Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. június 4., csütörtök Kereskedőkultúra - a kultúrában A hetvenes években történt, hogy közgazdász tanárom, mint bi­zalmi emberének, elmondta élete nagy álmát: ha egyszer pénze lenne, ő bizony kocsmát nyitna, de olyat, ahol nincsenek székek, asztalok, sőt vendégpult sem. Értetlenségemet látva elmagya­rázta, hogy a vendégnek kizárólag arra kell alkalmat adni, hogy lehörpintse italát, fizessen, és máris adja át helyét a kö­vetkezőnek. Mert ugyebár semmi üzlet nincs abban, ha a ven­dég elidőz egy féldeci mellett, elveszi a helyet a potenciális ve­vőtől. Ez jutott eszembe, amikor kiléptem abból könyvkereske­désből, ahová azért mentem be, hogy megnézzem a könyvkiadás elmúlt havi újdonságait. Családunk szereti a könyveket, s ha nem is mindennapos gyakorisággal, de vásároltunk néhány kö­tetet - több esetben épp ebben a boltban. Az itt elköltött több ezer forintom jogán már törzsvevőnek képzeltem magam, de té­vedtem. Ottlétem negyvenedik percében ugyanis hozzám lépett az eladó és megkérdezte, segíthet-e valamiben, mert már egy órája itt vagyok. Utalt arra is, hogy ne itt olvassam ki a könyve­ket. Kiigazítottam, hogy csak negyven perce vagyok itt, de el is mehetek, ha zavarom a bolt működését. Eldöntöttem, hogy ezentúl a könyvekre fordítható pénzemből ez az üzlet egyetlen fillért sem lát, mert eddig sem az eladók szí­vélyessége miatt jártam oda, hanem mert ez esett az utamba. A gyér forgalom mellett valóban feltűnő lehetett, hogy elidőztem. Eleddig azt gondoltam, a könyvesbolt a kultúra szentélye, nem pedig a példabeli kocsma - amihez jól alkalmazkodik a ke­reskedői kultúra is. N. K., Szolnok Egy régi építőbrigád A felvétel még akkor készült, amikor a Jászladányi Vegyesipari Ktsz tagjai az irodájukat építették. Mindez 1951-ben történt. Az egykor virágzó szövetkezetben lelkes, összetartó brigád dolgozott. Csík István, Jászladány Megkérdeztük Mivel védekezzünk a levéltetvek ellen? Szolnoki olvasónk több szert is kipróbált már a termést és leve­leket károsító, veszélyes vírusokat is terjesztő levéltetvek ellen, de elégedetlen az eredménnyel. Egyébként is úgy tapasztalja, hogy a magas páratartalom és a mérsékelt meleg segíti tömeges szaporodásukat. Azt kérdezi: milyen új és hatékony szert tud­nánk ajánlani a kártevők ellen? Nem elég a jelzőtábla és fényjelző A levéltetvek ellen eredménye­sen védekezhetünk a Talstar1* 10 EC-vel, melynek hatóanyaga a növényre permetezve 6-7 napig megtartja hatását. Ez a szer - a dózistól függően - a molykárte­vők és az atkák ellen is véd. A felhasználás során ügyelni kell arra, hogy a kártevők közvetle­nül találkozzanak a szerrel. Ha a tetvek az összesodródott levelek között telepedtek meg, a Roger'* L 40 nyújthat biztos megoldást, mert hatóanyaga a növénybe jutva olyan helyen is kifejti ha­tását, ahová a vegyszer a perme- netezés során nem kerül el. Ez­zel a szerrel az atkák és egyéb lombrágó kártevők ellen is eredményesen védekezhetünk. Öten életüket vesztették, ami­kor a Debrecen és Biharkeresz- tes között közlekedő személy- vonat elé hajtott a fénysorom­póval védett vasúti átjáróban egy mikrobusz - hallottuk a híradásokban. Ismét ártatlan emberek haltak meg a figyel­metlenség miatt. A szakértők persze csaknem mindig talál­nak felelőst is ilyen balesetek­nél. Van már mindenféle fény­jelző az utakon, jelzőtáblákkal kiegészítve, arra azonban nem Mindenkit óriási örömmel töl­tött el az Olaj KK idei bajnok­ságban nyújtott teljesítménye: az alapszakaszban ötödik helyre került, s a Paks elleni győzelem után az elődöntőben öt mérkőzésre kényszerítette a legyőzhetetlennek kikiáltott Albacompot. Egy karnyújtás­nyira voltak a fiúk attól, hogy döntőt játszhassanak - csak sajnos túl sokan voltak a fel­sőbb körökből, akik nem akar­Aki egy kicsit is odafigyelt a tévé, a rádió és a sajtó híreire, észrevehette, hogy megint az ígéret földje lettünk. Négy év­vel ezelőtt is így volt. Sok ezer, hasonló körülmé­nyek között élő honfitársammal együtt mi is azt akarjuk, hogy a nyugdíjunkból meg tudjunk élni, ne kényszerüljünk arra, hogy közel a hetvenhez nap­számba járjunk. Még az ellen sem lenne kifogásunk, ha a mi járandóságunk is négy-ötszörö- sése nőne pár év alatt. Szeret­nénk továbbá, ha nem kellene hátralévő kis időnkben attól félnünk, hogy nemcsak javain­kat, de életünket is elvehetik a bűnözők. Szeretnénk fiainknak, unokáinak biztos jövőt és meg­élhetést. gondolnak, hogy a monoton, folyamatos vezetés tompítja a figyelmet s ez ellen is kellene tenni valamit. Közel a nyolcvanhoz, ren­delkezem némi közúti közleke­dési gyakorlattal. Több évti­zede szállítom a méheimet (leg­többször éjjel); a napokban is levezettem több mint 400 kilo­métert a Duna-kanyarba és vissza, de egyetlen helyen sem találkoztam útba épített, rázkó­dást előidéző jelzőberendezés­ták, hogy a srácok véghezvi- gyék a bravúrt. Ennek ellenére óriási siker, amit elértek, min­den elismerés megilleti őket és edzőjüket, Goran Miljkovicsot - aki igen rövid idő alatt elérte a fiatal együttessel, amire vár­tunk, hisz ismét a harmadik leg­jobbak vagyunk az országban. Nekünk ez felér egy bajnoki címmel. Ha a sportvezetők mindent megtesznek, hogy együtt tartsák a csapatot, Goran Mi is ragaszkodnánk az úgy­nevezett esélyegyenlőség elvé­hez; ha egy bizonyos kisebbség kaphat ellenszolgáltatás nélkül lakást, bevetett termőföldet (amit aztán meg sem művel), kapjon hasonló segítséget más, albérletben tengődő és tisztes­ségesen dolgozó, többgyerme­kes család is! Az egyszerű ember úgy gon­dolja, a közbiztonságot nem a rendőrtisztek leváltása vagy ki­nevezése, nem a börtönviszo­nyok megreformálása oldja meg, hanem a jogrend megszi­gorítása. Amíg a bűnelkövető­nek annyi joga van, mint a tisz­tességes embernek, amíg a ha­tárainkat az lépi át, aki akarja, amíg az intézkedő rendőrnek kell kimosakodnia, ha netán sei, úgynevezett fekvőrendőr­rel, amely a monoton vezetés­ből fölrázná a sofőrt (főként az útkereszteződésekben vagy vasúti átjáróknál). Az út menti fölfestések, elektromos fény­jelzések, a vasúti átjárókban al­kalmazott, sávokkal jelzett táb­lák nem elegendőek. Radikáli­sabb megoldásra is szükség van, hogy fogyatkozó népessé­günket legalább a biztonságos közlekedési feltételekkel óvjuk. Sándor János, Szolnok edzővel jövőre újra a csúcsra érhetünk. Sok dicsőséget hoz­hatnak még a fiúk a városnak, mert az eddig elért eredménye­iknél is sokkal többre képesek. A sikerhez azonban az is kell, hogy a város képviselői és a szponzorok megadják a szük­séges anyagi támogatást. Tör­ténjék bármi, a szurkolók tart­sanak ki, mert jövőre akár baj­nokcsapatot is ünnepelhetünk! Sz. J., Szolnok az ígéretekkel fegyverét használja, addig ne várjunk a közbiztonság javulá­sára. Éppen ezért az életfogy­tiglan a szó valódi értelmében legyen életre szóló, s aki nagy értékre követ el csalást, azt a büntetésen felül sújtsa teljes vagyonelkobzás is. Azt szeretnénk, ha az óriási jövedelemkülönbség polgár és polgár között csökkenne, mert egy társadalomban minél na­gyobbak a jövedelmi különbsé­gek, annál nagyobbak a feszült­ségek is. Amíg a szegénység ordítóan burjánzik, ne vágjon zsebre milliárdokat az elit! Ebből a pénzből inkább fizessék meg azokat, akik a biztonságunkra vigyáz(ná)nak. Egy törvénytisztelő nyugdíjas Egy nagyszerű segítségről Május 27-én, kora reggel autóbusszal indultak Debre­cenbe a szolnoki Kölcsey Ferenc Általános Iskola ta­nulói iskolai kirándulásra. A Kossuth rádió 10 órás hírei­ben döbbenten hallgattuk a szűk szavú hírt arról, hogy a város közelében baleset tör­tént. Családomat mély ag­godalommal töltötte el a hír, hiszen gyermekeink is ép­pen ez idő tájt érkezhettek a hajdúsági városba. Szolnok rendőrkapitányától, Vörös Miklós úrtól kértünk segít­séget, hogy a baleset részle­teiről tájékozódhassunk. A kapitány úr néhány percen belül minden információt megtudott a tragikus ese­ményről, majd telefonon hí­vott bennünket, hogy ne ag­gódjunk gyermekeinkért, nem történt velük baj. Ez­úton is köszönjük megérté­sét és emberségét, s kívá­nunk munkájához sok si­kert, erőt, egészséget! Kéri Zoltán és családja Szolnok A többség nehezen él Küszködünk a munkanélkü­liséggel - akinek pedig van munkája, tíz-tizenkét órát dolgozik, hogy a családját képes legyen eltartani. Leg­alább húsz évre van szüksé­günk ahhoz, hogy életszín­vonalunk utolérje a fejlett nyugatot. Az átlagpolgár ki­ábrándult a politikából, hi­szen saját bőrén tapasztalja, milyen nehéz az élet. Azt is látja, hogy egy szűk réteg­nek igen jól megy, s nem mindenki szerezte tisztessé­ges munkával a vagyonát. Az óriási vagyoni különb­ségek szembeállítják az em­bereket. A hatalomért foly­tatott harcban történelmi pártok osztódtak szét. Poli­tikusaink között is akadnak olyanok, akik nem az orszá­got, hanem az önös érdeke­ket szolgálják. Szerintem a jelenlegi állapotok nem a kiegyensúlyozott, békés gazdasági fejlődést segítik, pedig nagy szükségünk lenne rá. A kérdés most az, hogy a reményt keltő vá­lasztási ígéretekből mi való­sul meg.Sz. K., Jászberény A levelekből válogatunk. A kivá­lasztott írásokat - a szerző előze­tes hozzájárulása nélkül, monda­nivalójának tiszteletben tartásá­val - feldolgozzuk. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a vé­leményünk. Névtelen vagy cím­hiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A magyar egészségügy utóbbi nyolc évének mérlege: ésszerűtlenség, káosz. Betegként a felszínes elemző is tapasztal­hatja, hogy az intézményekben valami nincs rendben. A mély szakmai és erkölcsi válság ter­hei egyre nyomasztóbbak. Az előző években a hivatalos szervek nyílt törvénysértésre kötelezték az egészségünkért felelős dolgozókat a hálapénz megadóztatásának tervezetével. Ezzel lényegé­ben deklarálták, hogy a fizetéséből megélni kép­telen orvos a beteg fizetőképességének megfele­lően végezze dolgát. A legfontosabb stratégiai célok alárendelődtek a pillanatnyi egyéni érde­keknek. Az 1992-es funkcionális privatizáció mára tönkretette az alapellátást. A háziorvosok a hosszú távú kötelezettségeket jelentő banki hite­lekkel, a monopolhelyzetében teljesen elkorcso- sult társadalombiztosítás működési költségeinek hiányában, műszerek nélkül maradtak. Az ellehe­tetlenült orvosok elvesztették szakmai funkció­jukat, így valódi betegellátás jóformán csak a kórházakban - és elvétve a szakambulanciákon - folyik. E tendenciát egyébként a minisztérium és a társadalombiztosítás által elfogadott korláto­zottan kedvezményes gyógyszerfelírási lehetőségek is alátámasztják és felerősítik. Az intézményektől (csak az elmúlt négy évben!) több mint háromszázmillió dollárt vontak el. Aki tud, menekül a kórházakból. Van­nak intézmények, amelyek a legképzettebb, leg­tapasztaltabb szakembereiket veszítik el. A számítógépes feldolgozás katasztrofális kényszerítő bevezetése szellemében jól illeszke­dik az előbbiekben vázolt helyzethez. Még a ’90- es évek elején - az orvosok tiltakozása ellenére! - megvásárolták az egymással nem kompatibilis rendszereket. A már sok-sok milliárdos költséget felemésztő, egymással jó esetben is párhuzamo­san futó számítógépek összességükben nem funkcionálnak. A nyilvánosság elé került éssze­rűtlen döntések sorozatának következményeként elpazarolt milliárdok minden bizonnyal csak tö­redékét jelentik a valóságos károknak - melyek természetszerűleg vezettek a magyar egészség­ügy mélyrepüléséhez. Dr. Dobos Zoltán orvos-közgazdász, Szolnok Mélyrepülésben A kosarasok nagy dolgokra lennének képesek Kívánságaink egybecsengnek „Száll(t) az ének szájról szájra Az erdélyi Mezőpanitiben má­jus 2-án megrendezett gyer­mekkórus-találkozón a jászbe­rényi Nagyboldogasszony Ka­tolikus Általános Iskola ének­kara is fellépett. A találkozó a helyi kórus megalakulásának 100 éves évfordulójához kap­csolódott, és célja az éneklés szeretetének továbbadása a fia­tal nemzedék szívébe s a ma­gyar népdalkultúra ápolása. A részt vevő tizenhárom kórustól csodálatos kórusműveket, népdalcsokrokat hallottunk. A legcsodálatosabb mégis az volt, ahogyan az anyaország kórusait fogadta a közönség. ’ ' Gnk bemutatkozását Ç aró taps köszön­tötte, amire rá is szolgáltunk változatos, szépen előadott műsorunkkal. A legmaradan­dóbb élményt mégsem az el­hangzott művek, hanem a kö­zönség hagyta bennünk. A székely népviseletbe öltözött, idős emberek - akik megha­tóan őrzik magyarságukat1 - hosszú idő után végre nyilvá­nosan, szabadon énekelhették a gyerekekkel együtt az ismert népdalokat - s bizony, köny- nyes szemmel - a Himnuszt. Erősödő magyarságtudattal, zenei élménytől feltöltődve, az ott töltött hat nap programja még maradandóbb hatást eredményezett, bár ez az idő kevés volt ahhoz, hogy min­dent megnézzünk, ami irodal­munkat, történelmünket idézi. Aradon a 13 vértanú emlék­művénél leróttuk kegyeletün­ket. Még fel sem ocsúdtunk a meghatottságból, máris Só­lyomváron voltunk, ahol Dó­zsa Györgyre, a Hunyadiakra, János-Zsigmondra emlékez­tünk. Meglátva az Érchegység csúcsán Déva várát, bizony aj­kunkra tolult a híres „Kőmíves Kelemen” című ballada. Az élmény csak fokozódott Vaj- dahunyadvára, Piski, Szászvá­ros, Gyulafehérvár megtekin­tésével. Másnap Marosvásár­hely nevezetességeit mutatták meg a hazaiak. Aztán követke­zett egy felejthetetlen kétnapos 99 • • • kirándulás, amit a vendéglátó gyerekekkel együtt tettünk. Kolozsvárott megnéztük Má­tyás király városát, és meglá­togattuk a Brassai Sámuel Lí­ceumot, amelyhez többéves, igen szép, baráti kapcsolat fűzi iskolánkat. A kórusvezető Budai Lász- lóné tisztelettel megköszöni a segítséget azoknak, akik ezt az utat anyagilag támogatták: a marosvásárhelyi nevelőknek, családoknak, a tanulók szülei­nek, az Egyházi Iskoláért Ala­pítványnak, az önkormányzat­nak s mindazoknak, akik utazá­sunkat lehetővé tették. Pecha Bertalanné Jászberény A jászkisérl Csete Balázs Általános Iskola 1968-ban végzett három nyolcadik osztálya a harmincéves évforduló alkalmából találkozót rendezett. A csoportkép az egykori 8. b osztályosokról készült. (beküldött fotó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom