Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
1998. május 23., szombat Sport 11. oldal Tippel a szurkoló Kisbenedek Zoltán, autó-motor szerelő:- Bár a találkozó toronymagas esélyesének a Matáv tűnik azzal, hogy számára is csak a győzelem az elfogadható eredmény, halovány reményt látok a szolnokiak pontszerzésére. Ha sikerülne a salgótarjáni betonvédekezést megismételni, akkor nem várt ponto(ka)t szerezhetnek, az önbizalmukat régen elhagyott vasutasok, tehát a tippem: 1-1 vagy 1-2. Berényi Péter, virágkertész:- Eddig bosszankodtam, de most már sajnálom a szolnoki fiúkat. Már szerencséjük sincsen amellett, hogy bizony maguknak köszönhetik az alaposan elrontott tavaszt, de mindezért talán nemcsak ők a felelősek. Ez már így történt, kár keseregni, inkább azzal kell foglalkozni, hogy mindent el kell követni a bentmaradásért. Én nem igazán szeretnék osztályozót, mert ott nem mindig a csapatok közötti különbség dönt. Sopronban megelégednék egy 2-2-es döntetlennel. Autósport, Forma-1: a Monaco Nagydíj előtt A szűk pálya a Ferrari esélye Van valami különleges a Monacói Nagydíjban. Az autók körmenetben száguldhatnak, hiszen kevés lehetőség van előzésre. Ez az a verseny, amelynek megnyerésére minden pilóta áhítozik. Az elmúlt évtizedekben Graham Hill ötször tudott nyerni itt, de Ayrton Senna megdöntötte ezt a rekordot, és hatszor diadalmaskodott. Labdarúgás, NB I/B., a 36. NB I. a 32. forduló előtt Ki kit fog kapcsolni Sopronban? Hogy nehéz a helyzete a Szolnoki MÁV-nak, az sajnos tény, mint ahogy az is, erre nemigen számítottak még a legnagyobb fanyalgók sem a tavaszi idény során. Hovatovább komoly veszélybe kerülhet az együttes, hacsak hűen nem önmagához, a hűség városában sem változtat szokásán, és idegenben szerez pontot vagy pontokat a Matáv vendégeként, hiszen a hazai győzelmek nem sorjáznak ebben a szezonban, mindössze egyetlen jött össze, az is hónapokkal ezelőtt. Idén, a McLarenek évében, Monacóban valószínűleg új győztest ünnepelhetünk. Bár Mika Häkkinen nagyon jó formában van, sorozatban nyerte a futamokat, de a McLarenek felsőbbrendű ereje Michael Schumacher Ferrarija felett ezúttal nem élveznek akkora előnyt a lassabb utcai pályán. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a Ferrari egy sor újítással rukkol elő a versenyre.- Sokkal közelebb leszünk a McLarenekhez Monacóban, mint eddig - nyilatkozta Schumi, nagy eltökéltséggel. - Ez az a verseny, amelyen mindig jól teljesítettem, s remélhetőleg így lesz most is. Monaco után aztán végre sokkal több fejlesztést hajthatunk végre. Mika Häkkinen annyira elhúzott a többiektől Spanyolországban, hogy úgy tűnt, nagyon könnyen tette azt. A finn pilóta azonban korántsem tűnik elbizakodottnak. — Könnyűnek kell tűnnie - mondta mosolyogva Häkkinen. -+ De nem az. Az egész verseny során nagyon komolyan kell koncentrálnod, és mindig éberen figyelni, főleg a sereghajtókra! Az előzés nagyszerű érzés, olyasvalami, amiben nemigen volt részem a Forma-1 - ben eltöltött első néhány évem során. De azután, hogy oly sokáig vámom kellett, most nem panaszkodhatom amiatt, hogy úgy megy a járgányom, akár a rakéta! David Coulthard jelenleg a bajnokság második helyén áll, így ő a másik esélyese a monacói versenynek. Mivel képtelen volt felérni Häkkinenhez Spanyolországban, már aggódik a McLarennél lévő helyéért. Ha Michael Schumacher nem nyeri meg idén a világbajnokságot, akkor lehet, hogy ott hagyja a Ferrarit. A Mercedes pedig szeretné, ha ő vezetné az egyik autóját. Állítólag a Ferrari már beszélt Alexander Wurzzal a következő évről és biztos, amint Schumacher otthagyja a Ferrarit, Eddie Irvine szerződésének is befellegzett. Erőlködik a Williams Öt verseny után a Williams Mecachrome csapat kénytelen belátni, hogy az idén szó sem lehet semmilyen bajnoki címről. Spanyolországban Jacques Villeneuve-nek nagyon erőlködve sikerült egyetlen pontot összehoznia, míg Frentzen túl hevesen vezetett. Ennek következtében be kellett mennie a depóba, hogy kicserélje kocsija orrát, hiszen összetört, mikor összeütközött Damon Hill Jordan-ével. A Mecachrome-nak ugyan lesz egy új motorja 1999-re, de addig a Williams kénytelen beérni a jelenlegivel. De vajon az igazi probléma a motor, mikor a pilóták egyfolytában a kocsi kezelhetősége miatt panaszkodnak?- A kocsit nehéz vezetni - mondta Frentzen. - Bár a Monacói Nagydíj idejére beszerelnek néhány új alkatrészt az autóba, de nem tudom, ez mennyit segít majd. Pilótát vált a Stewart? Jan Magnussen nagy nyomás alatt áll a Stewartnál, hiszen teljesen lefőzte őt csapattársa, Rubens Barrichello. Egyre többen rebesgetik, hogy Jós Verstappen fogja átvenni a helyét, pláne azután, hogy Barrichello ötödik lett Spanyolországban, míg Magnussen egy körrel hátrébb, a 12. helyen végzett. Monaco az egyik legrégebbi nagydíj a Forma-l-es versenynaptárban, s habár a pilóták remekül vezetnek, nem szoktak hozzá ilyen pályán való száguldáshoz. Szűk, kanyargós, alig van hely az előzésre, ezért a kvalifikáció mindennél fontosabb. Ez teszi igazán különlegessé a futamot. Be kell vallani, a Matáv olyan együttes, amelynek labdarúgóit előre megfontolt szándékkal vásárolták össze, méghozzá zömében az élvonalbeli kluboktól. Az sem javítja a szolnokiak esélyeit, hogy a közelmúltban Mihalecz István - aki amolyan korbácsos edzőként hívta fel magára a figyelmet - vette át a csapatot pontosan azért, hogy az NB I-es törekvések valóra válhassanak. A soproniaknak azért is kell nagyon a győzelem, mert a következő fordulóban Érdre látogatnak, s az érdiek mindössze négy pont lemaradással üldözik a feljutni akaró Matávot. A Szolnok szemszögéből a Komló - Paks találkozó bír még jelentőséggel, ha ott netán döntetlen születne, és a MÁV kikapna, akkor a 17. helyről várhatnák a jövő vasárnapot a kék-sárgák. Magyarul: osztá-Dopping utáni visszatérés Dean Capobianco, a két évvel ezelőtt doppingolás miatt eltiltott ausztrál rövidtávfutó a jövő héten letölti büntetését, és visszatér a versenypályákra. Capobianco megkezdte felkészülését azokra az augusztusi selejtezőkre, amelyek a Kuala Éumpur-i Brit Nemzetközösségi Játékokra kvalifikálnak. Malajziában 100 és 200 méteren szándékozik indulni, ám a 2000-es sydneyi olimpián már inkább a '400 méteres számban. Edzője, Matt Barber szerint: „Mindig is szerettem volna őt a 400-ra rábeszélni, mivel ott csak Michael Johnson számít igazán, míg a rövidebb távokon nagyon sűrű a mezőny.” A most 28 éves Capobiancót 1996-ban érték Stanozololhasználaton egy hollandiai ellenőrzésen, és a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség négyéves eltiltást szabott ki rá, amit később a felére csökkentett. Az ausztrál futó - a felfüggesztés ellenére elindulhatott az atlantai olimpián, és a 200 méteres szám második körében esett ki - mindvégig tagadta a vádakat, fellebbezett a döntés ellen. „Tudom, hogy újra világklasszis sprinter lehetek, különösen úgy, hogy annak idején csak a képességeim töredékét használtam ki.” lyozós állásból. Függetlenül attól, hogy a Kecskemét mit játszik Dunaújvárosban vagy a Pécs - Dorog találkozó miként végződik, hiszen a Tiszavasvári - Tiszaújváros összecsapás eredménye csaknem közömbös a szolnokiak sorsának alakulása miatt. Jelen esetben nincs más teendőnk, minthogy egyetértsünk Rubold edzővel. Rubold Péter: - Az egyik legtöbb NB I-es rutinnal rendelkező játékosokat felvonultató csapattal játszunk, amit figyelembe véve, a Matáv az esélyesebb. De ha a táblázatra nézünk, abból kitűnik, hogy helyzetünkben egyetlen pontszerzési lehetőséget sem szalaszthatunk el. így kezdenek: Géléi - Szalai, Major L., Fehér, Kohári - Draskóczi, Luca, Horváth vagy Bontovics, Ludasi - Fedor, Major S. Szombaton délután újabb fordulót bonyolítanak le a sportág első vonalának küzdelem sorozatában. A Damjanich uszodában öt órától az újdonsült KEK-győztes FTC Vitaiin csapatával meccsel a mostanság jó formába lendült Szolnoki MTE. A Ferencváros az elmúlt vasárnap remek fegyvertényként két góllal verte a görög Olympiakosz Pireuszt, ezzel jobb gólkülönbsége révén elhódította a KEK-trófeát. Az ünnep után azonban a dolgos hétköznapok következnek, de a fradisták nem lazítanak szerdán 7-4-re verték az Újpestet, ami jelenti, hogy helyet cserélt a két csapat Vasárnap az évad utolsó meccsét játssza a piros-fekete legénység Körmenden. A találkozó tétje a bajnokság harmadik helye. A szerdán egyesek arra számítottak, hogy feladják a mieink, és akkor nem kell vasárnap Körmendre buszozniuk. A játékosok azonban másképp gondolkodtak, és valóságos kosárparádét rendeztek szurkolóiknak, akik jutalmul Sérült: Szecsei (térdsérülés), Csikós (bokasérülés). NB I. a szomszédban A Tiszakécske a Vácot fogadja, különösebb számítgatás nélkül is látható, hogy ez a meccs egyértelműen vízválasztó a hazaiak számára. Gálhidi György: - Az élvonal egyik legfegyelmezettebb, legszervezettebb együttesét fogadjuk otthonunkban, véleményem szerint a Duna-partiak nem véletlenül állnak az igen előkelő hatodik helyen. Nekünk azonban náluk is sokkal jobban kell akarni a győzelmet. Valahogy úgy, ahogyan azt a Videoton ellenében tettük lelkes közönségünkkel egyetemben, hiszen akkor a nézőink nagy segítséget, csaknem „létszámfölényt” jelentettek a pályán lévő játékosaimnak. Most is azt várom-remélem, hogy a csapat és szurkolótábora magára találjon, mert jól tudjuk mindannyian, mit jelenthet nekünk egy jó eredmény. így kezdenek: Tóth - Bállá L., Izsák, Nagy L„ Barna - Holló, Bánföldi, Molnár, Szántó - Balia M., Besserman. (néder) a tabellán. Jelenleg a Fradi áll a harmadik helyen, ami közel sem mindegy a közelgő rájátszás szempontjából. Apropó rájátszás: oda igyekeznek az emtéisták is, jelenleg a hetedikek, és ha valami nagy bakit nem követnek el, akkor meg tudják tartani helyezésüket. Az elmúlt héten időnként jól játszottak a piros-feketék, közülük a kapus, Török Péter és az örökifjú, Mohi Zoltán a hét válogatottjába is bekerült. Ráadásul tehetséges centerük. Varga Zsolt továbbra is vezeti a góllövőlistát. A szolnokiak azt ígérik, megszorongatják a Fradit, és egy igazi közönségvonzó meccset játszanak majd velük. (v. cs.) bajnokként ünnepelték kedvenceiket. Nem tudni, hogy a Rába-partiak mennyire heverték ki a rájuk mért csapást, egy biztos, hazai pályán nem fogják feladni. A hírek szerint Quarles már nem fog szerepelni náluk, ugyanis mára szól a repülőjegye. Az olajosok holnap reggel hétkor szavazás után indulnak a vasi városba. Miljkovics mester szerint nincs veszíteni valójuk, számukra a 4. hely annyit ér, mint másnak az első. (vécsé) Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az alábbi eltiltásokat szabta ki az elmúlt fordulóban kiállított játékosok ügyében: 1 mérkőzés Veres (Tiszafüred), Fábián (Martfű), Pálszabó (Vegyiművek), Bartha (Szelevény), Sike (Kőtelek) 2 mérkőzés Török (Abony) 3 mérkőzés Nagy (Rákóczifalva, serdülő), Szabó (Tiszafüred), Józsa (Zagyvarékas), Borics (Jászjákóhalma) 5 mérkőzés Jász L. (Zagyvarékas) Pénzbüntetések Sárga és piros lapok miatt Jászjákóhalma és Nagykörű 4-4000 forintot köteles befizetni a szövetség pénztárába. Az elmaradt Nagykörű - Tiszajenő ifimérkőzés 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen hazai csapat kapta. Pontlevonás Az Alattyáni FC felnőtt csapatától 3 büntetőpontot levont a fegyelmi bizottság, mivel az egyesület serdülő gárdája háromszor nem állt ki bajnoki mérkőzésen. Amennyiben még egyszer hasonló mulasztást követ el a szakosztály, rendkívül súlyos büntetésre számíthat: a versenykiírás értelmében a felnőtt együttest kizárják a megyei I. osztályból. Ml lesz veled Alattyán? Néhány esztendővel ezelőtt valóságos Kánaánt jelentettek az alsó-jászsági csapatok a futballisták számára. Szentgyörgy, Jánoshida, Boldogháza, Alattyán; mindmind a saját szintjén tőkeerős focicsapattal rendelkezett. Magasabb osztályt is megjárt labdarúgók tucatjai játszottak együtteseikben. Mára azonban szinte a feledés homályába merültek régebbi sikereik, egy részük már ki is esett a megyei I. osztályból, de a bent maradók sem jelentenek már számottevő erőt. Most úgy tűnik, Alattyán került rendkívül nehéz helyzetbe. Bár felnőtt együttese a sereghajtók közt található, idén elkerülte a kiesést, ám kötelező utánpótláscsapataik szereplése több, mint kínos. Az ifik erejéből 24 bajnokin mindössze egyetlen árva pontra futotta, miközben nyolc rúgott góljukra 188-cal válaszoltak az ellenfelek. Serdülőik pedig mint most kiderült, háromszor ki sem tudtak állni. Nem csoda, ha a szűkös felnőtt keret ellenére sem támaszkodik az ifjú titánokra Ladányiredző. De mi lesz ennek a vége? (géléi) Vízilabda OB I, 19. forduló KEK-győztes a Daniiban Kosárlabda, rájátszás a harmadik helyért Az utolsó erőpróba Hét végi sportkínálat Szombat Kézilabda. Férfiak, NB I/B: Makó-Alföldi Gabona-TSE, 17.00. NB II.: Abony KC-Egri TK, 18.00. Nők, NB II.: Martfűi VSE-Berettyó KC, 16.00. Labdarúgás. Pilvax-kupa, nemzetközi szenior torna: Szolnok, Tiszaliget, 14.00. Minigolf. OB, nyitóforduló: Kápolnásnyék, 9.00. Súlyemelés. Megyei egyéni bajnokság: Tószeg, Általános Iskola, 10.00. Vízilabda. OB I.: Szolnoki MTE-FTC Vitaiin, Damjanich uszoda, 17.00. Labdarúgás. NB I: Siófok- Haladás, BVSC-Stadler FC, Tiszakécske-Vác, ZTE-Kispest, Győr-Videoton, UTEBékéscsaba, Diósgyőr-FTC (MSat-TV), MTK-DVSC, Gázszer-Vasas. NB III.: Kunszentmárton-Mélykút, Jászberény-Poroszló, Szécsény-Rákóczifalva. Megyei I. Osztály: Tószeg-Törökszentmiklós (Pintér B ), Alattyán-Fegyvernek (Pest megye), Mezőtúr- Jánoshida (Földi IL), Szolnok VSI-Homok (Szabó Gy.). II. osztály: Túrkeve-Szelevény (Ferenczi N.), Tiszatenyő- Kunmadaras (Nagy IL), Öcsöd-Nagykörű (Bózsó Gy.), Tiszapüspöki-Cserkeszőlő (Kiss Z.), Kőtelek-Jászladány (Hagyó Gy.) Kezdés egységesen: 17 óra. Vasárnap Darts. Soft, nyílt egyéni verseny: Szolnok, Zöld Ász söröző, 11.00. Kézilabda. NB II., férfiak: Stefii Martfű-Mezőberény, 17.00. Nők: Sz. Spartacus-Tápiószele. Olaj-csarnok, 15.00. Kosárlabda. NB /., rájátszás: Marc-Körmend-Szol-noki Olaj KK, 17.30. Labdarúgás. Melúr Góliát utánpótlás torna: Tiszafüred, 10.00. NB I/B: Kaba CFCCsepel, Kaposvár-Salgótarján, III. kér.-Érd, Matáv SC Sopron-Szolnoki MÁV Neusiedler, Tiszaújváros-Tiszavasvári, Komló-Paks, Nyíregyháza-Nagykanizsa, Dorozsma-Soproni FAC, Dunaferr-Kecskemét, Dorog-Pécs. NB II: Tiszafüredi VSE-City Gas-Szegedi EAC. NB III: Gyöngyös-Űjszász, Hódmezővásárhely-Kisújszállás, Rakamaz-Karcag. Megyei I. osztály: Jászapáti-Kunhegyes (Heves megye), Szajol-Vegyiművek SK (Békés m.), Kenderes-Abony (Csongrád megye).//, osztály: Kun FCKengyel (Tóth S.), Tiszagyenda-Tiszaszentimre (Tóth M.), Tiszaföldvár-Abádszalók (Pál T.), Tiszajenő-Rákócziújfalu (Kapolcsi F.), Jászalsószentgyörgy-Pusztamonostor (Jakab Z.), Jászágó-Szászberek (Kökény G.), Jászboldogháza-Jászkisér (Csató M.), Besenyszög-Jászszentandrás ’Tóth B.), Jászfényszaru-Jászdózsa (Halgat J.), Jászjákó- 1 alma-Jásztelek (Sulyok F.), J ászárokszállás-Zagy varékas (Sebestyén B.) Kezdés egységesen: 17 óra. A* osztrák válogatott keret tagjai szorgalmasan edzenek, hogy minél jobb formában legyenek a világbajnokságon feb/reuters