Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-23 / 95. szám
1998. április 23., csütörtök Körkép 7. oldal KÉPVISELŐJELÖLTEK 1. SZ. V álasztókerület, Felső-Jászság Dr. Boros Dezső (MDF) Budapesten született 1944-ben, két gyermek édesapja. A szegedi tudományegyetemen matema- tika-fizika szakos tanári diplomát kapott Jászberényben a tanítóképző főiskolán tarnt. Az MDF városi szervezete elnöke. Kaszab László (MIÉP) 53 éves, végzettsége építésztechnikus, három fia van. Jelenleg a Jászberényi Tanítóképző Főiskola portása. 1989-ben az MDF tagja lett, 1994-ben megalakították a MIÉP helyi szervezetét, amelynek elnökévé választották. Galcsik Tibor (Munkáspárt) Salgótarjáni munkáscsaládban született 1948-ban. Végzettsége technikumi érettségi. 1978 óta Jászberényben lakik, a zagyva- rékasi ConAvisnál exportdiszpécser. Két gyermeke van. Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) Jászberényben született, 44 éves, két fiú édesapja. Jogi diplomát szerzett, jogi szakcikkek írója. Jelenleg a Földművelés- ügyi Minisztérium államtitkára. 1990 óta az SZDSZ országgyűlési képviselője. Dr. Jakus Zoltán (MSZP) Budapesten született 1943-ban, az általános és a középiskolát Jászfényszaruban és Jászberényben végezte. Egy gyermeke és unokája van. A jászberényi kórházban orvosigazgatóként dolgozik. Szádvári Gábor (KDNP) Jászberényben született, ott is dolgozik, a Szádvári és Társa Kft.-ben. Okleveles mezőgazda- sági gépészmérnök. Két gyermeke van. 1994 óta önkormányzati képviselő. A helyi KDNP- alapszervezet alapító tagja. Kasza Antal (FKGP) Jászberényben született 1950-ben. A Kertészeti Egyetemen kertész-üzemmérnöki diplomát szerzett. Egy fiú- és egy lánygyermeke van. Jelenleg mezőgazdasági vállalkozóként dolgozik. Dr. Wirth István (Fidesz) 1953-ban született, jelenleg főiskolai docens a jászberényi tanítóképzőben. Egy fiúgyermek apja, aki most 20 éves, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-történelem szakos hallgatója. A jövő segítségnyújtói A jászberényi Déryné Művelődési Központban rendezték meg tegnap a Jászságban meghirdetett elsősegélynyújtó vetélkedő döntőjét. A döntőben öt - három jászberényi, egy jászboldogházi és egy jászágói - csapat versengett. A vetélkedő során elméleti és gyakorlati ismereteket kellett „felmutatni”. Ez utóbbi során egy autóbaleset után három sérültet kellett kimenteni a gépjárműből, a lehetőségek szerint ellátni őket, és minél gyorsabban mentőt hívni. Az öttagú csapatok közül a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, akik a Jászságot fogják képviselni a Szolnokon sorra kerülő megyei döntőbenbcs A gyermekek büszkék eredményükre fotó: sárközi A 8.20-as előtt berobogtak A tószegi H. József tevékenységét a szolnoki üzletek betört kirakatüvegei jelezték. A rendőrség szerint az utóbbi néhány hét alatt három boltba tört be ilyen módon 21 éves, többszörösen büntetett előéletű fiatalember. Március 30-án éjjel a Skála üvegtáblája esett darabokra. Onnan egy hifitornyot és egy kávéfőző gépet vitt magával. Április 11-én egy műszaki üzlet, nemsokára pedig egy vadonatúj sportbolt esett áldozatul a durva módszernek. Dombi Zoltán főhadnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság betörésicsoport-vezetője elmondta, a műszaki boltból elemeit videokamera értékesítése során akadtak a fiatal gyanúsított nyomára. H. Józsefet, aki éppen Budapestre készült utazni a nagy táska márkás sportruházattal, lakásán fogták el tegnap reggel. Az őrizetbe vett fiatalember azon bosszankodott, hogy ha eredeti tervének megfelelően felül a hat órási vonatra, akkor már nem találták volna otthon a rendőrök a terhelő bizonyítékokkal. A zsaruk viszont hamarabb érkeztek, mint a következő nyolc húszas gyors... -hgyHírünket T íznapos amerikai turnén vett részt március végén, április elején a szolnoki Tallinnka gyermek-néptáncegyüttes az Aprája gyermek népzenei együttessel. A huszonnyolc gyermekből álló csoportot a dél-carolinai Waynesville városka hívta meg, hogy népszerűsítse az ottani fiatalok körében a gyermeknéptáncot, hiszen ennek Amerikában nincsenek hagyományai. Kissé furcsa is volt, hogy a vendéglátók a mavitték Amerikába gyarok kalocsai hímzését hitetlenkedve csodálták meg ... A fellépések alkalmával a szolnokiak nagy sikert arattak - tudtuk meg a csoportot vezető iskolaigazgatótól, Ábelné Egyed Eleonórától. Az amerikaiak készültek hazánkból, és nagy szeretettel fogadták a kis csoportot. A szervezők hihetetlen profi módon szervezték meg a programot, mindent megmutattak a tallinnkásoknak, mindenhová elvitték őket. Fogadta őket a polgármester, Henry Foy is. A 7000 lelkes városka nyaranta a világ több országából fogad együtteseket a Folk- moot fesztivál keretében - tudtuk meg az igazgatónőtől. Ami számunkra talán hihetetlen, ezek az események nyereséget hoznak a településnek ... Képeink a vendégszereplések alkalmával készültek. Az egyik fotó kis tábláján az áll - egyébként az amerikaiak írták rá -, hogy Viszontlátásra. Ki tudja, talán egyszer tényleg viszontlátják egymást vendéglátók és vendégek ...