Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-22 / 94. szám

1998. április 22., szerda Sport 11. oldal Motokrossz Hungária Trophy Futam a sártengerben A majd kétnapos esőzés nyo­mán alaposan felázott, saras, a krosszozók nyelvezete szerint dagonyás pálya várta az MMSZ által kiírt Hungária Trophy motokrosszbajnokság II. fordulójának résztvevőit Jászberényben, a Katonák földjén. A rendkívüli körülmények alaposan próbára tették a me­zőnyt, amely szép folyamato­san „fogyott”. Az első edzésen még 121-en, a másodikon 110- en, a verseny első futamában 92-en, a másodikban 76-an in­dultak, s összesen csak 58-an fejezték be értékelhető ered­ménnyel a viadalt. A II. osztály 125 köbcentis géposztályában az első futa­mot végig vezetve Reinicz Olivér nyerte, csapattársa, Da- rók Adrián előtt. A kis Darók- nak a rajt után maréknyi sár csapódott motorja gyertyájára, amíg ez le nem száradt, gépe csak ,köhögött”. A végére a 6. helyről tornázta fel magát a másodikra, s mindössze 5 mé­terrel kapott ki Reinicztől. A második futamban vezető helyről kellett láncszakadás miatt kiállni a jászberényi fiú­nak, így Reiniczkinek már a futam második helye is az ösz- szetett elsőséget jelentette. Nagyszerűen ment Tukora Ist­ván, aki megbízható motoro­zással éppen csak lemaradva a dobogóról negyedik lett. A II. osztály 250 köbcenti­sei között Módos Zoltán kép­viselte a jászberényi színeket. Az első futamban a harmadik helyet szerezte meg, ám a má­sodikban már nem vállalta az indulást, így az összetettben nem ért el helyezést. Komoly technikai problémákkal kellett megküzdenie az I. osztály 250 köbcentis kategóriájában Cse- repkai Csabának. Egy bukás következtében kilyukadt mo­torja hűtője, gépe egyre erőtle­nebb lett, ám így is az összetett második helyen végzett. A verseny eredményhirde­tésekor dr. Kis Zoltán, a Felső- Jászság országgyűlési képvise­lője az általa felajánlott külön- díjat adta át a tavalyi eredmé­nyeinek elismeréseként Darók Adriánnak. A Jászberényi SE különdíját pedig Nagy Varga Géza vállalkozó kapta, aki nagy segítséget nyújtott a ver­seny megrendezésében a JSE-Jászcross Motoros Szak­osztálynak. Szántai Időnként csak méterek döntöttek a győzelemről Helyén volt a szívük Nagyszerűen szerepeltek az SZVSI röplabdacsapatai az or­szágos területi versenyen. Mind a serdülők fiúk, mint a gyermek korosztályú lányok veretlenül jutottak be az országos döntőbe, melyet május 8-10-én Kaposvá­rott, illetve május 15-17-én Szegeden rendeznek. Eredmé­nyek, fiúk: SZVSI-Kazincbar- cika 3:0 (10, 7, 8), SZVSI-DSI 3:0 (2, 4, 5), SZVSI-NYVSI 3:0 (12,10,11). A csapat tagjai: Szá­lai Szabolcs, Szabó István, Létai Máté, Földi István, Tánczos Ta­más, Tóth János, Petronyák Sza­bolcs, Rapi Róbert, Grenczer Já­nos. Edző: Ilyés Gábor. Lányok: SZVSI-Angyalföld 3:0(5, 7,10), SZVSI-Tatabánya 3:1 (8, 9, 12, 10), SZVSI-Nyír- egyháza 3:2 (10, -13, 12, -14, 8). A csapat tagjai: Shelmeczi Krisztina, Faragó Melinda, Papp Diána, Prókai Beáta, Ézsiás Anna, Kiss Alexandra, Varga Emília, Józsa Enikő, Óvári Zita. Edző: Magyamé Eszenyi Éva. Macedónok ellen a fináléban Kétgólos győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott Irán ellen a teheráni négyes torna első napján, így általános meglepetést keltve bejutott a szerdai döntőbe, ahol a beugró Macedónia lesz az ellenfele. A bravúros diadalt követően az MLSZ elnöke és a szövetségi kapitány röviden értékelte a há­zigazdák elleni sikert. Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke: - Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de vártam ezt az ered­ményt. Fiatal, fejlődő csapa­tunk van, amely nagyon jó fel­fogásban játszik. Bicskei Berta­lan munkáját dicséri, hogy két mérkőzés alatt két győzelmet ért el az átalakított, megfiatalí­tott csapattal. Azonban óva in­tek mindenkit, hogy messze­menő következtetést vonjon le ezekből a sikerekből. Ez egy fo­lyamatos munka, melynek csak később érik be gyümölcse. Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitánya értékes győze­lemnek tartja az Irán ellen ara­tott 2-0-s sikert: - Nagyon ne­héz kilencven perc áll mögöt­tünk. A csapatoknak a pálya minden négyzetméteréért meg kellet küzdeniük. Az iráni együttes megmutatta, hogy nem véletlenül jutott ki a nyári, franciaországi világbajnok­ságra. Igaz, hogy két, Németor­szágban szereplő játékosuk nem léphetett pályára, ennek el­lenére nagyon erős válogatott­juk van. Ami minket illet, az első félidőben a nagy meleg zavarta játékosaimat, de fe­gyelmezetten, kisebb hibáktól eltekintve'jól játszottak. A csa­pattagok szinte maradéktalanul betartották, amit kértem tőlük. Senkit nem szeretnék kiemelni, mindenki legjobb tudása szerint látta el feladatát. Mivel a torna első helyéért 50, a másodikért 30 ezer dollár jár, nem panaszkodhatnak a já­tékosok, hogy üres zsebbel tér­nek haza Perzsiából. Vajon kilép-e medréből a Tiszakécske? Gálhidi bemutatkozott új csapatának Eligazítás balról - félkörben a futballisták Kedden reggel a tiszakécskei öltözőfolyosón ritka pillanat­nak lehettünk tanúi: Szurgent Lajos, a leváltott edző kezet nyújtott az utódjának, sok szerencsét kívánva. Ezt neve­zik a bányászok meleg csá­kányváltásnak. Gálhidi külö­nösebb szabadkozás nélkül annyit mondott: - Lajoskám, nagyon sajnálom. - Aztán a két edző két irányba indult. Az új az öltöző felé, a lekö­szönt pedig a szertárban megrendelte utolsó „Marika- kávéját”. Tiszakécskén tányércsörgés nélkül zajlott le az edzőváltás, mondhatnánk: a magyar klu­bokra és a menesztett szakem­berekre nem éppen jellemző módon. Gálhidi, a számára egyelőre szokatlan elrendezésű öltöző­ben kezdte hivatalos bemutat­kozását, ahol elmondta az őt hallgatóknak, hogy nem meg- mentőnek érkezett, inkább amolyan segítő partnerként, aki minden tőle telhető segítséget megad a hátralévő másfél hó­napban ahhoz, hogy a csapat elérje eredeti célját: maradjon az NB I.-ben. Ez a kitétel egyébként az ő szerződésének meghosszabbí­tását is jelentheti a Tisza-parti kisvárosban. Az égiek nem voltak tekin­tettel egy újonc NB I-es labda­rúgó-szakember első fellépé­sére sem. Hullott az eső szaka­datlanul, ami attól vált még kel­lemetlenebbé, hogy a szél szinte a bőr alá is befújta a vi­zet. Mindez nem zavarta Gál­hidi Györgyöt a munka végzé­sében. Komor öltözőbeli voná­sai eltűntek, arca derűsre válto­zott a haragoszöld gyepszőnyeg láttán. Nyomban megkezdte az edzést, fél óra múlva pedig már a hangját is kieresztette egy- egy játékost megtalálva. •- Úgy látom, csaknem min­den játékos adja magát a mun­kához - állapította meg az edzés végén a Tiszakécskei FC félnapos csapatfőnöke. - Per­sze ahhoz, hogy el tudjunk mozdulni a kieső helyről, na­gyobb koncentráltságot, össze- rendezettséget kell tanúsíta­nunk. És hát az önbizalmat is helyes mederbe kell terelni, mert nyerni csak olyan játéko­sokkal lehet, akik hisznek ma­gukban és a társakban. Szerdán kétkapus edzőmérkőzést ját­szunk, amelyen újabb részletek válhatnak ismertté előttem - fogta rövidre a szót Gálhidi. Tényleg, nem illik ilyenkor sokáig faggatni az edzőt, hiszen a körülötte felgyorsult esemé­nyek között is nagy biztonság­gal kell közlekednie. Illik új irányt mutatnia a reá bízott fut­ballistáknak, akik mindezt jog­gal elvárják tőle a közös sike­rek reményében. (néder) Sakk, OB II. Újszász lett a végső befutó Lábtoll-labda A Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen sportcsamok- avató lábtoll-labdaversenyt rendeztek hét végén, melyen ismét kitett magáért az újszá- szi különítmény. A gyermek korcsoportban az Ézsiás Tamás, Juhász László, Konka Gábor összeállítású újszászi A csapat győzött, míg a B együttes (Ézsiás Ti­bor, Konka Péter, Nagy Gá­bor) a harmadik helyen vég­zett. A serdülőknél hasonló lett a sonrend, nyert az Új­szász A (Nagy Zoltán, Si­mon János, Sipos Péter), harmadik lett az Újszász B (Alapi Zoltán, Juhász István, Monori Sándor). A női és a férfidöntőben váratlan ered­mények születtek. A höl­gyeknél a még serdülő korú Ujszász A (Földi Nikoletta, Fülöp Beatrix, Szarvák Hen­rietta) fölényesen 15/8, 15/4- re verte a bajnoki címet védő Újszász B-t (Fehér Judit, Harsányi Judit, Polónyi Ág­nes), míg a férfifináléban megszakadt a többszörös magyar bajnok újszászi A csapat (Herczeg Csaba, La­katos Attila, Lakatos Zoltán) 5 éves veretlenségi sorozata. Legyőzője az újszászi B (Hartyányi Dániel, Juhász István, Pintácsi László) volt. A hét végi fordulóval befejező­dött a sakkcsapatok idei orszá­gos bajnoksága, melynek Erkel csoportjában a jászberényi Szekuritás és az Újszász képvi­selte megyénket. Ütóbbiak nem is eredménytelenül, hiszen cso­portelsőként végeztek, s ősztől az OB I/B-ben kelthetik jó hírét városuknak. Gödöllői EAC- Szekuritás SK 5,5:6,5 Nehéz mérkőzésre utaztak Sin- kóék az utolsó fordulóban, hi­szen a hazaiak győzelmük ese­tén megelőzték volna a szabad­napos újszásziakat. A vendégek első táblásuk nélkül is kitűnően szerepeltek és tekintélyes ellen­felet sikerült legyőzniük a sok izgalommal teli mérkőzésen. Sápi gyors vereségével a ha­zaiak szereztek pontot, mely­nek azonban nem sokáig örül­hettek, hiszen Sinka az első táb­lán gyors győzelmet aratott. Ezután a csapatok felváltva szerezték a pontokat: Sztepa Szergej és Ábel kombinatív já­tékban, míg Nagy Zoli gyalog­előnyét érvényesítve diadal­maskodott a végjátékban. Ér­dekes volt még Vereb bástya- végjátéka, de gyalogelőnyéből végül csak remire tellett. Egy­pontos herényi vezetésnél Szé­kely és Bujdosó „nagy menete­lése” következett, mindketten hátrányosabb állásukat mentet­ték - súlyos időzavaruk elle­nére - döntetlenre. A jászok pa­rádés győzelme a forduló és a bajnoki évad méltó befejezése volt. Győzött: Sinka, Muhari J., Sztepa, Nagy Z., Ábel, Remi­zett: Vereb, Bujdosó, Székely. Derecske! §K- Karcag SE 5:7 Erős csoportban, nehéz küzde­lemben kellett helytállnia a kar­cagi gárdának az idei bajnok­ságban. A tíz forduló során ara­tott hét győzelme így „csak” az ötödik helyre volt elegendő. Se­bők az élen előnyösebb megnyi­tásból később hibázott és veszí­tett. Mohácsi kettős sakkfenye­getése ellenfele vesztét okozta. Kovács királyszámyi támadás­sal aratott teljes sikert. Kónya el­lenfele hibáját használta ki a végjátékban, míg Ábel a közép­játékban szerzett bástyájának köszönhetően győzött. Fodor és Kurucz a megnyitásban szerzett előnyét később minőségre vál­totta, Fejes bemutatkozó mérkő­zését ünnepelhette győztesként. Győzött: Mohácsi, Kovács, Kónya, Ábel, Fodor, Kurucz, Fejes. A Kaposvárott megrendezett országos erőemelő-bajnokságon szép szolnoki siker szü­letett. Kövér Gyula a 125 kg-osok súlycsoportjában saját egyéni rekordját 15 kg-mal megjavítva ezüstérmet szerzett. Guggolásban (312.5 kg) és felhúzásban (285 kg) szorosan ott toporgott le­győzője, a fekvenyomó Eb-győztes, vb-második Balázs Szabolcs sarkában, ám a második ver­senyszámban nem boldogult a világklasszis teljesítményt (265 kg) nyújtó pápai emelővel. Cselgáncs A BHSE dzsúdócentrumá- ban bonyolították le a junior korosztály országos rang­sorversenyét, mely egyben az utolsó hazai felmérőver­seny is volt a nemzetközi válogatóversenyek előtt. A Szajol-Sector Judo Klub if­júsági korú versenyzői, akik a Moltrans és a Mól Rt. tá­mogatásával készülnek a hazai és nemzetközi felada­tok megoldására, derekasan helytálltak a megmérette­tésben. Fekete Zsuzsanna (48 kg) a tőle megszokott nyugodtsággal ipponos győzelemmel jutott a dön­tőbe, ahol nagy riválisa, a pécsi Sey Katalin várta. A mérkőzés első percében Fe­kete bokadobással fejezte be mérkőzést, és boldogan áll­hatott fel a dobogó legma­gasabb fokára. Győzelme egyben azt is jelentette, hogy ő utazik április 25-én a franciaországi Creotilban rendezendő első nemzetközi válogatóversenyre, mely már a junior-világbajnok­ságra való kiküldetésének jogáért is szól. Kovács An­géla (63 kg) súlycsoportvál­tás után első ízben mutatko­zott be a juniorok,mezőnyé­ben, és ifjúsági kora ellenére a harmadik helyen végzett. Helytállását jelzi, hogy a bronzéremért folyó mérkő­zésen vállsérülést szen­vedve is ipponos győzelmet tudott aratni. Kállai Zoltán és Tóvizi Gyula ifjúsági ko­ruk ellenére remekeltek a juniorok között. Előbbi a 66 kg-os súlycsoportban (16-an neveztek), utóbbi a 60 kg- ban szerzett bronzérmet. Kick-box A Szolnoki Kick-box Klub versenyzője, Novák Jenő full-contactos ranglistamér­kőzésen lépett kötelek közé a Tiszavasváriban megren­dezett küzdősportgálán. Mint kihívónak, a házigaz­dák 71 kg-os versenyzőjé­vel, Kovács Pállal szemben kellett bizonyítania ráter­mettségét. A 3x2 perces összecsapást mindvégig Kö­rösi Tibor tanítványa irányí­totta, így senkit sem lepett meg, hogy végül egyhangú pontozásos győzelmet ara­tott. Birkózás Országos junior szabadfo­gású válogatóversenyt ren­deztek Budapesten, melyen a túrkeveiek üdvöskéje, a 90 kg-os Kalmár István arany­érmet szerzett. A kevi fia­talember eredményének kö­szönhetően, a juniorváloga­tott tagjaként, április 29-én, Törökországban képviseli nemzeti színeinket. BUDAPEST OPEN NŐI TENISZVERSENY 1998. április 20-26-ig Római Tenlszakadémla-Medlcor Center (Budapest III., Királyok útja 105.) Információ: 160-8616 Jegyek a helyszínen válthatók. Névadó szponzorok: Szerencsejáték Rt. és Westel 900, Főszponzor: Postabank Rt., Kiemelt szponzorok: adldas, GTS Magyarország, IDOM, Volkswagen

Next

/
Oldalképek
Tartalom