Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-07 / 82. szám
1998. április 7., kedd Olvasói Album 7. oldal Kilencedik - és egyben utolsó összeállításunk is elkészült a beküldött anyagokból. A pályázat jelentkezési határideje után érkezetteket sajnos nem tudtuk fogadni, így azok természetszerűleg kimaradtak a játékból. Ahogyan eddig is kértük Olvasóinktól, tanulmányozzák az albumot figyelmesen, és segítsenek nekünk a zsűrizésben! Válasszák ki a legjobban tetszőket, vágják ki a lapból, s azokat egy borítékban küldjék el szerkesztőségünknek (akár név nélkül is). Címünk: Űj Néplap, 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. irodaház, Pf.: 105. Megkönnyítik a dolgunkat, ha a borítékra ráírják: Csak a szépre emlékezem... A szavazatokat április 15-éig várjuk. Ezt követően értékeljük a beküldött „szavazólapokat” s hozzuk nyilvánosságra a győztesek nevét és nyereményüket. A fényképeket, rajzokat - ahogyan azt ígértük - postán küldjük vissza. Köszönjük a játékot, s bízunk abban, hogy albumunkkal sikerült - szándékunk szerint - minden kedves olvasónknak kellemes, szórakoztató perceket szerezni. Tavaly Júniusban kötött házasságot az ifjú pár, nővérem leánya, Demeter Ildikó és a vőlegény, Balogh Sándor. Szenzációnak számított az esemény yárosunkban, mj- vel itt még nem volt rendőrlakodalom. A szülők számára a gyermekek házasságkötése örökké emlékezetes marad. Kovács Jánosné, Kisújszállás Hatéves unokám, Tomyi Attila ügyesen rajzol, számol, papa-mama kedvence. Szeret furulyázni is. Szívesen hallgatja St. Martint, ő a példaképe. Tavaly felejthetetlen napokat töltöttünk együtt a Mátrában. Ott készült a felvétel, a mamával. Szokoli Endre, Szolnok Attila kisunokám négyéves, kishúga, Timiké, öt hónapos - akit egy férfi komolyságával óv és félt testvére. Ez a kép nekünk a legkedvesebb. Valahányszor kézbe vesszük, boldogok vagyunk, mert szépek és egészségesek. Dudás József és neje, Kengyel „Csalfa szépre emlékezem” Örömmel küldöm el pályázatukra a kisfiam fényképét. A legkedvesebb fotók egyike ez a felvétel, kisfiam öt hónapos korában készült. Kiss Ferencné Törökszentmiklós Drága kisunokámról a nyolc hónapos „születésnapján” készült a fénykép; már most szeret autót vezetni, persze csak álló helyzetben. A motor berregését ő maga szolgáltatja a kocsikázáshoz. Szatmári Kálmánné, Jászberény Veres Martin vagyok, hat hónapos. A képen a kis macimmal vagyok látható -, bocsánat, helyesbítek: a nagy macimmal látnak! De lesz még fordítva is! Ha Karcagról meg akar tudni valamit, nekem szóljon! Messze, Sopron környékén élő legidősebb keresztlányom látogatott meg augusztus első felében csaknem egész családjával. A kocsival érkező rokonságot Misi, a vő, fuvarozta s mint kocsiparancsnok, vezényelte. Katika keresztlányom, aki régóta él szülőhelyétől távol, ha nagy ritkán hazajut, azt sem tudja, melyik rokonságot keresse fel családjával - beütemezve a nagyszülők sírját is. Miska, aki ilyenformán négy-öt „fehémépet” igazít és irányít, férfiasán, kerek perec megmondta, hogy fáradtak, pihenni vágynak, amire egész évben alig volt idejük. Kívánságát én is akceptáltam, hiszen nemcsak tekintélyes termetével, de ,érces hangjával is kellő nyomatéket adott szavainak. A pihenésre, kikapcsolódásra a helyet már régen lefoglaltam számukra Berekfürdőn, igyekezzenek hát oda mielőbb, aztán úgy osztják be idejüket, ahogy akarják - gondoltam. Én is csak látogatóba terveztem oda egy utat, mivel Miska még hozzátette: „nekik programot ne csináljak”. Éppen, amikor meglátogattam őket Berekfürdőn, legifjabb lányuk, Eszter volt soron az úszástanulásban. Elég ügyesen haladt a leány, azzal együtt, ami elkerülhetetlen, mármint hogy időnként elmerült és nagyokat kortyintott az uszodavízből. Hazahoztak délután, és uram fia, program, még nekem is! Látogatás a „Kun-babáknál”. Örültem neki, mert az avatása idején nekem nem csak az Öregdiák Baráti Körben volt dolgom, hanem az éppen soros ötéves találkozón is, így nem tudtam elmenni. Később sem jutottam ki a hegyesbori halomhoz, mert messze van gyalogosan, s bármennyire szerettem volna is, ismerősöm ígéretére, hogy kivisz, nem került sor, így nem voltam egészen tisztában azzal, hogy a régi vagy az űj 4-es útról közelíthető-e meg a legrövidebb úton. Mihály, mint „kocsi- és csapatparancsnok”, elindult hát az új 4-es út felé, amikor közbeszóltam, hogy nem a kisújszállási út felé, a régi 4-esen megyünk? Nem - volt a lakonikus válasz, és ment a kocsi, én meg hallgattam bölcsen, örültem, hogy végre gurul velem a kocsi. De nem úsztam meg ennyivel. Kis idő múlva Miska megszólalt: „Keresztmama! Nem azért mondom, de ha legközelebb Karcagról meg akar tudni valamit, nekem szóljon!” A betyár! Valószínűleg ugyanis Budapest felől, Karcagra közelítvén, ő már láthatta az autóból a szobrocskákat. Nos, a délutáni hanyatló napsütésben volt ámuldozás és szaladgálás „őseink” szobrai láttán, és én is ara- szolgattam a hat-hét szobor között. Eszter, mint legfiatalabb, bizonyítván készségét és nyolcadik évesen olvasási tudását, lelkesen sorolta a szoboralakok feliratait, mondván, „mama, majd én olvasom neked”. Észter a bereki kortyintások után kicsit hasfájósan, széde- legve, már csak irigykedve figyelte a szobrok „meghódítóit”. Volt azonban kitekintése a nem messze húzódó 4-es műútra, és az ott álldogáló „lányokra”, amire nézve szintén volt egyértelmű megjegyzése, nehogy „lemaradásom” legyen ez ügyben. No, gondoltam, itt már nekem nincs tennivalóm az „oktatást illetően”, az apja nyilván kellően „felvilágosította” leányait, nehogy félreértés legyen. Nos, én nagy nehezen (sok várakozás után) a mellékelt fényképet kaptam meg emlékül a nyári szép napokról, amikor végre kicsit együtt voltam a családdal. A „Kun-babák" talán ismerősek másoknak is. A fényképezőgépet keresztlányom kattintgatta éppen, a leányok is szolidan álldogálnak, illetve Miska már üldögél a legkisebb lányával az ölében. Azért ez mégis a legkedvesebb nyári emlékem és emlékezetes Miska tréfának szánt megjegyzéseivel együtt, hiszen jómagam, amatőr szinten, sok karcagi, helytörténeti dolgot igyekeztem már feldolgozni - többkevesebb sikerrel. R. Ö. M., Karcag Középső leányom esküvőjén készült a felvétel, amit szűk családi körben múlt év október 11-én tartottunk. Három lányunk van, mindig szerettek volna egy fiútestvért, A sógorukat testvérként fogadták, s mi is kaptunk egy fiút. Daride Józsefné, Tószeg A tavalyi év legszebb eseménye számunkra lányunk szalagavatója volt a kenderesi szakmunkásképző intézetben. Felejthetetlen élményt jelentett mindannyiunknak a bál és a táncosok szépsége. Dana Miklósné, Bánhalma
