Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-25 / 71. szám

1998. március 25., szerda Sport 11. oldal Cselgáncs: 8. MAC Kupa Tatamin a teljes utánpótlás Kilenc ország legjobbjai, valamint a teljes hazai élme­zőny tatamira lépett Budapesten, a nyolcadik alkalom­mal megrendezett MAC Kupa nemzetközi dzsúdóver- seny küzdelmei során. A Szajol-Sector Judo Klub ver­senyzői hagyományaikhoz híven ezúttal is tisztességesen helytálltak a rangos megmérettetésen. Fekete Zsuzsanna (48 kg, 14 induló) ismételten jó formá­ban, kiegyensúlyozottan ver­senyzett, százszázalékos tel­jesítménye - Szabót belső- combdobással, Gált karfeszí­téssel, Válit bokadobással, Sastint pedig ismét karfeszí­téssel győzte le - önmagáért beszél. A szajoli leányzó négy ipponos diadala nem csak a kupa megnyerését jelentette, hanem a legtechnikásabb cselgáncsosnak kijáró serleg boldog tulajdonosa is lett. Kállai Zoltán (66 kg) végre felébredt téli álmából! A 41(!) főt felsorakoztató mezőnyben remek verseny­zéssel az ötödik helyen vég­zett. Zelei Mónika (44 kg) hatodmagával mérlegelt, tel­jesítménye: egy vereség és két győzelem, s ez csak a bronzéremhez volt elegendő. Tóvizi Gyula (60 kg) a sűrű mezőnyben (harmincketten neveztek súlycsoportjába) há­rom győzelemmel és egy ve­reséggel is helyezetlenül zárt. Perge Ilona (40 kg) saját ma­gának is csalódást okozott, hi­szen mindössze egyetlen ve- télytársát megelőzve az ötö­dik helyen fejezte be a ver­senyt. Kovács Angéla (63 kg) új súlycsoportjában kilence­dikként zárt, de a látottak alapján úgy tűnik, lehet ke­resnivalója eben a kategóriá­ban is. Másnap a fiatalabb korosz­tály tagjai álltak rajthoz a MAC Kupáért. A diák kor­csoportban Kun István (+55 kg) egy vereség mellett két győzelmet gyűjtött be. ez pe­dig a bronzérmet jelentette számára. Kardos Zoltán (45 kg) a hetedik, azaz pontszerző helyen végzett négy győze­lemmel és két vereséggel. Súlyemelés: tavaszi erőfelmérő Ot kilóval a szint fölött Kisújszállás fogadta a „Tavaszi erőfelmérő” területi minősítő verseny résztvevőit, melyen a Jász-Nagykun-Szolnok megyei klubok mellett a békéscsabai egyesület is elindította képvise­lőit. A serdülőktől a felnőttekig valamennyi korosztály tagjai „beszámolhattak” felkészültsé­gük jelenlegi állapotáról. Külö­nösen a szolnoki Vágán József - a serdülő aranyjelvényes szin­tet teljesítette túl 5 kg-mal - és Petróczki Magdolna - az első osztályú szintet szárnyalta túl 5 kg-mal - rukkolt ki ragyogó •eredménnyel. Győztesek (serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt): Antal Eszter (Kisújszállás), Lakatos Gábor (Gépipari DSK), Török János (Kisújszállás), Vágán József (Gépipari DSK), Farkas Zsolt (Kisújszállás), Újhelyi József (Gépipari DSK), Vilicsku Jó­zsef (Kisújszállás), Borzi Nor­bert, Dániel Gergő (mindkettő Vállalkozó SE), Nyiszto Tímea (Békéscsaba), Garamvölgyi Zsolt (Békéscsaba), Lakatos Arnold (Kisújszállás), Ivánfi Róbert (Vállalkozó SE), Piller Károly (Kisújszállás), Mórocz Sándor (Békéscsaba), Petróczki Magdolna, Ungvári László, Kürti László (valamennyi Vál­lalkozó SE), Simái László (Kisújszállás). A korosztályos viadal mellett a felnőtt első osztályú csapat- bajnokság egyik selejtezőjére is sor került. Ezen a házigazda kisújszállásiak 1433 pontot el­érve végeztek az élen, meg­előzve az 1206 pontot gyűjtő szolnoki Vállalkozó SE-t. Közgyűlés A megyei súlyemelő-szövetség elnökségének néhány tagja még januárban benyújtotta lemon­dását. A napokban összehívott közgyűlés, miután módosította az alapszabályt és öttagúra csökkentette az irányító testület létszámát, pótojta a hiányzókat: Szabolcsi Károly mellett Kürti Lászlót, valamint Papp Istvánt megerősítették tisztségükben, míg Antal Ferencet és id. Nagy Lászlót beválasztották az el­nökségbe. (Géléi) Németr-brazil a vb jegyében Szerdán Stuttgartban kerül sor a franciaországi labdarúgó-világ­bajnokság előtti legnagyobb érdeklődéssel kísért előkészületi mérkőzésre Németország és Brazília válogatottja között. A leg­utóbbi Európa-bajnok és a világbajnok összecsapását, amelyet az Artemio Franchi Kupáért játszanak, sokan elfogadnák a vb-döntő leendő párosának is. Mindkét csapat nagyon komolyan veszi az előkészületi mérkőzést, s csatasorba szólítja legjobb játékosait. Sakk OB IL, 10. forduló Újszászról figyelik a Szekuritást A legutóbbi fordulóban Karcag szabadnapos volt, Újszász pe­dig utolsó mérkőzését vívta, amely az első hely megtartása mi­att volt számára rendkívül fontos. Ellentétben a jászberényi­ekkel, hiszen a Szekuritás kevésbé izgalmas meccset vívott. Növeli a feszültséget az a körülmény, hogy a Gödöllő meglepő veresége tovább növelte az Újszász aranyérmes esélyeit. Ha az utolsó fordulóban - amelyben az újszásziak szabadnaposak - a Gödöllő-Szekuritás mérkőzésen a vendégek legalább döntet­lent érnek el, eredményükkel nagyban hozzásegíthetik az Új­szászt a magasabb osztályba, az OB I/B-be kerüléshez. Újszász - Heves 8,5:3,5 Az erőviszonyokat figyelembe véve a tízpontos hazai győze­lem reménye nem volt irreális vágy, ám a valóság cáfolta az elméletet. A mérkőzés elején Gulyás okoz sokkoló hatást öt perc alatt elszenvedett veresé­gével. Ettől az egész csapat ki­zökken a kerékvágásból, amit a gyorsan megszerzett három pont sem igazán tett a helyére. Káló a megnyitásban szerez minőségi előnyt, amelynek bir­tokában döntő csapást mér a vezérszámyra. Makula gyalog­nyeréssel szerzi győzelmét, Varga ismét pozíciós játékban hozza a partit. Ragó elutasítja a remiajánlatot, de zárt állásban nem tud javítani, így mégis kénytelen belemenni a döntet­lenbe. Hőgye kettős gyalogelő­nye biztató befejezést ígér, de egy hiba újabb remit hoz. Ká­das változatos játékkal - áldo­zatokban bővelkedő - segíti ponthoz csapatát. Győzött: Kádas, Varga, Di- busz, Merena, Makula, Lő­rinczy, Káló. Remi: Hőgye, Nagy K., Ragó. Szekuritás SE - Mátra SE II. 6,5:5,5 A herényiek nyugodt hazai környezetben ülhettek asztal­hoz a gyöngyösiek második csapata ellen, hiszen egyik fél számára sem volt különösebb tétje a mérkőzésnek. Végig a vendéglátók vezettek, győzel­mük az ötödik helyhez elég. A csapat stabil pontszerzői me­gint nem okoztak csalódást, vi­szont a döntetlenekből talán többet is ki lehetett volna hozni. A bajnokság végéhez köze­ledve elmondható, hogy a Jász­berény elérte kitűzött célját, jó középcsapatként állta a sarat a nehéz pontvadászatban. Győzött: Schranz, Sinka, Sztepa, Fülöp. Remi: Muhari I., Vereb, Tajti, Székely, Muhari G. Kiss Jégkorong, C-csoportos vb, 2. csoport Kettőből kettőt nyertünk Magyarország - Spanyolország 6-1 (2-0, 3-0, 1-1) Eszes a második helyen áll Anzióban Eszes Tamás a második helyről várja az olaszországi Anzióban zajló laser vitor­lázó Világkupa-viadal má­sodik futamát. Az 56 indulót felvonultató verseny első fu­tamában csak az itáliai Negri előzte meg a magyar versenyzőt. A harmadik he­lyen a lengyel Zera áll. Kwan elindul Salt Lake Cityben Michelle Kwan, a naganói téli olimpián Tara Lipinski mögött ezüstérmet szerzett amerikai műkorcsolyázónő Salt Lake Cityben ismét megpróbálja elhódítani az aranyérmet.- Úgy döntöttem, hogy 2002-ben még egyszer megpróbálom - mondta Kwan a minneapolisi világ- bajnokság előtt megtartott New York-i sajtótájékozta­tóján. Köves kiesett, Sávolt a főtáblán Az egyesült államokbeli 4.6 millió dollár összdíjazású, Lipton-bajnokság elneve­zésű tenisztorna férfi páros első fordulójában vereséget szenvedett Köves Gábor és spanyol társa, Alberto Bera- sategui. Sávolt Attila főtáblára ju­tott a marokkói Casablancá­ban zajló 250 ezer dollár összdíjazású nemzetközi te­nisztornán, miután a selej­tező 3. fordulójában két játszmában verte a világ- ranglista 188. helyén álló spanyol Salvador Navarrót. Sávolt Attila pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Dunaújváros, 3000 néző, v.: Kurmann (svájci), vonalbírók: Dragovszkij (ukrán), Drozdik (jugoszláv) Gólütők: Erdősi (14.), Ocs- kay (19., 49.), Ladányi (23.), Palkovics (30.), Dobos (38.), il­letve Lamoz (47.) Büntetők: 6, illetve 12 perc Magyarország: Berényi - Ancsin L.. Kangyal, Zalavári, Palkovics, Ocskay. Cserék: Horváth B., Horváth A., To­kaji, Dobos, Tőkési, Erdősi, Orsó, Ladányi, Holló, Simon, Csibi, Merényi, Sándor, An­csin J., Szélig. A magyar jégkorong-váloga­tott a 15. percben szerezte meg a vezetést. Erdősi a spanyol harmadvonal előtt korongot szerzett, majd szólója végén be­talált az ellenfél kapujába. Az első harmad végén Ocskay nö­Bicskei Bertalan után az osztrá­kok szövetségi kapitánya Her­bert Prohaska sem sokat taktiká­zott, kijelölte keretét a mieink el­leni, szerdai barátságos mérkő­zésre, amely 20.30 órakor kez­dődik a bécsi Emst Happel sta­dionban a német Marius Merk bíró sípjelére. A franciaország­beli vébére készülődő hazaiak soraiban két, míg a magyaroknál öt újonc lép pályára. Lapzárta­kor kaptuk a hírt, hogy a találko­zót az MTV 1-es csatornája élő­ben közvetíti. velte a hazai csapat előnyét. A második játékrész kezdetén Simon ugrott ki, s átadását La­dányi váltotta gólra, majd a 30. percben Ocskay átadását Pal­kovics értékesítette. A 38. percben Erdősi korongját Do­bos egy igazítás után a bal felső sarokba ütötte. A spanyolok a 46. percben szerezték becsület­góljukat, ekkor Lamoz vette be Berényi kapuját. Tíz perccel a befezés előtt Ocskay emberhát­rányból szerezte a magyar vá­logatott hatodik gólját. Kereső Árpád szövetségi kapitány: - Gratulálok a csapa­tomnak az újabb győzelemhez. Nehéz dolgunk volt, ugyanis az ellenfél fegyelmezett játékkal igyekezett elkerülni a nagy gól­különbségű vereséget. A magyar együttes szerdán Dél-Korea csapatával játszik. így kezdenek. Ausztria: Konsel (36-szoros válogatott) - Feiersinger (35) - Schöttel (49), Hiden (0) - Schopp (14), Mäh­lich (6), KUhbauer (23), Herzog (64), Amerhauser (0) - Vastic (9), Polster (87). Magyarország:A7ra7y Ga­bor (0) - Sebők Vilmos (12) - Fehér Csaba (0), Hrutka János (0), Mátyus János (0) - Lisztes Krisztián (4), Halmai Gábor (33), Illés Béla (37), Korsós At­tila (0) - Herczeg Miklós (2), Horváth Ferenc (5). Labdarúgás Osztrák-^nagyar az MTV 1-en Női teke NB I. Bp. Postás MSE - Szolnoki MÁV JÁRMŰ 6:2 (2465-2355) Postás: Kovácsáé 426, Pozsonyiné 443, Némethné 412, Sitkeiné 408, Somogyi 389, Nagyné 387 Szolnok: Majorosi 399, Marsi 381, Liszenkova 390, Szigetiné-Volterné 391, Se- resné 405, Nagyné 390 A Szuperligába pályázó hazaiak biztosan nyertek a végig lelkesen játszó szol­noki lányok ellen. Ifi: BP. Postás - Szolnok 3:1 (744-711) Postás: Sitkei-Kövér 356, Hajzók 388 Szolnok: Bódi 357, Ko­vács 354 Asztalitenisz NB III, Kecskemét ­KŐBŐR Kisújszállás 6:12 Sportszerű, izgalmas mér­kőzésen magabiztosan nyert a Kisújszállás csapata. Bár az első körben még 4:4 volt az eredmény, ám azt köve­tően feltartóztathatatlanul tört előre a kisúji henger. Galáth kiújult gerincfáj­dalma miatt csak a páros já­tékot vállalta, az egyéni mérkőzésen azonban Himer Ádám ragyogóan helyettesí­tette. Győztesek: Galáth-Varró pár, Himer 3, Varró 3, Ágoston 3, Molnár 2 Kisújszállás március 28- án (szombaton) a Szentes csapatát fogadja. Tiszaújváros - MAHIR P.F.C. 8:10 Győzelmével szinte biztos, hogy legrosszabb esetben is másodikként zárja a bajnok­ságot a Mahir gárdája, mely az ősztől NB Il-es tagságot jelenthet. Győztesek: Salamon 4, Faragó 4, Simó 2, Balatoni és a Salamon-Simó pár Birkózás Két túrkevei birkózó is részt vett a Budapesten megren­dezett felnőtt, szabadfogású viadalon. Simon László a 69 kg-osok mezőnyében az ötödik helyen végzett, míg csapattársa, Kalmár István a 97 kg-ban a dobogó harma­dik fokára léphetett fel. Mai sportműsor Labdarúgás. Samsung Ma­gyar Kupa megyei selejtező, 15 óra: Jászjákóhalma - Kunszentmárton (Paróczai), Jászapáti - Szolnoki MÁV Neusiedler (Gyertyás), Sza- jol - Tiszafüredi VSE City Gas (Gyurkovics), Kengyel- Jászberényi SE Vasas (Varga S.), Kunhegyes - Újszász (Török), Martfű - Karcag (Nagypál), Túrkeve- Kisújszállás (Ferenczi), Zagyvarékas - Rákóczifalva (Kormos), Fegyvernek - SZVSI (Sebestyén). TOTÓZZON AZ ÚJ NÉPLAPPAL! Az eredmények azt bizonyítják, nagyon egyformán gondolkod­tak múlt heti játékosaink, hiszen négyen nyolc, ketten - Makó Mihály és Dobos Tibor - kilenc találatot értek el. A legtöbben a Karlsruhe - HSV és a Lazio - Piacenza meccset hibázták el. A13. hét mérkőzései 1. AS Roma - AC Parma 2. Udinese - Lazio 3. Kaiserslautern - B. Leverkusen 4. Gázszer FC - Győri ETO FC 5. Siófoki Bányász - ZTE Zalahús FC 6. Stadler FC - Kispest Honvéd FC 7. Vác Zöllner FC - Diósgyőr FC 8. B. Dortmund - MSV Duisburg 9. Bayern München - Karlsruhe 10. Schalke 04 - Rostock 11. Hertha BSC - VFB Stuttgart 12. Sampdoria - Bologna 13. Brescia - Bari +1. DVSC Epona - Ferencváros Lipcsei Mihály Bállá Mihály Fényi Róbert Lakatos Zoltán Tóth Lajos Heismüller Imre magán­NB I-es Fregatt söröző, autókereskedő Lamark Kiadó városi gazdálkodó labdarúgó a Szajol Rest Kft. Betéti Társaság sportfelügyelő (Homok) (Tiszakécske) focikapusa (Szolnok) (Rákóczifalva) (Jászberény) X 2 1 1 X 1 2 X 2 1 X X 1 2 1 X 1 1 1 X 2 X 1 2 1 X 2 X 2 1 2 2 1 X 2 1 X X 2 2 X 1 X 1 1 X 2 X 2 2 2 1 1 X X 2 1 2 X 2 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 X 1 X X 1 X 1 X X 2 1 X 1 2 1 X X 2 1 1 1 1 X X X X X 1 1 1 X X 2 2 2 X 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom