Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25 / 97. szám

8. oldal 1998. április 25., szombat Érdekességek Szívbarát rendezvény dr. Kardos József kardiológus emlékére • t On mit tesz az egészségéért? Az egyén ötven százalékban tehet az egészségi állapotáról, és az egészségügy csak 10 százalékban tudja befolyásolni azt,- de­rült ki azon a tegnapi rendezvényen, amelyet dr. Kardos József szolnoki főorvos emlékére tartottak. Dr. Kardos József tüdőgyó- gyászt és kardiológust sokan szerették, ismerték. Halálának 10-ik évfordulója alkalmából a Szívműködés-szabályozással Élők dr. Kardos József Egyesü­lete, a Hetényi kórház kardio­lógiai osztálya, valamint a Szív- és Érbetegek Rehabilitá­ciós Egyesülete több támogató segítségével szívbarát prog­ramsorozatot rendez, amelynek megnyitóját tegnap tartották a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A tanácskozás résztvevőit dr. Dajka Miklós köszöntötte, majd dr. Herczeg Béla kardiológus főorvos nyitotta meg a rendez­vényt. Mint elmondta, az egészségügyben egyre na­gyobbra nyílik az „olló” az el­várások és a szolgáltatások kö­zött, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban. Vannak, akik az egészség­ügytől várnak el mindent, és ebben az elméletben elsikkad az egyén felelőssége. Pedig az ember egészsége ötven száza­lékban saját magán múlik, az egészségügy csak 10 százalék­ban tehet róla és érte, 20-20 százalékban pedig a genetikai háttér, illetve a környezeti hatá­sok érvényesülnek. Abban a bizonyos 50 száza­lékban Magyarországon óriási adósságok vannak. Többször föl kellene tehát tenni a kérdést az egyéneknek: „És ön mit tesz az egészsége érdekében? Mit eszik, milyen életmódot folytat?” A tegnapi rendezvényen té­ma volt többek között a szív- és keringési betegségek kockázati tényezői, a magas vérnyomás és a korszerű táplálkozás. P. É. Kicsiny kolónia telepedett le Szolnokon A törökök ételekkel hódítanak Egy csöppnyi Törökország költözhet hamarosan Szol­nokra. Megijedni nem kell, nem a török hadak törnek ismét világuralomra, nem szükséges Nyáry Lőrincnek és Perky Gábornak, a szol­noki vár 1552-es ostromának védőit megidézni. Csupán néhány fiatalember döntött úgy, a megyeszékhelyen tele­pedik le, s próbál megélhetést teremteni magának. Arslan Mehmet lassan már egy éve él Magyarországon, ő vá­lasztotta ki Szolnokot a szám­talan lehetőség közül. Érdekes szempont szerint döntött, csendes, tiszta (?) városnak ta­lálta megyénk központját.- Nagy terveim vannak itt - beszélt Arslan Mehmet a jövő­ről -, szeretném megismertetni a szolnokiakkal a• mi kultúrán­kivételesen maga választhatta meg élete párját.- Mi szerelemből házasod­tunk össze, két kicsi gyere­kemmel az asszony még ott­hon van. Amint rendben lesz minden papírom, akkor hozom őket is. Most nagyon hiányoz­nak, lassan három hónapja, amióta eljöttem hazulról, nem láttam őket. Mint külföldieknek, sok gonddal kell megküzdeniük.- Nem igazán értem, miért, de mintha először félnek tő­lünk az emberek. Aztán ami­kor bejönnek hozzánk a bü­fébe és elbeszélgetnek velünk, akkor minden rendben van. Furcsa például az is, hogy mennyi papírmunkát kellett el­intézni, amíg végre megnyit­hattuk a büfénket, de mindegy, a magyar szabályok ránk is ér­vényesek. Készül az ínycsiklandó étel, a gyros fotó: mészáros kát, ételeinket, zenénket, még utazásokat is szervezek Tö­rökországba.- Először egy étteremben gondolkodtam, ahol lett volna hastáncosnő, hétvégente zene, ám akkora helyiséget nem ta­láltunk. így hát maradt a gyorsbüfé. Arslan számára nálunk élni egyet jelent a szabadsággal. A mindennapok ugyanis sokkal kötetlenebbek, mint náluk Kayseriben. Hogy mennyiben mérhető a szabadság? Például feleséget sem ő választott: míg katona volt, a szülei megtették ezt a lépést helyette. Az öccsét már sikerült megmenteni a kény­szerházasságtól, az utolsó pil­lanatban hívta el Magyaror­szágra, s most együtt dolgoz­nak a büfében. De nemcsak ők ketten jelen­tik a kicsiny török kolóniát. Kettőjükön kívül még három fiatal szakács is érkezett Szol­nokra. Közülük Sadik Aslan Ha minden a terveik szerint alakul, akkor hamarosan több török gyorsbüfé lesz Szolno­kon, s bennük lehet majd kapni a szigorúan marhahúsból ké­szült gyrost és a többi különle­gességet. Az igazi gyrost egyébként (Arslan szerint) a törökök csi­nálják, a nyársra felhúzott marha vagy birkahúst előző nap török fűszerekkel meg­szólják, s másnap sütik csak meg. A nyársra felhúzott hús tetejére birkahájat tesznek, hogy puha legyen. A vevő a gyrost (döner kebapot) speciá­lis pita-tésztában kapja meg, zöldségekkel és szósszal dí­szítve. A négy szimpatikus fiatal­ember nagy reményekkel ér­kezett hozzánk, s eddig tulaj­donképpen minden úgy telje­sült, ahogyan azt vártak. Ben­nünket, magyarokat szeretnek, s tőlünk azt váiják, ételeiken keresztül mi is kedveljük meg őket. Pókász E. ggSSffl Herczeg Kata asztrológus vonala é. 06-90-330 580 Ï# 06-90-330 581 m 06-90-330 582 » 06-90-330 583 Oroszlán 06-90-330 584 Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak & 06-90-330 585 06-90-330 586 06-90-330 587 fit 06-90-330 588 06-90-330 589 06-90-330 590 & 06-90-330 591 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja:88 Ft+Afa/perc Pünkösdi igazgatóság Úgy tűnik, az iskolai direktori titulus hosszabb távon nem mindenkit boldogít. így volt ezzel Zagyvarékason Módi Szabolcs is, aki mindössze hu­szonnégy óráig irányította azt az intézményt, amelynek a padjait 355 kis- és nagydiák koptatja. Két pályázó akadt a megtisztelő címre, és a több­ség Mádi urat választotta. Módi Szabolcs fotó: m. j Az iskolai végzettsége megfele­lőnek bizonyult, az előélete kifo­gástalan, ráadásul tavaly meg­kapta a Jó tanuló, jó sportoló cí­met. A jeles nap úgy kezdődött, hogy mint diákigazgató, átvette a bejárat kulcsát Mihályi István­tól, az eddigi igazgatótól. A 8.b oszlopos tagja tüstént forradalmi újításokat vezetett be az intéz­ményben. Először is mondott egy programbeszédet, amelynek az volt a lényege, hogy a pedagógu­soknak nőtt a kötelességük, a di­ákságnak pedig a jogait bővítette, új szakköröket szervezett. A lá­nyoknak például kismamatomát, a jó nyelvérzékűeknek handa- banda halandzsa nyelvszakkört, az apróbbaknak pedig nőjünk nagyra szakkört. Voltak sportversenyek is: a lá­nyok kéziztek a női tanárokkal, itt a pedagógusok nyertek, a fiúk fo­ciztak a nevelőkkel, náluk a diák­csapat győzött. Kifundálták a Szerelem első látásra című ren­dezvényt. Sajnos a mandátum ideje az est beköszöntével lejárt. Azóta Mádi Szabolcsot felvették Szolnokra a közgazdasági külker szakára. Ennek ellenére fogalma sincs, mi lesz belőle, ha felnő. Egy biztosan nem: általános isko­lai igazgató. Ugyanis ebből egy nap elégnek bizonyult. D.Sz.M. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 592 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív inteijúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 595 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp P1 591. Hívás dija: 88 Ft + Ala/perc AZ ÚJ NÉPLAP HOROSZKÓPJA ÁPRILIS 27-TÓL MÁJUS 3-IG Újra hívható Herczeg Kata asztrológus rovata A hívás díja percenként 88 Ft/áfa KOS (III. 21.-IV. 20.) 06-90/330-580 Szerelem: Halasszon el inkább néhány fontos­nak hitt hivatali teendőt, de mindenképpen töltse a partnerével az estéit és a hétvégét! Hivatás: Ami a hét elején óriási ötletnek tű­nik, arról menet közben kiderül, hogy mások­nak is eszébe jutott már. Minden téren fontos most az óvatosság! BIKA (IV. 21.-V. 20.) 06-90/330-581 Szerelem: A partnerére most is mindenben számíthat, de azért ne terhelje túl a munkahelyi gondjaival! Hivatás: Csak akkor jut a dolgok végére, ha szoros tervet készít a teendőkről, és az ütemet szi­gorúan be is tartja. Ha nem ezt tenné, kifut az idő­ből, és kapkodnia kell, amitől pedig minden Bika­szülött irtózik. IKREK (V. 21.-VT. 21.) 06-90/330-582 Szerelem: Az álmodozás jó dolog, de egyszer fel kell ébredni, és akkor nehéz elfogadni a rideg va­lóságot. Ezek pedig épp az ébredés napjai! Hivatás: Semmilyen eredményt nem sikerül elérnie abban az ügyben, amellyel hetek óta fog­lalkozik. Jó lenne, ha nem erőltetné annyira a saját elképzeléseit, inkább elfogadná másokét. RÁK (VI. 22.-VTI. 22.) 06-90/330-583 Szerelem: Türelmetlen, nyugtalan. Valami bi­zonyosságot szeretne partnerétől, hogy csak önt szereti. Ha nem bízik meg benne, miért erőlteti a kapcsolatukat? Hivatás: Munkahelyén most önt is nagyon könnyű felidegesíteni, de ha józanul végiggon­dolja a történteket, szégyelli majd, hogy milyen butaság miatt jött ki a sodrából. OROSZLÁN (VU. 23.-VTU. 23.) 06-90/330-584 Szerelem: Mosolyra mosoly a válasz, hangos szóra kiabálás. Jó, ha ezt otthon is szem előtt tartja, és máris egy sor kellemetlenségtől meg­szabadul. Hivatás: A hét nagy részét apró-cseprő ügyek intézésével kell töltenie, a nagyobb lé­legzetű, komoly dolgokra már nem marad se ideje, se türelme, ez külön idegesíti. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.) 06-90/330-585 Szerelem: Erotikus vonzása megnő, ezt ne szé- gyellje, inkább mentsen minél több önbizalmat belőle, s főleg használja ki! Boldog órákat nyerhet! Hivatás: Túl sokat markol egyszerre, azaz túl sok mindenbe kezd párhuzamosan. Ne cso­dálja, ha az így elért eredmény kevesebb, mint amit induláskor eltervezett. MÉRLEG (IX. 2 .-X. 23.) 06-90/330-586 Szerelem: Már-már lemondott valakiről, akit pedig nagyon szeretett volna meghódítani. A héten fordulat következhet a kapcsolatukban. Hivatás: Régi terve végre kezd körvonala­zódni. Igaz, elképzeléseibe mások is beleszól­nak, de már ez sem izgatja, csak végre előbbre juthasson! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90/330-587 Szerelem: Családi kötelezettségeinek és szemé­lyes ígéreteinek nehezen tud eleget tenni, és ez kel­lemetlenül érinti. Hivatás: Végére ér egy régóta húzódó, lassan formálódó munkának. Elégedetlen az elért ered­ménnyel, s még az sem vigasztalja, hogy mások nagyon is jónak tartják. Váratlan utazás, kedves meghívás zárhatja a hetet. NYILAS (XI. 23.-XU. 21.) 06-90/330-588 Szerelem: Úgy érzi, túl egyhangúan telnek a napjai, pedig intellektuális és érzelmi élmé­nyekre vágyik. Szeretne kirúgni a hámból. Hét­végén meg is teheti, akkor kellemes kalandra van kilátás. Hivatás: Munkatársaival hatásköri vitára ke­rülhet sor. Ne mérgesítse el a helyzetet, mert hamarosan nagyon is egymásra lesznek utalva. BAK (XII. 22.-I. 20.) 06-90/330-589 Szerelem: Nagyon kedvező a helyzet, hogy a következő napokban közelebb kerüljön egyik munkatársához. Rájön, hogy a munka is kínál­hat forró meglepetéseket. Hivatás: Bizonyítani szeretne, de most nem annyira saját magának, sokkal inkább, mert így próbálja felhívni magára mások figyelmét. A szerencse ön mellett áll! VÍZÖNTŐ (I. 21.-n. 19.) 06-90/330-590 Szerelem: Valamilyen váratlan esemény olyan lendületet ad az eseményeknek, hogy még saját maga is meglepődik a körülmények gyors vál­tozásán. Hétvégére minden sokkal kedvezőbb, mint az elmúlt napokban volt! Hivatás: Kötelezettségei anyagi hátrányt eredményezhetnek. De a helyzet nem végleges! HALAK (D. 20.-III. 20.) 06-90/330-591 Szerelem: Véletlenül tanúja lesz egy olyan be­szélgetésnek, amely megerősíti eddig gyanúját. A felismerés elég fájdalmas, de túl kell végre esni rajta! Hivatás: A munkában is bizalmas informá­ciók birtokába juthat, melyeket a saját hasznára fordíthat, ha elég tapintatos és diszkrét. Az anyagi helyzete egyébként is javulni fog! A vicc poénját, melyet a rejt­vény fősoraiban rejtettünk el, legkésőbb április 30-ig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk változatlan: Új Néplap, Szol­nok, Pf. 105. A Tanulékony macska című, ánrilis 18-án mptnplpnt rpitvp­Haladéktalanul nyünk helyes megfejtése: „Hiba volt elöl hagynod Sza- niszló a horgászfelszerelé­sedet. ” A helyes megfejtést bekül­Hcflr WWill 07 oloKKí r>l\roor\únnú kedvezett a szerencse: Nagy Ferencné (5000 Szolnok, Mik­száth u. 10.), Mester Zsolt (5350 Tiszafüred, Arany J. u. 12.) Pálszabó Ernőné (5008 Szolnok-Szandaszőlős, Gorkij u. 40.) Nyereményüket postán Vitia:;;)- ~i -x—ül—

Next

/
Oldalképek
Tartalom