Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-27 / 123. szám

1998. május 27., szerda Az egészségünk látja kárát Nagyon kevés tejet iszunk Tegnap volt a tej világnapja, így aztán újból előtérbe ke­rültek az iparág gondjai, mind termelési, mind feldol­gozói oldalról. Az adatok mindenesetre meg­döbbentőek: az egy főre eső fo­gyasztás az 1989-es 190 liter­hez képest 125 literre esett vissza. Ezzel együtt a tejelőte­hén-létszám is csökkent, húsz év alatt 50 százalékkal, tavaly év végén ugyanis az országban mindössze alig több mint 400 ezret tartottak a gazdaságok. Pedig a tej élet, erő, egész­ség! Ezt erősítette meg érdek­lődésünkre Pintye Attila, a me­gyénkben is forgalmazó Ceg­­lédtej vezetője. Szerinte a fo­gyasztás csökkenése a vásárlók vékony pénztárcája miatt kö­vetkezett be. Bár a Ceglédtej a felesleg egy részét Horvátor­szágba értékesíti, azonban en­nek is vannak korlátái. Ráadá-Remélhetőleg hozzájárul a fogyasztás növekedéséhez, hogy Szolnokon tej mintaboltot nyitott a Baranyaiéi -Rí. fotó: m. j. sül a feldolgozott termék ex­portja még az alapanyagnál is korlátozottabb. Pintye Attila szerint állami beavatkozás nél­kül nemigen van lehetőség a ki­lábalásra, pedig arra nagyon Párbeszéd a vállalkozókkal A Kisosz 1947 óta nem köszönthetett miniszterelnök-jelöltet, de még pártelnököt sem éves közgyűlésén - mondta a buda­pesti fórumot megnyitó beszédében Varga Mihály, a szövetség elnöke, üdvözölve Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét. Nem mehet jól az országnak, ha a vállalkozóknak sem megy jól - mondta a miniszterelnök-je­lölt, aláhúzva, hogy a Fidesz- MPP erősíteni kívánja a vállal­kozók és a kormány közti bi­zalmat. Szólt a kis- és középvál­lalkozások problémáiról, s kü­lön kiemelte, hogy a társada­lombiztosítási és adóterhek az eltelt kormányzati ciklusban 97 alkalommal változtak. . A tb-járulékokat a következő négy évben a felére kívánja csökkenteni a leendő kormány­zat, ami az első lépcsőben, azaz 1999-ben 5 százalékos mérsék­lést jelentene. A társadalombiztosítási ön­­kormányzatok felszámolását a korrupció elharapózásán túl többek között az Alkotmánybí­róság nemrég hozott döntése is sürgeti, amely kimondja, hogy a tb-önkormányzati mandátu­mok meghosszabbítása tör­vénysértő. Az önkormányzatok helyett kilenctagú pénzügyi igazgatóság venné át az alapok pénzügyi irányítását. Orbán szerint a kis- és kö­zépvállalkozások csak akkor fejlődhetnek, ha hitelfelvételi lehetőségeik bővülnek, amit az új kormányzat elő akar se­gíteni. Készen állnak az ér­dek-képviseleti és a kamarai törvény módosítására. A köte­lező kamarai tagság és tagdíj fenntartását vagy elvetését szakmai körökkel meg fogják vitatni. Antaljfy Gábor, a Kisosz főtitkára elmondta, hogy jú­nius 11-én alakul meg a Kis- és Középvállalkozói Érdek­­képviseleti Szövetség, amely az Iposz, az OKISZ, a Kisosz és az Áfeosz képviselőiből jön létre. Közös elképzelései­ket a kormányprogram kihir­detése előtt leteszik a kabinet asztalára. A Fidesz 40 pontos programjának rájuk vonat­kozó részével egyetértenek, emellett szorgalmazzák a kis­vállalkozók átalányadózását, a tb-járulékoknál pedig a sá­vos befizetési rendszer beve­zetését. (Cs. J.) Hírek röviden Pénzügyi átadás-átvétel A Budapesti Árutőzsde hírei # A hétfői napon az árak lefelé csúsztak, a határidős piacon a korábbi mélyponthoz közelítenek, ezeken a szinteken csak venni érdemes. A vi­lágpiaci árak a meghatározók a búzapiacon, ott is besz van. Az árpaárak már az önköltségig estek. Már csak a napraforgóárak jók a termelők­nek, de egyre kevesebb a vevő. A sertésárak folytatják mélyrepü­lésüket. # Bővebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/~ballai Áru/Hó Elszámolóár Vételi Eladási N Üzletkötés Kukorica (Ft/t) Július 17 000 ajánlati ársáv 16 950 17 500 Október 17 200 17 000 17 300-Étkezési búza (Fűt) Augusztus 19 600 19 550 19 600 19 550-19 600 December 21590 21 550 21 610 21 550-21 610 Euro-búza (Ft/t) Augusztus 18 000 17 900 18 100 _ Takarmányárpa (Fűt) Július 13 000 12 600 _ _ Napraforgó (Ft/t) Október • 59 100 58 500 59 500 EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) Június 244,00 244,00-249,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Június 242,00 _ _ _ Ballai Pál BÁT-tőzsdetag nagy szükség van, ugyanis az Európai Unióhoz történő csat­lakozásunkig el kell érni a 200 kilogrammos fejenkénti fo­gyasztást. Még ez ekkor is csak kétharmada az uniós átlagnak -figyelmeztetett a Ceglédtej ve­zetője. A közvetlen fogyasztói árak csökkenése, stagnálása éppen az alacsony belföldi piaci kereslet­nek tudható be - mondotta ér­deklődésünkre a szolnoki Wés Rt. vezérigazgatója, Lévai Juli­anna. Bár a cég pénzügyileg komoly gondokkal küzd, ennek ellenére sem csökkentették a felvásárlási árakat. Lévai Juli­anna szerint a szezonalitáshoz is kötődő felesleget az export­piacokon kell levezetni. A belföldi expanzió jegyé­ben terjeszkedik a pécsi Bárá­ny atej Rt. Éppen tegnap nyitott mintaboltot Szolnokon, s az ár­verseny révén igyekszik bőví­teni piacát. Vidmann Zoltán, a Baranyatej kelet-magyaror­szági értékesítési vezetője sze­rint a nagy mennyiségű import tejtermék a hazai termelőktől veszi el a piacot, ezért is alakult ki az a helyzet, hogy jelenleg tejfelesleget regisztrálnak ha­zánkban. Ráadásul - tette hozzá - már nemcsak készterméket, hanem alapanyagot, azaz tejet is importálunk. E. Z. Külföldi kötvények és részvények a hazai piacon Alapvetően más alapok A nemzetközi befektetési portfó­­lió iránti igény nem újkeletű a magyar tőkepiacon. A magyar gazdaságtól való függetlenedés, a deviza-keresztárfolyam kockáza­tának csökkentése és nem utol­sósorban egy tapasztalt nem­zetközi elemzőgárda létrejötte sürgette a régi tervek valóra váltását. A Budapest Alapkezelő (BA) Rt. két új terméket dob a piacra: a Budapest Nemzetközi Kötvény Alapot illetve a Nem­zetközi Részvény Alapot. Mindkettő nyílt végű alap, a be­fektetési jegyek névértéke 1 fo­rint, hozamfizetésre a jegyek visszaváltásakor kerül sor. A devizabetétekkel mindenkép­pen felveszi a versenyt, első­sorban akkor, ha a befektető tő­keszámlát nyit és így igénybe veheti07 adókedvezményt, ami az éves befektetési állomány növekedésének 30 százaléka. A BA az OECD országaiban bejegyzett gazdasági társasá­gok által kibocsátott értékpapí­rokat vásárol, s ezzel 29 ország értékpapírpiacára jut ki. A tranzakciókhoz a biztos hátteret a nemzetközi tapasztalattal bíró svájci Credit Suisse Asset Ma­nagement tanácsadó cég adja. (cser) A hulladéktörvény megelőzheti a visszaéléseket A MÉH Rt. segíti a rendőrséget A hulladékok újrahasznosítása és a környezetvédelem kérdése­iről tartott tájékoztatót Szabó Jenő, a Dél-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Rt elnök-vezérigazgatója tegnap délelőtt Szolnokon, a megyeházán. Bár nem kifejezetten tarto­zott a tanácskozás tervezett témaköréhez, lapunk a színesfém­­hulladékokkal kapcsolatos visszaélésekről is érdeklődött Főként fém, színesfém, papír és műanyag, de minden olyan újrahasznosítható anyag felvásárlásával foglal­kozik a cég, amelynek meg van -a háttéripara - tudtuk meg az rt. vezetőjétől. A négy fő cikkből 160-170 ezer tonna a cég éves forgalma. Az utóbbi időben azonban meglehetősen átalakult a hul­ladékgyűjtés rendszere. Ez elsősorban az iskolákat jel­lemzi, bár a lakossági gyűjtés jellege is alaposan megválto­zott. Ennek elsősorban gaz­dasági okai vannak: 1992- ben a papíriparnak nem kel­lett a papírhulladék. Ez per­sze visszavetette a lakosság hulladékgyűjtési kedvét. Az iskolákban pedig elveszett e hasznos tevékenység moz­galmi jellege. Mint ismeretes, milliár­­dokban mérhető az a kár évente, amelyet a színesfém­tolvajok okoznak „gyűjtő­szenvedélyükkel”. Az elnök­vezérigazgató ezzel kapcso­latban elmondta, a legszabá­lyozatlanabb viszonyok és a legnagyobb anarchia ezen a területen van. A felvásárlók esetében a jelenlegi gyakor­lat ugyanis az, hogy a szük­séges feltételek teljesítése esetében regisztrálják a vál­lalkozókat. Ezekből jelenleg mintegy 900 működik az or­szágban. Szabó Jenő szerint azonban ennek a számnak körülbelül tízszerese az, ahá­­nyan e tevékenységgel fog­lalkoznak engedély nélkül. Az rt. elnök-vezérigazgatója azonban jelentős változáso­kat remél attól, hogy a vál­lalkozások regisztrációja jú­lius 1-jétől átkerül a kama­rákhoz, s a vállalkozói iga­zolványokat is ezek a szer­vezetek adják majd ki. A MÉH telepvezetői egyébként valamennyien utasításba kapták, hogy a hozzájuk beszállított gyanús eredetű holmik esetében fo­kozott körültekintéssel járja­nak el. A hulladékot hozó személy adatait minden eset­ben feljegyzik, az átadott portékát pedig elkülönítve őrzik. A rendőrség így lopás esetén nyomon tudja követni a meglovasított tárgyakat - legalábbis a MÉH Rt. tele­pein. Bár a rendőrséggel való ilyen jellegű együttműködés - minthogy az árut a cég át­veszi, fizet érte, később pe­dig az esetleges eljárás során akár le is foglalhatják tőlük a keresett holmikat - nem iga­zán gazdaságos, ám Szabó Jenő szerint ezt ettől függet­lenül is meg kell tenniük. Az igazi megoldást a hulladék­­törvény megalkotása jelen­tené, ezek szerint ugyanis a hulladék kibocsátója az, aki felelőssé tehető adott eset­ben. A törvény azt mondja, ha valaki olyan személynek adja el a hulladékot, akinek nincs az átvételre jogosítványa, a fele­lőssége továbbra is az övé ma­rad. H. Gy. Parlamenti munkájukra készülnek Egyéni képviselők a választásokról és a következő parlamenti ciklusról Megyénk egyéni választókerületben mandátumot nyert nyolc képviselőjét arról kérdeztük, hogy mi a véleményük a választások eredményéről, hogyan készülnek ellenzéki vagy éppen kormány­­párti szerepükre, és személyesen hogyan érintik őket a változások. A kormányváltás részeként a pénzügyi tárcánál is folyik az átadás­átvétel előkészítése. Ennek keretében május 31-éig olyan előter­jesztést állítanak össze, amely alapos tartalmi áttekintést ad az 1998-as költségvetés eddigi végrehajtásáról - nyilatkozta Drasko­vics Tibor, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Változó mobilszámok A Pannon GSM és a Westel 900 mobiltelefonok számai szeptem­bertől hét számjegyűre változnak. Ez azt jelenti, hogy a 06-20, il­letve 06-30 után egy 9-est is tárcsázni kell. Munkaadók egyesülése A Magyar Munkaadói Szövetség (MMSZ) keddi közgyűlésén el­határozta, hogy egyesül a Magyar Gyáriparosok Országos Szövet­ségével - jelentette be Orbán István, az MMSZ elnöke. Búsl Lajos (Fidesz-MDF)- Mikor vált az ön számára biz­tossá, hogy győzni fog?- Azért indultam el a megmé­rettetésen, mert biztos voltam ab­ban, hogy megnyerhető a válasz­tás. Ez akkor vált bizonyossá, amikor a televízió képernyőjén megláttam az adatokat.- Lát-e reális esélyt arra, hogy mint azt Orbán Viktor ki­jelentette, három héten belül feláll az új kormány?- Meg kell csinálni, ez kétség­telen. Minél gyorsabban, minél hamarabb, de meggondoltan, meg kell alakítani a kormányt. Farkas Imre (MSZP) - Minek köszönhető ön szerint az újabb siker?- Remélem, hogy négyéves munkám játszotta ebben a fősze­repet, de valószínűleg a munka mellett a személyem és az MSZP iránt érzett szimpátia is fontos volt.- Miben lehet más a feladata az elkövetkező időszakban?-A legnagyobb változás az lesz, ha ellenzéki képviselőként dolgozom. Ez egyrészt nagyobb szereplési lehetőséget biztosít, döntő szerepet kap hozzászólása­imban a bírálat. Ugyanakkor ne­hezebb lesz eredményt felmu­tatni, mint egy kormánypártinak. Az viszont biztos, hogy az elmúlt négy évben megszerzett kapcso­latok, tapasztalatok, a rutin, ami­ket egy új képviselőnek időbe te­lik összehozni, mellettem szól­nak, s szeretném is kamatoztatni a térség érdekében. * Dr. Füle István (MSZP)-Bár a politikusok egyelőre nem sok esélyt adnak neki, a közvéleményben makacsul tartja magát az a nézet, hogy a nagykoalíció volna a leghasz­nosabb az országnak, az bizto­sítaná a legnagyobb politikai stabilitást. Mi erről a vélemé­nye?- Ennek a lehetőségét sem kel­lene kizárni, de ez attól függ, hogy a Fidesz és az FKGP ho­gyan tudja összehangolni a prog­ramját.- Ellenzéki képviselőként mi­lyen lehetőséget lát arra, hogy a választókerülete érdekeit képviselje?- Ellenzékben az eszközök bővülnek, a lehetőségek viszont szűkülnek. Kormánypárti képvi­selőként viszonylag ritkán lehe­tett interpellálni, bár a 4-es út ügyében ősszel megtettem. Erre most nagyobb lehetőség nyílik, bár számítani kell arra, hogy mó­dosító indítványaink zömét nem fogják megszavazni. Együttmű­ködésre kell törekednünk a kor­mánypárti képviselőkkel a me­gye érdekében. Most nekik lesz nagyobb befolyásuk a pénzek el­osztásában. * Herbály Imre (MSZP)- Számított-e arra, hogy az MSZP-nek át kell adnia a kor­­mányrudat?- Erre is föl voltam készülve, hiszen demokráciákban a politi­kai váltások az élet rendjébe tar­toznak, bár ezt a váltást inkább négy évvel későbbre vártam.- Milyen politizálásra ké­szül?- A gondok megmaradnak ez­után is, a foglalkoztatás, a közbiz­tonság, a mezőgazdaság helyzete megoldásra vár. Erre kell töre­kednem ellenzéki pozícióban is. Konstruktív ellenzékiségre ké­szülök, nem fogok mindent elle­nezni, ami a kormánypárti oldal­ról jön, ami összeegyeztethető a szocialista programmal, azt tá­mogatom. * Iváncsik Imre (MSZP)-Hogyan fogadta a választá­sok eredményét?-Gratulálok a Fidesz sikeré­hez, és egyúttal örülök, hogy vá­lasztókerületemben nyertem, és nem is csak Szolnokon, a kör­nyező községekben is jó ered­ményt értem el.- Mit vár az új parlamenttől?-Azt várom, hogy folytatód­nak a fejlesztések, amelyeket el­kezdtünk, s amelyekre kész ter­vek vannak. Elsősorban a 4-es útra gondolok. Itt korábban is volt kapcsolat a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között, remélem, hogy a megye érdeké­ben ez továbbra is fennmarad.-A megyei közgyőlés elnö­keként hogyan értékeli a válasz­tási eredményeket?- Korábban öt parlamenti képviselő volt a megyei közgyű­lésben, most hét lesz. Igaz, hogy az októberi önkormányzati vá­lasztásokig már nem sok van hátra, de bízom benne, hogy az új közgyűlésnek is több képviselő tagja lesz, akik sokat tehetnek a megye fejlődéséért. ♦ Dr. Kis Zoltán (SZDSZ)-Mindennél többre becsülöm, hogy a Felső-Jászságban ismét bizalmat kaptam a választóktól. Eddigi tevékenységem elismeré­seként értékelem a megszületett eredményt, ami komoly felelősé­get is jelent.- Mit tart legfontosabb teen­dőinek?-Folytatni szeretném a meg­kezdett munkát. Legfontosabb helyi teendőnek a jászberényi kórház rekonstrukciójának két­milliárdos beruházása körüli fel­adatokat tartom. Fontos a térségi szennyvízhálózat fejlesztése, a munkahelyek megtartása, szá­muk gyarapítása érdekében pedig fontosnak tartom a nemzetközi nagyvállalatok támogatását.- Mi a véleménye pártja sze­repléséről?-Az még az én pesszimista várakozásaimat is alulmúlta. A kialakult helyzetben ellenzéki politikusként több időt szentelhe­tek a jászsági ügyek intézésére, ugyanakkor kevésbé szólhatok bele a választópolgárokat is érintő döntésekbe.- Ön is tagja volt a párt le­mondott ügyvivő testületének. A rossz választási eredmény miatt mondtak le ?- A pártelnök Kuncze Gábor, illetve a párt ügyvivő testületének lemondása morális kötelesség volt. Bízik abban, hogy az új ve­zetői testületbe pragmatikus, a gyakorlati teendőkre koncentráló személyek kerülnek. * Dr. Szekeres Imre (MSZP)- Képviselőként mit tart most a legfontosabb feladatának?-Folytatni kell a fejlesztése­ket, így a szennyvízhálózat kiépí­tésének elősegítését, a regionális hulladéklerakó megvalósítását, új munkahelyek teremtését, a kis- és középvállalkozások, a Jászsági­­főcsatorna megépítésének támo­gatását.-Elégedett-e az MSZP me­gyei szereplésével?- Jász-Nagykun-Szolnok megye az MSZP-nek fontos bá­zisa, hiszen az egész országot tekintve a legjobban itt szerepel­tek a szocialista jelöltek. Az MSZP konstruktív ellenzéki szerepre készül, meghatározó döntéseket a szocialisták támo­gatása nélkül nem lehet hozni. Bízom abban, hogy nem követ­kezik be nagy változás Magyar­­ország életében az új kormány megalakulása után sem. * Varga Mihály (Fidesz-MDF)-Örülök, hogy ismét bizalmat kaptam, ez azonban nem csak az én, hanem segítőim, tágabb érte­lemben a Fidesz és az önkor­mányzatban dolgozó fideszes képviselők érdeme is. Azt gondo­lom, a neheze most jön, hiszen ez a régió azon területek közé tarto­zik, amelyet a Fidesz programjá­ban fokozottan fejlesztendő tér­ségnek nevez. Azon leszek, hogy a polgárok négy év múlva már érzékelhessék azokat változáso­kat, amelyeket a következő év­század első kormánya intézkedé­seivel az érdekükben tesz.-Mit várhatnak a választók öntől a következő parlamenti ciklusban ?- Nem ígérek csodákat, de azt igen, hogy ennek a körzetnek olyan képviselője leszek, aki be­csülettel és tisztességgel végzi munkáját a parlamentben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom