Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-14 / 112. szám

Kép viselőj elölti visszalépések 3.0. A szerkesztőség postájából 4. o. I A Kunságban jártunk 7.0, Harcolni kell a jogokért 9. o. iNci Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap I IX. évfolyam, 112. szám 1998. május 14., csütörtök Küldöttgyűlést tartott a fogyasztási szövetkezet Sikeres a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ A forgalom a tervezettet felülmúlta, s üzleti siker az is, hogy 1997-ben volumenben is növekedett az értékesítés a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ-nél. Az idei év egyik legnagyobb feladata a bolti kiszolgálás minőségének további javítása. Többek között erről is szó esett tegnap a szövetkezet küldöttgyűlésén, amelyen az 1997. évi munkát és az idei terveket vitatták meg. A szövetkezet forgalma az 1997-es évben 4,2 milliárd fo­rint volt, ami nemcsak hogy 16,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de egyút­tal az ország egyik legerősebb áfészénél volumennövekedést is takar. Pedig van konkuren­cia, a munkanélküliség me­gyénkben igen magas - hangsú­lyozta Héja Józsefné elnökhe­lyettes. Az áfész jó eredményé­hez hozzájárult a Csongrád me­gyei ív Rt. is, melyet még 1996- ban vásárolt meg a szövetkezet. (Folytatás a 3. oldalon) A súlyos sérült csak öt nap múlva került kórházba Késdobáló a Lenin utcában Úgy tűnik, egyre több az olyan eset, ahol az alkoholizáló férj és feleség bódult állapotában egymás életére tör. A megyei bíró­ság épp a múlt héten ítélt elsőfokon hatévi börtönre egy idült alkoholista fiatalasszonyt párja megöléséért. Ezúttal Rákóczi­­újfaluban hatolt emberbe a kés. Méghozzá egy jókora, 25 centi pengehosszúságú darab! A má­jus hetedikén este történt csa­ládi tragédiára azonban csak öt nap múlva derült fény, akkor, amikor a már igen rossz álla­potban lévő - belein is sérült - asszony a kórházba került. A rendőrséget a sérültet ellátó MÁV-kórház értesítette. A tettesre most sem kellett sokáig „vadászni”, a férjben, R. Mihály személyében nyom­ban rátaláltak a gyanúsítottra. A 44 éves férfi beismerő val­lomásában aprólékosan beszá­molt a Rákócziújfaluban, a Le­nin úti házban május 7-én este történtekről. A pár rendesen ivott, nem ki­zárt, hogy az asszony aznap fér­jét is felülmúlta. Valamin ösz­­szeszólalkoztak, talán épp az váltotta ki a férfi agresszivitá­sát, hogy nem volt megelé­gedve felesége főztjével. A gyanúsított nyomozóknak azt mondta, „szájait velem” - ezért kapta fel a kést, majd körülbe­lül fél méterről az asszony ha­sába dobta. Az eseményeket követően azonban sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette, az asszony csak napok múlva, életveszélyes állapotban került kórházba. A nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja. Mint azt dr. Borsányi Terézia alezredestől, az osztály vezetőjétől megtud­tuk, R. Mihály őrizetbe vételére többek között azért sem volt szükség, mert a gyanúsított már az első kihallgatása alkalmával is őszinte, részletes beismerő vallomást tett. H. Gy. Helyszíni bejárás után ma adnak tájékoztatást a méregügyről Kétpó peches a permetezésekkel Peches Kétpó a permetezésekkel. Évekkel ezelőtt belterületi részét szórták meg permetlével, múlt héten a pusztapói külte­rületen élő családok kiskertjeit érte a Region Turbo gyomirtó képében repülőgépen érkezett „égi áldás” - az azonnali kelle­metlen szaghatáson túl - kárt okozva a növényi kultúrákban. Boldog István polgármesterhez pénteken jutott a baj híre, aki ér­tesítette a növényvédőket.- Hétfőre ígérték, hogy kijön­nek, és bizony a lakosok nehezen vették tudomásul, hogy a jelzett napon a vízmintavétel miatt a közkifolyóhoz (ennek környékén mosták ki a permetezéshez hasz­nált vegyszeres tartályokat) kivo­nuló tisztiorvosi szolgálaton kí­vül senki nem jelent meg mondta a polgármester, aki hoz­záfűzte: ami történt, nagyon jó példa arra, hogy sokkal jobban kellene odafigyelni mindenkinek a környezetére és arra, hogyan végzik a permetezést. Magyar János, a megyei nö­vény-egészségügyi és talajvé­delmi állomás növényvédelmi osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, a mai helyszíni bejárás után adnak hivatalos tájékoztatást a károkról, a felelősség kérdésé­ről. Véleménye szerint az üggyel foglalkozó média - nem a mi la­punkat értve alatta - túldimenzi­onálta a történteket, hiszen olyan komoly biokémiai folyamatok játszódnak le egy ilyen eset kap­csán a növényekben, hogy ha a hatásmechanizmusát nem ismeri valaki, akkor nem helytálló, rendkívül végletes következteté­seket vonhat le a tünetek alapján. Ami már most tényként közöl­hető: a településrésszel szomszé­dos egyik táblában repülőgépes gyomirtást végeztek, melynek során nem rápermeteztek a fa­lura, hanem a kertek fölé sodró­dott az időjárási viszonyok miatt a légtérből a növényvédő szer. A károkozás - amit a gyomirtást végző repülőgépes cég elismert, már a vizsgálat előtt vállalva a la­kóknak való kártérítést - sajnos szemmel látható: a piacra szánt palánták levelei megpettyeződ­­tek, a barackfák levelének egy ré­sze lehullott. Az esetre holnapi lapunkban visszatérünk. S. Cs. J. Ma 10 órakor megnyitja kapuit a 6. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár a Tiszaliget­­ben. Képünk tegnap az utolsó előkészületi munkák egyikét örökítette meg. fotó: cs. i.-------------4-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Fél óra alatt 40 milliméter csapadék zúdult a városra Jégeső tarolt Jászárokszálláson Emberemlékezet óta nem volt akkora jégeső Jászárokszálláson mint tegnap délután - tudta meg lapunk. A gyakran tojás nagyságú jégdarabok nem kímélték a háztetőket, gyümölcsö­söket, a veteményt. A tűzoltók ez alkalommal a pincékbe, ba­romfiólakba.betört vízzel küzdöttek. A károk tetemesek, de a pusztítás nagyságrendjét még nem lehet megállapítani. Fél óra alatt mintegy 40 milliméter csapadék zúdult a városra. A helyi önkéntes tűzoltók több családi házból kaptak riasztást, volt, ahol a pincét árasztotta el a lezúduló víz, volt, ahol a ba­romfiólban okozott károkat. Az egyik háznál 150 előnevelt csirke, kacsa pusztult el néhány perc alatt. A kárelhárításban a jászberényi hivatásos tűzoltó­ság is besegített. A város több pontján összesen négy szivaty­­tyú dolgozott folyamatosan - tájékoztatta lapunkat Kovács Sándor, az önkéntes tűzoltóság parancsnoka. Szabó Béla, a helyi mező­­gazdasági szövetkezet elnöke elmondta, a vihart követően gyors szemlét tartottak. (Folytatás a 3. oldalon) Június 4-5-én a világ minden tájáról várják az érdeklődőket Szolnok-farmshow a Szandai-réten Idén 13. alkalommal rendezi meg a Szolnoki Mezőgép Rt. a Szolnok-farmshow-t, s a helyszín is új: Szolnokon a Szandai­­rét ad helyet a rangos mezőgazdasági eseménynek. A már ha­gyományosan bemutatókkal egybekötött gépkiállítás kiegészül egyéb, a mezőgazdaságnak gyártott termékekkel is, s szakem­bereket várnak még a tengerentúlról is június 4-5-én.- A privatizációt követően ez lesz az első rendezvényünk, ezért is fontos ez számunkra - mondotta érdeklődésünkre dr. Sziráki András, a Mezőgép vezérigazga­tója. Természetesen a hazai és a nemzetközi érdeklődők mellett a tulajdonosi kör is megismerked­het a cégnél készülő berendezé­sekkel. A show célja továbbra is a hazai piacvezető pozíció megőr­zése, s további exportpiacok megszerzése. A korábbi, Zagyvarékas hatá­rában megszokottá vált helyet azért adták fel, mert egyrészt ki­nőtték, másrészt komolyabb helyreállítást igényelne a bemuta­tóul szolgáló terület. A lehetősé­gért egyébként köszönetét fejezte ki a vezérigazgató az újszászi Szabadság és a rékasi Béke Tsz­­nek.- Az új helyszínen talán min­den korábbinál nagyobb látoga­tottságot tudunk elérni - bizako­dott dr. Sziráki. A kiállításon a felhasználók mellett a gépkeres­kedők is megismerkedhetnek a termékpalettával, az új fejleszté­sekkel. (Folytatás a 3. oldalon) A világ egyetlen IPA-emlékhelye Rendőrök szikig A hatvanegy országot tömö­rítő Nemzetközi Rendőr Szö­vetség - International Police Association (IPA) - Jász­­szentandráson valósítja meg emlékhelyét Az erről szóló együttműködési megállapo­dást tegnap írták alá Jász­­apátin. Délután az emlékhely tervében szereplő művészi kivitelű szoborhoz szükséges 900 mázsás diabázszikla ren­deltetési helyére emelését te­kintették meg a résztvevők Jászszentandráson. Az emlékhely kialakításának öt­lete Stuchlik László szentand­­rási illetőségű vállalkozóban - aki a heves megyei IPA tiszte­letbeli tagja is - fogalmazódott meg. Az emlékhely az IPA or­szágainak együttműködését szimbolizálná. Az emlékparkot a tervek sze­rint augusztus 14-én kívánják felavatni a Nemzetközi Rendőr Szövetség vezetőinek részvéte­lével. Az emlékmű hármas halomra kerül, amelyet vizesárok övezne. A későbbiekben az em­lékhelyhez kapcsolódna egy horgásztó, szabadtéri színpad is. Minden IPA-tagországnak egy külön háza lenne, és minden tagországnak egy-egy kisebb kősziklán az ország címere je­lenne meg. A monumentálisnak nyugodtan nevezhető tervekre előzetesen mintegy 20 millió fo­rintos költséget szánnak. Az idegenforgalom szempontjából is jelentős emlékpark az egyet­len lesz a világon. Az IPA-nak a németországi Gimbomban ugyan létezik egy továbbképző központja, de em­lékhelye sehol sincsen. Banka Csaba A szikla felállítása nem kis fejtörést okozott FOTÓ: S. J. KÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊÊKMtÊÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊ Befejeződött a vetés Lényegében befejeződött a ta­vaszi növények vetése a me­gyében, szinte csak ott nem tudtak teljes körű munkát vé­gezni a gazdálkodók, ahol bel­víz akadályozza a gépeket. A megyei FM-hivatal szerint lé­nyegében befejeződött a tavaszi kultúrák, így a tavaszi árpa, nap­raforgó, cukorrépa, kukorica, burgonya, rizs és a zöldségnövé­nyek vetése. Az elmúlt hónapok változékony időjárása ugyan többször is hátráltatta a megfelelő vetőágy kialakítását és a vetést, ám mára szinte csak a belvízzel elöntött területeket nem tudták megművelni a gazdák. A belvíz jelenleg is körülbelül tízezer hek­tárt érint. A szántóföldi elönté­sekhez nagymértékben hozzájá­rni ugyanis a „spórolós” talajmű­velés, főként az, hogy a legtöbb táblán netán évtizedek óta nem járt mélylazító, valamint sok he­lyütt a tárcsák vették át az ekék helyét az alapművelésben. -Íz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom