Új Néplap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-22 / 94. szám
1998. április 22., szerda Hazai Tükör 5. oldal Egy nyelven beszélnek. Itthon 1250, a világban szétszórtan 600 magyar professzor él. Első alkalommal megrendezett találkozójukon a Magyar Professzorok Világtanácsának megalakítását, valamint a hazai felsőoktatás és tudományos kutatás színvonalának emelését szolgáló ajánlások kidolgozását tűzték célul. A Magyar Tudományos Akadémián tegnap kezdődött a háromnapos konferencia. FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY Kossuth Lajos azt üzente... Kilenc párt alkotja az élbolyt A tegnap délután 4 órakor lejárt határidőig a négy évvel ezelőtti tizenöthöz képest kevesebb, összesen tizenkét pártnak, illetve szervezetnek sikerült országos listát állítania. A lapzártakor is ülésező Országos Választási Bizottság megvizsgálja a frissen beérkezett dokumentumokat. Forczek Tamás, az Országos Választási Iroda jogásza érdeklődésünkre elmondta: az országos lista állításának két alapfeltétele van. Az egyik, hogy az adott szervezet szerepeljen az OVB nyilvántartásában (ezt a jogot minden, cégbíróságon bejegyzett, tehát legálisan működő párt és szervezet megszerezhette), a másik, hogy legalább hét különböző megyében területi listát tudjon felmutatni. Mint megtudtuk, a területi (megyei) lista állításáról a helyi választási bizottságok abban az esetben adták ki az igazolást, ha a dokumentumért folyamodó pártnak egy-egy megye - illetve Budapest - egyéni választókerületeinek egynegyedében, de legalább két kerületben sikerült egyéni jelöltet állítania. Kedd délig országos listát nyolc párt állított: a Fidesz, az FKGP, a KDNP, az MDF, a MIÉP, az MSZP, a Munkáspárt és az SZDSZ. A délutáni órákban kapott információink szerint határidő előtt megérkezett a Nemzetiségi Fórum, az MDNP, az Új Szövetség Magyarországért és még egy tömörülés - úgy tudjuk, hogy az Együtt Magyar- országért Unió (EMU) - országos listája is. A tizenkettedikként átadott lista ellenőrzése délután 4-kor még folyt - közölte Forczek Tamás, hozzátéve, hogy e szervezetnek is megvan a kellő számú területi listája. Némi támpontot adhat a választási találgatásokhoz, hogy négy évvel ezelőtt egyetlen olyan párt sem jutott be a Parlamentbe, amelyik ne tudott volna az összes megyében valamint Budapesten is területi listát állítani. Ilyen teljesítményt (húsz területi listát) jelenleg kilenc párt: a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, az FKGP, az MDF, a Munkáspárt, a MIÉP, az MDNP és a KDNP mutat fel. 14 területi listája van az Új Szövetségnek, 9 az Együtt Magyarországért Uniónak, 7 a Nemzetiségi Fórumnak, 4 az MSZDP-nek és 2 a Vállalkozók Pártjának, takács A posta vitatja az Axel Springer Kiadó elővásárlási jogát A megállapodást meg kell tartani Szombati számunkban megírtuk, hogy az Axel Springer német kiadóvállalat egy 1991-ben kötött szerződés alapján bejelentette: az árus lapterjesztés privatizációja során élni kíván elővásárlási jogával. A posta vezérigazgatója vitatja a Springer Kiadó ezen jogát és a francia többségi tulajdonban lévő cégnek kívánja eladni az árus lapterjesztői hálózatot. A választások miatt nem szorulhat háttérbe az 1848-49. évi forradalom és szabadság- harc 150. évfordulója - hangsúlyozta Keleti György honvédelmi miniszter. „Kossuth Lajos azt üzente...” címmel az általános iskolás korosztály számára szervezett két évre szóló országos akciót a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Cserkészszövetség, a Magyarország Felfedezői Szövetség, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma és a Magyar Úttörők Szövetsége. Politikától mentes rendezvényekkel kívánják felidézni - egészen 1999. október 6-ig - a forradalom és szabadságharc szellemét. Az akkori eszmék és erkölcsi értékek népszerűsítésével szeretnék az érintett korKilencévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Stadler Józsefet az ellene indított büntetőperben első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Árvay Árpádné vezetőbíró kedden ismertette a büntetőtanács döntését, amely mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzás- * sál is sújtotta a sportmecénásként ismert akasztói vállalkozót. A bíróság helyt adott az ügyész előzetes letartóztatásba helyezési kérelmének is: Stadler Józsefet már az ülésteremben letartóztatták. A kiszabott büntetés, valamint az előzetes letartóztatás ellen a vádlottak és védőik egyaránt fellebbeztek. osztály hazafias érzületét fejleszteni - mondta az akció tegnapi ismertetésekor a honvédelmi miniszter. A programok között ünnepségek, megemlékezések, koszorúzások, művelődési rendezvények, pályázatok illetve történelmi játékok lesznek. A márciusban kezdődött akció - amelybe eddig több mint 35 ezer fiatal kapcsolódott be - fontos feladatának tartja, hogy a gyerekek megismerjék a helyi 1848^19-es emlékhelyeket, történelmi helyszíneket, és ne csak a központi ünnepségeken vegyenek részt. A rendezvénysorozat a honvédelem szempontjából is fontos, mert a fiatalok megismerhetik a hadsereget és a haza védelmének fontosságát - tette hozzá Keleti György. Az utóbbi évek egyik legszövevényesebb gazdasági bűncselekményében a bíróság úgy ítélte meg, hogy Stadler József és társai összességében több mint kétmilliárd forint kárt okoztak az államnak. A kár jogosulatlanul visszaigényelt áfából, jogtalanul felvett exporttámogatásból és egymilli- árd forintot meghaladó adóhiányból tevődik össze. A vállalkozó környezetéből származó hírek szerint ezt a bűncselekmény-sorozatot csak egyes APEH-dolgozók segítségével lehetett elkövetni. Szerintük azoknak is a vádlottak padján lenne a helyük, akiknek a zsebébe jócskán került a vállalkozó által jogtalanul felvett csillagászati összegekből. Miért tekinti jogtalannak a posta eljárását a Springer Kiadó? Szembesítsük a posta állításait a tényekkel!-A Magyar Posta nem ismeri el a német cég elővásárlási jogát. Ezzel szemben a tény az, hogy amikor az Axel Springer Verlag 1991. április 18-án szerződést kötött a Magyar Postával a budapesti sajtóterjesztés számítógépes rendszerének kiépítéséről és karbantartásáról, akkor a két fél megegyezett abban, hogy a A népjóléti miniszter az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökével, Gulyás Judittal tartott közös tájékoztatóján tegnap hangsúlyozta, hogy a béremelések általában nem a súlyos, finanszírozási problémával küszködő intézményeknél maradtak el. Több helyütt a fenntartó önkormányzatok fogták vissza a keretet, kiadó elővásárlási jogot élvez a budapesti árus terjesztő rendszer értékesítésekor.- A Magyar Posta szerint a német cég feltételek nélkül mondott le elővásárlási jogáról. Ezzel szemben a tény az, hogy az Axel Springer Verlag elnöke 1997-ben kelt levelében a jogról való lemondáskor - idézet a levélből - „alapul vett” két feltételt. Az egyik, hogy az Axel Springer Budapest Kiadó is részese lesz a budapesti sajtónagykereskedevagy az egészségbiztosítóval folyó pénzügyi, technikai elszámolások nehezítették a jogos juttatások kifizetését. A 110 ezer dolgozó átlagosan 14-15 százalékos béremelésben részesült. A szociális szférában az egészségügyiek 14-15 százalékos béremelésével szemben 16 százalékos volt a javulás. Gulyás Judit szerint ezek a juttatások nem lem privatizált cégének, a másik, hogy az AS-B más magyar kiadókkal együtt meg- kapja-e cégen belül a részesedések, illetve a szavazatok legalább 25 százaléka feletti arányát.-A posta szerint a nyertes pályázóval való szerződésnek nincs jogi akadálya. Ezzel szemben a tény az, hogy az említett két feltételt a Magyar Posta nem teljesítette, ennek következtében az Axel Springer Verlag bejelentette, hogy élni kíván elővásárlási jogával. Ha a posta ezt a jogát figyelmen kívül hagyva köt szerződést más céggel, akkor ez a szerződés érvénytelennek tekinthető. lebecsülendők, de még mindig csak kárenyhítésként foghatók fel, hiszen az ágazati bérszínvonal így is a legutolsó a hazai munkaerőpiacon. Míg tavaly a havi bruttó átlagbér az egészségügyben 33 467 forint, a szociális dolgozóknál 26 126 forint volt, addig az idén az egészségügyiek munkáját 39 767 forinttal, a szociális intézmények dolgozóit 26 126 forinttal honorálják átlagosan. Kökény Mihály közölte azt is, hogy július 1-jétől módosul az ügyeleti rendszer szabályozása is. Az ügyeleti díjak 26 százalékkal nőnek. (n. zs.) Jogszabályok reformja. Göncz Árpád köztársasági elnök és Vastagh Pál igazságügyminiszter nyitotta meg azt a budapesti konferenciát, amely a közép-európai térség igazságügyi reformjaival foglalkozik. Az államfő szerint a rendszer- váltás után a legfontosabb feladat a szabadságjogok tudatosítása és a hatalmi ágak szétválasztása volt. Horn pedagógusoknál. A cél az, hogy 2000 után az oktatás részesedése a GDP-ből érje el az 5 százalékot - jelentette ki Horn Gyula kormányfő kedden, a Pedagógusok Szakszervezetének székházában rendezett pedagógustalálkozón. A miniszterelnök elmondta: a szocialisták stratégiai ágazatnak tekintik az oktatást és kiemelten kívánják növelni a pedagógusok reálkeresetét. Les* befektető. Tévesek azok a hírek, amelyek szerint az angliai befektetők már nem érdeklődnek a Postabank tőkeemelése iránt - állítják pénzügyminisztériumi szakemberek. A nevüket elhallgatni kérő szakértők leszögezték: így vagy úgy, május 11-éig mindenképp döntenek ebben a kérdésben. Keresetnövekedés. A reálbérek tavalyi 5 százalékos emelkedése után idén is a keresetek érezhető növekedése várható Magyarországon - nyilatkozta Kiss Péter munkaügyi miniszter, aki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által szervezett kétnapos budapesti konferencián tartott megnyitóbeszédet. Az ügyészség mérlegel. Megérkezett az ügyészségre az a rendőrségi indítvány, amely a körmendi gyermekgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásba helyezését javasolja - közölte Szabó Kálmán, a Vas Megyei Főügyészség helyettes vezetője. A hivatalos iratokat csak kedden kapták meg, s az idő nem volt elég arra, hogy kialakítsák álláspontjukat. Agrobank: másodfok. A Legfelsőbb Bíróságon megkezdődött az Agrobank volt vezetői ellen indított büntetőper másodfokú tárgyalása. Kunos Péter vezérigazgatót és Kovács Mihályt, az igazgatótanács elnökét tízrendbeli, különösen nagy értékű vesztegetéssel vádolták, de a Fővárosi Bíróság első fokon felmentette őket. A heroinfogás hőse. Med- gyessy Péter pénzügyminiszter kedden zászlóssá léptette elő azt a pénzügyőr főtörzsőrmestert, aki április 6-án egy török tehergépkocsiban 200 csomagban összesen 187,428 kilogramm heroint talált mintegy négymilliárd forint értékben. A fogás ez évben európai rekord. Stadler József bilincsben FEB Az egészségügyben július 1-jétől 26 százalékkal emelik az ügyeleti díjakat Kifizetik az elmaradt béremelést Az egészségügyi dolgozók sok helyen nem kapták meg a szakszervezettel kötött megállapodás értelmében elrendelt és központi forrásból finanszírozott 16 százalékos béremelést. Éppen ezért a szaktárca felülvizsgálja a béremelésre szánt pénzügyi keretek sorsát - közölte Kökény Mihály. Beszélgetőpartnerünk a Föld napján a környezetvédelmi miniszter Európa középmezőnyében Környezetünk védelme ma már a mindennapok feladatai közé tartozik, nem úgy, mint korábban, az éppen most tízéves Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) megalakulását megelőzően. Messziről még szépnek látszik... fotó: feb/reuters Solt lemondatná a bírónőt A Legfelsőbb Bíróság elnöke lemondásra szólította fel azt a mátészalkai bírónőt, aki helyett egyes ügyekben a lánya járt el, sőt ítéletet is hozott. Solt Pál kedden nyilatkozott erről. Álláspontja szerint - az ügyészségi vizsgálat eredményétől függetlenül - az egyedüli helyes megoldás az, ha a bírónő lemond állásáról. A Legfelsőbb Bíróság elnöke példátlannak tartja ezt, a magyar igazságszolgáltatásban egyedi esetet, ami azonban mégis olyan súlyú, hogy megnehezítheti a bíróságok megfelelő presztízsének megteremtését. Solt hangsúlyozta: a bírónő minimális etikai érzéke is hiányzik.-Hol tart ma hazánk - lévén Európa szívében - a környezet- védelemben? - kérdeztük a Föld napján Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert.- A régió országai között a középmezőnyben vagyunk - környezetünk állapotát, annak védelmét és finanszírozását tekintve egyaránt. Földrajzi helyzetünkből adódóan folyóink tisztasága nem elsősorban tőlünk függ, hiszen a szomszédos országok által szennyezett víz fut rajtunk keresztül. Persze mi is hozzáadjuk a magunk „szennyesét”, az Európai Unió országtanulmánya erre külön is kitér. Az ivóvíz- ellátás 90 százalék fölötti, míg a csatornázottság csak 50 százalékos. Beindítottuk azt a 600 milliárd forintra becsülhető programot, amelynek során - a megyei jogú városokkal kezdve a sort - a 2000-nél nagyobb lélekszámú településeken kiépítjük a csatornahálózatot. Ehhez legalább 20 év szükséges.-A levegó'tisztaság minősítésekor is rossz jegyet kaptunk az EU-tól. Az ipari szennyezés visszaszorulásával a közlekedés okolható a rossz levegőért. Mit tesz a tárca ellene?- Az egy főre jutó szennyezésterhelés hazánkban valamivel rosszabb, mint a szomszédos országokban, de még itt is a középmezőnyben vagyunk. Az ország területének ugyan csak 13 százalékán szennyezett a levegő, ám az a baj, hogy itt él a lakosság fele. A katalizátorok pótlólagos beszerelését célzó programunk sikerrel járt, akárcsak a tehergépjárművek, autóbuszok D10-es motorfelújítása. A zöldkártyák ellenőrzésekor kiderülő beállítási problémákra ingyenes szervizt tudtunk biztosítani, ezt a programot az idén is folytatjuk.- Mennyit költünk környezetvédelemre?- Az ágazatokat érintő, ösz- szes környezetvédelmi ráfordítás az idén 120 milliárd forint lesz, jövőre 200, s az EU-csat- lakozásig ez az összeg évi 800 milliárdra emelkedik. Jelenleg a nemzeti össztermék L,1 százalékát fordítjuk környezetvédelemre, hosszú távon ezt az arányt 1,7-2 százalékra szeretnénk növelni. Csernyánszki Judit hét filmje a NEMZETI M0ZIBAI április 23-29-ig 16.15; 18.30;20.45 óráktól Színes, amerikai sci-fi ^ Fsz.i DUSTIN HOFFMAN, SHARON STONE Ha elővételben veszi meg mozijegyét, napszemüveget kap ajándékba, amíg a készlet tart.