Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-03 / 128. szám

1998. június 3., szerda Sport 11. oldal Pártvélemény az Olaj-ügyben Mint már arról többször is írtunk, a szolnoki önkor­mányzat közgyűlése elvetette az Olaj Kosárlabda Klub ál­tal kért 30 millió forintos támogatást. Várhegyi Attila polgármester azonban meg­vétózta a városatyák dönté­sét, rendkívüli közgyűlést hívott össze péntekre. Teg­nap az SZDSZ frakcióveze­tője, Fodor György sajtótá­jékoztatón taglalta pártja vé­leményét a közvéleményt is foglalkoztató ügyről. Mondandójában hangsúlyozta, véleményüknek nincs politikai indítéka. Két képviselőjük azért szavazott a kosarasok támoga­tása ellen, mert az előteijesztés a formai követelményeknek nem felelt meg. Pártja azt kez­deményezi, hogy az önkor­mányzat ne támogasson, hanem szponzoráljon klubokat. Ami viszont azt jelentené, hogy szponzorálással kiemelt ösz- szeghez jutna az arra érdemes egyesület. Természetesen mindezt kritériumokhoz kell kötni, például beszámoltatás a gazdasági és a szakmai munká­ról. Továbbá az önkormányzat­nak végre-valahára el kellene döntenie, hogy mely klubokat támogatja a jövőben kiemelten, mert a mostani koncepció sze­rint elaprózzák a sport támoga­tását - magyarul jut is, meg nem is. Külön kihangsúlyozta, az önkormányzat mellett vál­lalkozóknak, cégeknek na­gyobb terhet kell vállalniuk a sport szponzorálásából. Az utóbbiak abszolút nem használ­ják ki a helyi adórendelet adta lehetőségeket sem, talán nem is ismerik azokat - mondta. Visszatérve az Olaj KK ügyére, megfelelő előteijesztés után frakciójuk nem zárkózik el a klub támogatásától. De véle­ménye szerint - mivel a jövő évi költségvetés terhére dönte­nek - pénzt csak a következő évben látnak a kosarasok. (vécsé) Cselgáncs, ifjúsági országos diákolimpiái döntő Perge Inci: háromból három A pünkösdi ünnepek ellenére 32 egyesület 187 versenyzője lépett tatamira Baján a korosz­tály országos diákolimpiái dön­tőjében, amely egyben rang- sorversenyt is jelentett. A szajo- Uak közül Zelei Mónika csak a lelátóról szurkolt társainak, ő ugyanis kisebb lábsérülés miatt kihagyni kényszerült a ver­senyt, amelyen a Szajol-Sector Judo Klub versenyzői ezúttal iskolájukat képviselték. Kovács Gábor tanítványai közül, Perge Ilona 40 kg (Szajol, Köl­csey Ferenc Á. I.). Az elmúlt heti Európai Olimpiai Reménységek Versenyének győztese szinte le­tarolta ellenfeleit, ami azt jelen­tette, hogy a serdülő után az ifjú­sági korosztály diákolimpiái baj­noka is ő lett. Ráadásul a szom­bati verseny után egy nappal Ba­ján is tatamira lépett, ahol egy nemzetközi viadalon 4 ipponos győzelemmel végzett az élen. Fekete Zsuzsa 48 kg (Budapest, dr. Csanády Árpád Gimnázium). A szajoli leány három győze­lemmel szerezte meg idei máso­dik diákolimpiái bajnoki címét, hiszen idén a juniorok között is ő a címvédő. Zsuzsának továbbra sincs pihenő, június 13-án az ausztriai Stocerauba utazik, ju­nior Eb-vb válogatóversenyre, melyen már nem hibázhat. Ko­vács Angéla 63 kg (Szolnok, Kassai Úti Á. I.). Angéla egyre jobban stabilizálja magát új súly­csoportjában. Igaz, még van öt ki­logramm mínusza, de bátor ver­senyzéssel ismét a dobogó har­madik fokára állhatott fel. A sza­joli fiúk közül Tóvizi Gyula 60 kg (Szolnok, Tiszaparti Gimn.) két győzelem után került a dön­tőbe, melyben 10 pont értékű láb­felszedést hajtott végre ellenfe­lén, és ez azt jelentette, hogy az első helyen végzett. Kállai Zol­tán 66 kg (Tiszaparti Gimná­zium). Az ő teljesítményét egy vitatható vereség árnyékolta be, de ezen túltéve magát három győzelemmel állhatott fel a do­bogó harmadik fokára és vehette át megérdemelt bronzérmét. Bernáth Sándor 45 kg (Szolnok, Gépipari SZKI). Három győze­lemmel és csupán egy vereséggel ezüstérmes lett. A szajoli ver­senyzőknek továbbra sincs meg­állás, ugyanis június 27-én az I. győri ifjúsági világkupán kell rajthoz állniuk. A megméretésre eddig már 15 ország jelezte rész­vételét, a szajoliakat Perge Dona, Zelei Mónika, Fekete Zsuzsa, Kovács Angéla, Kállai Zoltán és Tóvizi Gyula képviseli. Mi történt a Szolnoki MÁV Neusiedlerrel? Edzőváltás(ok) és ami mögöttük van „A helyi sajtó és a közönség egy részének folyamatos, sziszte­matikus hangulatkeltése, a vezetőedző ellen folytatott hadjárat következtében Rubold Péterrel egyetértésben nem láttuk ér­telmét a további együttműködésnek, amihez természetesen az eredménytelenség is hozzájárult. Sz. MÁV Neusiedler SE szakosztály-vezetősége” íme időrendi sorrendben az a hangulatkeltés, ami a csapat zuhanórepüléséhez vezetett. 1997. június 6., péntek A holt-Tisza-parti vízitelepen megrendezett „Szféra Tisza party”-n Ferencz Gábor és Sza- lay Ferenc nyílt támadást indí­tott a szakosztály első embere, a csapatot az NB III.-ból rövid időn belül NB I/B-be vezető Dobozi Gyula ellen, aki ezt kö­vetően, néhány napon belül be­adta lemondását. Helyére az egykoron a megyei I. osztály­ban, a Szolnoki Cukorgyárnál tevékenykedő Sokvári Bélát nevezték ki függetlenített, fize­tett szakosztályvezetőnek! 1997. december 3., szerda Szatmári János vezetésével a csapat 26 ponttal - 7 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség, 27-32-es gólkülönbséggel -all. helyen zárta az őszi idényt. „Jobb sze­replés kell a közönségnek, az állóvizet meg kell kavarni. Egy új arc biztosíthatja az előrelé­pést” - hangzott el indoklás­ként, mikor a győztes záró­meccset követően felmondtak a vezetőedzőnek. 1997. december 8., hétfő Sajtótájékoztatón mutatták be a csapat új mesterét, Rubold Pé­tert, aki eképpen tartotta meg székfoglalóját: „Mindenki programozza át az agyát. Szá­momra nincsen lehetetlen, a ta­vaszi szezon végén az első hat­ban kell végeznünk. Ha ellen­lábasaink, a Dunaferr vagy a Birkózás Pünkösdkor Debrecenben rendezték a serdülő I. kö­töttfogású birkózó magyar bajnokságot. A megméreté­sen részt vettek megyénk versenyzői is. Közülük a karcagi Karácsony Zsolti­nak jutott egy bronzérem. Eredmények: 45 kg: 4. Hajdú Attila (Karcag SE). 85 kg: 4. Esvég Csaba (Jászapáti SE). +95 kg: 3. Karácsony Zsolt (Karcag SE), 5. Garaguly Róbert (Túrkevei VSE). Matáv 30 pontot tervez, nekünk 36-ot kell szereznünk.” 1998. január 5., hétfő A keret csaknem változatlanul kezdte a felkészülést: Tiszaúj­Nem sok pihenőjük van a Szol­noki Cukorgyár kerekeseinek, akik legutóbb mintegy hetven bringás társaságában Gyomron vették részt egy versenyen. Ha­ris Károly tanítványai közül Steig Csaba remek, taktikus versenyzéssel az első helyen fu­tott be a célba, míg Deák Gá­bornak a harmadik, Ördög Krisztiánnak pedig a hetedik hely jutott. E hét végén is kemény ver­seny vár a zöld-fehérekre, igaz, városba távozott Lilinger, érke­zett a BVSC-ből Fehér. 1998. május 31., vasárnap Az együttes tavaszi 18 meccsén - 3 győzelem, 6 döntetlen, 9 ve­reség, 15-27-es gólkülönbség­gel - 15 pontot szerzett, s a szakemberek általános megle­petésére visszacsúszott az osz- tályozót jelentő 17. helyre. Az edzéseket egyelőre Pa­gonyi Ernő vezeti. (GJ) azt már hazai pályán rendezik, Szolnokon és környékén. A már hagyományos Süvegcukor- kupán a mieink mellett a teljes magyar élgárda, valamint jugo­szláv és román kerékpárosok is rajthoz állnak. A viadal szom­baton délelőtt időfutamver- sennyel kezdődik, délután or­szágútival folytatódik. Vasár­nap pedig délelőtt kilenc órától Szolnok belvárosában a mindig oly látványos kritériumversenyt bonyolítják le. Sakk Binder-bravúr A Keviterv Akva SE által szervezett II. májusi sakk­varázs rendezvénysorozat záró eseménye, a III. Pün­kösdi Király Kupa orszá­gos 24 órás villámsakkver- seny 36 résztvevővel a szolnoki HEMO színház- termében zajlott le a hét végén. Az eseménydús és szenzá­ciós versenyzés forduló­pontja az 50. forduló után következett be, mikor fél pont előnyt szerezve Binder tört az élre. A rendkívül sportszerű, izgalmas verseny folytatásában fej fej mellett haladtak az élen álló játéko­sok, de Bindert nem bírták megelőzni. Kádas mester a második helyet tudta csak megszerezni, így a Bodex Kereskedelmi Kft. által fel­ajánlott vándortrófeát át kel­lett adnia az új pünkösdi ki­rálynak, Binder Tamásnak. Az embert próbáló ver­senyformát igazolta, hogy négyen is a befejezés előtt feladták a további küzdel­meket. Közülük a 12 éves Kovács Dávidot a szervezők fektették le a 90. forduló után, fáradtságát látva. A „legkisebbtől” így is szenzá­ciós eredmény született, hi­szen 30 pontot szerzett, és a 27. helyen végzett. Az eredmények: 1. Bin­der Tamás (Mátra SE Gyöngyös) 99; 2. Kádas Gábor (Újszász SE) 97,5; 3. Volosin Vlagyimir (Szen­tesi Spartacus SK) 94,5; 4. Halász Ferenc (Keviterv Akva SE) 84,5; 5. Balogh Sándor (Szentesi Spartacus SK) 84; 6. Paál Attila (Kevi­terv Akva SE) 80,5. Különdíjasok: Kírják Katinka (Karcagi SE), Pá­pista Ákos (Szolnok Kevi­terv Akva SE), Halász Fe­renc (Kevitev Akva SE), Kádas Gábor mester (Újszá- szi SE), Kovács Dávid (Ke­viterv Akva SE). Mai műsor Labdarúgás. Samsung Ma­gyar Kupa, megyei döntő, 2. mérkőzés: Szajol-Fegyver- nek, v.: Sebestyén B., 17.00. Vízilabda. OB /.; Szegedi VE-Szolnoki MTE, Szeged, 17.00. Mi vagyunk a hibásak! Ez csak természetes egy olyan csapatvezető stáb tagjainak ré­széről, akik nem merik vállalni baklövéseik következményeit, hanem a helyi sajtóban keresik kudarcaik minden okát. Mert nem merik kimondani: mea culpa, mea maxima culpa. Mert hát az eredmények ezt igazolják. Mindamellett azt is, hogy ha valaki(k) erőszakkal, a talajtól elrugaszkodva, akar- nokként próbálja célját elérni, a „fegyvere” visszafelé sülhet el. Ez megtörtént, jókora durranás kíséretében. Kártyavárként omlott össze a belülről tartalmatlan, kifelé magabiztosságot, már-már elbizakodottságot sugárzó stratégia. Nem a rossz dön­tések sorozata taszította mélybe a Szolnoki MÁV Neusiedler labdarúgó-szakosztályát, hanem a helyi sajtó folyamatos és szisztematikus hangulatkeltése. Egyenesen annak az aknamun­kája. Nosza, merőben új verzió jelentkezett a magyar futball­edzők leváltásának történetében. Mondhatnánk, szolnoki kü­lönlegesség. Ugyanis nem mi akartuk átprogramozni a játékosok agyát a decemberi sajtótájékoztató után, hanem az új edző, akit nem mi szerződtettünk. A hatodik hely megcélozása sem a saját kút­főnkből ered, mint ahogy a felkészülés során sem mi vezettük az edzéselméleti ismereteket mellőző tréningeket a tél folya­mán, ami aztán a sorozatos sérülésekhez vezetett. Azt sem vál­lalhatjuk magunkra, hogy összevissza kevertük a csapatrészek tagjait, nem mi adtunk használhatatlan tanácsokat a labdarú­góknak, nem mi követtük el a hibás cseréket, nem mi tukmáltuk egyik-másik játékost a csapatba, és nem mi hagytuk ki a gól­helyzeteteket, mint ahogy a gólokat sem mi kaptuk. Persze a mi felelősségünk mellett sem szabad szó nélkül el­menni. Bizony be kell ismerni, már jóval korábban, és sokkal hangosabban jeleznünk kellett volna: Uraim! Szerintünk rossz irányba kanyarodtak! néder Kerékpár Steig Csaba elsősége Esőisten kegyelméből Diáksportnap Zagyvarékason Immár 6. alkalommal adott otthont a zagyvarékasi kis- szögi sportpálya a diákok rékasi sporttalálkozójának. Az idei rendezvény meghívott vendégei között találkozhattunk Iváncsik Imrével, a megyei közgyűlés elnökével, Varga Fe­renccel, a megyei labdarúgó­szövetség elnökével, valamint a 76-szoros válogatott világbaj­nokságot is megjárt volt ferenc­városi labdarúgóval, dr. Feny­vesi Mátéval. Esőisten szerencsére megke­gyelmezett a nebulóknak, és le­hetővé tette, hogy egy izgal­makban gazdag, tartalmas ren­dezvény részesei lehessenek a jelenlévők. Azokról van szó, akik atlétikában, kézilabdában és kispályás labdarúgásban mér­ték össze erejüket, ügyességü­ket. A helyiekkel együtt nyolc település diákjai tettek bizony­ságot felkészültségükről, ke­mény, harcias mérkőzéseken látványos gólok szórakoztatták a publikumot. Eredmények: Háromtusa, lányok: I. Bander Gabriella Sza­jol, II. Donkó Melinda Jászla- dány, III. Bokor Andrea Arad és Nádudvari Andrea Rákóczi- falva; Fiúk: I. Török László Sza­jol, II. Zsákai Mihály Zagyvaré- kas, III. Tuska Gábor Tószeg és Rácz Róbert Rákóczifalva. Négytusa, lányok: I. Király Enikő Tószeg, U. Iancu Mar­cella Arad, III. Kovács Barbara Szajol; Fiúk: I. Kiss Zsolt Tó­szeg, II. Farkas Gábor Újszász, III. Molnár Péter Szajol. Öttusa lányok: I. Papi Bernadett Rákó­czifalva, II. Barabás Andrea Arad, III. Jámbor Katalin Tó­szeg; Fiúk: I. Vida Sándor Arad, II. Kohári Tamás Tószeg, III. Bencsik István Rákóczifalva. Labdarúgás, lányok: I. Zagy- varékas, II. Kőtelek, ül. Rákó­czifalva; Fiúk: I. Újszász, II. Jászladány, III. Zagyvarékas. Kézilabda: Lányok: I. Szajol, II. Tószeg, III. Újszász; Fiúk: I. Tószeg, II. Jászladány, III. Rá­kóczifalva. Két év múlva - 2000-ben - újra váija Zagyvarékas sportsze­rető barátait ! Földes A foci »oha nem hiányzik a műsorból fotó: m j. Női kézilabda NB II. Szép hazai búcsú Szolnoki Spartacns­Lajosmizse 28-16 (12-5) Szolnok, 150 néző, vezette: Kardos, Kovács. Spartacus: KISS - Tócsán 3, Gálné 7, ANNUS 1, Fekete 6, FELBER 6 , BÓTA 2. Csere: BOZSÓ (kapus), Hí­ves, Tóth 2, Szöllősi 1, Hor­váth, Lendvai, Papp. Edző: Nádas Miklós. Szenzációsan kezdtek a haza­iak, és már az elején eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét. 10. perc: 5-1, 20. perc: 10-3. Jó játék és sok futás, ötlet jellemezte a csapat játékát, amely pazar befe­jezésekben ötvöződött. A véde­kezésben jól tartották az ellenfél két balkezes játékosát, így csak öt gólt engedélyeztek a mizseieknek az első félidőben. A folytatásban sem álltak le Annusék, sőt a cse­rék is lehetőséghez jutottak, akik szintén felnőttek a feladathoz, így a különbség egyre fokozódott. Szépen búcsúztak lelkes közön­ségüktől a szparis lányok, akik a bajnokság utolsó mérkőzésén szombaton 16 órakor Abonyban lépnek pályára. Nádas Miklós: - Fegyelme­zett, jó játékkal nyertünk. Megyénkből alig-alig próbálkoztak Nagy futás a Tisza-tó körül Minden kezdet nehéz. Első­sorban ez mondható a buda­pesti székhelyű Zöldgömb Sport Klub első, Tisza-tavi akciójáról, melynek legin­kább erőpróbáló száma a Ti- szafüred-Ki sköre-T i szafüred útvonalra meghirdetett szu- permaraton volt, hiszen alig több mint százan teljesítették a távot. Minden jó azonban, ha a vége jó, hiszen a hagyo­mányteremtő céllal meghirde­tett versenyen, korosztályon­ként legalább huszonötén tesztelték edzettségi állapotu­kat. Reméljük: az „úttörők” jó példája jövőre még többeket serkent arra, hogy részt ve­gyenek a Tisza-tó legnagyobb futóversenyén. Győztesek. Szupermara- ton: Tiszafüred-Kisköre-Ti- szafüred (69 km) 18^10 év közötti férfiak: 1. Németh Csaba, nők: 1. Nagy Olga. 50 év feletti férfiak: 1. Bozó Pál. Váltóverseny: 1. „Gyötri”, 2. Flyers, 3. Csiga­tészta. (percze)

Next

/
Oldalképek
Tartalom