Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
ÏAIlèzo" Útra készülőknek - az útlevélről 2. o, A Mednyánszky-díjas szobrász 3. o Roma menyasszony és magyar fiú különleges esküvője 5. o. Horoszkóp, keresztrejtvény 6. o. Hatvanon túl 7. o, Függőben a Jász-Tel eladása Több hátrány származna a Jász-Tel eladásának elmaradásából, mint a tranzakció megvalósulásából - jelentette ki a Zombory László, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke a testület tegnapi ülése után. A döntést a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak kell meghoznia arról, hogy megvásárolhatja-e a Matáv Rt. a Jásztel Rt. 95 százalékos tulajdoni hányadát. Pénteken késő délutánig azonban nem született döntés az ügyben. Az adás-vétellel a minisztérium kérésére foglalkozott az NHIT, mivel a CG-Sat Matel csoport szerint korlátozná a piaci versenyt, ha Matáv többségi tulajdonába kerülne a 25 ezer bekapcsolt vonalat működtető Jász-Tel. Némethy László, a Matelben negyven százalékos tulajdonrésszel rendelkező CGSat Hungary Kft. vezérigazgatója elmondta: korábbi alacsonyabb árajánlatától eltérően - amennyiben új pályázatra kerül sor - a Matel hajlandó lenne annyit fizetni a Jász-Télért, mint a Matáv. (MTI) „Az ezerarcú természet” címmel Szalánczy Béla természetfotóiból, valamint „Hegyek” címmel Motica Clara és Motica Gabriel képeiből nyűt kiállítás tegnap délután Szolnokon a VMK fotógalériáján. FOTÓ; M. J. megyénket / ■ m rr érintő MÁV-menetrend Harminc-negyven éves vasúti kocsikat varázsol újjá a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft., valamint az Adtranz MÁV Dunakeszi Vagongyártó és -Javító Kft. A kor igényeinek megfelelő, régi-új elővárosi kocsi prototípusát (képünkön) az Industria ’98 szakvásáron láthatják az érdeklődők. (Cikkünk a 3. oldalon) fotó: feb Ivóvizet mindenképp biztosítanak Akár hitelből is, de új kút kell Jánoshidán Mintegy 20-21 millió forintba kerül majd Jánoshidán az az új ivóvízkút, melynek megépítése halaszthatatlanná vált a településen. Hidas Ferenc polgármestertől megtudtuk, akár hitelt is felvesznek azért, hogy még ebben az évben megnyugtatóan biztosítani tudják a falu ivóvízellátását. A település két ivóvízkútjából az egyik gyakorlatilag már most kiapadt, a másodiknak pedig egyre csökken a vízhozama. A még működő alsó nyomású, így most még nem próbálkoznak azzal, hogy szivattyúval hozzák felszínre a vízkészletet. Az a kút beszakadásával fenyegetne, és egy pillanat alatt ivóvíz nélkül maradna Jánoshida. Az előre nem tervezhető rendkívüli kiadásra természetesen a település költségvetésében nem különítettek el anyagiakat. A településen meglévő 3 millió forintra; tartalékhoz még legalább hét-nyolc millió forintot kellene előteremteni, hogy biztosítani tudják a kútfúrásra beadott pályázat önerős részét. Hidas Ferenc kijelentette, hogy ha más lehetőség nem adódik, a hitelfelvételtől sem riadnak vissza, de ebben az évben meg kell épülnie egy új ivóvízkútnak. (Folytatás a 3. oldalon) Három falu összefogott Közösen fejlesztik a fogászatot Tiszaroff, Tiszagyenda és Tiszabura közösen kívánja fejleszteni a fogorvosi ellátást. Az önkormányzatok elhatározták, hogy előteremtik azt az pénzösszeget, amely a megyei területfejlesztési tanácstól igényelt, körülbelül hatmilliós pályázati összeghez önerőként kell. Amennyiben a területfejlesztési tanács pozitívan értékeli ezt a kistérségi „egészségügyi” összefogást - 30 napon belül bírálják el a pályázatot -, akkor hamarosan nem csak küllemében szépül meg, de műszerezettségében is jelentősen modernizálódik a tiszaroffi rendelő, amely évek óta zökkenőmentesen biztosítja a három kistelepülés lakóinak fogorvosi ellátását. -p-Öcsödön is a pályázatok segíthetnek Szűkre szabott büdzsé Egy kis település meglehetősen szűkre szabott költségvetése megköti a legtöbb polgármester, illetve képviselőtestület kezét. Nincs ez másként Öcsödön sem, Molnár Bálint polgármester is több pályázatról beszélt, amikor szóba kerültek a fejlesztések.- Természetesen több mindenre pályázunk. Sajnos csak azokat a forrásokat van lehetőségünk megszerezni, melyre biztosított az önerő. Azért jut így is a fejlesztésre, például aszfaltozás és az 1,6 kilométernyi kerékpárút felújítása szerepel többek között az elképzeléseink között. Az egyik legnagyobb volumenű terve a község vezetőinek a központi konyha felújítása. Január elseje óta az önkormányzat tulajdonába került a hatszáz adagos konyha. Az eszközök felújítása, valamint cseréje elengedhetetlenné vált, a korszerűsítéshez szükséges anyagi forrásokra pályázatot adott be a község.- A pályázati kiírásban foglalt önerő a rendelkezésünkre áll. Sajnos, eléggé régiek már az üstök, az edények, és be kellene vezettetnünk a gázt is. Ha együtt lesz a pénz, akkor egy minden előírásnak és igénynek megfelelő konyhával gazdagodik a település. PE Törött kézzel került haza az elrabolt nő Nemi erőszak a búzatáblában A Törökszentmiklósról kiinduló kalandos események május 15-re vezethetők vissza. A megpróbáltatások sorozatát átélő fiatal nőt lakásáról akkor vitte el magával akarata ellenére egyik ismerőse és annak barátja. A történet során még az erőszakos férfiak motorkerékpárja is a fiatalasszony ellen fordult. Tudnivalók az országgyűlési választások második fordulójáról Holnap születik meg a végeredmény Mint ismeretes, az országgyűlési választások második, döntő fordulóját holnap rendezik meg. Vasárnap dől el véglegesen, hogy kik nyerik el az egyéni mandátumokat, illetve hogy melyik párt szerez többséget és alakíthat kormányt. A választópolgárok a második forduló előtt már nem kapnak névre szóló értesítést, csupán egy szórólapot dobtak be a házak, lakások postaládájába, amely felhívja a figyelmet a választásokra. Ez a szórólap azonban - információink szerint - a családok egy kis részéhez nem jutott el, ami semmiféle következménnyel nem jár, hiszen csupán figyelemfelhívó értesítésről van szó. A második fordulóban, az elsőhöz hasonlóan, a szavazókörök reggel 6 órától 19 óráig tartanak nyitva. Szavazni személyesen, a személyi igazolvány bemutatásával lehet. Lakóhelyétől távol csak az szavazhat, aki már az első forduló előtt elkérte a megfelelő igazolást. Mindenki ugyanabban a szavazóhelyiségben adhatja le szavazatát, ahol az első fordulóban szavazott. A választás a második fordulóban akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint egynegyede él szavazati jogával. Már maga az ürügy is átlátszó volt, amivel a két férfi magával akarta csalni a fiatal nőt, ezért a kezdeti lépések is durvára sikerültek. K. Béla és K. Imre egy segédmotoros kerékpárt választott a nőrabláshoz, s nem is csoda, hogy hármójuk alatt felmondta a szolgálatot a kis járgány. A defekt sajnos épp a határban, egy búzatábla közelében következett be. Míg Imre a motorral foglalatoskodott, addig Béla bevonszolta foglyát a kalászosok közé és megerőszakolta. Mivel közben Imre eltűnt a motorral, Béla és áldozata gyalog folytatta útját a tiszatenyői vasútállomásig. Ott meghúzták magukat egy darabig, majd vonattal továbbmentek a szomszédos Szajolba. A nő csak másnap reggel tudott elszabadulni. Hazament, ám fájlalta a kezét, ezért az orvoshoz fordult. Végül a kórházban állapították meg, hogy az egyik keze eltörött. Mindez egyelőre csak a hölgy feljelentéséből derül ki, amit három nappal a történtek után tett meg. (Folytatás a 3. oldalon) Megyénkben főként a városokban vásároltak szövetkezeti üzletrészeket Adó-visszatérítés „alapítványoknak” Az úgynevezett befektetési kedvezményes ügyek kapcsán megyénkben, 1995-ben 783 magánszemély esetében döntött úgy az APEH, hogy nem utalja ki az igényelt adó-visszatérítést. Most azonban, az ez ügyben a Legfelsőbb Bíróság által nemrég meghozott jogegységi döntés alapján, APEH-elnöki intézkedésre az alapítványi konstrukciók esetében három héten belül megtörténnek a visszafizetések. Sáliéi János, az APEH megyei igazgatóságának igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az üggyel kapcsolatban a legfelsőbb bírósági jogegységi döntés két ügyletre vonatkozott: az alapítványi konstrukciókra, illetve a befektetési, szövetkezeti jegyes konstrukciókra. Az alapítványi konstrukciós ügyekben a jogegységi döntésnek a lényege az, hogy a tényleges vagyoncsökkenéssel járó rész után az adókedvezményt elszámolhatják magánszemélyek. Megyénkben 335 olyan alapítványi konstrukciós ügy van, amelyikben az adóvisszatérítési igény teljesítését megtagadta az adóhatóság. A visszatartott összeg mintegy 33- 34 millió forintot tesz ki. Most módosítani fogják ezen határozatokat, és ennek megfelelően 6 millió forint összegű adó-visszatérítési igényt teljesíteni fog az adóhivatal, a késedelmi kamattal együtt. Az ígéretek szerint három héten belül minden adózó megkapja ezt az összeget. Á szövetkezeti üzletrész-vásárlási konstrukciók esetében azonban további szakértői egyeztetéseket folytat az adóhivatal. A megyében 284 ilyen ügy még változatlanul folyamatban van, és ha a szakértői döntések megszületnek a hogyan továbbról, akkor tudnak erről részletes tájékoztatást adni. A megyei igazgató kitért arra is, hogy az APEH-nél az elvégzett szociológiai vizsgálatokból kiderült: szövetkezeti üzletrészvásárlás javarészt (72 százalékban) nem az aprófalvas vidékeken, hanem jellemzően a megye városaiban történt. Az alapítványi konstrukciók is igen erős koncentrációt mutatnak, hiszen az ezen lehetőséggel élők kétharmada Szolnok, Karcag és Kisújszállás városához kötődik. Ezenkívül megfigyelhetőek a munkahelyi kötöttségek is: a versenyszféra mellett a közigazgatásban, az igazságügyi apparátusban dolgozók körében voltak főleg ismertek ezen befektetési kedvezmények. B. Gy. A Bartók Béla Kamarazenekar közreműködésével nyűt meg a Szakrális terek című képzőművészeti kiállítás Szolnokon a VMK 2. emeleti galériáján. Ábrahám Rafael, Bészabó András, Ganczaugh Miklós, Jovián György, Szurcsik József és Véssey Gábor alkotásait június 12-ig nézhetik meg az érdeklődők. fotó: mészáros János