Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-11 / 109. szám
4. oldal Körkép 1998. május 11., hétfő Ahol a mezőgazdaságnak tekintélye van Most először léptek a város elé Művészeti csoportok bemutatója A napokban francia delegáció érkezett a karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégiumba, a franciaországi Amiens Le Paraclet Mezőgazdasági Középiskola és Gimnáziumból. A két intézmény kilenc éve tart fenn kapcsolatot egymással. A vendégek ittlétük alatt megismerkednek Karcaggal és környékével, a Hortobággyal és Debrecennel. Ellátogatnak a Május 1. és a Rónahús Szövetkezetbe, a kutatóintézetbe és a gabonaiparhoz is. Szerdán francia estet tartanak a technikumban, ahol színdarabot is bemutatnak francia és magyar nyelven. A francia középiskoláról Olga Fontaine igazgatósági első titkárral, Michel Beilanger gépésztanárral és Phileppe Gribeau-val tanterület-vezetővel beszélgettünk. Mint elmondták, iskolájukban középiskolai és felsőfokú növényvédő-állattenyésztő technikusképzés van. A háromszáz középiskolás általános mezőgazdász, emelt szintű mezőgazdász és környezetvédő szakon tanul, a felsőfokú részen is ugyanennyien képezik magukat. A Karcagra érkezett 11-12. évfolyamos, általános mezőgazdász szakos diákok 5 hektárt művelnek maguk az iskola 130 hektáros területéből. Az üzemi naposok kiveszik részüket a munkából, hiszen az iskolának 35 tehene van, és a 2 hektár halastó, 4,5 hektár gyümölcsös napi feladatot ad. Búza, olajos magvak, cukorrépa, ipari burgonya terem földjeikben, melyet saját gépeikkel művelnek. Kapcsolatban állnak olyan cégekkel is, melyek kihelyezik hozzájuk gépeiket, s ezekkel kísérleteket végeznek. A szakképzési alapból szintén modem gépeket tudnak vásárolni. Az iskola mintegy 15 kilométerre van Amiens-től, a legközelebbi falu, Boves 3 kilométerre található. A diákok jól felszerelt kollégiumban laknak. Az iskolának több száz számítógépe, négy számítástechnikai szaktanterme van, így az állatállomány és növénytermesztés adatai is naprakészek. Egyedül csak a tejet tarthatják meg, a terményt, állatot szövetkezeteknek értékesítik. A tanulók 12 hét gyakorlaton vesznek részt, melyből egy hetet az iskolában, a többit magángazdáknál töltik. Miután diákjaik egyharmada gazdálkodó családból jön, így érettségi után sokan kapcsolódnak be maguk is a gazdálkodásba. de Mesetábor Tiszasason Aki nem hiszi, járjon utána címmel mesetábort (népmesekutató tanácskozást) szervez Tiszasason a békéscsabai Életfa Kulturális Alapítvány és a rendezvény házigazdája, a Pitypang Egyesület. A június 25-e és 28-a közt sorra kerülő találkozón előadások hangzanak el a magyar mesekincsről, s a programban bábos meseföldolgozás és mesemondó asszony bemutatkozása is szerepel. A tiszasasi népköltészet-kutató országos tanácskozáson A világvándora herceg című magyar népmesét elemzik a résztvevők, s a zárónapi bábelőadáson is ez a mese kerül a tábor közönsége elé. A békéscsabaiak és a tiszasasiak Tisza-parti mesetáborának a Pitypang Közösségi Ház ad helyet; a részvétel iránt érdeklődők június 5-ig jelentkezhetnek az Életfa Kulturális Alapítványnál. (MTI) Elismerték... (Folytatás az 1. oldalról) Az érdekvédő szervezetnek csak az éves levélforgalma meghaladta a 13 ezret. Pályázatok, projektek során át - például házi gyógytorna, távoktatás, személyi segítő-, mozgó rehabilitációs szolgálat - igyekeztek megkönnyíteni a mozgásfogyatékosok mindennapjait. Számosán köszönték meg a nyilvánosság előtt a kényelmes gyógycipőket, a gyógytornalehetőséget. A szociális munka szakembereinek önzetlen tevékenysége és az állam által juttatott pénzeszközök révén, 1998-ban már 50 milliós összköltségvetéssel történik ez a segítés. A beszámolókat követő vitában természetesen sorjáztak a gondok is, amelyek - leszámítva a helyben megválaszolható kérdéseket - bőven adnak újabb egy évre elegendő munkát az egyesület vezetőségének. S. Cs. J. A jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnáziumban már hagyomány, hogy legalább évente két alkalommal bemutatkozási lehetőséget kapnak az iskolában működő művészeti csoportok. A műsoros délutánokat általában a karácsonyi, újévi ünnepkör, illetve az anyák napja környékén tartják meg. Az elért eredmények bemutatásán túl nem titkolt szándéka a rendezvénynek, hogy ápolják hagyományainkat, felelevenítsék a népi szokásokat is. Idáig az volt a szokás, hogy az intézményen belül rendezik meg ezeket a bemutatókat. Szombaton első alkalommal léptek ki műsoros délutánjukkal a város közönsége elé: a művelődési házban szervezték meg a bemutatót. Fellépett az iskola énekkara (képünkön), az érdeklődők hallhattak szavalatokat, szépen csengő szólóéneket, zongorajátékot, de színpadra léptek a gimnázium színjátszói is. Jelenetet adtak elő német, illetve magyar nyelven is.-banka-Díjtalan rendszerbelépés Legkedvezőbb mobilpercdljak 2 Partnerszámra 15% kedvezmény ; j 3 év garancia További információért hívja 06 80 450-450-es zöldszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODA: SZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1., TEL: (06 56) 371-511, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VARGA ZOLTÁN TEL.: (06 60) 427-676 WESTEL FORGALMAZÓK: JÁSZBERÉNY, APEX ELEKTRONIKAI KFT, 5100 LEHEL VEZÉR TÉR 29., TEL: (06 57) 312-129, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • SZOLNOK, HARKER-2000 BT., 5000 BAROSS U 51., (06 60) 453-968 • TÓRÖKSZENTMIKLÓS, CHIP-ELEKTRONIK GMK, 5200 KOSSUTH LAJOS ÚT 120., TEL.: (06 56) 390-188, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-263 iiwamiill 11 í WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Most igazán nem kerül sokba Tényleg nem kerül sokba, ha májusban NOKIA 450-es mobiltelefont akar vásárolni a Westel 0660-nál. Elég, ha benéz bármelyik irodánkba, és kamatmentes részletre, már nettó 9.950 Ft (bruttó 12.500,-) befizetésével elviheti a készüléket! És ez még semmi, hiszen automatikusan élvezheti számos kedvezményünket is. Ha a részletekre is kíváncsi, hívja a 0680 450-450-et! Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 19.900 Ft (bruttó 24.900.), melynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Partnerszám kedvezményünkkel az ön által kiválasztott 2 telefonszám hívásának díjából 1 hónapon át 15% kedvezményt adunk. A partnerszám csak belföldi szám lehet, az 50- és 90-es számokat, valamint a hangposta és a rövid hívószámokat kivéve. Jegyzési időszak: 1998. május 11-15. Futamidő: 2 év Kamatozás: évi fix 16,00% Jegyzési árfolyam: 102,94% Elérhető maximális hozam: EHM = 15,86% Jegyzési időszak: 1998. május 11-15. Futamidő: 5 év Kamatozás: évi fix 14,00% Jegyzési árfolyam: 103,12% Elérhető maximális hozam: EHM = 15,05% A Magyar Államkötvény azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható, illetve megvásárolható a hálózatos forgalmazóknál (ABN AMRO (Magyar) Bank, Inter-Európa Bank, Kereskedelmi és Hitelbank és az OTP Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt. Szolnok • K&H Bank Rt. Szolnok • OTP Bank Rt Szolnok, Jászberény, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Karcag, Jászapáti, Tiszaföldvár (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fiók 5000 Szolnok, Magyar u. 8. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. MAGYAR ALLAMKOTVENY 2000/1 MAGYAR ALLAMKOTVENY 2002/G A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szombaton Szolnokon, a Körösi úti temetőben megemlékezést tartott az 53 évvel ezelőtt véget ért II. világháború áldozatainak emlékére. fotó: illyés csaba Új Pengeot-márkakereskedést nyitott Kunszentmártonban a Qualité ’97 Kft. A hét végén rendkívüli akciókkal, nyereményjátékkal, exkluzív autókkal és ingyenes gépkocsiállapot-felméréssel kedveskedtek az érdeklődőknek. fotó: illyés csaba