Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-24 / 146. szám

1998. június 24., szerda 3. oldal Megyei Körkép Várhegyi Attila á jelöltek között Új államtitkárok Hamza D. Ákos filmrendező és festőművész műveiből látható kiállí­tás Abádszalókon, az iskolában. fotó: illyés csaba Segédmotorosok szervezkednek az új szabály ellen Sisakot a kerékpárosokra is? Lassan megszokhatjuk, miként az adójogszabályok, a KRESZ is évről évre változik. A közeljövőben ismét új szabályzókkal kell megbarátkoznunk. Az egyik, július 1-jén hatályba lépő módosítás ellen már valóságos mozgalom is indult, több hirde­tésben keresnek azonos véleményen lévő polgárokat. A leendő oktatási tárca politikai államtitkára Pálinkás József, köz- igazgatási államtitkára pedig Szemkó' Judit lesz - nyilatkozta Pokomi Zoltán miniszteijelölt. Pálinkás József fizikus pro­fesszor, a Professzorok Bat­thyány Körének elnöke. Szemkő Judit matematikus, keresztény­Ez év októberéig közel negy­ven közmunkás dolgozik a Kö- tivízig működési területéhez tartozó árterek egy részén. Az új telepítésű véderdők karban­tartását végzik. Boda László mezőtúri szakaszmémök-he- lyettestől megtudtuk, öten (Folytatás az 1. oldalról)- A minap reggel hangos üveg­csörömpölésre lettem figyel­mes. Láttam, amint az iskola karbantartói dunsztosüvegeket törnek szét az aszfaltozott pá­lyán - számolt be különös él­ményéről lapunknak egy apa. - Lementem hozzájuk, és érdek­lődésemre elmondták, azért te­szik ezt, hogy ne jöjjenek ide a gyerekek játszani. Ez zárt ön- kormányzati tulajdonú terület, mivel nincs oktatás, ide nem szabad bejönni, tudatták velem. Hát akkor hol focizzon a gye­rek? Nincs más sportolásra al­kalmas hely a környékén, és kü­lönbén is, ha egyszer önkor­mányzati terület, akkor miért akarják onnan a gyerekeket ki­tiltani? A felháborodott apuka a rendőrséget is értesítette. Az in­tézkedés nyomán végül a elta­karították a pályáról a veszé­lyes üvegtörmeléket. Mint azt a városi rendőrkapitányság ille­tékesétől megtudtuk, nem köz­területről lévén szó, az ügynek nem lesz folytatása, azaz nem indul eljárás senki ellen sem.- Ha csak játszani jönnének, és nem történne semmi más, mi akkor nem is szólnánk egy szót sem - ismertük meg az iskola két karbantartójának vélemé­nyét. - Egyáltalán nem új prob­léma ez nálunk. Főként a hét­végét követően kriminális a helyzet. Megakadályozni nem tudjuk, hogy bejöjjenek, így hétfőnként rendszeresen talál­kozunk a vandalizmus nyomai­val. A kitört ablakok, a lerug­dosott szellőzőrácsok, a hátra­hagyott temérdek szemét mind arról árulkodik, hogy itt nem csak fociztak.- A pelenkától kezdve a használt óvszerig minden meg­található. Egy-egy hétvégét kö­vetően nem győzünk rendet demokrata politikus. Pokomi tu­domása szerint a kulturális tárca politikai államtitkári posztjának várományosa Várhegyi Attila fi- deszes politikus (Szolnok pol­gármestere), a közigazgatási ál- lamtitkáijelölt pedig Pröhle Ger­gely, a Friedrich Naumann Ala­pítvány hazai vezetője. MTI Csongrádon, tizenöten Szolno­kon, Öcsödön tizenhármán, Mezőtúron pedig heten dolgoz­nak az ártereken. Az erdők ka­szálását, majd a kapálását vég­zik el, hogy a fiatal facsemeté­ket a gyomosodás a fejlődésben ne akadályozza. tenni. Az is előfordult már, hogy a tetőn fociztak.- Mi tartozunk felelősséggel az iskoláért, nem engedhetjük meg, hogy újabb károkat okoz­zanak. Túl sokat persze nem te­hetünk, arra nincs pénz, hogy folyamatos őrző-védő szolgálat vigyázzon az iskolára. Napköz­ben a könyvtár nyitvatartási ideje alatt nyitva van a kapu, de bezárva sem jelent akadályt. Volt, hogy a nyári szünetre le­zártuk az aszfaltozott pálya be­járatait, de akkor is levagdosták a drótokat, és minden folytató­dott tovább. A városi polgármesteri hiva­tal oktatási-művelődési és sportosztályának vezetőjét, dr. Berki Ferencnét arról kérdez­tük: ki, illetve mi dönti el, hogy szünidőben lehet-e az iskolai sportlétesítményeket hasz­nálni? - Erre nincs központi in­tézkedés, ennek eldöntése kizá­rólag az önkormányzati va­gyonnal gazdálkodó intézmény vezetőjére tartozik. így vannak olyan iskolák, amelyek been­gedik, és olyanok, amelyek ki­rekesztik a látogatókat. Az ter­mészetesen igaz, hogy az isko­lai pályának, mint önkormány­zati tulajdonnak a polgárok ér­dekeit kell szolgálni, de sajnos, ha rongálás történik, akkor az az iskolai alapfeladatok ellátá­sára sem lesz alkalmas. Mint bebizonyosodott, az ér­dekellentétek feloldására még az összetört befőttesüvegek sem váltak alkalmassá. Talán sokkal inkább célravezető lenne, ha kompromisszum szü­letne a focizni akarók és az is­kola vagyonáért felelősök kö­zött. Ez utóbbiak, úgy tűnik, haj­landóak erre, amikor azt mond­ják: „Ha csak játszanának, mi nem szólnánk egy szót sem.” Horváth Győző Az ominózus rendelkezés ér­telmében napokon belül lakott területen is kötelező lesz a bu­kósisak viselése a segéd-mo­torkerékpárosok részére. A vé­lemények Mezőtúron is erősen megoszlanak. Kevesen vannak azok, akik helyeslik az intézke­dést. Olyan véleményt is hallot­tunk, hogy a bukósisakgyártók lobbizták ki a változtatást. Többen, akik eddig motoroz­tak, azon gondolkodnak, július elseje után inkább kerékpárra (Folytatás az 1. oldalról) Kuncze Gábor leköszönő bel­ügyminiszter tartotta a nyitó előadást. A politikus reményét fejezte ki, hogy az önkormány­zatok és a civil szervezetek kö­zötti együttműködés felgyorsul­hat a konferencia segítségével. Az exbelügyminiszter átte­kintést adott a civil szféra ma­gyarországi fejlődésének rend­szerváltást megelőző és azt kö­vető szakaszáról. Mint mondta, a puha diktatúra idején ezek voltak azok a szervezetek, ahol a fennálló hatalommal szemben lehetett politizálni. Ezeknek óriási szerepe volt a kommu­nista rendszer lebontásában, elég csak a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel szemben fellépő civil szerveződésekre gondolni. ülnek. Egy hölgy szerint eddig a motorozgató fiatal lányokon az „aligszoknya” volt a feltűnő, ezután a sisak legalább annyira furcsa lesz. Több újsághirde­tésben a szervezők a „sisakosí- tás” elleni mozgalomhoz keres­tek társakat. A mezőtúri rend­őrkapitányságon Vadász István rendőr őrnagyot, a közlekedés- rendészeti osztály vezetőjét kérdeztük: mi volt a változtatás bevezetésének. célja, számít­hatnak-e a motorosok türelmi A jelenlegi helyzetet ele­mezve kiemelte: a demokrácia egyik kulcskérdése a civil mozgalom működése. Telepü­lési szinten a legaktívabb egye­sületek a kultúra, a művészet, a sport területén működnek, őket követik a szociális gondosko­dás, az oktatás, az egészségügy területén tevékenykedők. Kuncze rámutatott: az önkor­mányzatok felismerték a civil szervezetekkel való kapcsolat- tartás jelentőségét, mégsem vonják be a helyi szintű felada­tok megoldásába a nonprofit szervezeteket, nem használják ki a civil szférában rejlő szak­mai potenciált. Kuncze hozzá­tette, erre az önkormányzatok­nak állami szinten sem mutat­nak példát. A mindenkori kor­mány a négy évre kezébe került időre a büntetések tekinteté­ben?- A türelmi idő eddig tartott - mondotta a vezető -, mivel a módosítás már hónapokkal ez­előtt ismertté vált. Bevezetésére a súlyos sérülések megelőzése érdekében volt szükség. Mező­túron is történt két olyan bal­eset, amelyben ha sisakot visel­nek a közlekedők, túlélték volna a karambolt.- Olvasóink megjegyezték, lassan már a biciklire is sisakot rendelnek majd el...- A többsebességű kerékpá­rokkal gyorsan lehet közle­kedni, a baleseti veszélyt figye­lembe véve szükség is lenne a bukósisak viselésére. ses hatalmat nem szívesen osztja meg másokkal. Kuncze véle­ménye, hogy fokozatosan kell bevonni az önkormányzati fel­adatok megoldásába a civil szervezeteket. Mint mondta, a jogi lehetősége már most meg­van ezeknek a tömörüléseknek, hogy beleszóljanak az önkor­mányzatok munkájába, de sok helyen tapasztalják, hogy az egyesületek bezárkóznak. Csak akkor fordulnak az önkor­mányzat felé, ha a helyi szintű támogatást akarják megsze­rezni. Kuncze Gábor szerint bi­zonyos gazdasági jólét kell ah­hoz, hogy a civil szféra szerep- vállalása kiteljesedjen. Jó esély van arra, hogy néhány év múlva valódi kontrolijai legyenek az önkormányzatoknak, és segít­sék azok munkáját, -banka­Választásra... (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanakkor a listán sem akar­tak szerepelni, és a hat közül öten kiváltak az elnökségből is.- Hogyan reagált erre a köz­gyűlés?- A lemondásokat tudomásul vette, és döntött az egyéni kerüle- 'tekben induló új jelöltek szemé­lyéről. A lista pedig a visszalépé­sekkel rövidebb lett. Az elnökség nyolctagú ügyvezető elnökséggé alakult át, a tisztújító közgyűlést ősszel tartjuk a kongresszus után.- A személyi ambíciók mellett nem lát elvi ellentéteket a törté­nések mögött? Hiszen a különféle platformok között országosan is folyik vita.- Elvi viták is voltak, ezeknek azonban nem kellett volna ide vezetniük. Az MSZP mindig in­tegrálni tudta a párton belüli szel­lemi irányzatokat, az ilyen viták nem gyöngítik, hanem erősítik a pártot.- Mi lesz a szociáldemokrata pártközösség tagjaival, akik visz- szaléptek a jelölésektől, illetve az elnökségbe^?- Úgy nyilatkoztak, hogy a pártot nem akarják elhagyni. Je­lezték, hogy a többségi döntést elfogadják, annak megvalósítá­sáért hajlandók dolgozni.- Nem gondolja, hogy az ilyen viták ártanak a pártnak?- Nem tragédia, ami történt, pártunkban a tenni akarás ugyan­olyan, mint korábban, készülünk az önkormányzati választásokra. A párt megítéléséről sokat elárul, hogy a választások óta 20 új tagot vettünk föl, tízen még jelezték, hogy szintén be akarnak lépni, ki­lépés pedig nem történt. B. A. Etalon a Duna Plaza Szolnokiak szervezik Mozifejlesztési konferenciát tartanak ma Budapesten a szolnoki székhelyű Mozisok Országos Szövetsége szerve­zésében. Mint Dajka Miklós, a szövetség titkára érdeklődésünkre el­mondta: a fejlesztés nélkülöz­hetetlen teendője mindazoknak a moziüzemeltetőknek, akik lé­pést kívánnak tartani a kor kö­vetelményeivel. A nehéz pénz­ügyi feltételek ellenére egyre több olyan mozis van, aki az elmúlt évek során korszerűsí­teni tudta technikáját. A konferenciának két témája lesz, a mozifejlesztés hazai ta­pasztalatai, illetve útkeresés a fejlesztés lehetőségeire. A refe­rátumok sorában több üzemel­tető is elmondja majd vélemé­nyét, köztük Rab Gyula, a kun- hegyesi mozi üzemeltetője. A rendezvénynek a Duna Plazában lévő Hollywood Mul­tiplex ad otthont, bemutatva a résztvevőknek, mit ért ma a szakma a korszerű mozizás fo­galmán ... L. J. A véderdők védelmében Szilánkok „vigyázzák” a pályát Gazdasági jólét kell Kilencedszer Szolnokon, a TIT rendezésében Hadtudományi nyári egyetem Idén június 29. és július 3. között kilencedszer rendezik meg Szol­nokon a hadtudományi nyári egyetemet. A program címe ez alka­lommal „1849-1998: Korszakok és kihívások”. Az előadások té­mája többek között felöleli a szabadságharc katonai történetét, előadások szólnak az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéről, szó lesz a NATO-ba igyekvő Magyarországgal szemben támasz­tandó feltételekről, illetve a Nat szerinti történelemtanításról. Jelentkezni június 25-ig lehet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnál Szolnokon az Arany János utcában. Az előadások a jelzett kérdéskört rendkívül sok­rétűen tárgyalják, a katonai kér­dések iránt érdeklődőktől a peda­gógusokig szinte mindenki talál­hat kedvére való előadást a kíná­latban. A tervek szerint az elő­adók között lesz Szurgyi Árpád, az USA budapesti nagykövetsé­gének katonai attaséja, Miklós László, a Történelemtanárok Egyesületének elnöke. Több he­lyi vonatkozású témát szolnoki és megyei előadók tárgyalnak. Ilyen például A jászkun csapattest az 1848/49 es szabadságharcban, amelynek előadója a jászberényi Babucs Zoltán, dr. Bagi Gábor, a szolnoki múzeum munkatársa A katonaállítás sajátosságai és prob­lémái a jászkun területen címmel tart előadást, Papp Izabella levél­tári főmuftkatárs előadásának címe pedig Kiss Pál, a füredi tábornok. Udovecz György a Szolnoki Hagyományőrző Egye­sület elnöke az 1848/49-es ha­gyományok mai ápolásáról be­szél a program szerint. A nyári egyetem megnyitásá­val egy időben nyílik meg a Damjanich Múzeumban az 1848/49-es emlékkiállítás. A program nem csupán elő­adásokat tartalmaz, mindennap vitafórumot tartanak, ahol a téma iránt érdeklődők elmondhatják véleményüket, esetleg saját isme­reteik alapján kiegészíthetik a hallottakat. Az utolsó napon pe­dig a résztvevők látogatást tesz­nek a Zrínyi Miklós Nemzetvé­delmi Egyetem Repülőtiszti Inté­zetében, ahol dr. Németh Miklós igazgató tart számukra tájékoz­tatót. ba Hagyományos árubemutatóját tartotta tegnap a Tisza-Coop Nagykereskedelmi és Szolgáltató Rt. a szolnoki Olajbányász Sportcsarnokban. A programban az árubörze mellett szakmai előadások és konzultációk szerepeltek a tizenöt szállító részvétélével. fotó: cs. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom