Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-08 / 83. szám
Julcsa, a házőrző óriásliba Halász Károly és a mellette békésen bandukoló libája kellemes színfoltja Kunszent- mártonnak. A nyolcvanegy éves idős férfit a melengető nap csalogatta ki a minap, bár elmondása szerint nem olyan ritka látvány ő és Julcsa az utcán. Julcsa és gazdája A méretes libahölgy kissé agresszívan fogadta érkezésünket, az embernek az volt az érzése, hogy bármelyik kutyával felvenné a versenyt.- Ó, nem is kellene ide kutya, olyan jól teszi ez itt a dolgát - világosított föl Karcsi bácsi. - A legkisebb zajra is odafigyel, jobb bármelyik házőrzőnél. A dicsérő szavakat alátámasztandó hangos gágogással felénk indult Julcsa, de szerencsére abban is hasonlít négylábú kollégáira, hogy hallgat a nevére és gazdája szavára. így aztán békésen megúsztuk a helyzetet, de Julcsa még akkor sem nyugodott meg igazán, amikor kenyeret kapott.- Már lassan három éve állandó társam - magyarázta a li- bás gazda. - Nemrégiben új sétálópartnerrel rójuk a környéket, egy kis tacskóval. Boldogan éldegélünk, a környéken mindenki kedves velünk, a család nagy és szívélyes, mi kell még ennél több? Harmínchektámyi faiskola Teljes a nagyüzem Rákóczi- falván az Abies Díszfaiskola Bt.-nél. Március óta fokozott munkatempóban dolgoznak a cég munkatársai, hiszen ez az ültetés időszaka. A betéti társaság harminchektárnyi földjén a gyümölcsfale- rakaton kívül díszfákat, rózsatöveket, a cserjék különböző fajtáit, fenyőfát, kúszó örökzöldeket is nevelnek. A jó hírű díszfaiskola kerttervezéssel és telepítéssel is foglalkozik, például ők gondozzák a martfűi Cereol növényolaj gyár nagyméretű parkját, s éppen mostanában nyerték el egy pályázaton Törökszentmiklós négy parkjának a fenntartási jogát. Ez azzal is együtt jár, hogy az elöregedett részeket felújítják. Ezeket a fákat hamarosan Szolnok közterein, utcáin láthatjuk viszont A cibakház! cipőfelsőrész-készítő üzemben olasz és holland importra készítenek férfi bőrcipőkhöz és gyermekcipőkhöz felsőrészt. A cég több mint hatvan, zömmel helybéli nőnek nyújt munkalehetőséget. Épülhet a Penny Market Kunszentmártonban? Közelinek látszik a megegyezés A jelek szerint megoldódni látszik a kunszentmártoni ön- kormányzat és az ANTSZ közötti vita, amely a tisztiorvosi szolgálat ideiglenes elhelyezése körül robbant ki. A vita oka az volt, hogy a jelenlegi városi rendőrkapitányság helyén Penny Market fog épülni, s ameddig az új kapitányság elkészül, addig a volt járási hivatal épületébe helyeznék a rendőröket. A most irodaházként működő épületben minden szervezettel, ott székelő pártképviselettel megegyezett az önkormányzat, kivételt ez alól a tisztiorvosi szolgálat képezett. Dr. Kicsi Jenő megyei tiszti főorvos elmondása szerint a felajánlott ideiglenes épület nemcsak a kívülállónak, hanem még a felkért statikus szakértőnek is veszélyesnek tűnt. Márpedig ő felelősséggel tartozik a munkatársaiért és a lakosságért is, nem fogadhatják ügyfeleiket egy lerobbant házban - magyarázta a főorvos. Éppen ezért nem is fogadták el azt. Azóta hetek teltek el, s úgy tűnik, a múlté lehet a vitás eset, ugyanis a város vezetői az azóta Kunszentmártonból kivonult Kereskedelmi Bank egykori székhelyét kínálták fel, ami kétségtelenül sokkal jobb állapotban van, mint az előző csereingatlan. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a pénzintézet volt székhelye még nincs a város tulajdonában, ám lapunk információi szerint a tárgyalások folynak ez ügyben az ön- kormányzat és a bank képviselői között. Végleges döntés tehát még nincsen az ügyben, de a helybéliek bíznak a megállapodásban, s várják a Penny Market, valamint az új kapitányság felépülését. PE Nyárra elkészül a martfűi játszópark Kalózhajó épül a szárazföldön Várhatóan júliusra elkészül Martfű új parkja, amit kizárólag a gyerekeknek készíttet az ön- kormányzat. A látványos fajátékok minden bizonnyal mesz- sze földről idecsalogatják majd nemcsak a kicsiket, hanem a felnőtteket is, hiszen hol másutt láthatnának kalózhajót és egyéb különlegességeket? A munka jelenleg a kevésbé látványos részénél tart, a kivitelező Donátusi Bendegúz Kft. munkatársai a kisebb elemek összeszerelését végzik, az igazán komoly munka a helyszínen történik majd. Többen érdeklődtek már lapunknál is, hogy mikor kerülnek ki a játékok. Szabó János a cég vezetője erre úgy válaszolt, hogy csak az utolsó pillanatban visznek ki mindent, amikor kéKészülnek a fajátékok az új játszótérhez. Képünkön balra a cég vezetője, Szabó János. szén lesz a belső úthálózat és a védettséget a játszóknak és já- kerítés. Ez utóbbi biztosítja a tékoknak egyaránt. Segély a sírok helyreállítására Tavaly novemberben, a Körös völgyében végigvonuló tornádó legjobban Kunszentmárton városát sújtotta. A károk enyhítésére számtalan helyről érkezett már adomány, s ezekből részben sikerült megsegíteni a megrongált házak tulajdonosait. Ám a szélvihar nemcsak a házakat, hanem a temető sírjait is megtépázta. Sokan kérték már a polgármesteri hivatalt, hogy a ledőlt és összetört sírok helyreállításában segítsen valamiképp. A napokban meg is kezdte az önkormányzat a károk felmérését. Az érintetteket arra kérik a város vezetői, hogy számláikkal a hivatalhoz forduljanak, s amikor ösz- szegyűltek az igények, akkor döntenek a segélyekről. Hogy pénz honnan lesz erre a célra, azt pontosan még Kasza József polgármester sem tudta megmondani, de ígérete szerint mindenképpen megoldják a kérdést. Szomszédok közös alkotótábora Nemzetközi alkotótábort rendeznek Rákóczifalván és Rákócziújfaluban ez év június 24-e és 27-e között. Rákóczifalván már hagyományai vannak az alkotótáboroknak, míg a szomszédos Újfalu most kapcsolódik be először a kulturális vérkeringésbe. A település az újdonságon kívül más pluszt is ad a rendezvénynek, ugyanis ekkorra készül el teljes egészében az ökumenikus templom. A tervek szerint az ide érkező művészek segítségével kap az épület a rangjához méltó díszes belsőt. Az oldalt írta: Pókász Endre Fotók: Csabai István és Illyés Csaba Még tart a kerékpár/ AKCIÓ! w 26-os MTB J&aecrFt 16.920 Ft | 26-os hagyományos női lZr250"Fi 15.525 Ft | 28-as hagyományos női-férfi I 1Z2S0-F115.525 Ft ~ (az árak az áfát tartalmazzak) Lévai Kft. Rákúczllalva, Rákóczi út 55/a. Telefax: 56/440-104 A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést kapta dr. Göllesz Viktor Homoki gyógypedagógusokat köszöntöttek Budapesten A szociális munka területen dolgozo számos megyenkbeh szakember vallja tanítómesterének dr. Göllesz Viktort, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (BGGYTF) nyugalmazott tanszékvezetőjét, aki a szociális- munkás-képzés, valamint a fogyatékosok rehabilitációja érdekében végzett munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést vehette át a Parlamentben. Dr. Göllesz Viktor 1953-ban a Gyógypedagógiai Tanárképzőt, majd 1961-ben cum laude oklevéllel az orvostudományi egyetemet végezte el. 1968-tól 1972-ig a BGGYTF főigazgatója, majd 1990-ig tanszékvezető tanára volt. 1973-ban az egykori szocialista országok között Magyarországon elsőként indította útjára a szociá- lisszervező-képzést.- Professzor úr! Milyen volt a hazai fogyatékosügy helyzete a képzés elindításakor?- Bátorság kellett annak kimondásához, hogy a dolgok nincsenek egészen rendben. A gyakorló szakemberek is nagy örömmel fogadták a képzés elindítását, ami a vasfüggönyön inneni országok közül elsőként valósult meg Magyarországon. Meggyőződésem: egy gyógypedagógiai intézetből kikerülő, adott esetben állami gondozott fiatal kinti életét is szervezni kell, lehetőleg úgy, hogy ezt ne nagyon vegye észre.- Az elfogadott esélyegyenlőségi törvény hogyan szolgálja a rehabilitáció ügyét?- Aggályaim a fél évszázados tapasztalataimból fakadnak. Ahhoz, hogy hatékony legyen, a végrehajtási utasításoknak sok mindent tisztázni kell. Magyarországon az emberről való gondoskodás még ma is életkor szerint, vertikálisan tagolt rendszerben történik. Változatlanul fennáll a veszélye annak, hogy a különböző minisztériumok között „elvész” a gondoskodásra szoruló egyén. Ami a rehabilitációt illeti, viták zajlanak az orvosi továbbképzés keretében történő rehabilitációs képzésről. Én azok pártján vagyok, akik szerint a teljes hatéves orvosi képzést kellene áthatnia a rehabilitációs szemléletnek.- A fogyatékosokról való gondoskodásban korábban az állam szerepe dominált. A ’90es évek elejétől felerősödött az érdekvédelmi szervezetek tevékenysége. Javára vált ez a rehabilitációnak?- Bonyolult a problémakör. Gyakran a sérültek sem találják meg az összhangot, érdekharc zajlik köreikben. A vakok, mozgássérültek, siketek és értelmi fogyatékosok közötti különbségtétel kissé túldimenzionált. A támogatásokat azért kellene emelni, hogy az utóbbi két terület is megfelelő ellátásban részesüljön. Mindezzel együtt nem a pénz, hanem az egyetértés megteremtése lesz nehéz. Az esélyegyenlőségi törvény akkor töltené be célját, ha megvalósítaná az egyes fogyatékos- sági csoportok közötti esély- egyenlőséget. Mindezek mellett az érdekvédelmi szervezetek hatékonysága tovább fokozóDr. Göllesz Viktor (balról a harmadik) a homoki gyógypedagógusok és a szolnoki gyermekvédő intézet nyugalmazott igazgatója társaságában FOTÓ: SCSJ dik, bár az állam nem vonulhat emberekről való gondoskodáski a sérült, fogyatékos, rokkant ból. S. Cs. J.