Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
2. oldal Világtükör 1998. április 29., szerda Benjamin Netanjahu Kairóban. Az izraeli miniszterelnök a megrekedt közel-keleti békefolyamat előmozdítását célzó, jövő hétfői londoni tanácskozásra készülve tárgyalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel. Izrael egyébként megtiltja a ciszjordániai és gázai palesztinok belépését kedd estétől szombat estig, amíg az arab országokkal vívott háborúiban elesett katonáira emlékezik, illetve fennállásának 50. évfordulóját ünnepli. fotó: feb/reuters „Az új, nagyobb Európa építésze” „Az európaiak ünnepe” jelmondat jegyében rendezett hamburgi európai hétnek hazánk a díszvendége. A magyar napok megnyitásán részt vett Horn Gyula is. A magyar miniszterelnök Hamburgban nagy elismerésben részesült: nagyszabású ünnepség keretében megkapta a Wünsche Alapítvány díját.- Horn Gyula személyében olyan politikust méltatunk, aki bátorságával és politikai jövőbe látásával döntően hozzájárult Európa és Németország megosztottságának felszámolásához - mondta Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter. A liberális politikus az új, nagyobb Európa építészének nevezte a magyar korHorn Gyula és Hans-Dietrich Genscher fotó: feb/reuters mányfőt, és rámutatott, hogy Magyarország felvétele az Európai Unióba a politikai és gazdasági ésszerűség parancsa. A díj átvétele után mondott rövid beszédében Horn Gyula azt emelte ki, hogy „a nemzeti érdekek szolgálata elválaszthatatlan az egységesülő Európa iránti elkötelezettségtől.” Az ünnepséget követő díszebéden Helmut Greve nagyiparos, Magyarország hamburgi tiszteletbeli konzulja bejelentette, hogy egymillió márkát ajánl fel a kormányfő által kívánatosnak tartott emberbaráti tudományos vagy kulturális célra. Hóm Gyula válaszában megköszönte a felajánlást, és azt indítványozta, hogy az ösz- szeget az Esélyt a Tanulásra Közalapítvány kapja. Szankciótervek Koszovó jogaiért A függetlenségpárti koszovói albánok képviselői kedden sem jelentek meg a szerb kormány által kezdeményezett pristinai tárgyalások helyszínén, így immár tizenharmadszor maradt el a Szerbiához tartozó, többségében albánok lakta tartomány válságának rendezését célzó tárgyalások első fordulója. Az Európai Unió Jugoszlávia elleni gazdasági büntetőintézkedései nem segítenék elő Belgrád és Pristina párbeszédét, a nemzetközi közösségnek viszont mindent meg kell tennie a párbeszéd megindításáért Szerbia és Koszovó között - jelentette ki keddi moszkvai sajtóértekezletén Valerij Rahmonov orosz külügyi szóvivő. Oroszország ezt az álláspontot képviseli a nemzetközi összekötő csoport mai, szerdai ülésén. Blair Force One A brit királynő eddig használt különgépe már nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak. Legkésőbb 2002-ben ki kell vonni a forgalomból, mert a világ legtöbb légikikötőjében nem kapna leszállási engedélyt. A miniszterelnök viszont a Királyi Légierőtől bérelt utazásaihoz repülőt. A londoni kormány most úgy döntött: 30 milliárd forintnak megfelelő összegért vásárol és átalakíttat egy Airbus-340-est - a többi között luxusszalonnal, kényelmes hálóval és fürdőszobával; az alkalmazottaknak vendégszobákat rendeznek be. A gépet a királynő óránként öt, a kormányfő 1,2 millió forintért bérelheti. Bár még csak készül, az Air Force One - az amerikai elnöki gép - mintájára a népnyelv máris elkeresztelte Blair Force One-nak. A legrégibb eredeti sörrecept Amióta a honi gyárakat privatizálták, idehaza is jobb ízű a habos ital. A német söripar persze még régebbi hagyományokkal rendelkezik: évszázadokra visszanyúló „tisztasági követelmények” írják elő a főzés szabályait. Mindeddig az 15lóból származó bajor „szabványt” tartották a legrégebbinek. A közelmúltban viszont az észak- thüringiai Weißensee polgár- mestere, Peter Albach bemutatott egy még korábbi. 1434. évi okmányt. Az 564 éves dokumentum szerint kizárólag komló, maláta, élesztő és karsztvíz használható fel alapanyagként. A kisváros szerint ez felel meg a leginkább az Európai Unió előírásainak. Vladimír Meciarnak elfogyott a szava Bécsi vita az EU-bővítésről Magyarországnak az a célja, hogy a lehető leggyorsabban bekerüljön az Európai Unióba, s hogy ez a folyamat a legkisebb zökkenőkkel, a legharmonikusabban menjen végbe - hangsúlyozta Kovács László külügyminiszter kedden Bécs- ben a bővítésről szóló konferenciáján. A magyar diplomácia vezetője közölte: erős túlzásnak tartja azt az osztrák félelmet, hogy a bővítés következtében 200 ezer új munkavállaló özönli el Kelet-Európából Nyugat-Eu- rópát. Kovács László nem hiszi, hogy a magyarok tömegesen el akarnának jönni Magyarországról, amikor az előrejelzések szerint most már folyamatosan 4-5 százalékos GDP-növekedés várható, aminek következtében az országban több százezer új munkahely létesül. Valóságos szópárbaj alakult ki Wolfgang Schüssel osztrák alkancellár-külügyminiszter és Vladimír Meciar szlovák kormányfő között Szlovákia uniós csatlakozási törekvéseiről a konferencia előző napján. A pozsonyi politikus azt várja Ausztriától, hogy ez év második felében az Európai Unió soros elnökeként vesse latba befolyását Szlovákia érdekében. A szlovák kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy Pozsony 2002-re az európai valutaunióhoz való csatlakozás feltételeit is teljesíti, olyanok a gazdasági eredményei. A közösség azonban ehelyett „megfoghatatlan” követelményeket állít országával szemben. Schüssel válaszában közölte: Meciarnak joga van bírálni az uniót, de szerencsésebb volna, ha odafigyelne a brüsszeli ajánlásokra. A külügyminiszter - előrebocsátva, hogy nem diplomatikus, amit mond - közölte: nem túlságosan viszi előre az ügyeket, ha egy ország teljesen tökéletesnek állítja be magát. Meciar „az utolsó szó jogán” kijelentette: „Ha valaki azt állítja, hogy Szlovákiában rosszabb a helyzet, mint Cipruson vagy a balti államokban, akkor nincs több mondanivalóm.” Hírek röviden Öttagúra bővült a vámunió Tádzsikisztán felvételével öttagúra bővült Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Kirgizisztán vámuniója, amely a Független Államok Közössége „motorja”. A FÁK csúcsértekezletét ma rendezik meg Moszkvában. Tömegsírok Vukovárban Tömeges kihantolás kezdődött meg tegnap Vu- kováron, ahol a város 1991. évi szerb ostroma, majd szerb uralma idején mintegy 1200 személyt temettek el. A hatóságok szerint 14 árokban mintegy 800 horvát és körülbelül 350 szerb nemzetiségű áldozat holtteste nyugszik. Új nyom a Palme-gyilkosságban Egy török lap szerint a szakadár Kurd Munkáspárt (PKK) egyik korábbi vezetője, a hónap elején török fogságba esett Semdin Sakik bevallotta: szervezete gyilkolta meg Olof Palme egykori svéd kormányfőt. A „kurd vonal” már korábban is szóba került. Palme 1986. február 28-án, 59 éves korában egy moziból tartott hazafelé Stockholmban, amikor az utcán felesége szeme láttára lőtte le egy ismeretlen merénylő. Lemondott a belga főcsendőr Lemondott a belga csendőrség főparancsnoka. Willy Deridder öt napon belül a kormány harmadik tisztáldozata volt azért, hogy a múlt heti csúfos Dutroux-szökés miatt megrendült kabinet bebiztosítsa hatalmon maradását. Rauf Denktas engedett Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője elfogadta az amerikai megbízott négypárti tárgyalásokra szóló javaslatát, de a tanácskozást előzetes találkozókon kell előkészíteni. Ki lehet az Ismeretlen Katona? A Pentagon mérlegeli, hogy azonosítás céljából engedélyezze-e az Ismeretlen Katona Sírjában nyugvó, a vietnami háborúban hősi halált halt katona földi maradványainak kihantolását. Egy St. Louis-i család azt állítja, hogy Michael J. Blassie repülő főhadnagyról van szó. Amszterdam© Budapest 0dessza Constanta Milánó A BALKÁNI ÚTVONAL Párizs O A kábítószer útja Az európai bűnüldözés eddigi történetének legnagyobb akciója fejeződött be áprilisban. Egyszerre 28 ország határain hajtottak végre fokozott ellenőrzést, s az eredmény minden várakozást felülmúlt. Mintegy ötmilliárd forint értékben foglaltak le heroint, két és fél mázsa marihuánát, több teherautónyi hamis márkajelzésű ruhaneműt, és őrizetbe vettek 23 személyt. Sikerült feltárni a kábítószer balkáni útvonalát is. Hamis pénzen és fegyvereken kívül megtaláltak jó néhány lopott autót. Az akcióba a vámügyi világszervezet európai tagállamain kívül bekapcsolódott az Európai Unió költségén Bulgária, Magyar- ország és Románia is. Kényszeres képzetek Atomháború a NATO kibővítése miatt? Moynihan szenátor szerint a három volt kommunista ország NATO-tagsága „sarokba szorítja” Oroszországot. A washingtoni szenátusban éles vita zajlik hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország NATO-felvételéről. Áz ellenzők hangadója, Daniel P. Moynihan szenátor nem riad vissza a szélsőséges fogalmazástól sem: mivel a bővítés után a NATO keleti határa Oroszország lesz, „ez nukleáris háború katasztrófájával” fenyeget. Moynihan George Kennan Oroszország-szakértőre hivatkozik, aki már régóta hangoztatja, hogy a NATO bővítése a hidegháború befejeződése óta „az amerikai külpolitika legbal- jóslatúbb melléfogása”. Cohen védelmi miniszter szerint semmivel sem indokolhatóak a „szörnyű látomások”. A szenátus előtt ismertette azt az oroszországi közvéleménykutatást, amely szerint az orosz emberek több mint 50 százaléka egyetért a három ország NATO-csatlakozásával. Moynihan szenátor azt is felvetette, hogy a felvételre váró hármak előbb az Európai Unió tagjává váljanak, és csak utána következzék a NATO. Ez a javaslata sem kapott nagyobb támogatást a szenátusban, ahol a C/z'níon-kormányzat - a Newsday című New York-i napilap szerint - szilárd, a csatlakozást igenlő kétharmados többségre számít. A szenátusi szavazásra legkorábban ma kerülhet sor. Az átfogó beruházási egyezmény még várat magára * Érdekellentétek fogságában Franciaország nagy sikerének tartja Pierre Moscovici, az európai ügyek minisztere, hogy az OECD tanácskozásán hat hónapra felfüggesztették a sokat vitatott Sokoldalú Beruházási Egyezményről folytatott tárgyalásokat. Az Egyesült Államok kezdeményezéséről 1995 óta nem sikerült a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 29 tagállamának megegyeznie. (Az eredeti határidőt 1997-ben egyszer már meghosszabbították.) A program célja az volna, hogy egységesítse és liberalizálja a közvetlen befektetéseket más országokba. Az elképzelések szerint elvileg minden külföldi beruházónak a hazaiakkal azonos jogokat és feltételeket, valamint pénzügyi biztonságot és támogatást szavatolna. Medgyessy Péter pénzügy- miniszter hangoztatta, hogy a nemzeti érdekek megfelelő képviselete mellett magyar érdek is az átfogó egyezmény. A tervezet azonban még nincs kellőképp előkészítve. A magyar kormány szerint a tárgyalásokat folytatni kell, és olyan feltételeket kell teremteni, amelyek messzemenően figyelemmel vannak a kultúrára, valamint az épített és a természeti környezetre, általában az állampolgárok érdekeire, közérzetére; ugyanakkor a biztonság erősítésével segítik a külföldi befektetéseket, ami a magyar társadalom és a gazdaság igen lényeges érdeke. Nem bogaras a csudabogár mexikói taxis Utasára bízza a fizetséget Mexikóváros furcsa taxisát mindenki ismeri a sokmilliós metropolisban. Ricardo Carranza ugyanis - kollégáival ellentétben - nem Volkswa- gen-bogarat használ. Ódivatú, amerikai országúti cirkálóval bonyolítja le a fuvarokat Don Ricardo. Mindig olyan, mintha skatulyából húzták volna ki. Barna egyenruháján egyetlen gyűrődés sem látható, inge hófehér. A 63 esztendős férfi lenyűgözően udvarias, utasait üdítővel, édességgel és ötféle cigarettával kínálja, bár megjegyezi, hogy a dohányzás káros az egészségre. Aki hasznosan szeretné tölteni az időt taxizás közben, annak friss újságot, folyóiratot kínál a csudabogár mexikóvárosi taxis. A legnagyobb meglepetés az út végén éri az utast. A vezető ugyanis a vendégre bízza a viteldíj összegét is. És szeme sem rebben Don Ricardónak, ha az utas nem ad borravalót. Állítása szerint módszerével ugyanany- nyit keres, mint taxiórás társai. A negyven év alatt „intézménnyé” vált taxis az egyetlen, akinek a hatóságok elnézik, hogy nincs órája. Tudják: pontosan a bevétele után adózik. Sok előkelő vendége szerette volna megnyerni saját sofőrjének, ám ő elhárította a pénzes ajánlatokat. FEB JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti a Cofinec Hungary Rt. -Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133