Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-04 / 53. szám
Már készítik az újabb martfűi köztéri szobor talapzatát és a díszburkolatot a város- gondnokság dolgozói. Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész 1848/49-es emlékművét a polgármesteri hivatal mellett állítják fel. fotó: mészáros János Fontos, hogy mihamarabb döntés szülessen a kunmadarasi repülőtér ügyében Összefogás a vállalkozói övezetért A kunmadarasi repülőtér vállalkozási övezetté nyilvánítását készítették elő tegnap az érintett települések, a megyei kamarák és a megyei önkormányzat képviselői Kunmadarason. A polgármesterek úgy határoztak, hogy Kunmadaras, Berekfürdő, Karcag, Kunhegyes a közigazgatási területével, Tiszafüred, Tiszaderzs, Abádsza- lók Tiszaszentimre, Tomajmo- nostora, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván pedig egy-egy objektum helyrajzi számával - ahol például ipari parkot kíván létrehozni - csatlakozik a leendő vállalkozási övezethez. Herbály Imre, a megyei közgyűlés alelnöke röviden vázolta a Lufthansa Consulting GmbH által nemrég kidolgozott megvalósíthatósági tanulmányt, melyet a megyei közgyűlés februárban elfogadott. A tegnapi megbeszélésen - melyen a felmerülő kérdésekre Laky Ildikó, a Terra Stúdió ügyvezető igazgatója és Lakatos István, a megyei önkormányzat térségfejlesztési irodavezetője válaszolt - a hozzászólásokból kiderült, minden megjelent azt szeretné, ha mihamarabb elkezdődhetne a térség vállalkozói övezetté nyilvánítása. (Folytatás a 3. oldalon) Még ma is sokszor álmodik az eszméletlen kislánnyal A lélekjelenlét életet mentett A következő történetet az átlagember életmentésnek minősítené. Hivatalosan elsősegélynyújtásnak számít. Akármelyik oldaláról nézzük is, tény, hogy egy asszony lélekjelenléte és talpraesettsége mentette meg egy kislány életét. A kengyeli Rabi Róbertné - akiről a rendőrségi vizsgálat is megállapította, hogy segítség- nyújtásával mentett meg egy kisgyermeket - a mai napig izgatott, ha szóba kerül a néhány hónappal ezelőtti eset. Remegő hangon meséli a történteket.- Munkanélküliek továbbképzésén veszek részt szociális gondozói és ápolói szakon. Már akkor is erre a szakra jártam, amikor segítenem kellett. Ezt azért fontos elmondani, mert a továbbképzés nélkül nem tudtam volna segítséget nyújtani.- Amikor ezt a tanfolyamot választotta, még nem tudhatta, hogy rövidesen életet menthet az ismereteivel. Miért jelentkezett rá?- Korábban kertész voltam. Azért hagytam ott az állásom, mert csak munkanélküliként vehettem részt ezen a képzésen, és én mindenképpen rászoruló emberekkel szerettem volna foglalkozni. Az volt az álmom, hogy idős vagy fogyatékos embereket gondozzak. (Folytatás a 3. oldalon) AM SZOLNOKI AUTÓ-ÉS VERSENYAUTÓKIÁLLÍTÁS alkalmából HOLNAP SZÍNES OLDALAK Tiltakozás Kisújon A kisújszállásiakat foglalkoztatja a helyi rendőrőrs éjszakai ügyeletének megszüntetése. Tegnap a városatyák is tiltakoztak ez ellen, az erről szóló határozatukat eljuttatják a Belügyminisztériumba, a megyei rendőr-főkapitányságra és a karcagi rendőrkapitányságra. Mint elhangzott, a település biztonságát erősen befolyásolja az a tény, hogy a 4. számú főútvonal és vasúti fővonal is keresztülszeli a várost. A nagyarányú átmenő forgalom a bűnözés növekvő lehetőségét rejti magában, melyet a képviselők szerint csak fokozna a 24 órás ügyelet megszüntetése. A 13 500 állampolgár számára megnyugtató és szükséges lenne, hogy a gyors és hatékony rendőri beavatkozás lehetősége egész nap meglegyen. A képviselők tegnapi ülésükön megdöbbenésüket és határozott tiltakozásukat fejezték ki a tervezett intézkedéssel szemben. Vincze Bálint százados, őrsparancsnok elmondta: a napi 24 órás ügyeletet csak a megfelelő biztonsági rendszer kiépítése után fogják majd bizonyos napszakokban szüneteltetni. Ezzel azonban nem csökken a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök száma. -deEgylapos zöldkártya Április elsejétől megszűnik az eddigiekben már megszokott környezetvédelmi igazolólapok, azaz a zöldkártyák kiadása. Az eddigi kétlapos nyomtatvány helyett ugyanis fokozatosan bevezetik az egylapos igazolásokat, június elsejétől azonban már csak ez utóbbi adható ki. Mint azt a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatójától, Kádár Györgytől megtudtuk, a változás elsősorban a dízelüzemű gépjárműveket érinti. Az ilyen járművek esetében is rajta lesz már a lapon a környezetvédelmi jóváhagyás, a megfelelőséget azonban kizárólag a megyei közlekedési felügyelet igazolhatja. Ez feltétele a gépjárműadót érintő kedvezmények igénybevételének. Az érvényes zöldkártyák természetesen nem avulnak el, csak akkor kell újat csináltatni, ha az érvényességük egyébként is lejárt. -hHarmlnc kiállító részvételével tegnap Szolnokon, a Városi Művelődési Központban megnyílt a III. Jászkun Bad építőipari szakkiállítás, amely március 5-éig várja a látogatókat. (Tudósításunk a 3. oldalon olvasható.) fotó: m. j. Minden baj az erkölcsi bizonyítvány miatt volt Elsikkasztott árukészlet Egy hétig jól éltem - nyugtázhatja az a fiatalember, aki a rendőrség gyanúja szerint úgy egymillió forint értékű árukészletet sikkasztott el munkaadójától. Egy hét alatt körülbelül 700 ezer forintot szórt el az országot járva. Hiába, az előkelő szállodák kényelmét nem adják ingyen még Szolnokon sem. A 30 éves fiatalembert októberben szerződtette a budapesti illetőségű részvénytársaság. Megnyerő modora már az első személyes találkozáskor mély benyomást tett a cég képviselőjére, így nem volt akadálya annak, hogy az újdonsült országjáró üzletkötőre bízzanak egy 1,5 millió forint értékű áruval megrakott mikrobuszt. Eleinte rendben is mentek a dolgok, ám tavaly decemberben „ellopták” az üzletkötő pénztárcáját, persze vele együtt az értékesített áruért kapott pénznek is nyoma veszett. Legalábbis ezt mondta, amikor számon kérték rajta a 750 ezer forintos összeget. Minthogy a lopási históriát a vezetők nem igazán hitték el, a jutalékából tervezték levonni a hiányt. Ezt követően aztán a cég igyekezett jobban megismerni alkalmazottját. (Folytatás a 3. oldalon) Szakmai értekezlet a megyeházán Napirenden az önkormányzatok Szakmai értekezletet tartott tegnap délelőtt a megyeházán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal. Az értekezlet egyik előadója dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium ön- kormányzati helyettes államtitkára volt. A szakmai értekezleten részt vevő polgármesterek, jegyzők, illetve a helyi kisebbségi ön- kormányzatok elnökei meghallgatták dr. Kara Pálnak időszerű ön- kormányzati kérdésekről tartott tájékoztatóját, majd dr. Tóta Áronné, a megyei közigazgatási hivatal vezetője összegezte a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok 1997. évi tevékenységének tapasztalatait. A két előadás közötti szünetben dr. Tóta Áronné és dr. Kara Pál rövid sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal. Dr. Kara Pál beszélt arról, hogy a közigazgatás korszerűsítése során a megyei közigazgatási hivatalok kormányhivatalokká váltak. Ez - mint mondta - nem csupán cégércsere, megnövekvő feladatokat is jelent. A hivatal vezetője a megyei közigazgatási kollégium vezetője, többek között összefogja az államigazgatási szervek tevékenységét. Egy másik kérdésre kiemelte, hogy a települési önkormányzatok anyagilag ugyan szegények, de nagy lehetőségeik vannak az emberek közérzetének javításában, ha megfelelnek az ügyintézésben, a településüzemeltetésben, az infrastruktúra fejlesztésében rájuk háruló feladatoknak. Dr. Kara Pál Tard népművészete címmel látható kiállítás a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban. A gyűjtemény egyik érdekessége a felvételünkön is látható szobarészlet, melyben a népviseletbe öltözött figurák is megtalálhatók. fotó: mészáros Porzik már a határ Meleg és csapadékszegény volt a tél, emiatt a vetések ugyan jól fejlődtek, de mostanra meglehetősen válságosra fordult a helyzet, mert már nagyon kiszáradt a talaj felső rétege - tudtuk meg Gombár Mihálytól, a megyei FM-hivatal vezetőjétől. Az is bizonytalan, a vetésekre kiszórt műtrágya hatása érezhető lesz-e, annyira száraz a talaj. Az őszi búza vetésekor sem volt már ideális a talajállapot, és a helyzet azóta csak romlott. A hatalmas pocokinvázió is rontott a növények állapotán. A szakember úgy véli, 150-200 milliméter csapadék hiányzik a földekről. A jó idő hatására azonban jól haladnak a tavaszi munkálatok, de a talaj rettenetesen porzik. A mákot, a lucernát és a tavaszi árpát lényegében már elvetették, és a tavaszi vetések előkészítése jól halad. ta