Új Néplap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-12 / 110. szám
6. oldal Körkép 1998. május 12., kedd A cukorrépa-termesztés nyereségtartalma nagyon lecsökkent Új kombájnra is telik már a Békénél A törökszentmiklósi Béke Mezőgazdasági Szövetkezetnél az évkezdet, pontosabban a tavalyi év decemberi pénzügyi állapota nem volt jó, azonban a szigorú gazdálkodás meghozta az eredményt: idén, az aratásra már két új John Deere kombájn is szolgálatba áll. A miklósi Béke szövetkezet 5500 hektáron gazdálkodik, melyet haszonbérben művelnek. A komoly potenciált jelentő területhez megfelelő a gépparkjuk is, azonban ezen túlmenően tovább kívánják erősíteni a kisebb gazdaságoknak nyújtott gépi szolgáltatásokat - mondotta Karancsi Lajos, a szövetkezet elnöke. Éppen a géppark korszerűsítése érdekében szabadultak meg néhány öreg betakarítógéptől, s helyükbe lép már az idei aratáskor két John Deere kombájn. Remélhetőleg - s számításaik szerint is - a pénz meglesz hozzá, függetlenül attól, hogy megválasztásakor szinte a nulláról, pontosabban mínusszal kezdték a gazdái-' kodást - mesélte az elnök, aki alig több, mint négy hónapja tölti be a vezető tisztséget. A növénytermesztés a szövetkezet több mint egymilliárdos árbevételéhez 350 milliónyival járul hozzá. A viszonylag kedvező időjárást kihasználva mindent időben a földbe juttattak, azaz a vetést - talán idén először - időben elvégezték. A kis megjegyzéshez - „talán idén először” - Karancsi Lajos hozzáfűzte, hogy a késésnek nem mindig volt oka az időjárás, inkább a pénzhiány és a szervezetlenség. Cukorrépát még most is mintegy 500 hektáron termelnek. Mint kérdésünkre kifejtette, ez ma már korántsem olyan jövedelmező tevékenység, mint 4-5 évvel ezelőtt volt. Akkoriban a nyereségtartalom elérte a 30-40 százalékot, az idén jó, ha meglesz a 10 százalék. Ez a mérték ugyanis már nagyon jó - teszi hozzá. A Béke egyébként a Szolnoki Cukorgyár egyik legnagyobb termelője, s a gyárral többéves szerződésük van, ez majd csak 2001-ben telik le. Addig a területet ha akarnák se tudnák csökkenteni. A szövetkezet már keresi, fokozatosan építi fel a kapcsolatait, hogy a több ezer vagonos tárolókapacitását az aratástól ki tudja használni. Einvág Felsőbbrendű matematika is közrejátszhat a folyamatban Öregszik az emberiség, és ez természetes A gyümölcslegyek is velünk együtt „korosodnak” Az emberiség öregedési tendenciájával kapcsolatban érdekes megfigyelést tett egy 14 tudósból álló nemzetközi orvoscsoport. Az élet meghosszabbodása gyorsabb ütemben következik be, mint amire számítottunk - nyilatkozta egyikük, Thomas Johnson, amerikai viselkedésgenetikai professzor. Ennek oka megfejtendő: egyesek szerint a jobb táplálkozás, mások szerint genetikai okok játszanak szerepet, de több képviselője van annak az érdekes elméletnek is, hogy a fajok túlélésének hosszabbodásával az egyes egyedek is hosszabb ideig élnek, mert már megtanulták a jobb alkalmazkodást. 2025-re a világnépesség 15 százaléka már 60 évnél idősebb lesz, míg ez a szám 1997-ben csak 9 százalék volt. A leghosszabb életűek Japánban és Olaszországban lesznek az emberek, 2025-re 33 százalékuk életkora haladja majd meg a 60 évet. Még olyan fejlődő országokban is, mint India és Mexikó 12 százalékos lesz ez az arány - valószínűsítették a kutatók. A jobb orvosi ellátás és táplálkozás kétségtelenül hozzájárul ehhez, de van még egy tényező is: aki megéri az idős kort, az már nem hal meg egykönnyen - különösen igaz ez a nőkre. A nyolcvan- és kilencvenéves generáció képviselői körében igen alacsony a halálozás, mindössze két-három százalék. A fejlett országokban a hatvanas évek óta a 100 évesek száma tízévenként megduplázódik. Ez a trend azonban - s éppen ez az, ami elgondolkoztatja a kutatókat - nem csupán az emberekre igaz: a gyümölcslegyek négy fajtája és az élesztőgombák vagy a fonalférgek körében ugyancsak megfigyelhető, hogy a faj hosszabb túlélésével az egyedek átlagos várható élettartama is nő - pedig ezeknél az élőlényeknél valószínűleg nem játszik szerepet a jobb táplálkozás vagy a hatékonyabb orvosi ellátás. Ennek alapján egyes kutatók azt feltételezik, hogy valamiféle felsőbbrendű matematika is közrejátszhat az egyedek élettartamának növekedésében, vagyis a halálozási mutatók csökkenése komplex rendszerek valamiféle általános tulajdonsága lehet. Úgy gondolják, hogy a folyamat akár fokozható is, ahogyan ezt a fonalférgek és gyűrűsférgek esetében megfigyelték. Vagyis az elöregedés tendenciája - amitől a világ, legalábbis gazdasági szempontból annyira retteg - genetikai eszközökkel esetleg tovább gyorsítható. Helytálltak a kerósok, vendéglátósok A szolnoki „Keró”, pontosabban fogalmazva a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakképző Iskola padjait mostanság közel ezer diák koptatja. A huszonkét éves intézmény eddigi egyik legsikeresebb évét zárja, hiszen a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőibe hat szakközépiskolás és két szakmunkás diákjuk is bekerült. Őket, felkészítőiket, tanáraikat fogadta, köszöntötte és jutalmazta meg Kovács Libórné igazgató. A legjobb eredményt az ötödéves Németh János érte el, aki élelmiszer-ipari ismeretekből országos győztes lett. Felkészítői: dr. Székelyné Laub Hilda és Temesvári Lajosné tanárnők. Kereskedelmi és vállalkozási ismeretekből a szintén ötödéves Szekeres Henrietta az országos döntő kilencedik helyezettje. Élelmiszer-ismeretek tantárgyból tizenegyedik Rusznák Réka, tizenkettedik Szabó Margit, tizenharmadik Mészáros Mónika és tizennegyedik Ilyés Erika lett. Felkészítő tanáruk Temesvári Lajosné volt. A szakmunkások körében a felszolgálók közül a harmadéves Rata Péter országos döntős, és olyan jó helyezést ért el, hogy felszabadult, és szakmunkás-bizonyítványt kapott. A szakácsoktól pedig Bak Norbert jutott az ország legjobbjai közé. Az eredmények ismertetése után rövid megvendégelés következett, ahol az ünnepeltek kólával, üdítővel koccintottak a sikerekre, eredményekre. D. Sz. M. Két politikai párt összefogása hagyományt teremtett Az egyetemes emberi szellem győzelme Véget ért egy sötét korszak - mondta a szónok FOTÓ: FORGÁCS A rendszerváltás után több évig nem emlékeztek meg Túrkevén a II. világháború európai befejezéséről (május 9.). Az MDF és az FKGP helyi szervezete összefogása révén immár harmadik éve szervezik a közös májusi ünnepséget. A sok szenvedést, családi tragédiát megállító jeles nap évfordulóján a párt tagjai, szimpatizánsai, illetve a múltra való emlékezést fontosnak tartó keviek jelentek meg a második világháborús emlékműnél, hogy felidézzék a világtörténelem egyik legsötétebb korszakának végét. A Himnusz meghallgatása és közös eléneklése után Kolarovics Antal, az MDF helyi vezetője mondott beszédet.- Éppen ötvenhárom évvel ezelőtt - mondotta a szónok -, talán éppen ilyen tavaszi napon, fellélegezhetett a világ. A győzelem napján mindenekelőtt a békét kell éltetnünk. Mint Kolarovics fogalmazott, nemcsak a fasizmus feletti győzelmet, hanem az egyetemes emberi szellem fölényét a fajelmélettel, a politikai felsőbbrendűségi tudattal szemben is ünnepelni kell ezen a napon. A városban működő pártok, társadalmi szervezetek és az önkormányzat képviselői ezután elhelyezték a túrkevei hősökre is emlékező koszorúkat és virágokat. ses Életműdíj Molnár István nyugdíjas néptanítónak Hagyományainkat meg kell őrizni! A Jászokért Egyesület életműdíját nemrégiben vehette át az idei díjazott, a Jászszentandráson élő nyugdíjas néptanító Molnár István, a Jászság népi hagyományait, szokásvilágát megörökítő tevékenységéért. Molnár István Jásztelken született 1924- ben. Elvégezte a jászberényi tanítóképzőt, Jászapátira, majd Jászszentandrásra került, ott folytatta tanítói, pedagógusi munkáját. Már a képzőben hozzálátott a jászsági népi hagyományok - először a népdalok -, gyűjtéséhez. Később elvégezte a népzenegyűjtő tanfolyamot is. A folklórkutatásokhoz a Magyar Népi Műelődési Intézet útmutatásai alapján, a szakmai fogásokat autodidakta módon elsajátítva látott neki. Évtizedes munkája eredményeként a Jászság folklórjának legkülönfélébb területeit kutatta fel. Az altatódaloktól, a mozgáskísérő rigmusokon, a névcsúfolókon, trágár verseken, szólásokon, közmondásokon, találós kérdéseken, népmeséken, népdalokon, néptáncokon, népi játékokon át, az esztendő jeles napjaihoz kapcsolódó szokásokig szinte mindent összegyűjtött, amit fellelt a térség népi szellemi hagyatékából. Nemrég fejezte be a megyei önkéntes néprajzi gyűjtő pályázaton első díjat elnyert, Vicc-özön címet viselő munkáját, melyben a térségben az utóbbi évtizedekben megjelent viccek összegyűjtésére vállalkozott.- A nép egyrészt fizikai munkájának eredményeiben, másrészt folklórjában fejezi ki önmagát. De amíg a tárgy sokáig fennmaradhat, készítője halála után is, a szokások, szólások, dalok, gyerekjátékok oldhatatlan kapcsolatban vannak azok gyakorlóival. Miután őket „kiviszik a gazosba”, velük együtt hal meg, tűnik el az évszázadokon keresztül felgyülemlett hagyománykincs. Ezek tárgyiasítása (lejegyzése, lefényképezése) rendkívül fontos feladat - mondta a díjazott.- Miért fontos, hogy ezek fennmaradjanak?- Egy nemzet identitásának, azonosságtudatának kialakulásához ez nélkülözhetetlen. Hogy „Jó volna, ha a felnövekvő nemzedék az akciófilmek helyett először a népi hagyományokat ismerné meg” tovább tudjunk adni a ránk maradt - és egyre szűkülő - szellemi hagyományokból, minél több mindent le kell jegyezni. A hagyományoknak szemlélet-, erkölcs-, jellemnevelő hatása, illetve ízlésformáló jellege, ereje van.- A most felnövekvő nemzedék idejének nagy részét a számítógép és a televízió előtt tölti. Hogy ebből mi mindent tud tanulni? A filmekben úgy játszanak az emberi élettel, mint mi egy pingponglabdával! Ez természetesen kihat a közerkölcsre, a közrendre egyaránt. Látni kell, hogy ezeket már nem lehet teljesen kiszorítani életünkből, de törekedni kell arra, hogy a népi hagyományok fiataljainkkal való megismertetése minél nagyobb hangsúlyt kapjon - mondta bölcsen Molnár István. -banka-A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata 5000 Szolnok, Szabadság tér 3. Telefon: 56/414-117 Ügyfélfogadás hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön: 8- tól 13 óráig. Pénteken nincs ügyfélfogadás! Létszám Kereset hűtőgépkezelő Szolnok 4 31 000 lakatos-hegesztő Szolnok 25 25 000-45 000 esztergályos Szolnok 7 22 000-35 000 gépjárműszerelő Szolnok 1 25 000-35 000 fényező-mázoló Tószeg 3 25 000-30 000 elektroműszerész Szolnok 1 30 000 épületasztalos Rákóczifalva 2 meqeqy. sz. varró-bet. varró Szolnok 15 20 500-25 000 kőműves Szolnok-Ti-7 30 000-40 000 víz-gázszerelő szajenő Szolnok 2 25 000-40 000 villanyszerelő Szolnok '3 30 000-45 000 fafelület-kezelő Tószeg 3 20 000-25 000 festő-mázoló változó 2 25 000-30 000 hidegburkoló Tószeg 3 25 000-30 000 eladó-pénztáros Szolnok 3 17 550-25 000 targoncavezető-lakatos Szolnok 1 25 000 személy-vagyonőr Budapest 2 32 000-38 000 segédmunkás Szolnok 9 20 000-30 000 mezőgazdasági munkás Csataszög 15 25 000-30 000 villamosmérnök Szolnok 1 meqeqy. sz. számítástechnikai prog-Szolnok 1 35 000-55 000 ramozó üzletkötő-szaktanácsadóSzolnok 50 25 000-55 000 kémia-biológia tanár Szolnok 1 meqeqy. sz. magyar-történelem tanár Szolnok 1 megegy. sz. angol-bármely szakos Szolnok 1 meqeqy. sz. tanár angolnyelv-tanár Szolnok 2 megegy. sz. 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. TeL: 57/412-822 Létszám Kereset eladó, pénztáros Jászberény 4 20 000-30 000 műszaki eladó, pénztáros vegyiáru-eladó Jászberény 1 20 000 Jászberény 1 20 000 vendéglátó-ipari eladó Jászberény 2 20 000-25 000 gondozónő* Jászberény 2 20 000-30 000 bádogos** Jászberény 1 20 000-25 000 esztergályos Jászberény 5 30 000-60 000 húsipari munkás Jászberény 2 20 000-30 000 kéményseprő*** Jászság ter. 10 30 000-35 000 geofizikai észlelő Nagykáta 1 35 000-85 000 állattenyésztési tech. Jászárokszállás 1 35 000-40 000 varrónő Jászárokszállás 15 19 500-30 000 varrónő Jászberény 3 30 000 * 2-3 műszak, legalább középfokú végzettség ** lemezlakatos is jelentkezhet *** erkölcsi szükséges 5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Létszám Kereset ólelmiszerbolti eladó Tiszaföldvár 1 19 500 varrónő Tiszaföldvár 5 20 000-40 000 kőműves Tiszaföldvár 1 19 500 minőségellenőr Cibakháza 3 35 000-60 000 húsbolti eladó Martfű 1 25 000 pultos-felszolgáló Martfű 1 20 000 úrmodellkészítő Martfű 2 25 000-26 000 felsőbőrszabász Martfű 10 22 000-32 000 biztosítási képviselő megye ter. 5 jutalék szám.t.-mat.-fizika tanár Martfű 1 Kjt. sz. magyar szakos tanár Martfű 1 Kjt. sz. kémia-biológia tanár Martfű 1 Kjt. sz. ének-zene tanár Martfű 1 Kjt. sz. rajztanár Martfű 1 Kjt. sz. ruházati bolti eladó Martfű 1 19 500 mezőgazdaságigép-sze-Tiszaföldvár 1 30 000-50 000 relő könyvelő Martfű 1 megegy. sz 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-994 Létszám Kereset varrónő Túrke ve 7 20 000-35 000 tűzőnő Mezőtúr 5 20 000-30 000 bolti eladó Mezőtűr 1 25 000 szerkezetlakatos Túrkeve 5 20 000-25 000 akatos* Mezőtúr-Túr-25 30 000 keve térsége nehézgépkezelő Mezőtúr-Túr-5 30 000 keve térsége betanított elektronikai Székesfehér-50 40 000-50 000 szerelő vár-Veszprém * betanított is 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő* K.szt.márton 5 19 500-25 000 szakács-felszolgáló Cserkeszőlő 1-1 megegy. sz. betanított munkás 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset üzletkötő Tiszafüred és térsége 10 25 000-tő biztosítási csoportve-Tiszafüred és 2 30 000-100 000 zető* térsége hirdetésszervező** Tiszafüred és térsége 4 40 000 társaságszervező** Tiszafüred és térsége 1 megegy. sz telepőr*" Tiszafüred 2 35 000-36 000 sütő**** Tiszafüred 1 19 500-tó konyhai kisegítő Tiszafüred 1 19 500-tó felszolgáló Tiszafüred 1 19 500-tó asztalos Tiszafüred 1 19 500-tó gépi varró Tiszafüred 25 24 000-35 000 szakács Tiszafüred 2 19 500-tó pultos Tiszaörs 2 19 500 bolti eladó Tiszaörsfürdő 2 19 500 mezőgazdasági gépész Pusztadoma-1 40 000 háza ibagondozó Pusztadomaháza 2 25 000-40 000 kertész Pusztadomaháza 1 25 000-30 000 felszolgáló Tiszafüred 2 20 000-tó pultos Tiszafüred 1 megegy. sz felszolgáló Poroszló 2 megegy. sz * felsőfokú iskolai végzettség szükséges ** felsőfokú vagy érettségizett munkavállaló jelentkezését várják *** új típusú fegyveres biztonsági őr igazolvány szükséges **** érettségizett Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-941, 390-190 Létszám Kereset segédmunkás T.szt.miklós 10 150 Ft/óra szarvasmarha-gondozó T.szt.miklós 2 30 000 szakács T.szt.miklós 1 19 500 varrónő T.szt.miklós 5 130 Ft/óra kőműves T.szt.miklós 2 30 000-40 000 pultos Fegyvernek 1 19 500 festő* T.szt.miklós 1 28 000 CO-hegesztő T.szt.miklós 1 30 000 építéstechnikus T.szt.miklós 1 30 000 * szórópisztollyal tudjon dolgozni