Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-23 / 95. szám
1998. április 23., csütörtök Körkép 9. oldal Földnapi ünnepség Tiszafüreden Gyermekeinken nem múlik Tiszafüred csodálatos új díszterét, a Deák teret gyerekek rajzai tették még szebbé tegnap. Az alkotások - versekkel és újságcikkekkel - Földünk védendő természeti értékeire hívták fel a figyelmet: nem véletlenül, hiszen a Föld napját ünnepelték azok, akik elfogadták a szervező Zrínyi iskola meghívását. Az sem véletlen, hogy a díszkutas Deák-szoborral ékesített, valóban gyönyörűvé varázsolt zöld övezetben a Zrínyi iskola diákjai adtak elő műsort. Ugyanis az intézmény kollektívája 1997-ben első helyezést ért el azon a városszépítő pályázaton, melyet a szülőföldjére Angliából hazatelepült Margaret Knapper asszony szponzorált. A zrínyis gyerekek az elmúlt egy esztendőben bizonyították, jó helyre került a díj: segítettek a díszpark építésében, amit átadása óta óvnak és gondoznak. Mindezek mellett az összes tisztasági és környezetvédelmi akción példát mutatnak. Műsoruk is azt látszott igazolni, hogy rajtuk nem múlik glóbuszunk jövője. Már csak nekünk, felnőtteknek kell azonosulnunk „romlatlan” lelkesedésükkel. A Zrínyi iskola hagyományteremtő törekvéseit, melyek igazi városi ünneppé kívánják tenni a Föld napját, támogatta az angol Halket házaspár is, akik a példamutatóan önzetlen és lokálpatrióta Knapper asszony barátaiként 200 angol fontot adtak át az intézménynek. P. M. Huszonnégy órás focival kezdődött a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán a főiskolai napok programsorozat. Az egy napig tartó mérkőzés után tegnap nyitották meg a főiskolai napokat. A szervező, a hallgatói önkormányzat minden érdeklődőre gondolt, amikor gazdag programjaira hívta a diákokat. A szervezők intézményük és sok-sok szponzor támogatásával tudták megvalósítani a már hagyományosnak számító rendezvénysorozatot. Felvételünk az egynapos futball utolsó előtti programját, a hölgyekkel kiegészült focit örökítette meg. fotö: m. j. Tigáz-eredmény Összeült tegnap a Tigáz (Ital- gas csoport) közgyűlése Hajdúszoboszlón Giacomo Vitali elnökletével, hogy jóváhagyja a tavalyi éves mérleget és az osztalékra vonatkozó javaslatot, valamint kinevezzék az igazgatóságot az 1998-99 közötti időszakra. A Tigáz közgyűlése jóváhagyta a mérleget. Az elért eredmények alapján a közgyűlés jóváhagyta az igazgatóság javaslatát, hogy osszanak szét 731 millió forint osztalékot, azaz 43 forintot részvényenként, és az eredmény fennmaradó részét, azaz 1.704.244.207 forintot helyezzék át eredménytartalékba. A közgyűlés kinevezte a társaság igazgatóságát és felügyelőbizottságát az 1998-99 közötti kétéves időszakra. Az igazgatóság tagjai: Giacomo Vitali, Biagio Marino, Giovanni Battista Carboni, Lemák Ella, Salvatore Pino és Silvano Valle. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata 5000 Szolnok, Szabadság tér 3. Telefon: 56/422-434 és 422-454 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 Ügyfélfogadás hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön: 8- tól 13 óráig. Pénteken nincs ügyfélfogadás! Létszám Kereset lakatos Szolnok20 20 000-35 000 gépjárműszerelő Zagyvarékas Tószeg 1 25 000-30 000 lángvágó Szolnok 2 30 000 elektroműszerész Szolnok 3 22 000-30 000 varrónő Szolnok-Sza35 19 500-25 000 hentes jól Szolnok 1 25 000 kárpitos Jászladány 1 20 000-40 000 kőműves Szolnok-Ti7 30 000-40 000 burkoló szajenő Tószeg 3 25 000-30 000 ács-állványozó Szolnok-Ti4 30 000-40 000 cukrász szajenő Szolnok 1 20 000-25 000 bet. cukrász Jászladány 3 22 000-25 000 fényező-mázoló Tószeg 3 25 000-30 000 fodrász Szolnok 2 19 500-20 000 áru-összeállító Szolnok 10 22 000-30 000 bet. tejipari munkás Szolnok 5 22 000-30 000 élelmiszer-vegyesbolti Szolnok-Sza10 19 500-28 000 eladó konyhai kisegítő jól Szolnok 5 25 000-28 000 udvari segédmunkás Szolnok 5 25 000-28 000 büféeladó, pultos, felSzolnok 7 19 500-25 000 szolgáló programozó Szolnok 3 28 000-55 000 üzletkötő-ügynök Szolnok 25 21 000-45 000 gyermekfelügyelő Szolnok 2 19 500 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-822 Létszám Kereset bet. sütőipari munkás Jászkisér 1 25 000-30 000 eladó, pénztáros Jászberény 4 20 000-30 000 vendéglátó-ipari eladó Jászberény 2 20 000-25 000 kőtörő-gépkezelő Jászberény 1 20 000-40 000 gondozónő* Jászberény 2 20 000-30 000 kádár Jásztelek 5 22 000-28 000 bet. hűtőszekr.gyártó Jászberény 80 40 000-45 000 szerkezetlakatos** Jászberény 1 20 000-25 000 bet. hűtőszekr.gyártó J.árokszállás 10 45 000-55 000 esztergályos Jászberény 5 30 000-60 000 minőségi ellenőr*** Jászberény 1 25 000-35 000 húsipari munkás Jászberény 2 20 000-30 000 postai kézbesítő Jászberény 1 20 000-22 000 kárpitos J.jákóhalma 2 20 000-25 000 takarítónő J.jákóhalma 3 20 000-30 000 kéményseprő Jászberény 1 30 000-35 000 targoncavezető Jászberény 1 35 000-50 000 vagyonőr Jászberény 2 25 000-30 000 üzemi technológus J.jákóhalma 1 60 000-70 000 * 2-3 műszak, legalább középfokú végzettség ** bádogos is jelentkezhet *** két műszakos 5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Létszám Kereset élelmiszerbolti eladó Tiszaföldvár 1 19 500 festő-mázoló-tapétázó Martfű 1 19 500 autóvillamossági szerelő Cibakháza 1 30 000-40 000 varrónő Tiszaföldvár 5 20 000-40 000 könyvelő Tiszaföldvár 1 megegy.sz. kőműves Tiszaföldvár 1 19 500 állatgondozó Tiszaföldvár 1 30 000 minőségellenőr Cibakháza 3 35 000-60 000 húsbolti eladó Martfű 1 25 000 pultos-felszolgáló Martfű 1 20 000 úrmodell-készítő Martfű 2 25 000-26 000 felsőbőrszabász Martfű 10 22 000-32 000 üzletkötő megye ter. 5 jutalék terményboltos megye ter. 1 jutalék számt.-mat.-fizika tanár Martfű 1 Kjt. szerint magyartanár Martfű 1 Kjt. szerint kémia-biológia tanár Martfű 1 Kjt. szerint ének-zene tanár Martfű 1 Kjt. szerint rajztanár Martfű 1 Kjt. szerint qazdasági igazgató Martfű 1 megegy. sz. fodrász Martfű 1 vállalkozói ig. Létszám Kereset mg. gépszerelő K.szt.márton 2 20 000-35 000 zöldségbolti eladó K.szt.márton 1 20 000-30 000 hivatásos vadász K.szt.márton 1 megegy. sz. szakács, felszolgáló Cserkeszőlő 1-1 megegy. sz. vendéglátó-eladónő Tiszakürt 1 megegy. sz. 5300 Karcag, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset szerszámkészítő Kisújszállás 1 30 000-40 000 cipőfelsőrész-készítő vagy varró* Karcag 1 15 000-25 000 üvegfúvó-szakmunkás Berekfürdő 30 45 000-55 000 gépi varró Karcag, Kunmadaras, Kisújszállás 142 19 000-24 700 műszaki vezető** Kunmadaras 1 50 000-70 000 biztosítási üzl étkötő Karcag ' 5 jutalékos varrógépműszerész Kisújszállás * 1 •25 000-27 000 autófényező Kisújszállás 1 30 000 cukrász*** Karcag 1 20 000-25 000 szakács Karcag 1 25 000-35 000 felszolgáló**** Berekfürdő 1 19 500 karosszérialakatos Kisújszállás 1 30 000 asztalos Karcag 11 20 000-40 000 cipőipari technikus Karcag 1 30 000-40 000 cipész Kisújszállás 2 21 000-24 000 marós***** Karcag 1 30 000 * tartósan munka nélküli, ill. pályakezdő ** villamosmérnök vagy üzemmérnök németnyelv-tudással *** tartósan munka nélküli **** határozott idejű ***** esztergályos vagy szerszámkészítő végzettséggel, marós gyakorlattal 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset gépi varró Tiszafüred 27 24 000-35 000 üzletkötő Tiszafüred és 5 20 000-től biztosítási csoportvetérsége Tiszafüred 1 30 000-100 000 zető* felszolgáló** Tiszafüred 1 19 500 konyhai kisegítő Tiszafüred 1 19 500 felszolgáló Tiszafüred 3 19 500-tól hirdetésszervező*** Tiszafüred és 4 40 000 társaságszervező*** térsége Tiszafüred és 1 megegy. sz. biztonsági őr**** térsége Tiszafüred 1 megegy. sz. asztalos Tiszafüred 1 25 000-35 000 fényező Budapest 6 45 000-50 000 CO-hegesztő Budapest 4 45 000-50 000 horizontál esztergályos Budapest 2 50 000-55 000 szakács Tiszafüred 2 19 500-tól állatgondozó Tiszaörs 1 19 500 bolti eladó Tiszaörs2 19 500 kőműves fürdő Tiszafüred 2 30 000-40 000 gépkocsivezető***** Tiszafüred 1 Kjt. szerint * felsőfokú iskolai végzettség szükséges ** csak férfi, nyelvismeret előny *** felsőfokú vagy érettségizett munkavállaló jelentkezését várják **** új típusú fegyveres biztonsági őr igazolvány szükséges ***** PAV I vizsga szükséges 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 9-11. Telefon/fax: 59/326-546 Létszám Kereset asztalos Bánhalma 2 19 500-22 000 biztosítási üzletkötő Kunhegyes és körkénye 20 20 000+jutalék faipari technikus* Bánhalma 1 40 000-60 000 karbantartó** Bánhalma 1 35 000-40 000 játék- és édességcsomagoló Fegyvernek 16 20 000-30 000 * közép- vagy főiskolai végzettség és tervezés, műszakirajz-ismeret szükséges ** lakatos, forgácsoló és hegesztő végzettség szükséges 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-994 Törökszentmiklós, Táncsics u. 1/a Telefon/fax: 56/390-941, 390-190 Létszám Kereset Létszám Kereset varrónő Túrkeve 4 20 000-35 000 pultos T.szt.miklós 1 30 000 tűzőnő Mezőtúr 2 20 000-30 000 kőműves T.szt.miklós 5 40 000 riasztóberendezés-szerelő Mezőtúr 1 20 000-30 000 állatgondozó szakács T.szt.miklós T.szt.miklós 3 1 30 000 19 500 faipari szakmunkás* Mezőtúr 2 19 500-40 000 varrónő T.szt.miklós 5 130 Ft/óra bolti eladó Mezőtúr 1 25 000 lakatos-hegesztő T.szt.miklós 3 30 000 biztonsági őr** Mezőtúr 2 20 000-30 000 tehergépkocsi-vezető* T.szt.miklós 1 19 500 szerkezetlakatos Túrkeve 5 20 000-25 000 autószerelő** T.szt.miklós 1 19 500 bolti eladó * tartósan munka nélküli ** hatósági vizsgával Gyomaendrőd 2 20 000 adminisztrátor T.szt.miklós 1 * PAV 3 vizsgával rendelkező ** C, E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező *** közgazdasági érettségi, alapfokú számítógépkezelés 19 500 Hatpárti agrárfórum Szolnokon Földügyekben messze a konszenzus A Jászkun Teszöv tegnap Szolnokon megrendezett agrárfórumán a meghívott hat parlamenti párt képviselői talán csak abban értettek egyet, hogy a magyar mezőgazdaságot az európai uniós csatlakozás küszöbén fejlődési pályára kell állítani, a hogyanról már erősen megoszlottak a vélemények, a földtulajdonlás kérdéskörében kirobbant vita pedig egyértelműen jelezte: a konszenzus még nagyon messze van. A Technika Házában megjelent szépszámú érdeklődőt, valamint a pártok képviselőit Szabó Béla, a Jászkun Teszöv elnöke köszöntötte, majd Váradi Csaba, az érdekvédelmi szervezet titkára vitaindítóként röviden vázolta a megye mezőgazdaságának helyzetét. (Erről tegnapi lapszámunkban írtunk - a szerk.) A pártok közül elsőként dr. Nacsa János (MSZP) fejtette ki véleményét az elhangzottakról. A szocialista politikus elmondta, tavaly végre konszenzus született abban, hogy az agráriumot fejleszteni kell, s megszületett az agrártörvény. Hangsúlyozta, hogy mostantól külön kell foglalkozni az önellátó kisgazdaságokkal és az EU piacán is versenyképes árutermelő szférával. Tavaly a szövetkezetek, társas vállalkozások adták a mezőgazdasági termelés 60 százalékát, s megérettek a feltételek az új földtörvényre. Az MDF képviseletében Hubai Imre leszögezte: a mezőgazdaság még nem jutott túl a válságon, és a tulajdonváltással egy időben nem sikerült megfelelő eszközállományt átcsoportosítani. Hangsúlyozta a parasztpolgári réteg kialakulásának szükségességét, valamint azt, hogy a mezőgazdaság és a vidék fejlesztését csak összhangban lehet megvalósítani. Kitért arra, hogy 50 hektár körüli birtoktesteket vélik versenyképesnek, s támogatják a magántulajdonon alapuló szövetkezést. Glattfelder Béla,, a Fidesz- MPP agrárszakértője szerint a következő négy évben a legfontosabb kihívás az exporttámogatás rendszerének átalakítása a WTO megállapodásnak megfelelően (ki kell találni új támogatási formákat), illetve az EU-csatlakozásra való felkészülés. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, három területen várható vita: miből mennyit termelhetünk (nemzeti kvóták), megkapjuk-e a tagállamok termelőihez hasonlóan a kompenzációs támogatásokat, és szabadon értékesíthetjük-e az unión belül élelmiszer-ipari termékeinket. Elkeserítőnek nevezte mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés helyzetét Dögéi Imre, az FKGP képviselője. Mint mondta, üresek a falusi porták és istállók, ezért a hazai fogyasztást serkentő intézkedéseket sürgetett (például iskolatejprogram), valamint azt, hogy a gabonafeleslegeket az állattenyésztés fejlesztése révén vezessék le. A kisgazda politikus szintén kiemelte a támogatási rendszer átalakítását, agrártermékeink feldolgozottsági szintjének növelését, és szorgalmazta a kedvező kamatozású, hosszú futamidejű hitelezés rendszerének kialakítását. Mizsei Zsuzsanna, a KDNP alelnöke hangsúlyozta: pártja számára nem kérdés, hogy stratégiai ágazat az agrárium, sőt kitörési pont a vidékfejlesztéssel együtt. Hozzátette azonban, hogy a kereszténydemokraták a sokfunkciós családi gazdaságokat és az értékesítő szövetkezeteket támogatják. Véleménye szerint is a spekuláció elkerülése érdekében szükséges az exporttámogatás átalakítása, ugyanakkor a termelők adóterheinek csökkentését is fontosnak nevezte. A birtokkoncentráció kapcsán szólt arról, ha az egy-két hektáros gazdaságok megszűnnének, súlyos teher hárulna a szociális rendszerre, ezek a kisparcellák ugyanis nagymértékben hozzájárulnak családok megélhetéséhez. A KDNP politikus szerint a mezőgazdaságnak nemzeti tulajdonban kell maradnia, ezért nem kívánják megengedni a külföldiek földszerzését. Juhász Pál, az SZDSZ szakértője úgy vélte, a magyar mező- gazdaság erejét éppen a sokfélesége adja, és ezt meg kell őrizni. Az EU-csatlakozásról szólva a rend igényét emelte ki az ágazatban. Az állam felelős ezért a rendért, amelyet a gazdálkodókkal együttműködve teremthet meg. Ennek tétje pedig az, hogy az agrárium 200 ezer vagy 400 ezer embert tud eltartani. Rendet kell teremteni a támogatások és a gazdálkodás terén egyaránt. Egy tehén nem bírja ki az 1-3 éves földbérleteket, épp ezért a birtokok biztonságos kialakítására kell törekedni. A földtulajdonlás kapcsán kifejtette, nem a külföldiek szól a kérdés, sokkal inkább arról, hogy a gazdálkodóké legyen-e a föld. A pártok képviselői után a közönség kapott szót. Kérdésekre válaszolva dr. Nacsa János elmondta, jelenleg hat év bérleti díjából meg lehet venni a földet, ami óriási költség, s nagymértékben rontja az ágazat versenyképességét. Ezért lehetőséget kell adni a termelőknek - legyen az egyéni vagy társas -, hogy földet vásároljanak. Juhász Pál szerint a kérdés úgy is szólhat: a gazdálkodónak van-e erre joga, mint egy kocsmárosnak. Glattfelder Béla ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a földpiac felszabadítása miatti költségnövekedést az EU nem fogja támogatásokkal ellensúlyozni. Laczi Zoltán Cél a megelőzés, a felvilágosítás Jászberényben járt a drogbusz A jászberényi általános és középiskolákból közel négyszáz diák látogatta meg tegnap a városba ékezett „drogbuszt”. A Drogprevenciós Alapítvány munkatársai előadások, beszélgetések alkalmával ismertették meg az érdeklődő fiatalokat a kábítószerek veszélyeivel. Sok-sok diák kapott felvilágosítást a drogok veszélyeiről A ’94 óta létező, és az országot járó busszal az volt az elképzelése az alapítványnak, hogy minden lehetőség szerint tájékoztassák, felvilágosítsák a fiatalokat. A buszon a már drogfüggők is tanácsot kérhetnek az alapítvány munkatársaitól - tudta meg lapunk Veres Ilonától, a Drogprevenciós Alapítvány koordinációs munkatársától. A drog ártalmairól nem csak orvosok szólnak, próbálnak érveket felsorakoztatni a megelőzés érdekében, de egykori drogfüggő fiatalok is mesélnek élményeikről, hogyan váltak a kábítószerek rabjává, s hogyan sikerült megszabadulniuk ettől azt átoktól. A szervezők remélik, a drogbusszal sikerült elérni, hogy Jászberényben kevesebben érdeklődjenek a kábítószerek iránt. bcs