Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-20 / 117. szám
MMMmiMniNMtSKti / iîJLllÆil# Falugondnoki hálózat Tiszaburán? 3. o. Maguknak adnak munkát a vállalkozók 3. o. Gazdasági tükör 4. o. Jászsági barangolás 5. o. Sport 7. o WÊÊÊtmÊÊÊÊÊÊÊmmmÊtÊm A megyeszékhely lesz a házigazda Nagykövetek találkozója A Schuman-terv emlékére minden évben megrendezik Európa napját, amelynek alkalmából a Külügyminisztérium támogatásával holnap Szolnokon tartják a nagykövetek találkozóját. Az eseményre a MTESZ és az Európa Klub meghívására a megyeszékhelyre látogatnak az Európai Unió tagországainak nagykövetei. A programhoz kapcsolódik a VMK és a Klub Szolnok rendezvénye. A program délelőtt 10 órakor a Technika Házában kezdődik, ahol Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszönti a résztvevőket, majd Pelikán Lajos, a Technika Háza igazgatója ismerteti a házban folyó munkát. A jelenlévők beszélgetést folytatnak Magyarország csatlakozásának megítéléséről. A vendégek és kísérőik ezután hajókiránduláson vesznek részt, a vendégeket Várhegyi Attila polgármester köszönti. A mintegy kétórás hajóút után a Városi Művelődési Központban kulturális műsorral kedveskednek a diplomatáknak és az érdeklődő közönségnek, majd 16 órakor az Európa Klub és a Klub Szolnok közös rendezvényére kerül sor. A programban a tervek szerint részt vesz Kovács László külügyminiszter is. Ötven új munkahely Cibakházán Világcégeknek dolgoznak Hamarosan világcégeknek dolgozik több mint ötven ember Cibakháza legújabb üzemében. A célállomások között olyan óriásvállalatok vannak, mint a Sony, a Kodak, a Philips és a Samsung. A G. Form Műanyagalkatrész- és Szerszámgyártó Kft. egy cibakházi származású, de osztrák állampolgárságú vállalkozó tulajdona, korábban ő vette meg Budapesten a Ganz egykori kapcsolóüzemét. Az üzletember úgy döntött, hogy segít a munkanélküliségtől sújtott településen, és beindította cibaki vállalatát. A munka már meg is kezdődött, jelenleg tizenkét ember dolgozik az üzemben, további negyven helybéli pedig a vállalkozó budapesti telepén tanul, s amint teljes kapacitással megindulhat a termelés, hazatérnek dolgozni. A vállalkozó egyébként több térségbeli (martfűi, tiszaföldvári, cibakházi) fiatalt is támogat anyagilag, hogy elvégezhessék a műszaki főiskolát, és később nála helyezkedhessenek el. Pókász E. Kamarai pályázat regionális műszaki fejlesztésre Ötvenmillió a kézműveseknek A Pest és a Jász-Nagykun-Szolnok, valamint a Bács-Kjskun megyei kézműveskamarák pályázatot írnak ki a területükön működő kis- és középvállalkozóknak regionális műszaki fejlesztési támogatás elnyeresere. A vissza nem térítendő támogatás elnyeréséhez összesen 50 millió forint áll rendelkezésre. A három kézműveskamara 25 millió forintot nyert el az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság pályázatán, és ehhez az összeghez a kamarák a tagdíjakból további 25 millió forintot tettek hozzá. A vállalkozók június 30-ig nyújthatják be ajánlatukat a területükön lévő kézműveskamara központjába. Egy pályázó maximum 10 millió forint támogatást igényelhet, ugyanakkor a beruházáshoz szükséges költség 70 százalékával már rendelkeznie kell. Az ajánlatokat július 20-án bírálják el. Előnyben részesülnek azok a kis- és középvállalkozók, akik versenyképességük növeléséhez kémek támogatást, hiszen ez az uniós csatlakozás miatt különös jelentőségű. Közműberuházások Berekfürdőn A Berekfürdőbe érkezők szezonnyitáskor már tapasztalhatták, hogy az önkormányzat és a Település Ellátó Szolgálat megtisztította a Kemping utat, a gaztalamtás után pedig elkezdték a terület parkosítását. A tavon túli terület mellett 570 méter kerékpárutat építettek, ahol esténként szívesen sétálnak az itt üdülők. Mint dr. Kenyeres Imre polgármestertől megtudtuk, az önkormányzat folytatja a ’97-ben megkezdett gázberuházást az Északi üdülőterületen. Ha ez elkészül, akkor lehetőség nyílik mindenki számára a gáz bevezetésére, miután tavaly pályázati pénzből 430 ingatlan előtt fektették le a gázvezetéket, most pedig 98 ingatlan előtt teszik meg ezt. A beruházást 11 millióval támogatja az önkormányzat, és a lakosoknak 84 ezer forintot kell fizetniük a rákötésért. Eddig minden második ingatlantulajdonos élt ezzel a lehetőséggel. Jó ütemben halad a településen a szennyvízberuházás is. Október végére kész lesz a Déli üdülőrész-Fő utca-üveggyár által határolt területen a hálózat. A 30 millió forintos beruházást önkormányzati támogatásból, lakossági és állami hozzájárulásból valósítják meg. Egyszerűsíteni kell a vámeljárást Az európai uniós csatlakozás jelentős feladatot ró a vámszakmára, hiszen a közösségből érkező árukat is vámkezelni kell - jóllehet ezeket nem terhelik majd vámok -, illetve a magyar cégek megannyi olyan üzletféllel kereskednek továbbra is, amely nem uniós országban működik - hangzott el a kedden zárult egri országos vámkonferencián. A feladatok közé sorolták a közvámraktárak országos hálózatának megteremtését. A csatlakozás időpontjára minden nagyobb városban, de legalábbis a megyeszékhelyeken igénybe lehet majd venni e raktárak szolgáltatásait: a teljes okmányolást és árukezelést. A magyar vámtarifák máris EU- konformak, a vámkezelés módját viszont a közösségi követelményekhez igazodva jelentősen egyszerűsíteni kell. Világszerte ismertek a karcagi Weld-Impex Termelő és Kereskedelmi Kft. hegesztőgépei. Az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszernek megfelelő, csúcstechnológiával készülő berendezések eljutnak Ausztriába, Németországba és Finnországba is. fotó: csabai i. A dolgozók nem tudják kifizetni az üdülés rájuk eső részét Mézesmadzag volt a támogatás? Hiába nyert 600 ezer forint értékben üdülési csekket 60 személy részére a Vasutasok Szakszervezete szolnoki alapszervezete, tagjaik mégsem tudnak elmenni a csekkekkel pihenni. Az alapszervezet részt vett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatán, amelynek célja az volt, hogy támogassák a szociálisan hátrányos helyzetű munkavállalókat. Mint Bögre Attila, az alapszervezet elnöke elmondta, nagyon megörültek ennek a lehetőségnek, hiszen a tagok között soknak alacsony a fizetése. Az alapszervezetnek egyébként 300 tagja van, és a csekkek 60 személynek szólnak. Azoknak, akik bruttó 30 ezer forint alatt keresnek, 10 ezer forintos üdülési csekk támogatást ad az alapítvány. Akiknek a keresete például bruttó 45 ezer fölött van, azoknak csak 6 ezer forint jár. Mivel a csekkek 10 ezer forintosak, a 6 ezres támogatást a szakszervezetnek vagy a munkáltatónak ki kellene egészíteni, ám erre egyikük sem képes. (Folytatás a 3. oldalon) Folyamatosan bírálja el az FM megyei hivatala a pályázatokat •• ültetvénytelepítésben a szőlő a sláger Az idei evben is igen megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági beruházások állami támogatása iránt, a pályázatok száma meghaladta a 250-et. Mint Gombár Mihálytól, az FM megyei hivatalának vezetőjétől megtudtuk, az ültetvénytelepítésben a szőlő a sláger, mintegy 50 hektár telepítéshez kértek a gazdák támogatást, főként a Tiszazugból. Egyébként e területet helyezték első helyre a pályázatok elbírálásának rangsorában. A pályázatok a beruházásokra vonatkozóan mintegy 1,5 milliárdos támogatási összeget tartalmaznak megyénkben, ez azt jelenti, hogy ennek révén közel 5-6 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg. Gombár Mihály beszélgetésünk során néhány gondot is jelzett az állami támogatással megvalósuló beruházások kapcsán. Kérdés például, hogy kialakult-e már véglegesen a termelői kör, s megvalósul-e a mezőgazdasági termelés minőségi és mennyiségi javulása. Most még ugyanis ez vitatott, ezért is kell erősíteni a kötelező ellenőrzést. Ha a termelést valaki abbahagyta, akkor a támogatást vissza kell fizetnie. Megyénk a beruházási támogatások elbírálásánál prioritási sorrendet állított fel, első helyre került az ültetvénytelepítés. Mintegy 50 hektárnyi szőlőtelepítési igény jelentkezett, főként a Tiszazugból. (Folytatás a 3. oldalon) ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a Számítógépeket kaptak a rendőrök A Jászberényi Rendőrkapitányság mostantól öt számítógéppel lett gazdagabb a Budapest Bank helyi fiókja jóvoltából. A pénzintézet ugyanis az informatikai korszerűsítés során „kiesett”, ám a még mindig kiválóan működő gépeit átadta a Jászberény Közbiztonságáért Alapítványnak. Mint azt a kapitányság sajtóreferensétől, Lukács Anita főhadnagytól megtudtuk, a rendőrséghez került számítógépeknek több szolgálati ágnál is hasznát veszik a jövőben. Többek között a bűnügyi nyomozók és a szabálysértési előadók munkáját segítik ezek a masinák. A számítógépeket, valamint egy helyi vállalkozó által felajánlott számítógépasztalokat tegnap kis ünnepségen vehette át a rendőrkapitányság vezetése. -h-Albínó tigrispitont, trópusi halakat és más állatkülönlegességeket láthatnak az ér■ deklődők a szolnoki Városi Művelődési Központban tegnap megnyílt és május 27-ig nyitva J tartó hüllőkiállításon. fotó: cs. i. MÊKIÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊtÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊ^ÊIÊÊÊÊÊÊÊlÊÊÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊItÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊlÊÊKÊKIÊKÊÊÊÊÊÊÊÊ mÊÊÊÊKM WÊKÊÊÊÊmmÊmm Zsemle és némi párizsi volt a lánykák zsákmánya Tyúklopás, tízóraiért cserébe K., a fegyverneki kilencéves kislány iskolába menet tért be a pékségbe. Két zsemlét és pár deka párizsit vett magának tízóraira. Miután végzett, annyi ideje sem maradt, hogy a visszajárót zsebre tegye, az érméket még a kezében szorongatta, amikor az utcára kilépve három nem sokkal idősebb lány állta útját. A 12-13 éves lánykák - akik valamennyien egy vezetéknévre hallgatnak - vezére A. volt. Ő volt a legnagyobb a társaságban, ő szólította meg az iskolába igyekvő gyereket. A tízórait követelte. Először csak szóval, később aztán tettekkel is. Megragadta K. karját, majd el is gáncsolta a kisebbet. „Adod vagy nem adod?” - hangzott újra az immár értelmetlenné vált kérdés. De vajon honnan tudják ezek a gyerekek, hogy így kell kirabolni valakit? Legalább ennyire megdöbbentő és érthetetlen a folytatás is, azaz, hogy a „nagy” lány az elvett elemózsiáért cserébe mintegy nemes gesztusként tyúkot lopni hívta a földre tepert lányt. K. persze erre sem volt hajlandó. Ezért húzkodták, ráncigálták őt, ám valahogy mégiscsak be tudott menekülni az iskolába. A rendőrség rablás miatt kezdett nyomozásba, s csakhamar kiderítették, kik voltak a támadók. Minthogy gyerekekről van szó, azon túl, hogy tisztázzák a történteket, más egyebet nemigen tehetnek. Talán annyit mégis, hogy a kis támadók szüleit megkérik, lehetőleg ne útonállásra tanítsák a lányokat a jövőben... -hgy-