Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-23 / 145. szám
2. oldal Világtükör 1998. június 23., kedd Koszovóban fogytán az idő A NATO nem aggódik akkor, ha Ausztria semleges marad A diplomáciai megoldásra szánt idő rövid, ebben a tekintetben „nem Milosevics elnöknek dolgozik” - közölte Bécsben Wesley Clark, a NATO európai erőinek főparancsnoka. Az amerikai tábornok „A biztonsági kihívásokkal szembesülő űj NATO” című NATO- tanácskozáson vesz részt az osztrák fővárosban. NATO- körökből származó értesülések szerint a katonai lépések között szerepel, hogy légitámadásokat intéznének a szerb állások ellen, esetleg szárazföldi csapatokat is bevetnének Koszovóban, vagy csapatokat vezényelnének a szomszédos Albániába és Macedóniába. „Nincs sok időnk” - hangsúlyozta Javier Solana is. A NATO főtitkára szerint a halogatással a koszovói helyzet további radikalizálódását kockáztatják, ami megnehezíti a megoldást. „Az idő fontos tényező, a szavakat tetteknek kell követniük, ez azonban nem jelent feltétlenül katonai akciót” - közölte. Solana megerősítette: a néhány nappal ezelőtt, a jugoszláv légtér közelében végrehajtott légi gyakorlathoz hasonlót a NATO nem tervez, ám a békepartnerségi program keretében az idei nyáron hadgyakorlatot tartanak Albániában és Macedóniában. A spanyol politikus nem aggódik amiatt, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehország felvétele után Ausztria megmarad „fehér foltként” a biztonsági térképen. Solana államfők, miniszterek, magas rangú katonák és üzletemberek társaságában a NATO nagyszabású, nem hivatalos tanácskozásán tartózkodik az osztrák fővárosban. Ez az eddigi 15 NATO-mű- helytanácskozás közül az első, amelyet egy semleges országban rendeznek. Kovács László, az ügyvezető magyar kormány külügyminisztere belpolitikai elfoglaltsága miatt végül is távol maradt a bécsi eszmecseréktől. A jelen lévő Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára és Simonyi András, hazánk NATO-nagykövete egybehangzóan arról számolt be, hogy Magyarországot és a másik két tagjelöltet úgy tekintik, mintha máris NATO- tagok lennének, s elégedettek az integráció érdekében tett erőfeszítésekkel. Javier Solana az osztrák védelmi miniszterrel, Wemer Fasslabenddel fotó: feb/reuters Közép-európai kulturális fesztivált nyitott meg Göncz Árpád Londonban Hazánk már nincs magára hagyatva Göncz Árpád nyitotta meg hétfő délután Londonban a brit földön rendezett eddigi legnagyobb közép-európai kulturális fesztivált, amelyen hazánkkal együtt a térség kilenc országa képviselteti magát a művészetek szinte minden ágában. Hírháttér Különös házasság Vannak szerelmi házasságok, és vannak kényszer szülte frigyek. Az a vitákkal és személyeskedésekkel alaposan megterhelt folyamat, amely a hét végén a Magyar Koalíció Pártjának létrejöttéhez vezetett, minden bizonnyal ez utóbbi csoportba tartozik. A szlovákiai magyar kisebbség politikai szervezetei ugyanis korántsem saját jószántukból, programjaik hasonlósága vagy tagságuk akaratából döntöttek az egyesülés mellett, hanem a körülmények kényszerítő erejének engedve jelentették be az új, közös párt megalakulását. A háttérben a szlovák választási törvény közelmúltban történt átformálása rejlik: az új szabályok értelmében megemelték a koalícióban induló pártszövetségek parlamenti küszöbét, így ha a három jelentősebb magyar párt külön-külön állna sorompóba, mindannyian óhatatlanul elbuknak. Az egyetlen kiút tehát a pártegyesülés maradt, ezen nem is folyt különösebb vita. Ám azon, hogy milyen körülmények között, s milyen belső hatalmi, vezetési feltételekkel történjék meg ez a lépés, annál inkább. A megfigyelők zöme úgy látja, hogy e sokszor kisszerű kötélhúzásban az eddigi Együttélés Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jutott jobb helyzetbe, és a liberális erőket tömörítő Magyar Polgári Pártnak kellett több engedményt tennie. A cél egyértelmű: ha az őszi választásokon érdemi fordulatra kerül sor, és Vladimír Meciar helyett a jelenlegi ellenzék jut hatalomra, akkor az egységes magyar párt előtt is új távlatok nyílhatnak meg. Szondy Gábor Képviselők Európa bajairól Az emberi jogoktól az etnikai feszültségekig Vaklármának bizonyult az a bombariadó, amely hétfő délután órákra megbénította a tel- avivi magyar nagykövetség működését. Az izraeli biztonsági erők szakemberei elemeire bontottak egy gyanús gépkocsit, amely a nagykövetség bejáratával szemben parkolt. Az épületet és a környékbeli házakat csaknem három órára lezárták, megtiltva a ki- és bejárást. Ezalatt a közeli házak tetejéről tévékamerák követték nyomon az eseményeket. A szankciók teljes megszüntetését követeli Bili Clinton amerikai elnök csütörtökön kezdődő pekingi látogatása előtt a kínai kormány. Az ellenzék 1989. júniusi pekingi, Tienan- men téri tüntetését a kínai kormány kíméletlenül leverte. Az akkor bevezetett amerikai büntetőintézkedések közül ma már csak a fegyver- és a műhold-kereskedelem, valamint néhány cég kínai tevékenységének tilalma van érvényben. Ismét üzemel hétfő hajnal óta a csernobili atomerőmű egyetlen működőképes reaktora, a hármas számú. A reaktort június 16-án kellett leállítani vészhelyzet miatt: a hűtőrendszer mérőműszerei gőzszivárgást jeleztek. Ukrán illetékesek csak másnap hozták nyilvánosságra, hogy egy cső megrepedt és radioaktív víz szivárgott el. Forgalomba került a boszniai Szerb Köztársaságban és a muszlim-horvát föderációban Bosznia-Hercegovina első egységes valutája, a konvertibilis márka. A fél-, valamint egy-, öt-, tíz-, ötven- és százmárkásokat Franciaországban nyomták, kiváló minőségben, s . a német márkáéval megegyező árfolyamon jegyzik. Nehéz harc vár a kőolajtermelőkre, ha termeléscsökkentéssel akarják emelni az árakat. Az OPEC e heti miniszteri értekezletén napi 800 ezer hordónyi termeléscsökkentés jóváhagyását tervezik, és ez az OPEC termelésének 3 százaléka. Az irányadó Brent-nyersolaj hordónkénti ára tízéves mélyponton, 13 dolláron van. Észak-koreai kémhajóra bukkantak hétfőn Dél-Korea keleti partjai közelében - jelentették Szöulból. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a tengeralattjáró Szokcsho város partjaitól mintegy 18 kilométernyire halászhálókba akadt, és megfeneklett. Újabb zuhanással reagáltak hétfőn a kelet-ázsiai értéktőzsdék a japán gazdaságélénkítő tervek bizonytalanságára. Ettől a jen ismét megrendült a dollárral szemben. A dollár Európában is erősödött. A magyar államfő a brit kormány előkelő kongresszusi központjában, a Buckingham- palotával szemközt emelkedő Lancaster House-ban egyebek mellett kijelentette: Magyar- ország eredendő traumáját több mint nyolcszáz éven keresztül a magára hagyatottság megtapasztalása jelentette. „A Nyugat mindig Bécs falainál állította meg, vagy esetenként fordította vissza a Kelet hadseregeit” - mondta az elnök. Göncz Árpád fogalmazása szerint a Bécsi-medence volt a gát, a Kárpát-medence pedig az ártér, amelyet a Kelet időről időre elöntött. „Magyarországgal soha senki nem kötött biztosítást azokra a javakra, amelyek az ártérben voltak, miközben Magyarország, hátát Ausztriának vetve, maga védte a gátat, a gát pedig óvta a Nyugat lakóit az ártól” - fogalmazott az államfő. Göncz Árpád szerint a Kö- zép-Európának, vagy inkább Köztes-Európának nevezett térségben „féloldalas és befejezetlen folyamat” volt a polgárosodás. Közép-Európának mégis „hatalmas lelke van, s ebből következően komoly irodalma”, amelynek fő témája az a kérdés: kik vagyunk és hol, milyen Európában van a helyünk? Douglas Henderson brit államminiszter a megnyitón kijelentette: izgalmas időszakban tartják a londoni fesztivált, és az lesz az osztrák elnökségé is, hiszen az uniós bővítési folyamat felszámolja a földrész mesterséges megosztottságát, ami „nemcsak politikai, hanem kulturális reneszánszt is jelent”. Strasbourgi székhelyén a legtöbb tagot számláló páneurópai szervezet, a 40 országot tömörítő Európa Tanács plenáris ülésszaka megkezdte munkáját, amelynek során a parlamenti képviselők a földrész problémáit tekintik át. A tanácskozáson már új, a májusi választások eredményét tükröző összeállításban vesz részt a 14 tagú magyar küldöttség, amelyet Németh Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője vezet, helyettese a szocialista Bársony András. Az Európa Tanács napirendjén szerepel a koszovói válság, valamint a törökországi és az iraki kurd lakosság helyzete, az orosz vállalások felemás mérA Nemzeti Front, a francia Le Pen szélsőjobboldali pártja saját értékelése szerint nem rasszista, csak azt igényli: távozzék Franciaországból az ott élő 3 millió külföldi. Túlnyomórészt színes bőrű vendégmunkásokról, afrikai be- települtekről van szó. Le Pen azt követeli, hogy kapjanak elsőbbséget a született franciák a munkahelyek betöltésénél, az oktatásban, a szociális segélyeknél. A fiatalkorúak bűnözését szigorúbban torolnák meg, és a gyilkosságokra ismét bevezetnék a halálbüntetést. A Nemzeti Front nem kívánja ugyan az ország kilépését az Európai Unióból, de nem lege, továbbá a polgárok magánélethez való joga, az északírországi megállapodás utáni helyzet, a besorozottak emberi jogai, a létükben veszélyeztetett kis lélekszámú uráli népek problémaköre. Mindezekről a vitát az Európa Tanács megfigyelő bizottságának jelentése nyitja meg. Számos, Európát érintő világ- gazdasági téma is napirendre kerül, köztük Japán pénzügyibankrendszeri válsága és annak nemzetközi kihatásai. A közgyűlésen - amelyen beszédet mond II. Albert belga király is - Bronislaw Geremek lengyel külügyminiszter az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről tájékoztatja a résztvevőket. engedné meg a szuverenitás további csorbítását. A NATO-t viszont az amerikai behatás elavult eszközének tartják. E nézeteivel Le Pen növekvő befolyásra tesz szert: a helyi választásokon felajánlotta támogatását a polgári jobboldalnak a liberálisok és a baloldal erőivel szemben, és négy megyében részesévé vált a hatalomnak. A párt a belpolitikában most „minimálprogrammal” lép fel, hogy megkönnyítse az együttműködést a mérsékelt erőkkel, ám nem mondott le eredeti céljairól. Bruno Megret, a Nemzeti Front második embere és Le Pen valószínű utódja bizonyos abban, hogy pártja a közeli jövőben kormányra kerül. A francia szélsőjobb keresi szövetségeseit Le Pen kormányra készül ■Un NAPPALI TAGOZATOS KÉPZÉS érettségizettek részére Az Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközépiskola (5001 Szolnok, Bajcsy Zs. u. 2.) Tel.: 56/420-010, fax: 56/343-228 technikus vizsgával záródó, kétéves időtartamú, nappali tagozatos képzést hirdet KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI szakmacsoportban. 1. évben: a szakmacsoportba tartozó szakképesítések közös alapozása folyik (tantárgyak: környezetvédelem, környezettechnika, terepi és labormérések) 2. évben: a választott szakképesítéstől (pl. környezetvédelmivízgazdálkodási, hulladékgazdálkodási, települési kv-i, víztechnoló- gus-technikus) függő szaktárgyak. Az alapképzéshez kapcsolódóan lehetőség van számítástechnikai, vagy gépkezelői szakképesítések megszerzésére, ill. idegen nyelv tanulására is. Igény esetén diákotthoni elhelyezést biztosítunk. A szak- képesítéssel már rendelkezőknek képzési hozzájárulást kell fizetniük, a szakképesítéssel nem rendelkezők tandíjmentesek. Jelentkezés: 1998. augusztus 1 -ig levélben (az érettségi bizonyítvány másolatát kérjük mellékelni). ■HP Hogyan hirdethet a lapokban? Ha segítségre van szüksége, munkatársaink rendelkezésére állnak. Hívja a következő telefonszámot: 06-1-201-7122 Ha kedd, akkor Kishegyed! • A nő melle nem felejt • Anyu lelépett egy hétre • Készüljön, mert kikészül • A hű herpesz Kishegyed — a legolvasottabb női magazin 7