Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-12 / 136. szám
1998. június 12., péntek Megyei Körkép 3. oldal Városi tanévzáró a szolnoki Múzeumudvarban Színvonalas munka folyik az óvodákban, iskolákban Dián Györgyné hetven éve kapta meg a tanítói oklevelet FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnokon, a Múzeumud- varban tegnap délután tartották a tanévzáró városi ünnepséget, amelyen kitüntetéseket adtak át. A Múzeumudvar elegáns és meghitt környezetében rendezett ünnepség műsorral kezdődött, majd Várhegyi Attila polgármester mondott üdvözlő beszédet.- Nehéz év van a hátunk mögött - mondta többek között -, hiszen a felkészülés a Nemzeti alaptanterv bevezetésére nem volt könnyű, az iskolák most készítették el pedagógiai programjukat, s közben folytatni kellett a magas szintű oktató-nevelő munkát. A város lakosságának oda kell állnia az iskolák, az óvodák mellé, s ennek vannak biztató jelei. Közösségek jönnek létre a segítésükre, s az oktatási intézmények ezt a segítséget eredményesen használják föl. A város iskoláiban színvonalas munka folyik, Szolnok büszke lehet erre. Ezután Várhegyi Attila kitüntetéseket adott át. Arany Díszoklevelet (50 évi munka után) összesen tizenegyen, Gyémánt Díszoklevelet (60 év) özvegy Hajdú Dénesné, Vas Díszoklevelet (65 év) Sáros Gyula, Rubin Díszoklevelet (70 év) Dián Györgyné kapott. Nyugdíjba vonulása alkalmából külön köszöntötték Horváth Tibort, a Széchenyi gimnázium igazgatóját. Arany Katedra Emlékplakettet vett át Kovácsné Doroszlai Ágnes, a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola igazgatóhelyettese. Többen Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és Eötvös József Szakszervezeti Munkáért kitüntetést kaptak. Leletmentő munkák megyeszerte Nem győzik a munkát a régészek? A megyei beruházásokhoz kötődő régészeti leletmentés hónapokra leköti az itt dolgozó régészek erejét és munkaidejét - hallottuk Tálas László megyei múzeumigazgatótól. Sőt, ha az időpontok túlságosan egybeesnek, nem is győzik egyedül a munkát. Szentandrásra megy Jászapáti szemete? Jászapáti csak abban az esetben szállíthatja szüárd kommunális hulladékát a jász- szentandrási szeméttelepre július l-jétől, ha kifizeti a szolgáltatás kapcsán eddig felhalmozott adósságait, és elfogadja a szentandásiak új szerződési feltételeit Erről döntött tegnap a szentandrási képviselőtestület Két évvel ezelőtt közegészség- ügyi okok miatt bezáratták Jászapáti szeméttelepét. A város azóta - Jászszentandrás engedélyével - a szomszédos település hulladéklerakójába szállítja szemetét. Az erről szóló szerződés június 30-án jár le. A szentandrási önkormányzat hónapokkal ezelőtt jelezte Apátinak: nem kívánja meghosszabbítani a szerződést, mert problémák adódtak a szemétszállítás körül. Jelenleg például háromhavi kifizetetlen számlája van Apátinak. Néhány napja vették kézhez Jászapáti ön- kormányzatának levelét, melyben kérte a város, hogy - más lehetőséget nem találva - továbbra is szállíthassa szemetét Szentandrásra. Az ülésen jelen lévő dr. Sárközi Mária tiszti főorvos a probléma közegészségügyi vonatkozásaira hívta fel a figyelmet, és kérte: hosszabbítsák meg a szerződést. A kialakult határozat szerint - mely feltétele az új szerződésnek - Apátinak június 25-ig ki kell egyenlítenie tartozásait a szentandrási önkormányzatnak a szemételhelyezésért, július 1-jé- től a Jászapátin beszedett díj ötven százalékát, de lakásonként legalább 1500 forintot kell fizetnie, valamint az oda szállított szemét arányának megfelelően részt kell vállalnia a telepen végrehajtott fejlesztésből, -bankaHárom nagy beruházás kezdődik a megyében, amely előtt jelentős leletmentő munkára van szükség. A megyét is érinti az Endrőd- Hajdúszoboszló gázvezeték, mégpedig egy 16 és egy 6 kilométeres szakaszon, ahol a feltárást a megye régészei végzik. Ilyen hosszúságban a tízméteres védősáv elég nagy munkát ad. Az előzetes bejárás alapján föltételezhető, hogy körülbelül négy régészeti lelőhelyet tárnak föl a munka során. A kunszentmártoni térségi szemétlerakó építése előtt is el kell végezni a régészeti feltárást. (Folytatás az 1. oldalról) anyagi kondíciók rendelkezésre álltak, és gondosan, időben sikerült elvégezni a növényvédelmi munkákat, ott tiszta képet mutatnak a táblák. Vannak azonban olyan területek is, ahol igencsak felütötte fejét az ászát meg mindenféle más gyom. A május kifejezetten kedvező volt a búzára. A nagy hőség helyrehozhatatlan károkat nem okozott, legfeljebb a későbbi virágzásé búzánál léphet fel a kalászvégek elszáradása. Nyugodtan elmondható tehát, hogy a búza jó pozícióban van - húzta alá Bottyán Béla, aki hozzátette: egy kis félelem azért él a hét Itt is várható, hogy lesznek régészeti leletek. Valószínűleg még a nyáron megkezdődik a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszának építése, ami a régészeknek szintén ad munkát. Itt is megtörtént a terepbejárás, és várható, hogy a régészek munkája eredményes lesz. Tálas László még két várost említett, ahol az idén dolgoztak, illetve valószínűleg dolgoznak még. Tiszafüreden egy homokbánya nyitása előtt a területen bronzkori leleteket találtak, Ti- szaföldvárról pedig olyan hírt kaptak, hogy a Penny Market építési területén a felszíni bejávégi lehűlésekkel kapcsolatban, amelyhez társulhat akár jégeső vagy erősebb szél is, mely megdőlést okozhat. A felmelegedés hatására egyébként igen szép fejlődésnek indult a kukorica, a napraforgó, és a kertészeti kultúrákban (paradicsom, bab, paprika) is ugyanez tapasztalható. Az árpa érése a meleg hatására szintén felgyorsult, az őszi árpa szépen kezd „szőkülni”. Bottyán Béla hangsúlyozta azonban azt is, hogy a gombabetegségek veszélye még nem múlt el, s felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy igyekezzenek minőségi termést betakarítani. A ráskor bronzkori leletek kerültek elő. Ha elkezdődik a földmunka, figyelemmel kísérik majd a régészek. Úgynevezett tervásatást az idei esztendőre, részben a sok leletmentés, részben pénzhiány miatt nem terveztek. Csupán a Jászságban képzelhető el ásatás, ha sikerül pénzt szerezni rá. Mint utóbb megtudtuk, ez valószínűleg meglesz, a jászárokszállási önkormányzat és a mezőgazdasági szövetkezet segítségével megnyílik a lehetőség, hogy a város határában megkezdjék az ásatásokat. Ha a munkák összetorlódnak. Tálas László véleménye szerint átcsoportosításra lesz szükség, illetve segít egy Budapestről érkező régész a hallgatók egy csoportjával. B. A. kínálati piacon ugyanis csak minőségi, első osztályú terménnyel lehet fellépni, csak azt lehet sikerrel értékesíteni. Az aratáshoz közeledve egyébként megyénkben a kombájnkapacitás megfelelőnek látszik, mint ahogy a raktározás és a szántókapacitás sem okoz majd megoldhatatlan gondot. A szakember megemlítette azt is, hogy a hivatal munkatársai is természetesen megpróbálnak jelen lenni az elkezdődött határszemléken. Június 17-én egyébként Karcag térségében lesz egy jelentősebb határszemle, melyen részt vesznek minisztériumi vendégek is. B. Gy. A meleg nem ártott meg a növényeknek A sárdagasztás emlékké szelídül Mezőtúron Szilárd burkolat öt utcában Mezőtúron igen sok utca nincs még szilárd burkolattal ellátva. Hogy mind kevesebb helyen kelljen eső után sarat dagasztani, útépítések kezdődnek hamarosan. A beruházás a területfejlesztési tanács támogatásával valósítható meg. Oltván Gábor, a polgármesteri hivatal szervezési és gazdasági osztályának főtanácsosa elmondta, a 18 millió 959 ezer forintos pályázati segítséggel a város 8 millió 126 ezer forintos saját forrását egészítik ki. így lehetővé válik a Szélmalom, a Malom, a Kisfaludy és a Május L, valamint az 5. utca megépítése. Mindez 1204 méter hosz- szúságú, 4 méter széles szilárd burkolatú járófelület kialakítását jelenti. A pályázat előtt már kértek árajánlatokat, a költségeket ezek alapján kalkulálták. Amennyiben a következő testületi ülésen a városatyák áldásukat adják a beruházás elkezdésére, a kivitelező kiválasztása után, várhatóan augusztusban már megjelennek a gépek az érintett utcákban. A főtanácsos úgy véli, az őszi nagy esőzések után ebben az öt utcában már nem lesz sár. ses Izgalmas időszak a Hetényiben (Folytatás az 1■ oldalról) A főigazgató főorvos adatokkal is alátámasztotta, hogy az intézményben az idei év első hónapjához és az előző évekhez viszonyítva is nőtt a betegforgalom. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a minőségre kellene koncentrálni, szemléletváltozásra van szükség a dolgozók körében. Létkérdés például az adminisztráció pontossága, hiszen a pontatlanság pénzügyi hátrányt jelenthet. A betegekkel való bánásmód, a hozzáállás is olyan kérdés, amelyen bizonyos területeken változtatni kell. Összességében a tegnapi értekezleten érződött: a kórház vezetése a pénzügyi gondok enyhültével arra koncentrál, hogy a Hetényi valóban betegközpontú intézmény legyen, hogy az innen távozó páciensek elégedettek legyenek. Ezért a célért maximális együttműködést vár el a kórházban dolgozóktól, és nem retten vissza az indokolt szigorításoktól. P. E. Még a teheneket is kifigyelték (Folytatás az 1. oldalról) A kemény acél vágására is alkalmas, egymillió forintot érő speciális hegesztőberendezést Németországban szerezték be. hogy eredményes nyomozást folytassanak a profik ellen. Az utóbbi tíz év legnagyobb postabetörés-sorozatának felderítésében részt vevő rendőrök A kitüntetett nyomozóknak Kopasz Árpád ezredes (jobbról), megyei rendőrfőkapitány is gratulált fotó: es. i. A gyanúsítottak furfangossá- gára mi sem jellemzőbb, mint hogy akciójuk előtt már napokkal korábban nonstop megfigyelés alá vonták a kiszemelt postát és környékét. Tudták mikor nyit, mikor zár a posta, tanulmányozták a helybeliek mozgását, de azzal is tisztában voltak, mikor vonul vissza a csorda a legelőről. Mint tudjuk, ez az elővigyázatosság sem gátolta meg a zsarukat abban, közül Karakas László alezredest, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét, valamint két beosztottját, Szappanos Mihály és Kovács József századosokat az ORFK bűnügyi főigazgatója, dr. Ignácz István dandártábornok dicséretben és jutalomban részesítette. A nyomozásban segítséget nyújtó Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársát, Bende Lajost, Kopasz Árpád ezredes jutalmazta meg. ÁRVERÉS» HIRDETMÉNY A Mesterszállás Községi Önkormányzat lebontásra meghirdeti az alsórészi Szent Imre Népházat, az iskola épületet és a boltot az alábbi feltételek szerint: Árverésen indító ár: Szent Imre Népház nettó 450.000 Ft Iskola épülete nettó 300.000 Ft Bolt épülete nettó 200.000 Ft A területet kultúrállapotban kell átadni. Ennek biztosítékául 100.000 Ft-ot kell a nyertes félnek az önkormányzatnál letétbe helyezni mindaddig, amíg az önkormányzat a bontási területet át nem veszi. Az árverésen való részvétel feltétele, hogy az indító ár 20 %-át az árverezés helyszínén letétbe kell helyezni. A nyertes az árverést képező tárgy értékét és biztosítékát az árverés helyszínén, illetőleg az azt követő első munkanapon köteles megfizetni I a polgármesteri hivatalban. A bontási munkálatok ideje alatt felelős műszaki vezetőt köteles biztosítani a nyertes fél. A bontási munkálatokat és a tereprendezést legkésőbb 1998. december 15-ig köteles elvégezni. Az árverés időpontja: 1998. június 19. (péntek) délelőtt 9 óra helye: Mesterszállás klubkönyvtár összenyithatós terme fj Az árverezés tárgyát előzetesen megtekinteni lehet: 1998. június 15-én (hétfó'n) Községi Önkormányzat A PENNY MARKET Kft.- Európa vezető német élelmiszer kiskereskedelmi vállalata Újonnan nyíló mezőtúri és jászapáti diszkontáruházába keres szakképzett, gyakorlott üzletvezetőt és üzletvezető-helyettest, valamint eladókat pénztárosi tevékenységgel. Biztos munkahely, előrelépés! lehetőség! Pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni: Penny Market Kft. Laczí Eszter részére ; 2351 Alsónémedi, Pf. 12. 1 A természet szeretetére, a környezet védelmére való nevelést nem lehet elég korán kezdem. A szolnoki Szapáry úti óvoda két csoportja a napokban a tiszaligeti turisztikai és szabadidőközpontba „költözött”, ahol az apróságok játékos keretek között tanulmányozhatják a környék flóráját és faunáját. fotó: m. j. Nyugdíjasfesztivál Fennállása óta nem volt ennyire leterhelt a tiszafüredi művelődési központ telefonvonala. Szinte nem telik el perc úgy, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól ne érdeklődjenek: miképpen lehetne még benevezni a június 13-14-i II. Tisza-tavi nyugdíjastalálkozóra? A szervezők udvariasan igyekeznek megoldani a problémát, ugyanis már több mint hétszázan jelezték részvételi szándékukat. Az idén országossá, ezzel együtt kétnapossá vált a program. A megnyitó szombaton 10 órakor lesz a tiszafüredi Halastéri szabadtéri színpadon. A polgármesteri köszöntő után az idén 25 éves „Szőke Tisza” népzenei együttes műsorával kezdődik a gála, majd Gyulafrrátóttól Ercsin keresztül Hemádnémetiig, 35 együttes szórakoztatja műsorával a nagyérdeműt. P. M.