Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-23 / 145. szám
SZOLNOKI MOZAIK Vén diákok találkoztak a Vén Diákban Hatvanhét éve érettségiztek Vén diákok Szolnokon, a főiskola Vén Diák vendéglőjében. Ez még önmagában semmi, de semmi különlegességet nem sejtet, az viszont már igen, hogy a megjelentek 67(!) éve érettségiztek Szolnokon, a Hunyadi úton lévő - ma benzinkút található a helyén - Felső Kereskedelmi Iskolában. 1931-et mutatott a kalendárium, és negyvenketten mondtak búcsút akkor a régi termeknek. Ma közülük már csak öten élnek. A vén diákok vették a fáradtságot, hogy elutazzanak erre a nem mindennapi találkozóra. Itt már nem volt csengetés, naplóolvasás, a tanárok régen kinn pihennek a temetőben, legutoljára Kemény Laci bácsi, legendás magyar tanáruk került ki oda. Mindahány an jóval túl a nyolcvanon, közel a kilenc - venhez. Rengeteget sportoltak, atle- tizáltak, úsztak, eveztek, talán ezért is bírták az átlagosnál jobban az élet megpróbáltatásait. Akkortájt még hetente hatszor kellett iskolába menni, ráadásul vasárnap délelőtt mise vagy istentisztelet következett - szigorúan kötelező jelleggel. Végtelenül büszkék voltak arra, amikor befejezték a középiskolai tanulmányaikat, és leérettségiztek. Ugyanis attól kezdve sétapálcával lépkedhettek a korzón. Korelnökük Busa József nyugdíjas százados, aki június 5-e óta már a nyolcvankilencedikbe lépett. Egy fia, két unokája született. Sajnos, az utóbbi hetekben a járása erősen megromlott: operálni sem lehet a lábát, olyannyira elhasználódtak az erek. Több katonai, nyugdíjas szervezet, szövetség tiszteletbeli elnöke. Egyébként Szolnokon lakik. Vasas György hozzá képest fiatal, még csak 85 múlt. Özvegy, teljesen egyedül él Cegléden, a gyerekei Pesten meg Kecskeméten találtak otthont. Két lányunokája született eddig. Hogy milyen volt ez az évszázad? Gyuri bácsi szerint fáradtságos, változatos. Minden hét végén valaki a családból meglátogatja a tatát, aki ott nem hagyná megszokott, ceglédi otthonát. Majd megyek, ha megöregszem, mondogatja olyankor, ha hívnák, vinnék. Kenyeres Antal a 87.-be lépett, csinos, ápolt felesége tizenkilenc esztendővel kevesebbet számlál. Nekik szintén unokáik is vannak. Tóni bácsi a biztosítónál dolgozott. Lovas katonaként is szolgált, és nem lenne itt nagy gubanc, ha a lába jobban engedelmeskedne. Nem tudja, maradt-e még any- nyi, hogy a következő osztálytalálkozóin is itt lehet, de a lelkünkre köti, azt újuk le: változatos, érdekes volt az élete. Vitéz Czinege Lajos, a kommunizmus megátalkodott ellensége volt, maradt, lesz. Tíz katonai kitüntetés birtokosa, és amikor a házkutatást végző ávósok a vaskeresztet is megtalálták, két nagy pofont kevertek le neki. Megjárta az Andrássy utat, négy évre kivonták a forgalomból. A rendszerváltást követően Antall József, Göncz Árpád is kitüntette. Alezredes a rendfokozata. Gyermeke nincs, és hogy a többpártrendszeren kívül a nőket is szerette, mi sem bizonyítja jobban, a negyedik feleségével él. A páija is szolnoki: Kerényi Éva, szintén 1956-os. Kuczora János úgy néz ki, akár az idősebb Móricz Zsig- mond. Pesten lakik a feleségével, gyerekük nincsen. Nyolcvanhat nyarat számlált eddig, és ha Szolnokra látogat, első útja mindig a temetőbe, drága szüleihez vezet. Mert ki tudja, lesz-e még egyszer alkalma, lehetősége megállni poraik előtt. Mondják, János kemény legény volt, jó néhány bunyó részese, kapott is, de adott is csőstül, ha szükség volt rá. Egyszer szó szerint a plébános úr is kirúgta a templomból, mert valahogyan nevethet- nékje támadt, amikor letérdelt. Bosszút forralt, visszaadja-e, de nem lett rá szükség, az atyát súlyos bűnei miatt elhelyezték. Hogy mi volt a súlyos bűn? Kiderült, túlontúl szerette a fiúkat. Ezek szerint ő kivételnek számított. Volt rá példa, hogy a vidékiek tehervonaton jöttek, busznak akkor még se híre, se hamva nem volt. Mindent átéltek: világválságot, békét, zsidóüldözést, háborút, ávót, internálásokat, és mégis szépnek, küzdelmesnek mondják az életüket. Hárman a feleségükkel érkeztek, Busa Józsefet Balázs unokája kísérte el, aki szereti az idős emberek egykori történeteit, visszaemlékezéseit. Márpedig ezen a napon bőven volt része ilyesmiben. Néhány óra teltével úgy búcsúztak: hej’, de jó lenne esztendő teltével ismét találkozni a Vén Diákban, Szolnokon! Tiszta szívemből kívánjuk ennek az öt egykori diáknak, teljesedjék az óhajuk! D. Szabó Miklós A köznyelv csak így nevezi: Dami Noha ez a közkedvelt szolnoki létesítmény hivatalosan Damjanich uszodaként szerepel, kisóvodásoktól kezdve ük- nagymamákkal bezárólag általában csak Damiként hívják, emlegetik. Reggel öt óra körül zúdul be az első áradat, lehetnek vagy harmincán. Mire háromnegyed hatkor nyitnak, ők már teljesítették az önnönma- gunknak előírt távot - és ki-ki megy a munkába. Ha jó az idő, nyaranta minden nap nagyüzemnek számít, hiszen ez ezerötszáz-kétezer vendéget jelent. Ahány medence, annyiféle élet. A legkisebbek a pancsolóban pucérkodnak. Sajnos, kiírás ide, tilos jelzés oda, néhány felnőtt esetenként nem vesz tudomást arról, hogy ez a medence aligha azért készült, hogy ők a bütykeiket áztassák benne. A méteresben, legalább is annak egy részében úszni tanítják a valamivel nagyobbakat. Hiába, az már nagy eredmény, ha az ember az uszoda vizét mondjuk csak a haján viszi haza, és nem a gyomrában, ahogyan az már lenni szokott hasonló kezdetekkor. A nagymedence a legnépesebb. Amikor a pólósok edzenek, a kapu mögött lehet tempózni. Ha szabad a pálya, az összes, zöldes színű víztükör az úszóké. Egy nem éppen ifjú hölgy már ki tudja hányadszor szeli át keresztben a medencét, mire a parton napozó barátnője megkérdezi:- Mennyi?- Hetvenöt.- Jaj Irma, nem az életkorod érdekel... A választ arra való tekintettel nem idézzük, hogy kiskorúak is olvassák a lapot, miközben a „sértett” dúlva ismét belevetette magát a habokba. Csak érdekességképpen: a nagy medence hideg vizét négynaponta cserélik, ami 1 ezer 800 köbmétert jelent, és ez nagyjából 400 ezer forintba kerül. Az idősek kedvelt helye a gyógymedence, ahol a vizet a már majdnem forró minősítés illeti. Aki az itt folyó traccspar- tikat figyeli, mindent megtudhat a szolnoki kórházról, színházról, városházáról vagy a sportról. Azt is: ki kinek a szeretője, vagy éppen most miért nem az. Rengeteg csinos nő megfordul a Daniiban, állítják az erősebbik nem képviselői. Az úszómesterek szerint a hét minden egyes napjának megvan a maga felhozatala. Szerintük a 15-18 évesek a legmuta- tósabbak, mert húsz után szemmel látható, hogy a hölgyek hajlandók engedni a szigorú diétából, amit a fürdőrucik kíméletlenül (meg)mutatnak. Azért akadnak kivételek, a sípmesterek egy főiskolán tanító tesitanámőt említenek, aki úszást oktat vele majdnem egykorú „neveltjeinek”, és akiknél mérföldekkel csinosabb. Néhány csendes piás is látogatja ezt a szent helyet. Rövidnadrágban, kempinggatyában érkeznek, leterítik a plédet, mellé a tele flaskát. Meg-meg- húzzák, nézik a nyüzsgést, nem szólnak senkihez, őket sem kérdezik. Kora estig így múlatják az időt, zárás előtt gyorsan zuhanyoznak és megvolt a strandolás. Az ifjú legények változatlanul próbálkoznak a mutatós magányos hölgyek becserké- szésével. Ez kezdődhet a „Jaj, de ismerős” mondattal, esetleg „Hány óra van nálad” zsengével, de a szívósabbja a plédjét - merő véletlenül - a kiválasztott mellé teríti. Utána megkéri, vigyázzon rá, mert kis időre elmegy. Lehet, mire visszatér, a hölgy nincs ott, így a következő esetben másféleképpen kell közelíteni. Azért a lényeget takaró für- dőrucikat se felejtsük ki. A szebbik nemnél divat a kétrészes minden szín- és szabáskombinációja. Van, akinek hátul pertlinagyság simul a félgömbök közé, másoknál ennél terebélyesebb a textil. Férfiember meg nem érti, hogy mégis, miért a hátul kétszer is ránézek, de semmit sem látok, elől pedig a tenyérnyi fazon a drágább nagyobb társainál? Az uszoda illetékesei egyöntetűen állítják, soha nem szóltak és a jövőben sem szólnak azért, ha egy nő a kétrészese közül mondjuk csak az alsót viseli. Tudniillik ezt nem tiltja semmiféle uszodai szabályzat. Érdekes, ha egy ilyen lány mondjuk zuhanyozni indul, pavlovi reflexként legalább húsz férfinak is akkor támad zuhanyozhatnékja. Lehet a Damiban enni, inni, napozni, beszélgetni, udvarolni és úszni is. Bár néhányan olyan stílusban vágnak a mélyvíznek, amelyik első ránézésre kimenti a fuldoklásos technika ismereteit az úszómesterek nem kis rémületére. Legújabban divat a testékszer: öt-öt fülbevaló a fülekben, ékszer az orrban, bokalánc, karika a köldökben, meg a tetoválás a háton, vállon, hason. Meg divat a szórakozottság: ki a strandpapucsát, ki a pulóverét, ki az esernyőjét hagyja ott. Még iskolatáska is vár a gazdájára, ámbár ezt, az iskola végeztével úgy ahogy meg is lehet érteni. Különösen akkor, ha a jegyek nem oly módon görbülnek, amelyekről korábban, meghitt esti beszélgetésekkor szó esett. D. Szabó Miklós A Damiban, a vízben mindig szép az élet Aszfaltos utcák Leaszfaltozzák Szolnok - szerényen csak Kaán Károly utcai lakótelepnek nevezett - Rózsadombja utcáit. Június 30-ig kell befizetni a már megküldött csekken az ingatlanonként 100 ezer forintot, mert ha nem, akkor nem lesz aszfalt az útalapon. A már a lakók kétharmada által megszavazott beruházáshoz a pénz még mérsékelten csordogál, de minden bizonynyal a kellő összeg munkakezdésre összejön. Az őszre megvalósuló kivitelezéshez a Tisza Limes és az önkormányzat is hozzájárul. Az oldalt szerkesztette: Tóth András Fotók: Mészáros János Újabb lepusztult terület hasznosul a Tószegi úton. Az egykori fűrésztelepen hatalmas, hangárméretű bevásárlóközpont épül. Értesüléseink szerint Interfruct áruház lesz benne. Ugyancsak itt, a csarnok előtt épül fel Szolnok legújabb benzinkútja, amelyet az Esso üzemeltet majd. Képünkön a bevásárlóközpont szerelése látható. Aranyos kislány a Hermanból Zsófia még csak 11 éves, de máris aranyérmes kitüntetettnek mondhatja magát Ráadásul az ő medalionjához hasonlóból mindössze kettő van hazánkban. Zsófi kitüntetése még azért is különleges, mert Tokióban (Tokióból) kapta. Kaszab Zsófia 11 éves, a szolnoki Herman Ottó Általános Iskola tanulója. Művészi érzéke rendkívüli. Ezt igazolja, hogy rajztehetségét sajátos látásmódját megjelenítését szakköri tanára, dr. Kaposvári Kázmémé is felfedezte. Mindjárt helyet is biztosított szakkörében az ifjú titánnak, ahol egyébiránt mások is megcsillantották már tehetségüket. Zsófi nagyon szeret festeni, tűzzománcot készíteni, rajzolni (már az óvodában kitűnt rajzkészségével), de verseket is ír, ezeket maga illusztrálja. Imád színházba járni (nagyon tetszett neki a Hair), szóval ha színész nem, akkor úó lesz (egyébként kórustag is). Történt aztán, hogy a tanárnőnek tavaly ősszel a kezébe jutott egy felhívás, vegyenek részt az IE-NO-Hikari elnevezésű tokiói 5. nemzetközi gyermekrajzversenyen. El is küldték néhány gyermek művét a, Jcözvetí- tőnek”, a budapesti Hodsoft Kft.-nek, amelyik vállalta a rajzok kiküldését (jó sok pénzért). Aztán nemrég megérkezett a levél, egy nagy csomag kíséretében, hogy Zsófi aranydíjat kapott. Mint a Hodsoft ügyvezetőjétől, dr. Réczey Zsolttól megtudtuk, mindössze ketten kaptak Magyarországon ilyen díjat (egy második helyet is szereztünk, valamint három dicséretet). Szolnokról egyébként 12-en küldtek ki rajzot négy iskolából. Zsófi szülei - Kaszab László repülőtiszt és dr. Megyesi Erika gyermekorvos - nagyon büszkék csemetéjükre. Meg persze iskolája is, amelyik pénzjutalomban részesítette tehetségét. Zsófi az „arannyal” és az oklevéllel Szegény Szapáry (utca) A gomb már megvan, már csak a kabátot kellene hozzá megtalálni. Legalább is ez a hasonlat jut eszembe, amikor szóba kerül Szolnokon a sétálóutca terve. Mert az elképzelés már megvan, hogy ilyen utca kellene, de hogy hol lenne igazán jó, az valójában még nem kristályosodott ki. Persze, persze, leginkább a Szapáry Gyula utca jön szóba, de ilyenkor én mindig meglepődöm, merthogy minek ezt az utcát sétálóvá tenni? Csak azért, hogy legyen ilyen elnevezésű utcája Szolnoknak? Azért felesleges. Aki járt már igazi sétálóutcán, az tudja, az utca nem csak a sétálókért van. Arra ott van Szolnokon a Tisza-part, sétá- lásra bőven megteszi. Csakhogy például Békéscsabán, Győrben, Egerben, Szegeden üzletek is „csábítják” a sétálókat, sőt emelik az utca „fényét". Ehhez képest mi van Szolnokon a Szapáry utcán? Nulla. Az elején ott van a valóban sétálóutcára illő Tünde (mármint cukrászda), de aztán nem tudom, hogyan adná ki magát a bezárt német bálásruha-bolt (kirakatában az újságtapétával), a szintén bezárt étkezde, a lepusztult volt rendőrségi épület és még sorolhatnánk a nem éppen korzóra „termett közintézményeket”. Mert ezek nem igazán emelnék a szolnoki sétálóutcafényét. Ámbár annyi mindenben sajátosak vagyunk itt az Alföld közepén. Lehet, hogy éppen egy ilyen utca lenne idegenforgalmunk fő ütőkártyája?... tóth
