Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-28 / 99. szám
1998. április 28., kedd Sport 11. oldal Berényi tavasz ’98 Ifjú aranylábúakban nincs hiány Lassan már közhelynek számít az a megállapítás, amely szerint labdarúgó-utánpótlásunk nem szűkölködik tehetségekben. Ezt igazolta a JSE- Vasas utánpótlásszakága által rendezett gyermek-labdarú- gótoma is, melyen két korcsoportban (1989-es születésű, ill. 1990-es születésű gyerekek) négy-négy csapat vetélkedett egymással. A házigazda jászberényieknek a BVSC, a Kecskeméti UFC és Gyöngyös mini aranylábúi ellen kellett mérkőzni a helyezésekért. A kisebbeknél a Kecske- mét-BVSC rangadóval kezdődött a torna. Nem bírt egymással a két nagy vetélytárs - 1-1 lett a végeredmény -, s mint ez a folytatásban kiderült, ez a, Jií- rös város” fiataljainak kedvezett a végelszámolásnál, ők ugyanis a folytatásban már gólt sem kaptak, viszont egyet rúgtak a gyöngyösieknek, kettőt a jászberényieknek, s így 7 ponttal az első helyen végeztek. Öt ponttal lett második a BVSC csapata, miután a jászberényieket 2-1-re legyőzték, s 1-1 -et játszottak a gyöngyösiek ellen. A harmadik helyet a gyöngyösiek szerezték meg, miután kétgólos hátrányból egyenlítve, 3- 3-as döntetlent értek el a negyedik helyen záró hazaiak ellen. Különdíjat kapott a gólkirály Beszteri Bence (JSE-Vasas), a legjobb támadó Pénzváltó Bence (Kecskeméti UFC), a legjobb kapus Gulácsi Péter (BVSC) és a legjobb védő Va- szil Máté (Gyöngyös). A nagyobbaknál is a kecskemétiek vitték el a pálmát. Két nagyarányú győzelmük mellett - a BVSC ellen 7-0-ra, a jászberényiek ellen 13-0-ra diadalmaskodtak - a gyöngyösiek elleni 1-1 is belefért a torna- győzelembe. Két ponttal előzték meg a mátraaljai csapatot, amely 0-0-s döntetlent játszott a BVSC ellen, míg a jászberényieket nagy küzdelemben 3-2-ra verte. A harmadik helyet két ponttal a fővárosi vasutasok csapata, a negyediket egy ponttal a jászberényiek szerezték meg. Ebben a korosztályban a gólkirály Farkas Márk (Gyöngyös), a legjobb támadó Torba- vecz Tamás (Kecskeméti UFC), a legjobb kapus Bucsok Dávid (Gyöngyös), a legjobb védő Kovács Gyula (JSE-Vasas). Szántai Cselgáncs: serdülő Magyar Köztársaság Kupa Perge Inci ipponsorozattal nyert Avon futóklub Szolnokon A Szolnok Városi Sportcentrum elsőként csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyet az Avon világvállalat indított el. 1998. október 18-án 11 órakor a Margit-szigeten 10 kilométer futás vagy 4,5 kilométer gyaloglás (futás) lesz Avon Running néven. A magyarországi program különlegessége, hogy nem csupán egy futóversenyt foglal magában, hanem országszerte segíti a nők felkészülését a távok megtételére. Ezért az Avon futóklubot hoz létre tizenkilenc nagyvárosban - többek között Szolnokon is. A májustól alakuló futóklubok öt és fél hónapon át lehetőséget adnak a nők rendszeres testedzésére, a versenyre való felkészülésre. A futóklub tagjai heti legkevesebb egy közös edzéssel (terv szerint 17-től 19 óráig) készülhetnek a versenyre. A futóklubnak tagja lehet minden nő, kortól függetlenül. Az edzéseket Veresné Sípos Etelka tájfutóedzőnő II. májusi sakkvarázs Május 1-jétől 31-éig tart az a rendezvénysorozat, amelyet a szolnoki Keviterv Akva SE szervez „Sakkmajális” néven. Országos korcsoportos gyer- meksakkverseny nyitja a programok sorát május 1-jén 8 órakor a HEMO-ban. Két korcsoportban - 11 és 14 éven aluliak - vehetnek részt a 2x15 perces 7 fordulós küzdelemben. Május 9-én 10 órakor kezdődik a HEMO- ban a „Mester Áruház-kupa” nyílt nemzetközi értékszám- szerző verseny, amely egyben Szolnok város „A” csoportos bajnoksága is. Szintén ekkor a „B” csoportban hazai értékszámokat szerezhetnek a fiatalok. A bajnokság 9 fordulós, és május 17-én ér véget. Május 16-án 15 órakor a VI. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár területén nemzetközi mester ad szimultánt a vállalkozó kedvű sakkbarátoknak, valamint hexasakk-bemutatót is tartanak. A rendezvénysorozatot záró eseménye a show jellegű III. Pünkösdi Király Kupa országos 24 órás maratoni villámsakkbajnokság lesz, amely május 30-án 9 órakor kezdődik a HEMO-ban. Ennek a pünkösdi virtusnak az eredményhirdetése előtt kerül sor 31-én 9 órakor a rendezvénysorozatot végigkísérő sakktotó eredményének a kihirdetésére. A BHSE dzsúdócentrumában rendezték a serdülő fiúk és leányok számára az ez évi Magyar Köztársaság Kupa küzdelmeit. Harminchat egyesület, közel négyszáz! !) dzsúdósa indult, közöttük megyénk képviseletében a Szajol-Sector JK versenyzői. Már a diák korcsoportú versenyen is láthatnak a nézők remek indításokat, dobásokat Női 36 kg-ban Perge Ilona kilencedmagával mérlegelt, és szenzációs ipponsorozattal szerezte meg az idei év Magyar Köztársaság Kupa győzelmét. Három leszorítással - Urbán Zsuzsa (Megyer SC), Mészáros Nikolett (KJC), Lukács Anita (Csík DSE) - verekedte be magát a döntőbe, ahol a kunszállási Szabó Emese várta. Perge Inci már az első percben karfetartja. Természetesen a klubtagság igénye szerint táplálkozási, mozgási, kozmetikai tanácsadást is tartanánk. Az edzésekre való átöltözésre és fürdésre a városi sportcentrum sportcsarnokában lesz lehetőség. A klubtagok a látogatottság száma alapján egyéb kedvezményeket is kapnak. Aki 13 alkalommal lejön, egy pólót kap Avon felirattal, aki 17 alkalommal, az egy Avon övtáskát. Az edzéseken részt vevőket regisztrálják, s ennek megfelelően kapják meg a felsorolt termékeket. Érdeklődni az alábbi címen és telefonszámon lehet: Veresné Sípos Etelka: 56/374-455 18 óra után, Árvái István, városi sportcentrum: 56/425-702, 423-902 és Ribár Zsuzsa: 56/425-702, 423-902. Az edzések időtartamára a gyerekek felügyeletét is megoldja a klubvezetés. Első találkozó 1998. május 7-én 17 órakor a tiszaligeti körcsarnokban. Teljes műszak a hét végén Szombat-vasárnap mintegy kétszáz sportoló hódolhatott megszállottságának. Minden levegőben töltött pillanat olyan élményt nyújtott, amit csak átélve lehet kifejezni. Nemcsak önmagában a repülés élménye csodálatos, hanem a kegyes időjárás miatt plusz élményben részesülhettünk. Alig emelkedtek repülőink, máris láthatóak voltak a Mátra vonalai. A kétnapi műszak alatt 137 felszállást végzett a sportegyesület, a levegőben töltött idő 28 óra. Ez a hét végi üzem biztosítékul szolgál a május 1-jei „repülőmajális” zavartalan lebonyolítására. A szombati napon azonban a szokásos élményeken túl egy vihar átvonulásával is számolni kellett. Képzeljék csak el, öt métert emelkedni egy másodperc alatt! Ezt követően gyors leszállások után, pillanatok alatt a hangárba kellett pakolni - a várható szél és eső miatt - repülőinket. E hét végén a motoros és vitorlázó repülésen túl a hőlég- ballonosok kupoláit is láthatták, közvetlenül Szolnok felett, az eget is kémlelők. A vitorlázó gyakorlati kiképzések folyamatosan haladnak, míg a motoros kiképzésnél az elméleti oktatások megtörténtek. így a jövő hónapban a gyakorlati kiképzések e szakosztályon belül is megkezdődnek. Ezen a hétvégén már az első külföldi gép is leszállt, egy Cesna- 182-es Ausztria társklubjából, akikkel remélhetőleg a megkezdett baráti kapcsolatunk még tovább erősödik. Valószínűtlen a vérvizsgálat A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, Kevan Gosper szerint nem valószínű, hogy a 2000-es sydneyi olimpián bevetnék a vérvizsgálat fegyverét a doppingellenes harcban. Az ausztrál sportvezető kétségeit fejezte ki a módszer alkalmazhatóságát illetően, teljes egyetértésben a NOB első számú doppingszakértőjével, Alexandre de Merode-dal. A belga herceg nem tartja elképzelhetőnek, hogy sikerül egy megbízható vértesztet kidolgozni 2000-re. Az eljárást jelenleg a kerékpárosok és a sífutók ellenőrzésére alkalmazzák, a vö- rösvérsejtszám- és ezáltal állóképesség-növelő szintetikus EPO (erythropoietin) kiszűrésére. Bár a NOB-megbízás alapján kutató olasz orvos, Francesco Conconi nemrégiben áttörésnek vélt felfedezésről számolt be az EPO elleni küzdelemben, az ausztrál szervezőbizottság vezetője, Sandy Hollway nem osztotta a véleményét. A NOB végrehajtó bizottságának, illetve az olimpiai sportágak szövetségeinek e hónapban Ausztráliában esedékes üléséhez időzített bejelentés szerint a SOCOG arra próbálja szítéssel véget vetett kettőjük küzdelmének, és boldogan állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A 44 kg-os fiúknál Kardos Zoltán (22 induló) most mutatkozott be új súlycsoportjában, méghozzá szép sikerrel. Első ellenfelét, az UTE-s Kovács Bencét belsőcombdobással, ip- ponnal verte, majd a MAC versenyzője, Avar Dávid következett, aki szintén ipponra esett Kardos csípődobását követően. A döntőbe jutásért a tavalyi magyar bajnokság finalistája, a debreceni Nagy Bence következett. Óriási küzdelemben egy 5 pont értékű akcióval sikerült győznie a debreceni fiúnak. A bronzéremért Kardos Zoli már az első percben ippon értékű csípődobást hajtott végre a nagyatádi Lurkos Andráson, s így aztán ő is örülhetett a teljesen megérdemelt harmadik helyezésének. Női 44 kg-ban (9 induló) az abszolút esélyes Zelei Mónika felkészületlensége miatt harmadik helyezést ért el. Két győzelem és egy vereség volt a mérlege, mely most kevésnek bizonyult a végső sikerhez. A szakosztályt érintő kellemetlen hír, hogy technikai okok miatt a junior 48 kg-ban nem utazott Franciaországba Fekete Zsuzsa, ezért az osztrák nemzetközi versenyen kell megkezdenie a válogatósorozatot. Szolnokon, a Tiszaligetben regionális rangsorversenyen is részt vettek a Szajol-Sector Judo Klub sportolói. Eredmények - diák leány B- korcsoport, 33 kg: 1. Mészáros Ibolya. Diák fiú A-korcsoport, 45 kg: 1. Sarkadi Gábor, +63 kg: 1 Kun István. Jegyek elővételben, és... Az egyik fővárosi újság tegnapi számában azt írta, hogy csak azok látogassanak ki szerdán az Olaj KK-Albacomp kosárelődöntőre, „akik a csendet, a rendet és nyugalmat szeretik”. Szerintünk a napilap fehérvári szájfzű tudósítópárosát az bőszítette fel leginkább, hogy a hazaiak dollárezrekért szereplő sztárjai csak nagy nehézségek árán tudták legyőzni a szolnokiak fiataljait. Ennek ellenére óriási az érdeklődés a mérkőzés iránt, amelyre jegyeket elővételben az Olaj-csarnokban lehet vásárolni munkaidőben. A biléták ára egységesen 400 forintot kóstál. (v. cs.) Műugrás, kerékpár, atlétika A bajnokságokban történt A budapesti Hajós Alfréd uszodában rendezték meg az egyméteres műugróbajnoksá- got. A szolnoki Repülőtiszti Főiskola HSE versenyzői szinte minden szinten kiváló eredményeket értek el. Felnőtt: 2. Vörös Viktor 214,25 pont. Ifjúsági, fiúk: A kategóriás: 1. Vörös Viktor 316,55. B kát.: 1. Vörös Viktor 271,36. C kát. 2. Dákai Dávid 117,90. D kát: 1. Dákai Dávid 92,40, 4. Bajári Péter 63,65.. Leányok: D. kát: 2. Gál Veronika 77,05 pont. C kát.: 8. Márton Annamária 124,10. Lemaradtak a dobogóról A hegyi országúti kerékpárosbajnokságon rajthoz álltak a Szolnoki Cukorgyár bringásai is. A Gyöngyös-Kékestető közötti közel 17 km-es emberpróbáló távon a szolnokiak versenyzője, Steig Csaba az ötödik helyen futott be. A zöld-fehérek kiválóságánál mintegy 35 mpcel ért el jobb időtt a győztes Specziár Viktor, a Postás-Ma- táv versenyzője. A csapatviadalon szintén a Postás győzött, a cukrosok a negyedik legjobb időt érték el. A Tisza-partiak legközelebbi nagy megméretése a horvát körverseny lesz, amelynek május 16-án lesz a rajtja Rijekában. Felkapták a nyúlcipőt Újra nagyszabású maratoni futófesztivált rendeztek a fővárosban, Juventus Floriol néven. A hölgyek megméretésében érdekelt volt az abonyiak triat- lonversenyzője, Medveczky Edit is, aki a békéscsabai Bérezési és a fővárosi Rieger mögött a harmadik helyen ért be a célba. A Szolnoki MÁV-Ideál kiválósága, Lajtos Márton ezúttal a félmaratoni távon állt rajthoz. A kék-sárgák futója ezúttal sem hagyott esélyt ellenfeleinek, biztosan utasította maga mögé a mezőnyt. (vécsé) majd rávenni a NOB-ot, hogy húzzon határvonalat a doppingtesztek fejlesztése terén. „Az olimpia nem technológiai kiállítás - fejtegette Hollway. - Nagyon sok kutatási program van folyamatban, és számos eljárást alakítanak ki. Lassan elérjük azt a pontot, ahol meg kell állnunk.” Gosper és Hollway véleményt formált a májusi végrehajtó bizottsági vizittel kapcsolatban is. A NOB-el- nök Juan Antonio Samaranch vezetésével Sydneybe látogató testületet - Gosper elmondása szerint - kellemes benyomások fogják érni. Bayern Mftnrfien-Bayer 04 Leverkusen német bajnoki mérkőzés, amelyet a München nyert 2-1-re feb/reuters Sydney A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alelnöke felvetette, hogy esetleg le kell venni a téli játékok programjából a jégtáncot, mert a közönség nagyon felháborodott az állítólag előre megbeszélt eredmények miatt. Dick Poundot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kanadai alelnöke Sydneyben kijelentette, hogy amióta az olimpiák szervezésében részt vesz, soha nem találkozott ilyen súlyos felháborodással, ami a jégtánc miatt az olimpia ellen irányul. Pound konkrétan arról az esetről beszélt, amikor a naganói játékokon a Shae-Lynn Boume, Victor Kraatz kanadai páros a pontozók ítélete miatt nem szerezhette meg a bronzérmet. Sokak szerint a tengerentúli kettős megérdemelte volna a dobogós helyezést. Stockholm A világ élvonalában játszó tíz svéd teniszező felajánlotta, hogy jövedelme egy részével hozzájárul a tehetséges svéd fiatalok pályafutásának előmozdításához. A kezdeményezést a stockholmi televízióban jelentették be. Egyelőre 77 ezer dollárról van szó, amit évente folyósítanak. Szándékuk az, hogy jó irányba befolyásolják és irányítsák az új generációt, amelyet szerintük a Svéd Tenisz Szövetség nem képvisel kellőképpen. A tervek szerint a fiatalok kis csapatokat alkotnak, ami a nyolcvanas évek elején már bevált, és megkönnyítik részvételüket a nemzetközi tornákon. A kezdeményezésben részt vesz Magnus Gustafsson, Thomas Enqvist, Jonas Björk- man, Magnus Norman, Magnus Larsson, Thomas Johansson, Mikael Tillström, Niklas Kulti, Jan Apell és Henrik Holm. Kecskemét A rövidtávú duatlon országos bajnokság eredményei: férfiak: 1. Schumacher Ákos (Oxigén- Mediflora) 2. Fazekas (Centrál Lizing-VISE) 3. Ülő (észt, TVK-Mali). Nők: 1. Csömör Erika (Betafes-Batta), 2. Walkó (Betafes-Batta), 3. Góg (Ötvös- TPSE). Szófia Ferjancsik Domonkos aranyérmet szerzett a Szófiában megrendezett kardvívó Világkupa-versenyen. A magyarok közül még Navarrete József jutott a legjobb nyolc közé, ahol vereséget szenvedett az ukrán Vagyim Gutzeittől, akit viszont a Vasas egyéni bajnok sportolója győzött le az elődöntőben. Eredmények, negyeddöntő: Ferjancsik Domonkos - Julien Pillet (francia) 15-9 , Vagyim Gutzeit (ukrán) - Navarrete József 15-12, Cédric Seguin (francia) - Ciprian Porumb (román) 15-9, Steffen Wiesinger (német) - Konstantin Sandu (román) 15-12 Elődöntő: Ferjancsik - Gut- zeit 15-12, Wiesinger - Seguin 15-10, döntő: Ferjancsik - Wie- singer 15-9. Warendorf Balogh Gábor 5295 pontos teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a németországi Waren- dorfban megrendezett öttusa Világkupa-versenyen. A Hon- véd-Schwechater versenyzője 26 ponttal maradt le a dobogóról. Hanzély Ákos 5192 ponttal a tizedik helyen fejezte be a viadalt. A kétszeres olimpiai bajnok Martinék János nem jutott a legjobb tíz közé a harminckettes döntőben. A győzelmet a litván Andre- jus Zadneprovskis szerezte meg a francia Christophe Ruer és a fehérorosz Andrej Szmirnov előtt. A Vk végeredménye: 1. Andrejus Zadneprovskis (litván) 5469 pont, 2. Christophe Ruer (francia) 5367, 3. Andrej Szmirnov (fehérorosz) 5321, 4. Balogh Gábor 5295, 5. Horacio De La Vega (mexikói) 5270, 6. Georgij Csimerisz (ukrán) 5251, ... 10. Hanzély Ákos 5192.