Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-06 / 55. szám

1998. március 6., péntek Sport 5. oldal Női röplabda, extraliga osztályozó Kis terem, nagy hátrány MVSC-Jászberényi RK 3:0 (5, 4, 12) Miskolc, 350 n., vezette: Pe­likán, Donkó. JRK: Illésné, Hallgat, Sápi, Meskova, Pesti, Gla- vatszkih. Csere: Karakas, Nagy. Edző: Szőke Péter. Kis terem, nagy előny, már ami a miskolci lányokat illeti. Amíg a vendégek az MVSC csarnokának méreteivel fog­lalkoztak, addig a hazaiak röpke három perc alatt 8:1-re elhúztak. Szőke Péter edző időkérése sem segített a JRK-n, amely ebben a szett­ben mindössze 5 pontra volt képes. A folytatásban sem termett babér a Berénynek, a hazaiak remek megoldásai rendre megadásra kényszerí­tették őket. A harmadik szett­ben sokan arra számítottak, hogy fordul a kocka, akárcsak két napja Jászberényben, mi­kor az MVSC vesztett állás­ból is fordítani tudott. Egy da­rabig úgy is nézett ki, hiszen 9:5-re is vezettek Pestiék, ám az ex-berényi Gergelyfi beál­lításával megváltozott a játék képe, ismét átvette a vezetést az MVSC. Innentől a vasutas gárdát már nem lehetett feltar­tóztatni, teljes sebességgel robogtak a győzelem felé, amelyhez mindössze 45 percre volt szükségük ezen a fontos mérkőzésen. Szőke Péter: - Ellenfelünk gyors, korszerű, kombinatív játékát ebben a kis teremben nem tudtuk ellensúlyozni. Kunszentmártonból várják a pénzt a fürediek Káló újra kék-sárgában Férfi röplabda, NB L, rájátszás az osztályozóért Lépéselőnyben a Tisza-partiak Szolnoki Titász RK-MAFC 3:1 ( 5, -8, 13, 10) Surányiék (fehérben) jól blokkolták a vendégek ütéseit Kiadós, hatgólos verést ka­pott Soroksáron, a tavaszi szezon első fordulójában a Tiszafüredi VSE-City Gas labdarúgócsapata. Igaz, a kék-sárgák nem kevesebb mint hét újoncot avattak so­raikban az idénynyitón.- Vajon sikerül e talpra áll­niuk? - kérdeztük Ábrahám Tamás szakosztályvezetőt.- Remélem, hogy összekapja magát a társaság, bár a Kiskő­rös elleni vas:'"napi meccsen még mindig iem leszünk 'mplettek, ugyanis Varró ka- ; és Kondás minden bizony­nyal csak a jövő heti forduló­ban állhat majd Bi la Mihály edző rendelkezésére. Az vi­szont jó hír, hogy Káló Róbert meggondolta magát és vissza­tért állományunkba, az irányító középpályás a szezon végéig marad nálunk. A szerdai edző­meccsen, Kunhegyesen, már pályára lépett a játékmester, ahol javuló játékkal 7-2-re nyert csapatunk. Bár a bajnoki folytatás is ilyen jól sikerülne!- Hogyan állnak az anyagi­akkal?- Sajnos ezen a téren to­vábbra sincs előrelépés, nem va­lószínű, hogy elég lesz a pén­zünk a bajnokság végéig. Rá­adásul adósunk is van, a kun­szentmártoni klub még mindig r.em utalta át a Földvári Csabá­ért járó átigazolási díjat, ezért feljelentettük őket a Magyar Labdarúgó Szövetségnél - tu­datta velünk Abrak 'm Tamás. Ami korántsem tréfa, hiszen az MLSZ szigorúan, rendre pontlevonással bünteti a nem fizető egyesületeket. - Termé­szetesen rendezzük adósságun­kat a napokban, ne essenek két­ségbe a Tiszafürediek - közölte lapunkkal Tóth Márton, a KUTE szakosztályvezetője. (vécsé) Szolnok, Olaj-csarnok, 200 n. V.: Csizmarik, Bodrogi. Titász RK: SZEGEDI, Ju­hász, TÓTH G., Gulyás, SU- RÁNYI SZ., Császi. Csere: Pénzes, Aggod, Illés. Edző: Surányi Márton. MAFC: Sárik Av Sárik Z., Nagy, Tari, NOVAK, Gyur- csányi. Csere: TÓTH M., Farnady, Vígh, Medveczki. Edző: Vocskó György. Már az első pontért nagyon megizzadt a Titász, hiszen azt csak a 13. forgás után érte el. A folytatásban azonban egyértel­művé vált a hazaiak fölénye, és biztosan hozták a szettet. A má­sodik menetben mind sánc­munkában, mind nyitásfoga­dásban pontatlan volt a Titász, ezt kihasználva egyenlítettek a vendégek. A következő játszma hozta talán a legnagyobb küz­delmet, ugyanis 13:7 után sem adta fel a MAFC, de Tóth és Thomas Muster egykori világ­első osztrák teniszezőnek mi­nél hamarabb abba kellene hagynia a versenyzést, annyira rossz az egészségi állapota. Legalábbis ezt ajánlotta a játé­kosnak Rudolf Schabus, a Da­vis-kupa-csapat orvosa. A te­niszcsillag edzője, Ronald Leitgeb be akarja perelni az or­vost, aki - szerinte - ezzel a ki­Labdarúgó NB III. Tisza-csoport Karcagi rajt Ózdon 16. ford., márc. 14.30: Ózd-Karcag. 17 . ford., Márc. 15., 14.30: Karcag-Vásárosna- mény. 18. ford., márc. 21., 15.00: Encs-Karcag. 19. ford., márc. 29., 15.00. Nagykálló-Karcag. 20. ford., ápr. 5., 15.30: Karcag-H.böszörmény. 21. ford., ápr. 11., 13.30: MVSC-Karcag. 22. ford., ápr. 19., 16.00: Karcag-Edelény. 23. ford., ápr. 26., 16.00: Mád-Karcag. 24. ford., máj. 3., 16.30: Karcag-Mátészalka. 25. ford., máj. 10., 16.30: Kisvárda-Karcag. 26. ford., máj. 17., 17.00: Karcag-P.ladány. 27. ford., máj. 24., 17.00: Rakamaz-Karcag. 28. ford., máj. 31., 17.00: Karcag-Szikszó. 29. ford., jún. 7., 17.00: Balmazújváros-Karcag. 30. ford., jún. 14., 17.00: Karcag-Baktalórántháza. Az ifi mérkőzések két órá­val a felnőtt találkozók előtt kezdődnek. Szegedi remek alakításaival ismét a Szolnok örülhetett. A negyedik, azaz a befejező szettben látványos labdamene­tek után tették fel az i-re a pon­tot Gulyásék. A visszavágót ma este rendezik a fővárosban. jelentésével komoly erkölcsi és anyagi károkat okozott Muster hírnevének. Schabus viszont kitart a szakvéleménye mellett, mond­ván: orvosi szempontból nem aján lató, hogy Muster to- v,,ubra i tenisze zci. mivel a megoperáu i J _■ ne. ilyos ízületi betegséget diagnoszti­záltak, ezenkívül a műtét kö­vetkeztében megrövidült a teni­Görögország szerdán azt javasolta, hogy a 2004-es athéni olimpia lángja járja be mind az öt kontinenst, jelképezve azt az egész Földre kiterjedő tűzszüne­tet, amelyet Athén a játékok idejére akar meghirdetni. A görög külügyminisztérium államtitkára szerdán újság­íróknak elmondta, a 2004-es olimpia lángját ezúttal is az ókori olimpiák helyszínén, az ország déli részén kívánják fel- lobbantani, de jóval a játékok kezdete előtt. Görögország, amely a naganói téli olimpia idején, februárban kihirdetett 8. autó- és versenyautó-kiállí­tás: Szolnok, Tiszaliget, 9.00. Jégkorong. OB IL: Pomáz - Jászberény ’77, Újpesti stadion, 18.00. Kispályás labdarúgás. Ba­rátságos válogatott mérkőzés: Magyarország - Szlovénia, Jászberény, Bajcsy általános iskola tornacsarnoka, 20.00. Surányi Márton: - Takti­kus, jó játékkal, óriási csatában nyertünk. Vocskó György: - Két re­mekül felkészített csapat össze­csapásán megérdemelten győ­zött a Szolnok. szező bal lába, ami miatt meg­változott a medence terhelése, s ez hosszabb távon komoly ge- rincbántalmakal okoz. Mind­emellett a baleseti sebész sze­rint teljesen tönkrementek Mus­ter porckorongjai is. A 30 éves osztrák játékosnak ettől függetlenül sok terve van, s az edzője szerint ezt a szezont teljes erőbedobással végig akarja játszani. tűzszünet egyik leghangosabb szószólója volt - épp az iraki válság legfeszültebb napjaiban -, amellett száll síkra, hogy a tűzszünetet mostantól minden olimpiára léptessék életbe. Athén ennek megfelelően azt kérte a Nemzetközi Olim­piai Bizottságtól (NOB), hogy állítson ki tagjaiból egy „olimpiai tűzszüneti bizottsá­got”. Mint a külügyi államtitkár emlékeztetett rá, a tűzszünet hagyománya még az antik olimpiáktól ered, amikor a sportversenyek idejére min­den görög városállam beszün­tette a háborúzást. Kézilabda. Nők, NB l/B.: JTKF-DSE - Delfin KC, Jász­berény, Bajcsy általános iskola, 18.00. Kosárlabda. Férfiak, NB IL: HBO Kábelkom - Szolnoki TE, Budapest, 19.00. Röplabda. Férfiak, NB /., rá­játszás: MAFC - Szolnoki Ti­tász RK, Budapest, 19.00. Asztalitenisz NB III. Szeged-Kobor Kisújszál­lás SE 10:8 A játék alapján a döntet­len benne volt a mérkőzés­ben. Molnár és Ágoston nagy kedvvel és jó formá­ban játszott, de ez is kevés­nek bizonyult. Győzött: Ga- láth-Varró pár, Ágoston 3, Molnár 3, Varró 1. Mahir P.F.C.-Nyírbá- tor 13:5 Magabiztos győzelmet aratott a Mahir P.F.C. együt­tese Nyírbátorban. A kieső­jelölt hazaiak, bár „min­dent” megpróbáltak a siker érdekében, a nagyobb tudást nem tudták ellensúlyozni. Az 58 éves Balatoni László közel állt ahhoz, hogy min­den ellenfelét legyőzze. Győzött: Salamon 4, Simó 3, Faragó 3, Balatoni 2 és a Salamon-Simó páros. Teremfoci A mezőtúri bajnokság 15. fordulójában: Tintoretto Gyoma 2-4, Digitel - Föl- desi 9-3, Eta - Mentész 3-7, Gabona - Agrár 6-4, Túrszol - Ráfi 0-3, Mammut - Ilona Malom 2-3, Túrindex - Pira.is 4-2. Végeredmény: 1. Gyoma 26, 2. Túrszol 22, 3. Hangya 21,4. Túrindex 20, 5. Men­tész 17, 6. Digitel 17, 8. Ráfi 11,9. Földesi II, 10. Ilona Malom 10, 11. Gabona 9, 12. Piramis 9, 13. Agrár 9, 14 Mammut 8, 15. Eta 7 ponttal. Cereol Kupa Martfű, 16. forduló: Westel-Szupe- rinfó 4-7, Hörpintő-Jolly Joker 4-2, Cereol II-Cereol I. 0-4, Soburg Dreher-Favo­rit 4-1, Kapufa-Öregfiúk 3-0 Két fordulóval a befeje­zés előtt eldőlt az első hely kérdése. A cereolos házi rangadón a bajnok magabiz­tosan verte a még harmadik helyre így is befutható Ce­reol II.-t. Az Öregfiúk, úgy tűnik, elvette magától a má­sodik helyet, hátránya már 6 pont. 1. Cereol I. 44, 2. Kapufa 36, 3. Öregfiúk 30, 4. Ce­reol II. 28 ponttal. Lábtoll-labda Hat egyesület húsz csapa­tának részvételével Zánkán rendezték meg a lábtoll- labdázók Balaton-bajnok- ságát. Az újszásziak ezen a megméretésen is fölényben voltak. A férfi döntőt Új­szász I. (Hercezg, Lakatos A., Lakatos Z.) és Újszász II. (Fehér, ifj. Fehér, Zimo- nyi) játszotta, a három­játszmás mérkőzésen az első csapat nyert (6-15, 15- 11, 15-7) látványos mérkő­zésen. A harmadik helyért is két újszászi együttes csa­tázott, Újszász III.-IV., az 5. helyen jánishidaiak (Földi, Gerhát, Juhász) vé­geztek. A nőknél Újszász A (Földi, Harsányi, Kasza) nyert Újszász B (Berkó, Fülöp, Mező) ellen. Labdarúgás, a Bajnokok Ligájában történt A vendégek örülhettek Szerdán rendezték a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzéseit. A kölni repülőtéren százötven spanyol szurkolót őrizetbe vett a rendőrség. A Real Madrid hívei, akik a Bayer Le­verkusen elleni mérkőzésre érkeztek Németországba, náci karlen­dítéseket tettek, és szélsőjobboldali jelmondatokat kiabáltak. - Spanyol kollégáink már felhívták a figyelmünket ezekre a szurko­lókra - mondta a Reutersnek a kölni rendőrség szóvivője. Bayer Leverkusen (német)-Real Madrid (spanyol) 1-1 (1-0) Leverkusen, 22 500 néző, gólszerzők: Beinlich (18.), illetve Ka- rembeu (74.) Monaco (francia)-Manchester United (angol) 0-0 Monaco, 15 ezer néző. Bayern München (német)-Borussia Dortmund (német) 0-0 München, 60 ezer néző. Juventus (olasz)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-1 (0-0) Torino, 40 723 néző, gól: Guszin (57.), illetve Inzaghi (76.). Kihívás napja A május 27-ei Kihívás napja szervezőbizottsága meghosz- szabbította az esemény neve­zési határidejét. A települések jelentkezé­süket március 10-ig juttathat­ják el a Magyar Szabadidő- sport Szövetséghez, az 1068 Budapest, Dózsa György út 84/b címre. Mustemek vissza kell vonulnia? Görögország felújítaná a tűzszünet hagyományát Mai sportműsor TOVÁBB 18. NEMZETKÖZI MEZOGAZDASAGI ES MEZOGAZDASAGI GÉPKIÁLLÍTÁS 1998. MÁRCIUS I I-Í5. • BUDAPESTI VÁSÁRKÖZPONT A rendezvényre a MÁV 50%-os kedvezményt biztosít! HÉTMÉRFÖLDES LÉPTEKKEL > > OKU A Magyar Televízió és a Petőfi Rádió ismételten arra kéri önöket, hogy szavazzanak az örökös tagokra Kedves Olvasói Az ön feladata az, hogy a kurátoraim által javasolt négy művész közűi, kategóriánként, vá­lasszon ki kettőt. Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyűt levelezőlap­ra ragasztva 1998. március 21-ig küldje el cím linkre: Magyar Televízió 1810 Budapest, Szabadság tér 17. Örökös Tagság Kérjük, hogy kategóriánként két newt jelöljön ta cg x-szel. A levelezőlapra írja rá nevét és címét. A műsor támogatói: Medicor Holding Rt., MÓL Rt., Postabauk Rt., Britannica Huiigarica, Hungária Biztosító Rt. ISvugdíjpéuztara, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Laki kft., Malév Air Tours, Questor, Tvr hét. í 1 r Z ■" My Színésznő Csomós Mari □ ! Komlós Juci ü Máthé Erzsi □ t Molnár Piroska Színész □ 1 Aoárdy Gábor □ Garas Dezső □ ! Huszti Péter □ Zenthe Ferenc □ Operaénekes Ilosfalvy Róbert □ Kováts Kolos □ Marton Éva □ Rost Andrea □ Operett-musical színész Galambos Erzsi □ ­Lehoczky Zsuzsa □ Oszvald Marika □ Vikidál Gyula □

Next

/
Oldalképek
Tartalom