Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-07 / 56. szám

Kakas hírek Julis és Maris ■ etyepetye, lepetye Krúdy Gyula: Asszonyságok híja 7., 8. oldal Megnyitotta kapuit a vidék legrangosabb autókiállítása Szolnokon. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett eseményen a már megszokott szalon- és versenyautók mellett ezúttal a legújabb Hondák, Yamahák és BMW-motorok, lakókocsik, valamint kamio­nok vonultak fel a Tiszaligetben. A közel 2300 négyzetméteres fedett területű - Olaj- és kör­csarnokban - kiállításon már pénteken nagy közönségsikert aratott a közel 16 milliót kóstáló Porsche Boxster, a Mercedes legújabb reménysége, a CLK 200 Kompressor és az Aston Mar­tin ’98-as, új változata. Mint a Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, dr. Patai Mihály megnyitó szavaiban elmondta, szeretné, ha minél többen megvehetnék maguknak az itt lát­ható autókat. A kiállítás szombaton 9-től 18, vasárnap 9-től 17 óráig tekinthető meg. fotó: esi Idegenforgalmi egyesület A Tisza-tó nívójáért A tiszafüredi városházán teg­nap a térségi idegenforgalom jövőjének alakulásában kulcs- fontosságú szerepet játszó vál­lalkozások és vállalkozók meg­alakították a Tisza-tavi Idegen- forgalmi Egyesületet. Kerekes László, az Ipari, Keres­kedelmi és Idegenforgalmi Mi­nisztérium képviselője szólt a Ti­sza-tavi idegenforgalom időszerű kérdéseiről, valamint az egyesü­let létrehozásának főbb indokai­ról. A kormányzati törekvések mellett a Tisza-tavi idegenforga­lomban érdekelt vállalkozók ér­dek-képviseleti szövetkezése a térségi, szervezeti és „magán”- célkitűzések jobb érvényesítésé­vel kívánja mvósabbá tenni a vendégek kiszolgálását. Az ala­kuló közgyűlés megválasztotta a vezetőségét, melynek elnöke Sárvári Attila, a tiszabábolnai Cötkény Kft. ügyvezetője lett. Hagyományőrzők szervezésében Megelevenedik a szolnoki csata Az idén emlékezünk az 1848-as forradalom 150. évfordulójára és a szabadságharc eseményeire. A szolnoki katonai hagyományőr­zők úgy kívánnak tisztelegni, hogy a Malomzugban ma megele­venítik - mint erről korábban írtunk - a szabadságharc legendás 1849-es szolnoki csatájának egy részletét a Szolnok Magyar Ki­rályi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány szervezésében. A csataimitációra a szolnokiak meghívták a 2. Magyar Gránátos Ezredet Szlovákiából, a 2. Oszt­rák Tüzérezredet Ausztriából, az Osztrák-Magyar Sorgyalogos Gyulai Ezredet és a Magyar Tör­ténelmi Huszár Hagyományőrző Szövetséget, az utóbbi kettőt Budapestről. Közreműködnek még Szolnok katonai alakulatai és iskolásai is, összesen 500- 1000 ember lesz a csatatéren a magyar, illetve az osztrák olda­lon, és tízes csoportokban al­kotják a. „tömeget”. A tízes csoportok élén katonai viselet­ben a hagyományőrzők lesznek szakaszvezetőként. Az össze­csapás természetesen nem nél­külözi a pirotechnika révén a csatazajt és egyéb látványossá­gokat. A program szerint a résztve­vők a 10 órai istentisztelet után 11 órakor megkoszorúzzák az 1849. évi csata emlékművét, majd 12 órától elhelyezkednek a helyszínen. A „csata” 13 óra tájban kezdődik, kimenetele - 149 éve tudjuk - nem kétséges, a végén pedig győztes és le­győzött egyaránt kap a tábori körülmények között szervíro­zott babgulyásból. Nagyrév-Tiszakécske kompjárat? Ha megkapják a szükséges támogatást, nyár végére komp váltja fel a révcsónakot Nagyrév és a Bács-Kiskun megyei Tiszakécske között. Idén Székács István, Nagyrév polgármestere kezdeményezte, hogy kompjáratra cseréljék fel a két Tisza-parti település közti révforgalmat. Az ügyben már két alkalommal tárgyalt a tisza- kécskei alpolgármesterrel, aki­vel a héten a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisztéri­umban jártak, hogy támogatást kérjenek a kompjárat beindítá­sához. Nagyrév és Tiszakécske között jelenleg révcsónak jár. A kompjárat beindítását nemrég a kécskei képviselő-testület is jó­váhagyta. Székács István el­mondta, hogy Nagyréven szinte minden feltétel megvan. A kompjáratot egy vállalkozó üzemeltetné, akinek már meg is van a személygépkocsik, kisbu­szok szállítására alkalmas, ti­zenöt tonnás vízi járműve. A közlekedés feltételei ugyancsak biztosítottak, a községből a Ti­száig aszfaltos út van kiépítve. A kompjárat sok szempontból fon­tos mindkét település számára, elsősorban az idegenforgalom miatt. Sz. A. A gazdakörök országos szövetsége küldöttgyűlést tartott Szolnokon Földkérdésben nincs alku Földkérdésben sem ma, sem később nem fogunk megalkudni. Nem tudjuk elfogadni, hogy egyes befektetők különböző trük­kökkel nagybirtokokat szerezzenek - hangoztatta Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége társelnöke a szervezet tegnap Szolnokon megrendezett küldöttgyűlésén. A családi gazdaságok, magán­gazdák érdek-képviseleti szö­vetségeként ismert, 824 helyi szervezetben negyvenhárom­ezer tagot számláló gazdakörök társelnöke hozzátette: nem ar­ról van szó, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után külföldi állampolgár ne vásárolhasson nálunk termő­földet, ha letelepedik az or­szágban, és gazdálkodóként megfelel a magyar törvényi elő­írásoknak. (Folytatás a 3. oldalon) A multinacionális cégek jelentik a fejlődés motorját Az APEH fokozza az ellenőrzést Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) pénzforgalmi számadatai is azt bizonyítják, hogy hazánkban gazdasági növeke­dés indult el. Igaz, megyénkben nem oly látványosak az eredmé­nyek, mint országosan, hiszen általában a fejlődés motorját a mul­tinacionális cégek jelentik, amelyekből területünkön igen kevés ta­lálható - derült ki Söllei Jánosnak, az APEH megyei igazgatójá­nak szavaiból a tegnap Szolnokon tartott sajtótájékoztatón. Mint a vezető elmondta, törvé­nyi kötelezettségéből adódóan immár hatodik éve készít tájé­koztatót az APEH éves tevé­kenységéről. Mit is lehet levonni az 1997-es adatokból, amelyek tulajdonképpen most még rész­legesek, hiszen eddig csak az egyéni vállalkozók adóbevallá­sai érkeztek be, a társas vállal­kozások majd május 31-ével kö­telesek adóikat bevallani? Ugyanakkor előzetesen a havi és a negyedéves bevallásokból már viszonylagos képet lehet alkotni. Az országos tendenciákból pe­dig az derül ki, hogy a kép pozi­tív. Megkezdődött a gazdasági növekedés, amelynek motorját a multinacionális cégek alkotják. Sajnálatos, hogy megyénkben ezekből kevés van, így nálunk a növekedés számai mindig ké­sőbb vagy csak szerényebb mér­tékben jelentkeznek. (Folytatás a 4. oldalon) Azonnali hatállyal felfüggesztve Mint azt tegnap megírtuk, a me­gyei ügyészségi nyomozóhivatal büntetőeljárást folytat hivatali visszaélés és bántalmazás hiva­talos eljárásban bűncselekmé­nyek alapos gyanúja miatt kun­szentmártoni rendőrök ellen. Ez idáig két rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként amiatt a múlt héten szombaton, Cserkeszőlő közelében történt incidens miatt, amelyben egy török állampol­gárt bántalmaztak állítólag a Kunszentmártoni Rendőrkapi­tányság közlekedési rendőrei. A kapitányság megbízott ve­zetőjétől, Lévai István őrnagytól megtudtuk, az ügyben szereplő, gyanúsítottá nyilvánított beosz­tottakat azonnali hatállyal fel­függesztette állásából az ügy jogerős befejezéséig. Erre a lé­pésre attól függetlenül került sor, hogy a felelősségre vont rendőrök tagadnak, és ártatlan­ságukat hangoztatják. -hgy­Nemrég megalakult a Karcagtej Kft. kereskedelmi cége Budapesten, amely a kft. termékeit, köztük az igen keresett Hóvirág sajtot forgalmazza a fővárosban is. fotó: cs. i. Kunszenmártonban járt a belügyminiszter A fellendülésnek ára is volt Kunszentmártonban tartott tegnap este lakossági fórumot Kuncze Gábor belügyminiszter, a Szabad Demokraták Szövet­ségének az elnöke. A politikus dr. Czuczi Mihály országgyűlési képviselő vendégeként látogatott a Tiszazug központjába. A belügyminiszter a szépszámú közönség előtt rövid értékelést tartott a kormány négyéves munkájá­ról, valamint ele­mezte az ország to­vábbi esélyeit. Az in­dulásról szólva kifej­tette, hogy 1994-ben egy adósságcsapdába került országot vettek át. Az állam bruttó adósságállo­mánya elérte a harmincmillió dollárt, ami mára huszonegymil­lió dollárra csökkent.- Tizennyolc év óta először nem tartozunk a Világbanknak, konvertibilissé vált a forint, a gazdasági növekedés elérte a négy-öt százalékot. Emellett meg kell még említenem a NATO-csatlakozást és az Európai Unióval megkezdett tagfelvételi egyeztetéseket. Hosszú távon az EU óriási esé­lyeket jelent hazánk­nak. A miniszter a továb­biakat illetően fontos­nak tartotta, hogy a gazdasági növekedés pozitívumait a megszorító intéz­kedések eddigi veszteseinek is érezniük kell.- Ma Magyarországon már nem lehet úgy politizálni, hogy ne az ember legyen annak köz­pontjában, s mi ezt az irányvona­lat képviseljük - hangsúlyozta. (Folytatás a 3. oldalon) Kuncze Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom