Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-22 / 144. szám
Battlay (13) ejtésére daruként emelkedett a francia sánc FOTÓ: ILLYÉS Női röplabda: B-osztályos Európa-bajnoki selejtező Rossz szervák után törvényszerű vereség Magyarország - Franciaország 0:3 (-13, -8, -13) Kapitányi szemmel Fodor Ákos azért még reménykedik A mérkőzést követően megkértük a kapitányokat röviden értékeljék váloga- tottuk teljesítményét. Fodor Ákos; - Döntőnek bizonyult, hogy elgyámolta- lankodtuk az első szettet, bátrabb játékkal mi szerezhettünk volna vezetést. Ennyi rossz nyitást egyetlen olyan csapat sem engedhet meg magának, melynek komolyabb tervei vannak. Csoportgyőztesek akarunk lenni, ám ez a vereség nagy valószínőséggel eldöntötte az elsőség kérdését, hiszen a franciák a hátralévő meccseiken már szettet sem igen fognak elajándékozni. Maximum ellenünk! Jue Gang Bai: - Kemény meccsre számítottunk és nem is csalódtunk. Bár a szervákkal nekünk is akadtak gondjaink, úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Szolnok, 300 n., v.: Czemb- rowski, Dudek (lengyel) Magyarország: Battlay, Nyári, NAGY M., Schlégl, Domokos, Polgár. Csere: Mátrai, Timár. Szöv. kap.: Fodor Ákos. Franciaország: SALINAS, Lopes, MINKOVA, Kocini- ewski, Dautais, KADJO. Csere: Gilli, Bal, Maculewicz. Szöv. kap.: Jue Gang Bai. A selejtezősorozat egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzését játszotta szombaton a magyar női röplabda-válogatott Szolnokon. Ellenfele az a francia együttes volt, mely szintén veretlenül vette eddigi akadályait. Az első játszmában mindvégig fej-fej mellett haladtak a csapatok, két pontnál nagyobb különbség mindössze egyszer volt köztük. Bár a hajrában jó esélye volt ugyan a magyar gárdának az oly fontos nyitó szett megnyerésére (13-12), ám egy rossz fogadás a franciák javára billentette a mérleg nyelvét. Szinte rémálomként élte meg a rendkívül lelkes közönség a második menetet. Ennyi rossz nyitásnak, mint amit lányaink bemutattak, nem is lehet más a vége, mint sima vereség. Sokáig úgy tunt, a harmadik játszma is hasonlóan ér véget, ám 2-7-nél váratlanul feltámadt együttesünk és közel egy óra elteltével ismét átvette a vezetést, 10-7. Hiába kezdtek azonban reménykedni a szurkolók, a nagyon akaró, ám ezúttal a szokásosnál gyengébben muzsikáló magyar válogatottnak végül még szépítenie sem sikerült, így elúszóban van csoportgyőzelmi álma. (Géléi) Országos cselgáncs csb Megváltoztatott súlycsoportok Az 1998. évi felnőtt I. oszt. dzsúdó csapatbajnokságot ez évben az UTE rendezte meg a Megyeri úti csarnokában. Tíz csapat - köztük a tavalyi ezüstérmes, a Szolnoki RFHSE csapata - küzdött a dobogós helyezésekért. A nemzetközi szabályokban meghatározott súlycsoportokat az edzőbizottság a hazai érdekekre való hivatkozással megváltoztatta, így ezúttal 55 kg-ban kellett versenyzőt indítani, és a 100 kg-os kategóriát eltörölték.- Szinte megszokottá vált ez a döntés, hiszen a pillanatnyi egyesületi érdekek szabályozzák az MJSZ működését. A súlycsoportok megváltoztatását úgy hozták, hogy az I. osztályban szereplő csapatok szakvezetői közül mindössze ketten voltak jelen a hétből, s közülük is a szegedi kolléga nemmel szavazott -panaszkodott Török Ferenc, a szolnokiak mestere. Ezek után nem sok jót ígért az idei csb. A repülősök a „foghíjasán” kiálló Miskolccal kezdtek, és 5:2-re nyerték az összecsapást. Ezzel a legjobb négy közé jutottak, tehát azonnal elkerülték a kiesés lehetőségét. Apropó kiesés: az új edzőbizottság döntése értelmében már nem is lehet kiesni - illetve feljutni -, ugyanis valamennyi osztályt összevonták. A döntőbe jutásért a Bp. Spartacussal kellett mérkőzni a Tisza-partiaknak. A tavaly még III. osztályban szereplő, egykor szebb napokat megélt fővárosi csapatban szerepelt Hajtós Bertalan, aki ez évben 81 kg-ban Európa-bajnoki címet szerzett. Rosszul kezdődött számunkra a mérkőzés. Az 55 kg-ban teljesen passzívan dzsúdózó szparis Szántó Szilárd kétszer is időt kért sérülést színlelve, de a fergetegesen támadó Kovács Imrét figyelmeztették a bírók. A szolnoki versenyző lelkesen harcolt, végül azonban 3 segédponttal alul maradt. Ezt követően Kosztyú Tamás (73 kg) és Németh Tibor (81 kg) 10 ponttal hozta a mérkőzést, ám Boros Jenőék már nem tudtak több pontot összekaparni. A 4:2-es végeredmény azt jelentette, hogy a fővárosiak jutottak a döntőbe - ott kiütéses vereséget szenvedtek a házigazdáktól -, míg a szolnokiak a bronzéremért léptek tatamira. Korrekt bíráskodás a bajaiak 4:3-ra - ’ Kovács, Németh és Nagy hozta mérkőzését - győzték a kisdöntőben, így az ötödik helyen végzett az SZRFHSE együttese. Összességében elmondható, hogy a legjobbak között is pontszerző helyen zárt a szolnoki legénység, de a döntőbe jutásért elszenvedett vereséget nem igazán tudták megemészteni tagjai. A bajnokság élmezőnye: 1. UTE, 2. Bp. Spartacus, 3. Baja, BHSE, 5. Szolnok, Szeged. Újszászi „lakodalmas” Akár egy jó vidéki esküvőre, annyian, pontosan 120-an voltak hivatalosak az Újszász SE labdarúgó-szakosztályának évzáró vacsorájára, amelyen a város és a megye vezetői is képviselték magukat. Az elmúlt bajnoki esztendő viszontagságos időszakként íródott be a csapat históriás énekeit magában foglaló kötetbe, hiszen az NB III-as együttes a Mátra-csoportban a kiesés ellen harcolt. Végül sikerrel, de hogy mindez megtörténhetett, abban a legnagyobb érdemei Vígh Tibor edzőnek vannak, hiszen az őszi nyitányra alig maradt egy kezdőcsapatra való játékosa. Reméljük, hasonló eset nem fordul elő Új szászon, bárki is legyen a szakvezető. Mert Minarik Ede is megmondta: „Kell egy csapat.” Öllé Sándor bravúros száguldása Nyitott motorháztetővel a gyorsaságin Az autós ralibajnokság miskolci futamáról készített televíziós felvételeknek köszönhetően ország-világ láthatta, mikor egy Ford Escort Cosworth felcsapódott motorháztetővel száguldott a petendi gyorsasági szakaszon. Mint később kiderült, a szinte vakon vezető pilóta a tiszaföldvári Öllé Sándor volt, aki a közel száz induló közül végül az abszolút 14. helyen ért célba.- Tulajdonképpen miért nem állt meg lecsukni a motorháztetőt? - tettük fel a kérdést Öllé Sándornak, aki civilben a Suzuki Treff szalon tulajdonosa.- Ha az első gyorsok valamelyikén történik mindez velünk, nyilván azonnal megállók. Mivel azonban már csak két szakasz volt hátra, és végre jó esélyünk volt a pontszerzésre, meg sem fordult a fejemben, hiszen a fékezés, a biztonsági öv és sisak kikötése, kiszállás, majd ugyanez vissza, közel három percet elvett volna tőlünk. Hogy gondolkodás nélkül tovább menjek, természetesen kellett az is, hogy maximálisan megbízzak navigátoromban, dr. Lukács Zsoltban, hiszen a bal kanyarokból semmit sem láttam. Közel hét kilométert tettünk meg úgy, hogy csak a hajszál pontos diktálásnak köszönhetően tartottam az úton az autót, miközben nem ritkán 150 km/h feletti sebességgel száguldottunk. Eredményünk mindössze 20 másodperccel !) maradt el az előző körben elért telj esítményünktől.- A raliban elég szigorúak a szabályok és ellenőrzések, mégis a rajt után alig 300 méterrel „megvakult”. A zár ritkán szokott meghibásodni.- Az előző gyorson a turbóhoz vezető cső eldurrant, s bár sikerült kijavítani, mégis tovább szivárgott belőle az olaj. Pont a kipufogóra csöpögött, így jókora füst volt az utastérben. A technikai bizottság a rajt előtt ellenőrizte a javítást - versenyre alkalmasnak találta az autót -, de sajnos a sietség és idegesség miatt a motorháztető lezárása után a biztonsági „csapot” rosszul rögzítettük. Ez pedig pillanatokkal a start után, a második kanyarban megadta magát.- Három éve szerepel a legjobbak mezőnyében, először Suzukival, majd Opel Astrával, most pedig Forddal. A szezon végén ismét autót vált?- Előbb-utóbb szeretnék egy gyári F2-es Suzuki Baleno lütCart, mely megnyerte az 1997-es Ázsia-bajnokságot. Szerencsére kimondottan jó a kapcsolatom az esztergomi gyárral, így talán néhány éven belül valóra válik álmom, addig azonban marad az Escort, hiszen még ebből sem autóztam ki igazán, ami benne van.-A család, hogy viszonyul az autóversenyzéshez ?- Bár a futamokra nem járnak el, a feleségemnek és 7 esztendős lányomnak most vettünk egy-egy gokartot, úgyhogy nyugodtan mondhatom, ők is benzingőzzel fertőzöttek. (Géléi József) Együtt az Öllé Rali Team legénysége Súlyemelő csapatbajnokság Simái és Borzi a két frontember A hét végén Budapesten, a Testvériség súlyemelőtermében rendezték meg az 1998. évi felnőtt I. osztályú csapatbajnokságot, melyen Jász-Nagykun-Szolnok megyét a Vállalkozók SE és Kisújszállás képviselte - eredményesen. A márciusi 'elődöntőben szerepelt 19 csapat eredményét rangsorba állították a szövetség vezetői, s ez alapján visszafelé léptek dobogóra a hat fős együttesek. Az első napon 10 klub versenyzőit szólították a tárcsák mögé a bírák, ám a közelmúlt egyik legsikeresebb egyesülete, a Szekszárdi Húsos bejelentette visszalépését. A szolnokiak közül a junior válogatott Borzi István és a veterán Kürti László tett ki különösen magáért, 300 pont feletti teljesítményükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 18. helyről a 14.-re léptek előre a Vállalkozók. A kisújiak három-három ifi és felnőtt korú versenyzővel érkeztek a viadalra, ennek ellenére sikerült megjavítaniuk elődöntőbeli eredményüket. Bár Simái László már csak munka mellett, levezetésként „emelget”, ismét régi fényében csillogott, 322 kg-os összteljesítménye 342 pontot ért a Sinclair-táb- lázat szerint. Nem sokkal maradt el mögötte Vilicsku József, aki szintén 300 pont fölé tornázta magát. Antal Ferenc, Daku Csaba és Monoki Szabolcs egyaránt jó átlagot produkált - Egyed János eredménye maradt ki az értékelésből -, az így elért 1423 pont pedig azt jelentheti, hogy a lapzárta után véget érő bajnokságon nagy valószínűséggel a legjobb 10 között végeznek Szabolcsi-legények. És még súlyemeléssel kapcsolatos hír: július 19-26. között Kisújszálláson meghívásos nemzetközi utánpótlás edzőtábor lesz, melyen két szlovák és öt magyar klub fiataljai vesznek részt. Tiszaigar, Üjszász, Karcag, Szolnok a nyertesek közt Nutella-energiapróba Az OTSH-ban megtartott értekezlettel lezárult a Nutella- energiapróba, amelynek keretében Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 39 iskola küldte vissza a felmérési eredményeket - ez 2030 felmért tanulót jelent. A F^rrero Magyarország Kft. anyagi támogatásával lebonyolított rendezvény záróeseményén került sor a jutalomsorsolásra, amelyen hárommillió forint értékű sportszer talált gazdára. Megyénk négy oktatási intézménye nyert 50 000-50 000 forint értékű sportszervásárlási utalványt: Tiszaigari Általános Iskola, Vörösmarty M. Általános Iskola (Újszász), Arany J. Általános Iskola (Karcag), Fiumei Úti Általános Iskola (Szolnok). Az iskolák közvetlenül az OTSH-tól kapnak értesítést a sorsolásról. Bízunk benne, hogy a felmérések során felbukkant tehetségek az illetékes edzésközpontokban folytatják sportpályafutásukat, és eredményeikkel felhívják magukra a közvélemény figyelmét is. Nemzetközi atlétikai viadal Magyar sikerek Drezdában A vártnál több, négy magyar versenyző is dobogós helyen végzett a Drezdában megrendezett hétvégi nemzetközi atlétikai viadalon. Czingler Zsolt és a szolnoki Szekeres Judit aranyérmet szerzett, Szemerédi Eszter új magyar csúccsal ezüstérmes lett, akárcsak Gyulai Miklós. Eredmények: Férfiak: 100 m: 1. Emmanuel Touffour (ghá- nai) 10.31 mp, 2. Gyulai Miklós 10.34 , 800 m: 1. Laban Rotich (kenyai) 1:46.35 p, 110 m gát: 1. Fáik Balzer (német) 13.27 mp, 400 m gát: Steffen Kolb (német) 49.61 mp, hármas: Czingler Zsolt 17.20 m Nők: 800 m: 1. Anna Ja- kubczak (lengyel) 2:01.71 p, 100 m gát: 1. Cárén Sonn (német) 13.12 mp, 400 m gát: 1. Szekeres Judit 55.78 mp, rúd: 1. Elmerie Gerryts (dél-afrikai) 4.22 m, 2. Szemerédi Eszter 4.22 m hármas: 1. Katja Umlauft (német) 13.21 mp, magas: 1. Olga Bolsova (moldovai) 1.86 m.