Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-13 / 111. szám

1998. május 13., szerda Sport 7. oldal Megkérdeztük Mezey doktort Várható-e Szolnokon edzőképzés? Nagy lendülettel és lelkese­déssel elindult a múlt év vé­gén az UEFA-szintű hazai edzőképzés. Dr. Mezey György vezetésével előbb az instruktorokat képezték ki a fővárosban, majd Kecs­keméten, aztán ugyancsak Kecskeméten lebonyolítot­ták az első „fecskék” (job­bára NB I-es trénerek rész­vételével) háromszor öt na­pig tartó fejtágítóját. Az ünnepélyes diplomakiosztó ünnepségen az emelkedett hangulatban talán kevesen gondoltak arra, hogy az év ele­jén küszöbönálló vezetőségvá­lasztó MLSZ-közgyűlés vízvá­lasztó lehet a tanfolyamok to­vábbi sorsát tekintve. Pécsett és Zalaegerszegen még to­vábbi két kurzuson (itt ötször három napot töltöttek el a hall­gatók) vettek részt saját költ­ségük terhére (45.000 forint) a jelentkező szakemberek. Már-már Szolnok megye is sorra került, mikor meglepő bejelentést tett Mezey György az egyik országos napilap ha­sábjain. A nemzetközileg el­ismert futballdoktor nem érzi az új MLSZ-vezetés részéről azt, hogy a szerinte nélkülöz­hetetlen edzőképzés prioritást élvezne a szövetségen belül. Ezért aztán indokolttá vált, hogy személyesen is megkér­dezzük: számíthatunk-e arra, hogy az Edzőképző Csopo.rt tagjai terepszemlét tartanak a Tiszaligetben - mi azt jelöl­tük meg a tanfolyam helyszí­néül - azért, hogy engedé­lyezzék a régiónkhoz tartozó edzők saját szervezésben tör­ténő pallérozását, egyáltalán meddig tartsuk fent az érdek­lődést? Személyes ismeretségünk okán szó szerint közöljük a választ: - Pista, ne haragud­jatok, de ebben a pillanatban úgy érzem, nem tudok ilyen légkörben tovább oktatni. Rajtam kívül akad még szá­mos kiváló szakember az or­szágban, hátha közülük valaki majd folytatja a tavaly elkez­dett munkát. Ennél többet nem mondhatok. Vele vagy nélküle? Egy­előre nem tisztázott, mint ahogy az sem, hogy a szep­temberre beígért tiszaligeti tanfolyam beindul-e. A meg­oldásról nem lemondva, a megyei és környékbeli edzők nevében hamarosan megke­ressük Kovács Attilát, az MLSZ elnökét is. Hátha ő biztatóbbat fog mondani valamennyiünk számára. néder Asztalitenisz, NB III. Boldog herényi Baby Bell Az NB ül. Márton-csoportjának a küzdelemsorozatát a Jászbe­rény Baby Bell-DSE férficsapata nyerte. A Zagyva-parti legény­ség végig kiegyensúlyozott tel­jesítmény nyújtott, mindössze egyszer szenvedett vereséget a 18 forduló során, tehát teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet és jutott fel a ma­gasabb osztályba. Az ugyaneb­­bfen ácsöportba'n'szfefeplő Jász­­árok,szá(lásj Vasasnak a hete­dik, míg a Jászapáti V$E együt­tesének a nyolcadik hely jutott a bajnoki évadban. Bronzérmesek a kisűjiak A Szabados-csoport küzdelme­inek utolsó fordulójának ranga­dóján Kobor-Kisújszállás SE-Kiskunhalas 9:9. A kisújiak győzelmeit az Ágoston-Molnár pár, Ágoston 3, Galáth 2, Varró 2, Molnár 1 szerézte. A bajnok­ság végeredménye: 1. Kiskun­félegyháza 38 pont, 2. Kiskun­halas 34, 3. Kobor-Kisújszállás 34. Bírók kerestetnek! A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Asztalitenisz Szövetség alapfokú játékvezető-képzést indít fiatal játékosok és a sportág szimpatizánsai szá­mára. A képzést három hétvé­gén, 4-4 órában tartják, amely­nek befejeztével tesztkérdé­sekre kell majd választ adniuk a vizsgázóknak. A tanfolyam részvételi <4ya 500 Ft/fő. Jelentkezni lehet le­vélben a Jász-Nagykun-Szol­nok Megyei Sportszövetség címén, Szolnok, Délibáb út 14. vagy Lesskó Lászlónál a 56/344-122-es telefonszámon. JWMrVWV wm értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippelje meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) és a Bajnokok Ligája (május 20.) kupa­döntőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, leveiezőla-., pon a mérkőzéseket megelőző napig. Éjjel-nappal hívhatja tipp-vonalunkatl 330 596 A hivés dtja: 88 Ft+áts/perc Címűnk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex.1539 Budapest, Pt.r591. Férfi és női kézilabda NB II. Osztálykülönbség Tiszaföldváron Férfiak Tiszaföldvár- Hódmezővásárhely 33-15 (18-9) Tiszaföldvár, 400 n., v.: Giczey G., Veres J. Tiszaföldvár: TAJTHY - RIGÓ 10, SZÁVA 6, Vitális, Si­pos 1, Fehér 1, TÓTH 6. Csere: BAKSA (kapus), CSUTl 8, Fe­­renczi 1, Vida, Danku. Edzó': Fejes László. A listavezető a 4. helyen álló vásárhelyi gárdát fogadta, de a mérkőzés képe egyáltalán nem tükrözte, hogy a tabellán mind­össze háromhelynyi különbség van a csapatok között. Bár a vendégek szereztek vezetést, ám Rigó hamar szertefoszlana reményeiket. A vásárhélyiek - nem csak a meleg miatt - nem bírták a hazaiak által diktált iramot, így már az első félidő­ben egyoldalúvá vált az össze­csapás. Fordulás után sem vál­tozott a játék képe, pedig a földvári csapat fiatal játékosai is lehetőséget kaptak. A tiszaföldvári csapat legkö­zelebb május 16-án, 14.30-kor lép pályára Orosháza ellen. Fejes László: - Nem számí­tottam ekkora különbségű győ­zelemre. Abony-Gyöngyös 22-26 (10-7) Abony, 400 n., v.: Horváth, Papp. Abony: RÉCSI - Bárány L. 1, PETREZSELYEM 10, Faragó 4, Bárány J. 2, Takács 3, Zsem-Birkózás A Túrke vei VSE birkózópalántái nagy bravúrt hajtottak végre, be­jutottak a csapatbajnokság leg­jobb nyolc együttese közé. A te­rületi döntő visszavágóján, Ceg­léden, a helyiek ellenében 22:22- es döntetlent értek, mivel az első meccset Kiss Kálmán tanítványai fölényesen nyerték, így az össze­sítésben 54:34-gyel csoportelső­ként mehettek tovább. À karca­giak a dabasiak ellenében léptek szőnyegre, és két meccs alapján 62:27-es győzelmet arattak, ami csoportjukban a harmadik helyet jelentette Kurucz István és Blaskó Tamás fiai számára. A grundbirkózó-diákolimpia területi döntőjében, Dunaharasz­­tiban hat csapat volt érdekelt, köztük a jászberényi Gróf Appo­­nyi Albert és a szolnoki Kertvá­rosi Általános Iskola legénysége. Örvendetes, hogy régiónk nebu­lói vívták a finálét. Míg a megyei döntőn Borsi István tanítványai, a kertvárosiak nyertek, ezúttal a herényieknek sikerült visszavág­niuk, 6:3. Kovács György legé­nyei különösen az alsóbb súly­csoportokban jeleskedtek, s ők kerültek a döntőbe, amelyet má­jus 22-én rendeznek majd meg a Jászság fővárosában. lye 1. Csere: Mészáros 1, Mé­száros Zs., Baksa, Gáspár, Ve­­reczkei, Sinka, Bárány S. Edző: Kocsis Lajos. Magabiztosan érkezett a ve­retlen listavezető az abonyi csarnokba. A közönség is meg­érezte a ritka sportcsemegét, mert zsúfolásig megtöltötte a városi sportcsarnokot. Színvo­nalas, gyors játék alakult ki, mely magasabb osztályban is megállta volna a helyét. A ha­zai csapat az első félidőben szenzációsan játszott, 9-4-re, majd 10-7-re is vezetett. Leve­gőben lógott a meglepetés, mi­kor erősített a listavezető és le­dolgozta hátrányát, 13-13. Ettől fogva felváltva vezettek a csa­patok. A közönség állva tom­bolta végig a hajrát. Sajnos La­­urencz edzőt inzultálták, ezért a mérkőzést megszakították a já­tékvezetők. Petrezselyem óriási góljával (21-22) még felcsillant a remény az abonyiak számára a győzelemre (21-22), de a vég­játékban a jobb cserékkel ren­delkező vendégek szerencsés gólokkal bebiztosították sike­rüket. Kocsis Lajos: - Öröm volt nézni a fiatalok játékát és azt, hogy mennyire szeretik ezt a sportágat. Büszke vagyok játé­kosaimra, az abonyi közönség­nek pedig köszönöm a bizta­tást! Gyula-Steffl Martfű 24-25 (9-11) Gyula, 100 néző, v.: Sebők, Taizs. Martfű: Major - Serfőzo 1, Fekete 4, KOVÁCS 7, Szikszai 2, Erdélyi 6, Borda 2. Csere: POLGÁR (kapus), Szelindi, Horváth, Nagy. Edző: Kenyeres István A „négypontos” mérkőzésen a martfűiek végig két-három góllal vezettek, ám az utolsó öt percre mégis izgalmasan ala­kult a mérkőzés. Kenyeres István: - Korrekt játékvezetés mellett magunk­nak tettünk nehézzé a mérkőzés végét. Nők Martfűi VSE­­DEÁK-Keri DSE Makó 15-16 (8-8) Martfű, 100 n., v.: Horváth, Medovárszki. Martfű: TÓTH - Tóvizi 2, Budai, HEGEDŰS 9, Sólyom 2, Gálik 1, Gonda 1. Csere: Juhas (kapus), László, Mészárosáé, Dóró, Kiss, Cseuz, Sólyom R. Edző: Horváthné Csordás Ka­talin, Lipka András. Az első félidőben a listave­zető vendégek rendre egy-két gólos előnyre tettek szert, de ezt a martfűieknek a félidő haj­rájában sikerült ledolgozniuk. Fordulás után változatlanul a makóiak irányították a meccset, a lefújás előtt azonban mégis egyenlíthettek volna a hazaiak, de a döntő helyzeteknél meg­remegtek a kezek. Lipka András: - Ha jobb a sportdiplomáciánk, ezen a mér­kőzésen nem szenvedünk vere­séget. Cselgáncs-diákolimpia Irány Csehország! Harminchárom egyesület közel 240 versenyzője lépett ta­tamira a Debrecenben megrendezett országos diákolimpia döntőjében, mely egyben országos rangsorversenyt is jelen­tett a fiatalok számára. A viadal sajátossága, hogy a ver­senyzők tanintézeteik színeit képviselték a rangos megmé­rettetésben. A Szajol-Sector Judo Klub tagjai természetesen most sem hiányozhattak az idei év döntőjéről. Zelei Mónika, Perge Ilona és Kovács Viktor a szajoíi Köl­csey Ferenc Általános Iskolát képviselték, míg Kardos Zoltán a szolnoki Mátyás Király Álta­lános Iskolának próbált egy szem szolnokiként érdemeket szerezni. A női 36 kilogrammban Perge Hona két magabiztos győzelemmel került a fináléba, ahol a kunszállási Szabó Eme­sét győzte le ippon értékű leszo­rítással, megszerezve ezzel élete első diákolimpiái bajnoki címét. Zelei Mónika (44 kg) két villámgyors ipponos győzelem után a döntőbe jutásért nézett farkasszemet a budapesti Kun­­dér Katalinnal. Az előrehozott döntőnek is beillő küzdelmet a szajoli lány nagy belsőhorog­­dobásért kapott ipponnal nyerte. Sőt a fináléban is maga­biztosan diadalmaskodott, s már a harmadik diákolimpiái bajnoki címét gyűjtötte be. A 36 kg-os fiúk mezőnyében Kovács Viktor egy győzelem­mel és két vereséggel az ötödik helyet szerezte meg, messze elmaradva tudásszintjétől. Kardos Zoltán (44 kg) a 16 indulót felvonultató mezőny­ben, hatalmas küzdelemben két győzelemmel és két vereséggel szintén az ötödik helyen vég­zett, ezzel is öregbítve a szol­noki Mátyás Király Általános Iskola jó hírnevét. A Zelei-Perge kettős, Fekete Zsuzsa, Kovács Angéla és Kál­lai Zoltán május 15-én az EORV-re történő felkészítő edzőtáborba Budapestre, majd Csehországba utazik. Női foci NB II. Győri NFC­­Abádszalóki Juventa 1-2 (1-1) Győr, 100 n., v.: Antal. Abádszalók Juventa: OLÁH, CZICZE, Szókéné, Kupái, Tar, Kontra, (KOVÁCS), PÁL M., Havelland (Pál P.), Bozsó, Varga, Borbély (Sáfár). Edző: Pál Antal. A végső helyezés szempont­jából a legjobbkor és teljesen megérdemelten győzött az Abádszalók. Pál Antal: - Az utóbbi for­dulókban folyamatosan javult a csapat egysége, annak ellenébe, hogy tele vagyunk sérültekkel. Ez a nagyszerű győzelem csak tovább erősítheti hitünket és önbizalmunkat. Kick-box Tökölön rendezték meg a kick­­boxosok stop-semi contact szakága I. osztályú bajnoksá­gának nyitófordulóját. Tizenhat klub 95 versenyzője lépett küz­dőporondra, köztük a szolno­kiak új reménysége, Pénzes Pál, aki a 89 kg-osok döntőjé­ben a hódmezővásárhelyi Jónás Kjss Csabát egyhangú, 3:0-s pontozással győzte le. Legköze­lebb május 16-17-én a Debre­cenben megrendezendő világ­kupán - a felnőttek stop-semi­­ben (Pénzes Pál), a juniorok light-contactban (Novák Jenő) viaskodnak - lépnek közönség elé a szolnoki fiúk. Vívás A JNSZ Megyei Vívó Szövet­ség és a diáksporttanács Hajdú megyével közösen szervezte meg a középiskolások egyéni bajnokságát. Az öt fegyver­nemben a két társrendező mel­lett gyöngyösi, gyulai, szentesi és külön meghívottként újpesti diákok is pástra léptek. Ennek ellenére sajnos a vártnál kisebb mezőny jött össze. Eredmények - női tőr: 1. Puskás Enikő (Gyula), 2. Kiss Anett (Debrecen), 3. Mátrai Kinga (Szolnok). Férfi tőr: 1. Truczán György (Gyula), 2. Serra Bendgúz (Debrecen), 3. Pákái Imre (Szolnok). Kard: 1. Csikány Mihály (Budapest), 2. Dallos Ede (Budapest), 3. Menyhárt Kristóf (Szolnok). Férfi párbajtőr: 1. Serra Ben­degúz, 2. Serra György (Debre­cen) ... 5. Menyhárt Kristóf (Szolnok). Női párbajtőr: 1. Kiss Anett (Debrecen). Mai műsor Kézilabda. Férfiak, NB 11. : Mól KK II-Tisza Volán, Szolnok, Olaj-csarnok, 16.30. Labdarúgás: Megyei I. osz­tály, előrehozott mérkőzés: Ve­gyiművek SK-Mezőtúr, 17.00. Magyar Kupa, megyei selej­tező: Szajol-Jászberényi SE­­Vasas, 16.30. Jászapáti-Kun­szentmártoni TE, 16.30. TOTÓZZON AZ ÚJ NÉPLAPPAL! Elmúlt heti tippelőink közül a Szolnoki MÁV Neusiedler lab­darúgóját, Bontovics Ferencet csak egy hajszál választotta el az ismétlés lehetőségétől, hiszen 9 találatig jutott. Rajta kívül a ti­szafüredi Remek Józsefé, lit közel a sikerhez, ő 8 találatot ért el. A 20. hét mérkőzései 1. Vasas Danubius Hotels - MTK Hungária 2. Haladás VFC - Gázszer FC 3. Békéscsabai EFC - Győri ETO FC 4. DVSC Epona - Diósgyőri FC 5. Atalanta - Juventus 6. Bologna - Lazio 7. Fiorentina - AC Milan 8. Vicenza - Udinese 9. Napoli - Bari 10. AS Roma - Sampdoria 11. Lecce - Piacenza 12. Veropna - Reggiana 13. Genoa - Treviso +1. Ferencváros - Újpesti TE Tóth László T-Plasztik Kft., ügyv. igazgató (Jászladány) Rostás Sándor ex-válogatott labdarúgó (Jászjákóhalma) Géléi Károly a Szolnoki MÁV Neusiedler hálóőre Varga Ferenc a ZT-Trans kispályás focikapusa Tóth Zoltán az Olaj-csarnok igazgatója (Szolnok) Az Új Néplap sportrovatának tippjei 1 1 X 1 1 X 1 X 2 1 1 1 X X 1 1 X 2 X 2 1 2 2 2 2 X 1 X 1 2 1 X 1 X 1 X 2 X X X X 2 X 1 X 2 1 X 2 X 2 X 2 1 2 1 1 X 1 1 X 1 X 1 2 1 X X 2 2 X 1 2 1 X 2 2 X 2 X 2 X 1 X 1 1 X 1 X X 1 1 X 1 X 1 2 1 1 X 1 1 X X 1 X 1 X X 1 X 2 1 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom