az, amelyik a pilótáknak volna jó. A másik az, ami anyagi vonzatát tekintve a Magyar Köztársaságnak lenne megfelelő. Nem biztos, hogy ez a kettő egybeesik - fejezte be az altábornagy. Simon Béla Internet-klub Hétfőtől ismét benépesül a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium számítástechnikaterme. Levelezők és böngészők ülnek a gépek mögé. A világháló megismertetésére Papp Balázs, az iskola számítástechnika-tanára Internet- klubot indít. A kurzusvezető bármely korosztályból szívesen lát résztvevőket, kezdőket csakúgy, mint olyanokat, akik már barangoltak az informatikai világhálón. Mindenki külön gépen gyakorolhat, így senkinek sem lesz „üresjárata”. A jelentkezők megismerhetik a ’Net kialakulását, levelezni tanulnak. Belekóstolhatnak a böngészés és a keresés izgalmába is. A kezdők a klubvezetőn kívül a világhálót már ismerőktől is kérhetnek majd tanácsokat. ses
